Barion Pixel

Hőszigetelés nyáron is!

2014. július 12.
Amikor hőszigetelésről beszélünk mindig a fűtési költségek csökkentésére gondolunk, pedig a megfelelő hőszigetelés az épületek belső komfortjához a nyári időszakban is elengedhetetlen. Arról nem is szólva, hogy az épületek 1 Celsius fokkal való hűtéséhez háromszor annyi energiára van szükség, mint 1 Celsius fokkal való felfűtéséhez.

A nyár a pihenés, a feltöltődés időszaka is egyben. Ezért fontos, hogy lakásunk, hétvégi házunk, nyaralónk komfortja képes legyen számunkra biztosítani a nyugodt pihenés feltételeit akkor is, amikor szabadságunkat töltjük. Csend, belső klíma, biztonság...

Mégis sokszor találkozni olyan épülettel - különösen tető alatti helyiséggel -, ahol a nyári hőség elleni védelem nem megfelelő, olyannyira, hogy erős napsugárzáskor szinte már elviselhetetlenül magasra kúszik a hőmérséklet. Pedig az épületek nyári hővédelmével kapcsolatos követelményeket és igazolási eljárásokat is előírások (szabványok) szabályozzák.

A hatékony nyári hővédelemre már az épület tervezésekor gondolni kell és az egész épületet figyelembe kell venni. Ez esetben a szigetelőanyagoknak az a feladatuk, hogy még magas külső hőmérséklet esetén is a lehető legjobban csökkentsék a például tetőteret határoló szerkezetek hőáramlását, megteremtve a kellemes belső klíma feltételeit. Persze számos olyan további befolyásoló tényező is van, mint például az ablakok mérete és elhelyezkedése, a külső felületek színe és napsugárzással szembeni abszorpciós tulajdonsága, de a helyiségek mérete és az épület burkolatainak felülete és elhelyezkedése is fontos ismérv.

Hőszigeteléssel nem csak energiát tudunk spórolni a nyári időszakban is, de ha megfelelő adottságú az épületünk, pl. több irányból átszellőztethető, megfelelő árnyékolással rendelkezik, amivel a napsugárzás szoláris hőnyereségét (felmelegítő hatását) ki tudjuk zárni, akkor az épület klimatizálását is „megspórolhatjuk", amennyiben gondosan ügyelünk annak üzemeltetésére.

A vázlatos recept: napközbeni napsütés elleni árnyékolás, este és éjszaka átszellőztetés.

A tetőszerkezet hőszigetelő rétegének szerepe az épület hővédelme; egyrészt a belső terek megfelelő hőmérsékletét, azaz a komfortérzetet, másrészt a határoló szerkezetek hővédelmét biztosítja. Az épületek energiaháztartása jelentősen függ a beépített hőszigetelő réteg vastagságától és minőségétől.

A megfelelő rétegsorrendben (a külső oldalon) beépített hőszigetelés csökkenti a hőmérsékletingadozást, ezzel a teherhordó, térelhatároló szerkezetek méretváltozásait is. A hőszigetelés épület szerkezetét védő szerepe a páralecsapódás megakadályozása terén is jelentős; általános követelmény, hogy páralecsapódás se a belső felületen, se a tetőszerkezet rétegeiben ne következzen be.

A kőzetgyapot azért is lehet jó választás, mivel a kőzetgyapot tábláknak nincs hőmozgásuk, nem zsugorodnak, és igen tartós alapanyagúak. A kőzetnek köszönhetően hosszú élettartamuk alatt, szigetelő képesség romlás nélkül biztosítják épületeink hő, nyitott szálszerkezetüknek köszönhetően pedig pára ás akusztikai védelmét, valamint mindezeken túl a tűzvédelmét is. Nem éghetőek, füstöt nem fejlesztenek, és égve nem csepegnek.

A Construma Díjas ECOROCK FF rendszer rendelkezik Kiváló Építési Termék védjeggyel, a hőszigetelő magját adó FRONTROCK MAX E kőzetgyapot lemez pedig Magyar Termék Nagydíjjal, amelyek folyamatos minőségellenőrzést is vonnak maguk után. A ROCKWOOL termékekre gyártói és rendszergaranciát a hazai piacon egyedüliként ad a cég.

A ROCKWOOL FRONTROCK MAX E inhomogén kőzetgyapot hőszigetelése nem csak a falszerkezet hőszigetelő képességét képes javítani, hanem az akusztikai képességét is. A hab szigetelésekkel ellenben, amik rontanak a zajon - zárt szerkezetük miatt egyes rezgéshullámok felerősödnek, amelyek a kőzetgyapot nyitott szálszerkezete által csillapíthatóak, amely egyben a jó páraáteresztő képességét is biztosítja. További előny, hogy rovarok, bogarak, hangyák nem károsítják, nem költöznek bele, s a harkályok sem kezdik ki, ezért alkalmazhatóak pl. olyan lakóépületek, üdülők esetében is, amelyek élőhelyük közelében találhatóak.

Tehát kiemelten fontos, hogy lakóterünk megfelelő komfortú, csendes és biztonságos legyen, nem csak azért, mert időnk nagy részét itt töltjük, hanem életünk munkája van sok esetben benne, és legféltettebb kincseinknek, a családunknak és emlékeinknek biztosít teret. Lehet kompromisszumot hozni a tűzbiztonság, hő-, pára-, akusztikai védelem, környezetbarát anyag választása terén, de érdemes?

Forrás:Rockwool

További híreink


Sokasodó társasházi feladatok: itt a megoldás! Interjú Gáts Bencével, a KK Megoldások Kft. ügyvezetőjével 2026. február 2.
A közös képviselők és a társasházkezelők sokszor szembesülnek azzal a problémával, hogy az általuk kezelt házakban olyan mértékben elszaporodnak a tennivalók, hogy azok már nem, vagy kevésbé átláthatók az Excel-alapú nyilvántartásokból. Ezt a problémát ismerte fel Gáts Bence, aki egy olyan komplex feladatkezelő rendszert álmodott meg, mely nagymértékben egyszerűsíti a képviseletek munkáját.

Változtatási tilalmat rendelt el Újbuda 2026. január 30.
Ideiglenes változtatási tilalom lépett hatályba a XI. kerületben, a Karinthy Frigyes út 17. szám környezetét érintő telektömbre. Az önkormányzat döntése a hosszú távú településrendezési célok biztosítását szolgálja, miközben a kerületben jelenleg 19 kiemelt beruházás zajlik.

Távhő okos mérés – Miért? – Hogyan? 2026. január 30.
Felvételsorozat második része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Halmos László, projektvezető - FEAK Független Energetikai Adatközpont Zrt.

http://www.mitoe.hu
30 százalékos rezsikedvezményt ad a kormány a januári fogyasztásra 2026. január 29.
A rendkívüli hideg miatti többletfogyasztás költségeit átvállalja az állam: a kormány 30 százalékos kedvezményt biztosít a januári gáz- és távhőszámlákból, valamint segítséget ad az elektromos fűtést használóknak is - jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón.

Ki fizeti a tető javítását, ha a hiba egy beépítéskor keletkezett? 2026. január 29.
Egy padlástér-beépítés után évekkel derül ki, hogy a tetőszerkezetet szakszerűtlenül kivitelezték, sőt életveszélyessé vált. Az új tulajdonos joggal teszi fel a kérdést: ki viselje a bontás és az újjáépítés költségét - ő maga, az eladó vagy az egész társasház? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Új forgatókönyv kell – átalakítják a társasházi felújítások rendszerét a régióban 2026. január 28.
A RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóján a részt vevő országok - Ausztria, Magyarország és Szlovénia - eltérő intézményi háttérrel és lakáspiaci szerkezettel dolgoznak, mégis hasonló akadályokat azonosítottak: kiszámíthatatlan támogatási rendszerek, széttagolt jogszabályi környezet, nehezen előkészíthető társasházi projektek és óvatos banki hitelezés. Összefoglalónk második részében arról az eszmecseréről számolunk be, hogyan lehetne a bankot, a kivitelezőt és a lakóközösséget egyetlen, működőképes láncba szervezni.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Elkezdődött a beszámoló közgyűlések időszaka – Hamarosan indul a THT országos tavaszi konferencia körútja 2026. január 27.
2026-ban XVI. alkalommal február-márciusban, - ezúttal 6 vidéki városban - valamint Budapesten is megrendezzük márciusban a hagyományos évindító konferenciáinkat.

Otthontámogatás: bővül a jogosulti kör, hosszabb határidők, végrehajtási védelem 2026. január 27.
Módosítottak az Otthontámogatási programon: évi nettó egymillió forintos vissza nem térítendő támogatás válik elérhetővé a közszolgálat szélesebb köre számára, miközben a korábban felvett lakáshitelekhez kapcsolódó bejelentési határidő is újranyílik. A friss kormányrendeletek pontosítják a munkáltatói kölcsönök elszámolását, rendezik a határozott idejű jogviszonyok kérdését, és kimondják: az Otthontámogatás összege nem vonható végrehajtás alá.

Gyorsított tűzifatámogatás: több mozgástér az önkormányzatoknak 2026. január 27.
A Kormány 8/2026. (I. 26.) Korm. rendelete rendkívüli eljárásrendet vezet be a szociális célú tűzifa gyorsabb biztosítása érdekében.

Február 2-án startol az Otthoni Energiatároló Program – új közlemény jelent meg a NEÜ oldalán 2026. január 27.
Hamarosan, február 2-án 10:00 órakor nyílik meg a lehetőség az akár 2,5 millió forintos energiatároló-támogatás igénylésére. A Nemzeti Energetikai Ügynökség (NEÜ) a napokban fontos pontosításokat tett közzé a kizáró okokról és a vállalkozási tevékenységről, amelyek sok pályázót érinthetnek. Szakértők szerint hatalmas érdeklődésre, és a keret gyors kimerülésére lehet számítani.

Új eljárási és kivitelezési szabályok 2026-tól 2026. január 26.
A 2025 végén megjelent 448/2025. (XII. 29.) Korm. rendelettel és a hozzá kapcsolódó jogszabály-módosításokkal foglalkozó összeállításunk második részében többek között a rendeltetésváltás, a telekalakítás és az e-naplóval kapcsolatos pontosítások szerepelnek. Ezek közvetlenül befolyásolhatják a határidőket, az adminisztrációt és végső soron a beruházás költségét.

Marad a szaldó kivezetése – az Alkotmánybíróság lezárta a napelemes vitát 2026. január 23.
Döntött az Alkotmánybíróság a napelemes szaldó elszámolás megszüntetéséről szóló jogvitában. A testület szerint a szabályozás módosítása nem alkotmányellenes, és nem sérti sem a szerzett jogokat, sem a tulajdonhoz való jogot. A határozat nemcsak a háztartási napelemeseket érinti, hanem általános tanulságokat hordoz az energetikai beruházások jogi megítéléséről is.

Januári hideg: rezsi-visszatérítésen dolgozik a kormány 2026. január 22.
A kormány a januári rendkívüli hideg miatt megugró fűtésszámlák kezelésére rezsi-visszatérítést készít elő. Gulyás Gergely a Kormányinfón közölte: Lantos Csaba energiaügyi miniszter vezetésével munkacsoport alakult, amely egy héten belül javaslatot tesz, a kormány pedig legkésőbb a jövő szerdai ülésén dönthet a részletekről.

„Nem nézhetjük tétlenül” – az I. kerület egyeztetést sürget a rövidtávú lakáskiadás ügyében 2026. január 22.
Fazekas Csilla, a Budavári Önkormányzat alpolgármestere párbeszédet kezdeményezett a választókerület érintett polgármestereivel a rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) belső kerületekre gyakorolt hatásairól. A politikus szerint a jelenség mára nem pusztán lakhatási kérdés, hanem városstratégiai ügy.

A társasházi érdekképviselet új korszaka – a MITOE tevékenysége 2026. január 22.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon Dén Mátyás András, a MITOE elnökségi tagja és a THT szaklap főszerkesztője foglalta össze az elmúlt évek munkáját és a további célokat. Átfogó képet adott arról, hogyan épült fel az ország egyik legaktívabb társasházi érdekképviselete, és mi motiválja a szervezetet abban, hogy a hazai ingatlanpiaci szereplők számára hasznos szolgáltatásokat és szakmai támaszt nyújtson.

„Szemétledobóval vettük a lakást” – mégis bezárhatja a társasház? 2026. január 21.
Egy társasházban a szemétledobó fenntartása évek óta jelentős költséget visz el (duguláselhárítás, fertőtlenítés, rovarirtás). A közgyűlés a lezárás mellett döntött, de néhány tulajdonos nem hajlandó elfogadni a változást, és a nyilvánossággal fenyeget? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

MITOE–THT együttműködés: 2026-ban minden THT-előfizető számára megnyílik a THT társasházi és ingatlanpiaci szakmai mesterséges intelligencia használata 2026. január 20.
A THT (Társasházi és Ingatlanpiaci Szaklap) és a MITOE (Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete) együttműködésének újabb mérföldköve, hogy a megállapodásnak köszönhetően 2026 teljes évében minden aktív THT-előfizető számára megnyílik a THT AI használatának lehetősége. A társasházi szakmai tudás digitális formában, gyorsan elérhetően, a napi gyakorlatot közvetlenül segítő szolgáltatásként válik hozzáférhetővé.

Nem elég a támogatás – miért kell a magántőke a társasházak energetikai felújításához? 2026. január 19.
Bécsben tartották meg a RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóját, amelyen pénzügyi, szakpolitikai, műszaki és piaci szereplők közösen keresték a választ arra, miként gyorsíthatók fel az épületfelújítások. A tanácskozás egyik alapvető kiindulópontja az volt, hogy az európai épületállomány energetikai megújítása hosszú távon nem finanszírozható kizárólag állami és uniós támogatásokból. A valódi kérdés ezért az, hogyan vonható be érdemben a magántőke a társasházi és önkormányzati felújításokba.

Ha bérbe adom, ha eladom – Tűzvédelmi biztonság az ingatlan piacon 2026. január 16.
Felvételsorozat első része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Lestyán Mária, építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, szakújságíró, TSZVSZ elnök, szakmai kapcsolatokért felelős igazgató - Rockwool Hungary Kft.

2,5 millió forint az otthoni energiatárolásra – indul az Otthoni Energiatároló Program 2026. január 15.
Új támogatási lehetőség nyílik 2026 februárjától azoknak a háztartásoknak, amelyek szeretnék jobban kihasználni a megtermelt napenergiát, csökkentenék villanyszámlájukat és növelnék energiafüggetlenségüket. Az Otthoni Energiatároló Program keretében akár 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás is elérhető energiatároló telepítésére.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások