Kirekesztő lakcímrendeletek: panaszt tett az Amnesty International az Európai Bizottságnál2025. december 23. |
|---|
|
|
|
8 148 HUF
Utcanév tábla (fém vagy UV álló műanyag)
![]() Érdekel → |
|
A 2025-ben elfogadott törvény lehetővé teszi az önkormányzatok számára, hogy elővásárlási jogot alapítsanak az ingatlanszerzés korlátozására, betelepülési hozzájárulást írjanak elő, vagy akár megtagadják a lakcím létesítését azok számára, akik nem rendelkeznek helyi kötődéssel. A rendeletek megsértése semmissé teszi az adásvételt, a „jogellenes" betelepülő pedig bírsággal sújtható. December elejére már mintegy 180 település alkotott ilyen szabályozást, gyakran olyan feltételekkel, mint a büntetlen előélet igazolása, munkaviszony fenntartása, köztartozásmentesség vagy meghatározott lakásméret teljesítése. Bár ezek formálisan mindenkit érintenek, ténylegesen az alacsony jövedelműeket és a roma közösségeket zárják ki a településekből. Az Amnesty szerint mindez sérti az Európai Unió működésének alapelveit: a személyek és a tőke szabad mozgását, a jogbiztonság és az előreláthatóság követelményét, valamint a jogállamiság önkényesség tilalmát. A szervezet ezért azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy indítson kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben, és vizsgálja ki a törvényt, illetve az erre épülő önkormányzati rendeleteket. A panaszhoz mellékelt adatok azt mutatják, hogy a kormányhivatalok csak korlátozottan léptek fel a jogszerűség ellenőrzése érdekében. A legtöbb hivatal ugyan megkezdte a rendeletek vizsgálatát, de tényleges intézkedésre mindössze néhány esetben került sor. Baranyában egy rendelet nem lépett hatályba, Komárom-Esztergomban egy szabályozás hatályba lépését akadályozták meg a törvényességi felhívás nyomán, Zalában egy rendeletet visszavontak, másokat módosítottak. Sok megye ugyanakkor sem törvényességi felhívást, sem alkotmányossági eljárást nem kezdeményezett, több helyen az ellenőrzések még vizsgálati szakaszban vannak. A szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy több olyan település is hozott korlátozó rendeletet, amely uniós támogatásban részesült 2021 és 2025 között. A példaként említett Acsalag, Pilis, Törtel, Zabar és Eperjes esetében a támogatások igénybevétele mellett alkalmazott kizáró feltételek sérthetik az uniós források felhasználására vonatkozó szabályokat. Az EU 2021/1060-as rendelete ugyanis előírja, hogy a tagállamoknak meg kell előzniük minden olyan hátrányos megkülönböztetést, amely nemi, faji vagy etnikai hovatartozáson, valláson, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapul. Az Amnesty értékelése szerint a kirekesztő rendeletek összeegyeztethetetlenek több tematikus és horizontális feljogosító feltétellel, amelyek az uniós forrásokhoz való hozzáférés feltételei. A dokumentum kitér arra is, hogy az önkormányzatok számára a törvény rendkívül széles mérlegelési jogot biztosít, ami elősegíti az önkényes alkalmazást és a jogbizonytalanságot. A szabályozás következtében a lakcímlétesítés - amely Magyarországon számos alapvető szolgáltatás igénybevételének feltétele - egyes településeken gyakorlatilag elérhetetlenné vált a rendeletek által meghatározott csoportok számára. Az Amnesty International ezért azt várja az Európai Bizottságtól, hogy vizsgálja ki, sértik-e az uniós jogot a magyar szabályok, és ha igen, indítson kötelezettségszegési eljárást annak érdekében, hogy Magyarországon ne korlátozhassa jogsértő helyi rendelet, ki hol élhet és telepedhet le. Forrás: Amnesty International |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások




A THT (Társasházi és Ingatlanpiaci Szaklap) és a MITOE (Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete) együttműködésének újabb mérföldköve, hogy a megállapodásnak köszönhetően 2026 teljes évében minden aktív THT-előfizető számára megnyílik a THT AI használatának lehetősége. A társasházi szakmai tudás digitális formában, gyorsan elérhetően, a napi gyakorlatot közvetlenül segítő szolgáltatásként válik hozzáférhetővé.
Bécsben tartották meg a RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóját, amelyen pénzügyi, szakpolitikai, műszaki és piaci szereplők közösen keresték a választ arra, miként gyorsíthatók fel az épületfelújítások. A tanácskozás egyik alapvető kiindulópontja az volt, hogy az európai épületállomány energetikai megújítása hosszú távon nem finanszírozható kizárólag állami és uniós támogatásokból. A valódi kérdés ezért az, hogyan vonható be érdemben a magántőke a társasházi és önkormányzati felújításokba.
Felvételsorozat első része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Lestyán Mária, építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, szakújságíró, TSZVSZ elnök, szakmai kapcsolatokért felelős igazgató - Rockwool Hungary Kft. 
Új támogatási lehetőség nyílik 2026 februárjától azoknak a háztartásoknak, amelyek szeretnék jobban kihasználni a megtermelt napenergiát, csökkentenék villanyszámlájukat és növelnék energiafüggetlenségüket. Az Otthoni Energiatároló Program keretében akár 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás is elérhető energiatároló telepítésére.
Stratégiai együttműködést kötött az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar és a THT kiadója, a Proptech Digital Investment Zrt. A létesítménygazdálkodó és -üzemeltető szakmérnök/szakmenedzser szakos hallgatók díjmentes szaklap-előfizetést és mesterségesintelligencia-asszisztens hozzáférést kapnak
Egyre több társasházi lakó vált elektromos autóra, a töltési lehetőségek azonban sok helyen még hiányoznak. A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n az Evergy Charging Kft. szakemberei, Szakács Gréta és Szendrei Krisztián előadásukban bemutatták, milyen műszaki, jogi és pénzügyi megoldásokkal lehet a társasházi környezetben is biztonságos és költséghatékony töltést biztosítani. 
A nagyobb társasházak működésével együtt óhatatlanul nő a kezelt pénz mennyisége is, és ezzel párhuzamosan erősödnek az ellenőrzéssel, átláthatósággal kapcsolatos elvárások. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
Ha már van lakáshitel- vagy lakáslízing-szerződés, ami 2026. január 1. előtt érvényesen létrejött, akkor az Otthontámogatás 2026-os igénylésénél 2026. január 20. az első igazán kritikus dátum: eddig kell a kérelmet a munkáltatónál benyújtani.
Magyarországon a téli szmog nem elsősorban a gyárak vagy az autók miatt alakul ki. A rossz energiahatékonyságú épületekben, elavult berendezésekkel, gyakran nedves fával vagy hulladékkal történő fűtés a szállópor-kibocsátás egyik fő okozója. A probléma kezelése ezért legalább annyira lakhatási és felújítási kérdés, mint környezetvédelmi.
A hazai társasház-állomány megújítása évek óta az egyik legnehezebben mozdítható területe az épületenergetikának. A problémák nem ismeretlenek: széttagolt tulajdonosi szerkezet, lassú döntéshozatal, bizonytalan finanszírozás és hiányos műszaki adatok. A Renoinvest projekt magyarországi záró nemzeti kerekasztala ezekre a visszatérő akadályokra keresett rendszerszintű válaszokat, kifejezetten a társasházi felújítások szemszögéből.
Sokan nem tudják, hogy lakáscsere esetén nem feltétlenül a teljes vételár után kell illetéket fizetni. 2026. január 1-jétől a szabályok még kedvezőbbé váltak: az eladott lakás akár öt évvel korábbi értékesítése is beszámítható az illetékalap csökkentésébe.
2026. január 1-jével megszűnt a rövid távú lakáskiadás jogi lehetősége Terézvárosban. A több mint egyéves felkészülési időszak után az önkormányzat nemcsak hatályba léptette a rendeletet, hanem meg is kezdte annak aktív betartatását: elindultak az ellenőrzések, és már az első napokban szabályszegésre utaló jeleket találtak.
A társasházak villamos hálózatának egyik legelhanyagoltabb eleme a méretlen elektromos rendszer, amelynek meghibásodása nemcsak áramszünetet, hanem komoly tűzveszélyt is jelenthet. A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n tartott előadásában Czekmeiszter Marcell villamosmérnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a társasházi csatlakozóberendezés - bár a ház tulajdonában van - az áramszolgáltató használatában áll, és éppen ez a kettősség teszi a „rendszer mostohagyermekévé".
A hó eltakarításának elmulasztása miatti elcsúszásos balesetek esetén rendszeresen felmerül a kérdés, hogy ki viseli a felelősséget: a társasház, a közös képviselő vagy az ingatlan tulajdonosa. A társasház köteles gondoskodni a közös területek biztonságáról, és ha ezt elmulasztja, a károsult kártérítést követelhet.
Év végén több építésügyi, zöldfelületi és földmérési szabályt módosítottak. A változások első látásra technikai jellegűek, azonban számos ponton érinthetik a társasházak működtetését is felújítás, bővítés, új épületrész kialakítása vagy használatbavétel esetén. Az alábbiakban kifejezetten társasházkezelői nézőpontból, a gyakorlati teendőkre koncentrálva foglaljuk össze a legfontosabb elemeket.
A fűtési szezon nemcsak a meleg otthonok időszaka, hanem a legtöbb lakástűz és szén-monoxid-mérgezésé is. Lestyán Mária építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, szakújságíró, a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség elnöke a XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n arra figyelmeztetett: a társasházakban a tűzvédelem nem jogszabályi formalitás, hanem mindennapi gondosság kérdése.
Az Országgyűlés elfogadta a 2025. évi CXXX. törvényt, amely átfogóan módosítja a szövetkezeti jogszabályokat annak érdekében, hogy önálló, uniós szabályozással összhangban álló keretet teremtsen az energiaszövetkezetek számára. A 2026. január 1-jén hatályba lépő rendelkezések pontosan meghatározzák az energiaközösségek működésének feltételeit, a tagsági szabályokat és a gazdálkodási előírásokat.
Egy társasházban egyetlen ingatlanként nyilvántartott albetétben több, külön használatú lakást alakítottak ki. A jogvita lényege, hogy a díjat a tényleges használathoz kötődő szempontok alapján kellene meghatározni, miközben a tulajdoni lap csak egy lakást tüntet fel. Az ebből fakadó ellentmondás bírósági útra terelte az ügyet. Érdemes áttekinteni, milyen jogi és szabályozási lehetőségei vannak a társasháznak annak érdekében, hogy a díjfizetés a tényleges lakásszámot tükrözze. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A társasházi biztosítások díja az elmúlt évben érezhetően megemelkedett, de az okok korántsem egyértelműek. A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n a biztosítói kerekasztalnál négy piaci szereplő képviselői vitatták meg, miért kerülnek egyre többe a biztosítások, hogyan működik a mestervonalas assistance, és miért nem old meg mindent a kötelezővé tétel. Simon János (Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.), Antalffy Dániel (Allianz Hungária Zrt.), Hegyháti Szilvia (Generali Biztosító Zrt.) és Lévai Dániel (Netrisk Magyarország Kft.) beszélgetéséből kiderült: a biztosítások világa legalább annyira sokszínű, mint maguk a társasházak. 






































