Barion Pixel

Konferenciabeszámoló I. rész: Ilyen volt a XV. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO

2024. november 12.
Nagy_Csaba.jpgOktóber 17-én már tizenötödik alkalommal gyűlt össze a Lurdy Házban a társasházi szakma az aktuális kérdések megbeszélése végett, ahol reggel 9 órától egészen 18 óráig sorakoztak egymást érve a szakmai előadások. Ebben a cikk-sorozatunkban a konferencián elhangzott előadásokat foglaljuk majd össze, a prezentációk pedig már letölthetők a honlapunkon keresztül. Ebben a részben Nagy Csaba, a Generali Biztosító Zrt. lakossági vagyon- és termékmenedzsment területének kiemelt termékmenedzserének előadásáról írunk, amely az innovatív kárrendezési megoldások és lakásszervíz-szolgáltatásról szól.

Nagy Csaba, a Generali Biztosító Zrt. lakossági vagyon és termékmenedzsment területének kiemelt termékmenedzsere, a XV. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO keretein belül tartott előadásában bemutatta a Generali innovatív megoldásait és termékeit. A Generali már több mint 22 ezer lakóközösség biztosítását kezeli, valamint évente mintegy 155 ezer kárrendezést végez. Naponta 48 millió forint kártérítést fizetnek ki, ami széleskörű tapasztalatot jelent a kárrendezés terén. 

Az előadás egyik kiemelt témája a videós kárrendezés volt, amely a gyors és hatékony kárrendezést teszi lehetővé. Ez a megoldás lehetőséget nyújt arra, hogy a károsult saját telefonján keresztül, élő videókapcsolatban mutassa meg a kárt a kárszakértőnek. Ennek köszönhetően a kárfelmérés néhány percen belül megtörténhet, és amennyiben nincs szükség személyes helyszíni felmérésre, a kárkifizetés azonnal lezárulhat.

Egy másik újdonság a lakásszerviz szolgáltatás, amely a kisebb, 50-200 ezer forint közötti károk helyreállítására szolgál, és jelenleg Budapesten és Pest megye területén érhető el. Ez a szolgáltatás különösen előnyös, mivel a biztosító szerződött szakemberei végzik el a javításokat, és a lakóközösségeknek nem kell készpénzben előre fizetniük a munkálatokért. A lakásszerviz a Mestervonal 24 vészhelyzeti szolgáltatástól eltérően nemcsak a vészhelyzetek elhárítását, hanem a teljes helyreállítást biztosítja.


Nagy Csaba bemutatta a My Generali applikációt is, amely lehetőséget biztosít a szerződések és károk nyomon követésére, kárbejelentésre, valamint a lakásszervíz szolgáltatás igénybevételére. Az applikáció kényelmi funkciói közé tartozik az ujjlenyomatos belépés, valamint a lakóközösségek számára készült funkciók, amelyek segítségével könnyen nyomon követhetők a kárbejelentések és kifizetések.


Az előadás során Nagy Csaba kiemelte továbbá az újjáépítési értékzáradék fontosságát is, amely az alulbiztosítottság problémájára nyújt megoldást. Ez a záradék lehetővé teszi, hogy a biztosító teljes kár esetén a biztosítási összeget meghaladó mértékben is kártérítést fizessen, ezáltal biztosítva a teljes újjáépítési költségek fedezetét.


Végül az előadó a kiegészítő biztosítások közül az elektromos autótöltők, napelemek és hőszivattyúk biztosítását említette meg. Az elektromos autók tűzkárainak megelőzése érdekében a Generali egy új biztosítási csomagot vezetett be, amely fedezi az elektromos töltőállomások kárait, beleértve a vandalizmus okozta károkat is.

A konferencia támogatója a társasházi közös költségek kártyás fizetési partnere, a Mastercard.

mastercard.png

 A XV. KKN PREZENTÁCIÓI ITT TÖLTHETŐK LE a rendezvény résztvevői számára.

XVKKN.JPG

További híreink


Mennyiért dolgoznak a közös képviselők Magyarországon? 2026. június 23.
A társasházak működtetésével kapcsolatos feladatok az elmúlt években jelentősen összetettebbé váltak, miközben a lakóközösségek által fizetett közös képviseleti díjak emelkedése sok esetben nem követi a növekvő szakmai, műszaki és adminisztratív terheket. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete (MITOE) és a THT Társasházi és Ingatlanpiaci szaklap 2026. év eleji felmérése azt vizsgálta, hogyan alakulnak jelenleg a közös képviselői díjak Magyarországon, milyen tényezők befolyásolják meghatározását, valamint hogyan értékelik saját szakmai helyzetüket és munkaterhelésüket a társasházkezeléssel foglalkozó szakemberek.

Hátráltatja a bank a társasházi bankszámla megszüntetését? 2026. június 17.
Chovanecz Kata közös képviselő Facebook bejegyzésében arról számol be, hogy a társasházak számláinak lezárása a banknál egyszerű rutinfolyamat helyett egy hónapok óta tartó, kaotikus adminisztratív rémálommá vált.

Társasházban élők mentálhigiénés állapota Magyarországon: a kutatás eredményeinek bemutatása 2026. június 2.
A THT, a MITOE és az eHÁZ idei első negyedéves közös kutatásának célja a társasházi környezetben élők, valamint a társasházkezelésben részt vevő szakemberek mentálhigiénés állapotának feltérképezése volt. A vizsgálat során törekvés volt arra, hogy a lehető legszélesebb és legheterogénebb mintán, több adatfelvételi csatornán keresztül történjen az adatgyűjtés, ezáltal növelve az eredmények megbízhatóságát és érvényességét. Cikkünk második részében a társasházban élők mentális állapotának felmérésével foglalkozuk.

http://www.mitoe.hu
Társasházkezelők mentálhigiénés állapota Magyarországon: a kutatás eredményeinek bemutatása 2026. június 2.
A THT, a MITOE és az eHÁZ idei első negyedéves közös kutatásának célja a társasházi környezetben élők, valamint a társasházkezelésben részt vevő szakemberek mentálhigiénés állapotának feltérképezése volt. A vizsgálat során törekvés volt arra, hogy a lehető legszélesebb és legheterogénebb mintán, több adatfelvételi csatornán keresztül történjen az adatgyűjtés, ezáltal növelve az eredmények megbízhatóságát és érvényességét. Cikkünk első részében a társasházkezelők mentális állapotának felmérésével foglalkozuk.

Pénzügyi megoldások társasházaknak és lakásszövetkezeteknek 2026. május 28.
Petor Anita, az OTP Bank társasházi értékesítési szakértője tartotta a THT idei Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése című konferenciájának nyitóelőadását. Stratégiai partnerséget kínált a lakóközösségeknek: a pénzügyi szolgáltatásokon túl szakmai támogatással, piaci ismeretekkel és tapasztalattal is segíti őket a tervezett beruházások sikeres megvalósításában. Fontos gyakorlati teendőkre és egy jogi csapdára is felhívta a figyelmet.

Elindultak a THT közösségi média csatornái 2026. május 26.
A Társasházi Háztartás (THT) új platformjain hétről hétre jelentkezik olyan edukációs tartalmakkal, amelyek a közös képviselőknek, társasházkezelőknek és maguknak a lakástulajdonosoknak is iránytűt mutatnak a mindennapi társasházi ügyekben.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Így kell módosítani az SzMSz-t a kamerarendszer telepítésekor 2026. május 26.
A kamerarendszer mindennapi működésének jogszerűsége a társasház belső szabályzatain és a pontos végrehajtási eljáráson múlik. A közösségnek a Szervezeti és Működési Szabályzatban (SzMSz) kell rögzítenie a megfigyelés részletszabályait, az adatfeldolgozók feladatait, valamint a felvételek kikérésének szigorú adminisztratív menetét. Az alábbi olvasói kérdésre adott szakértői útmutató a gyakorlati megvalósításhoz, a belső szabályzatok módosításához nyújt támpontokat.

Társasházi kamerarendszerek telepítésének és üzemeltetésének feltételei 2026. május 18.
A társasházi kamerarendszerek kiépítése és működtetése szigorú szabályozáshoz kötött. A lakóközösségek gyakran szembesülnek tévhitekkel a kamerák elhelyezhetőségét, illetve a felvételek visszanézésének jogosultságát illetően. Az alábbi olvasói kérdésre adott szakmai állásfoglalás tisztázza a jogszerű telepítés feltételeit, a megfigyelhető területek határait, valamint az adatkezelésre vonatkozó kötelezettségeket.

Közveszéllyel fenyegető falátvágás történt egy panelházban 2026. május 15.
Egy miskolci társasházban történt eset megmutatja, milyen súlyos következményekkel járhat a tartószerkezetekkel kapcsolatos hozzá nem értés, illetve, hogy a szakmai kontroll hiánya mekkora kockázatot jelent.

A dokumentált ingatlan többet ér? Hogyan tartsuk nyilván saját ingatlanjainkat? 2026. május 11.
A társasházkezelők már évek óta ismerik az eHÁZ.hu nevét, de egy újabb szereplő is érkezett ugyanebből a műhelyből: az eINGATLAN.hu. Dén Mátyás András, az eHÁZ.hu és az eINGATLAN.hu alapító tulajdonosa a Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesületének (MITOE) szakmai napján arról beszélt, hogyan lehet egyetlen felületen kezelni a saját lakásaink teljes „élettörténetét", a bérlőktől a garanciajegyekig, a közüzemi szerződésektől az adásvételig.

Mit tehet egy társasház a rövid távú lakáskiadás ellen? 2026. április 30.
turista.jpgPortugáliában 2026 tavaszán először fordult meg a rövid távú lakáskiadás növekedési trendje, Budapesten pedig januártól már Terézvárosban sem lehet Airbnb-t működtetni. A központi szabályozás ugyan egyre szigorodik, de továbbra is lassan és sokszor töredezetten reagál. Eközben a társasházak sincsenek teljesen eszköz nélkül: saját hatáskörben is képesek fellépni – és érdemes is élni ezekkel a lehetőségekkel.

Takarítás a társasházban – apró feladat, nagy felelősség 2026. április 29.
takaritas-grafika.jpgA lépcsőház egy társasház névjegye. Ez az első, amit a hazatérő lakó, az érkező vendég vagy a lakást megtekintő érdeklődő észrevesz – és ami sokszor meghatározza az egész épületről alkotott benyomást. Egy rendezett, tiszta, jól karbantartott közös tér nemcsak esztétikai kérdés: növeli az ingatlan értékét, erősíti a lakók komfortérzetét, és hozzájárul egy működő, igényes közösség kialakulásához. A közös képviselő kezében van a lehetőség, hogy ez a rutinfeladat egy jól működő rendszer legyen, és nem csak a tisztaság de a konfliktusok megelőzése érdekében is.

Amikor flex helyett a jogász válaszol - újszerű megoldás a folyosói rácsok és szabálytalan klímák felszámolására 2026. április 21.
A folyosói rácsok és a homlokzaton csöpögő klímák évtizedes feszültségforrások. Az Óbuda IV. számú Lakásszövetkezetben egy elszabadult flexszel indult a történet, de végül egy jogilag tűpontos, türelemre építő stratégia hozott tartós békét. Hogyan lehet felszámolni a szabálytalanságokat anélkül, hogy „szekértáborokra” szakadna a lakóközösség? Erről kérdeztük dr. Balázs Andrást, az Óbuda IV. számú Lakásszövetkezet elnökét.

Leáll az 5+5 milliós otthonfelújítási program Budapesten és nyolc megyében 2026. április 15.
kadarkocka.jpegA keret kimerülése miatt 2026. április 17-én, pénteken felfüggesztik az energetikai Otthonfelújítási Program igénylési lehetőségét a fővárosban és a fejlettebb régiókban.

A közös képviselőn is múlhat, mennyit ér egy társasházi lakás 2026. április 10.
Egy társasházi lakás értékét általában három dolog határozza meg: az épület műszaki állapota, az elhelyezkedése, valamint a környék és a ház infrastruktúrája. A gyakorlatban viszont van egy negyedik szempont is, amiről kevesebb szó esik: az első benyomás, ami már akkor kialakul, amikor a vevő még be sem lépett a lakásba.

​​Hogyan lesz lakóközösség egy társasházból? – egy különleges nagyvárosi sikertörténet 2026. március 30.
kiraly78.jpgA pesti Király utca nyüzsgő, turistákkal teli világáról könnyű azt hinni, hogy a itteni bérházakból már régen kivesztek a klasszikus szomszédsági kapcsolatok. Van azonban egy ház Terézvárosban, amely látványosan rácáfol erre. A Király utca 78. szám alatt egy idős házaspár kezdeményezésére az elmúlt években olyan lakóközösség alakult ki, amely nemcsak működik, hanem tudatosan építi is önmagát.

A második otthon pszichológiája – miért vágyunk rá, és mit keresünk benne valójában? 2026. március 30.
Egy nyaraló megvásárlása első ránézésre nem több egy racionális döntésnél: pihenési lehetőség, befektetés, talán egy jövőbeli otthon ígérete. A valóságban azonban ennél jóval összetettebb jelenségről van szó. Míg az első otthon a legtöbb esetben szükségszerűség, addig a második már választás kérdése - és éppen ezért sokkal mélyebb pszichológiai, érzelmi és társadalmi motivációk húzódnak meg mögötte. A nyaralót, hétvégi házat, üdülőt ezért is nevezi a szakirodalom második otthonnak.

Miért nem törődünk a legnagyobb vagyonunkkal? - a közös képviselő mint ügyvezető 2026. március 23.
A társasházi lakás sok magyar család életében a legjelentősebb értéket képviseli, a tulajdonosok jelentős része mégis kevés figyelmet fordít rá. Szilber Szilvia, a Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesületének (MITOE) elnökségi tagja, a Szilber Házak Kft. vezetője szerint ez nemcsak egyéni, hanem nemzetgazdasági kockázat is. Előadásában a MITOE szakmai napon azt mutatta meg, hogyan lesz a társasházi tulajdon valódi vagyonkezelési kérdés, és mit tehet a közös képviselő, ha „bérlői attitűddel" gondolkodó tulajdonosokkal találkozik.

Nagy belmagasságú polgári lakások energetikai felújítása – speciális problémák, sajátos megoldások 2026. március 12.
Budapest belvárosának lakásállományában jelentős arányt képviselnek a 19-20. század fordulóján épült bérházak. Ezek a nagy belmagasságú, vastag falú polgári lakások sajátos építészeti értéket képviselnek, ugyanakkor energetikai szempontból sok esetben elavultak. A főváros „Energiatudatos otthonok" kiadványsorozatának polgári lakásokra készült kézikönyve ezért kifejezetten az ilyen épületekben élők számára foglalja össze az energiafogyasztás csökkentésének lehetőségeit.

Az értékteremtés új útja: a home staging, mint a társasházi vagyonmegőrzés eszköze 2026. március 5.
A társasházi lakások értékéről sokan még mindig csak a négyzetméterár és a lokáció alapján gondolkodnak, miközben a vevők egyre inkább az összképet nézik: a lépcsőház állapotát, a közös tereket, a ház hangulatát. Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, ingatlanszakértő és egyetemi adjunktus, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa szerint a tudatos, stratégiai szemléletű „felkészítés" ma már nemcsak egy-egy lakásnál, hanem teljes társasházak vagyonmegőrzésénél is kulcstényező. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon előadásában azt mutatta be, hogyan lesz a home stagingből valódi értékteremtő eszköz, amely kézzelfoghatóan növeli a társasházi vagyon piaci értékét.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások