Barion Pixel

Konferenciabeszámoló V. rész: Ilyen volt a XV. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO

2024. november 26.
Gyorfi_Robert_v.jpgOktóber 17-én már tizenötödik alkalommal gyűlt össze a Lurdy Házban a társasházi szakma az aktuális kérdések megbeszélése végett, ahol reggel 9 órától egészen 18 óráig sorakoztak egymást érve a szakmai előadások. Cikk-sorozatunkban a konferencián elhangzott előadásokat foglaljuk össze, a prezentációk pedig már letölthetők a honlapunkon keresztül. A rendezvény keretein belül Győrfi Róbert, a Fatra Izolfa Zrt. műszaki szaktanácsadója is átfogó előadást tartott a modern padlóburkolatokról és azok felhasználási lehetőségeiről.

Padlóburkolatok a jövő építőiparában

Győrfi Róbert bemutatta a cég termékeit és azt, hogyan választhatjuk ki a megfelelő padlóburkolatot az adott felhasználási célhoz igazítva.

Az előadás egyik központi eleme az volt, hogy a padlóburkolat kiválasztása előtt mindig mérlegelni kell a felhasználási igényeket. Nem mindegy, hogy egy gyerekszobába, irodába, vagy éppen kórházi műtőbe választunk burkolatot, hiszen az igénybevétel és a higiéniai követelmények eltérőek. Az előadó által bemutatott Fatrafloor termékcsalád olyan vinyl padlóburkolatokat kínál, amelyek sokféle igényt képesek kielégíteni, legyen szó lakóépületekről, közületi helyszínekről vagy ipari alkalmazásokról.

Győrfi Róbert beszélt a műanyagok és a környezetvédelem kapcsolatáról is. Bár műanyagok előállításával foglalkoznak, a Fatra Izolfa Zrt. nagy hangsúlyt fektet a hulladék minimalizálására és az újrahasznosításra. A gyártás során keletkező hulladékot új termékekbe építik be, például a vízszigetelő lemezek maradékait a padlóburkolatok alsó rétegeibe használják fel. A cég kizárólag európai forrásból származó alapanyagokkal dolgozik, így csökkentve az ökológiai lábnyomát.

Az előadás során külön figyelmet fordítottak a ftalátmentes technológiára, amely biztonságosabbá teszi a műanyag burkolatokat. A ftalátok, melyek korábban gyakran használt lágyítók voltak, káros egészségügyi hatásokat okozhatnak, így a Fatra Izolfa Zrt. már hosszú évek óta mellőzi ezek használatát, különösen egészségügyi intézményekben.

A Győrfi Róbert által bemutatott modern vinyl padlók már jóval túlmutatnak a hagyományos PVC burkolatokon. Ezek a termékek sokoldalúak, tartósak, és esztétikai szempontból is versenyképesek. A vinyl padlók különböző mintázatokban kaphatók, például kő- vagy famintázatban, amelyek élethű megjelenést és kellemes tapintást biztosítanak.

Az előadó hangsúlyozta, hogy a padlóburkolat tartósságának egyik kulcsa az aljzat megfelelő előkészítése. Az aljzat simasága, a páratartalom és a hőmérséklet mind kritikus tényezők a sikeres burkolás során. A padlófűtés esetén is fontos az előzetes vizsgálat, különösen a páratartalom és a hőmérséklet szempontjából, hogy elkerüljék a későbbi károkat.

Győrfi Róbert előadása során betekintést nyújtott a modern műanyag padlóburkolatok világába, amelyek nemcsak esztétikusak és tartósak, hanem környezettudatos gyártási eljárásokkal készülnek. 

A Fatra Izolfa Zrt. termékei széles körben felhasználhatók, és megfelelnek a mai kor követelményeinek, legyen szó akár ipari, akár lakossági felhasználásról. Az előadó zárásként felhívta a figyelmet arra, hogy a megfelelő szakértő bevonásával sok probléma megelőzhető a padlóburkolatok kiválasztása és beépítése során.

A konferencia támogatója a társasházi közös költségek kártyás fizetési partnere, a Mastercard.

mastercard.png

A XV. KKN PREZENTÁCIÓI ITT TÖLTHETŐK LE a rendezvény résztvevői számára.

További híreink


XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO – megnyílt a regisztráció! 2025. szeptember 9.
Október 16-án rendezzük meg a XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-t, ahol a társasházakat érintő hasznos szakmai előadások mellett lehetőség nyílik tapasztalatcserére, kapcsolatépítésre is. Program hamarosan.

Tartós komfort, apró beruházás: előtetővel teljes a kép 2025. szeptember 9.
A bejárat a ház arca: itt születik az első benyomás, és itt találkozik mindenki az időjárással. Egy jól megválasztott előtető egyszerre ad védelmet és rendezett, gondozott összképet. Nem luxus, hanem praktikus, hosszú távon megtérülő fejlesztés, amely a lakók kényelmét és a közös területek állapotát is javítja.

Tájékoztatási kötelezettség társasházakban 2025. szeptember 2.
A társasházak mindennapi működéséhez elengedhetetlen a pontos, egyértelmű és rendszeres tájékoztatás. A közös költség értesítők, lakógyűlési meghívók, felújítási tájékoztatók, szolgáltatói hirdetmények - mind-mind meg kell, hogy találják a helyüket.

Hatékonyabbá teszi a társasházi adminisztrációt a jól felszerelt iroda 2025. augusztus 25.
A társasház mindennapi működtetése leginkább a háttérben zajlik, ezért rendkívül fontos, hogy milyen környezetben, milyen felszereléssel dolgozik a társasház közös képviselője. A kezelő irodájának felszereltsége, az iroda rendezettsége nagyban meghatározza a hatékonyságot és az elvégzett munka minőségét.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Mi kell ahhoz, hogy az adataink biztonságban legyenek? – Társasházkezelés és adatbiztonság 2025. augusztus 19.
A társasházak mindennapi működésében az adatkezelés kiemelt jelentőséggel bír. A közös képviselet során keletkező adatok - legyen szó tulajdonosokról, lakókról vagy beszállítókról - érzékeny információnak minősülhetnek, és védelmük szigorú jogi keretek között történik.

THT SZAKMAI DÍJAK 2025 - szeptember 15-ig van lehetőség pályázni 2025. augusztus 14.
Meghosszabbodott a jelentkezési határidő a THT Szakmai Díjakra. Az elmúlt években közel 250 közös képviselő munkáját ismertük el olyan épületfelújításokért, amelyek legalább 20%-os energiamegtakarítást eredményeztek a lakóközösségek számára. Idén, a díj alapításának 14. évfordulóján a THT az Energiahatékonysági díj mellett hét további kategóriában kínál lehetőséget a kiemelkedő teljesítmények elismerésére.

Közös képviselőnek jelentkezne? A THT-n most három társasház is keres! 2025. augusztus 14.
Jelenleg három társasház is új közös képviselőt keres a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében, mindhárom Budapesten.

Energiatakarékosan is lehet szép: világítási megoldások társasházakba 2025. augusztus 12.
A fényviszonyok alapvetően formálják mindennapi életünket. Hatással vannak közérzetünkre, biztonságérzetünkre, hiszen mi, emberek elsősorban látás útján tájékozódunk a világban. Nem mindegy, hogyan alkalmazzuk a világítást otthonainkban vagy azok közvetlen környezetében.

A mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazása az ingatlanpiacon 2025. augusztus 7.
Bár a mesterséges intelligencia fogalma sokakban aggodalmat kelt, gyakorlati alkalmazásai egyre több ponton jelennek meg az ingatlanpiacon is. Balog Márton, a Trigon Research Kft. ügyvezetője előadásában bemutatta, hogyan válhatnak ezek az eszközök valódi társává a társasházi szereplőknek - az ügyfélkapcsolattól a könyvelésig.

Amit minden lakó lát, és amit minden társasháznak egységesen kell kezelnie: postaládák és újságtartók 2025. augusztus 5.
A postaláda társasházi környezetben egyszerre betölt funkcionális, esztétikai és jogszabályi szerepet. A postai küldemények megfelelő kézbesítését ugyanis törvény írja elő, és a szabályos levélszekrény biztosítása a többlakásos épületek esetén a közös képviselő vagy üzemeltető felelőssége.

Megjelent a FIX 3%-os lakáshitel rendelete a Magyar Közlönyben 2025. augusztus 1.
2025. szeptember 1-jétől elérhető a Fix 3% lakáshitel, amely otthonvásárlásra és építésre is igénybe vehető, legfeljebb 3%-os kamattal, állami kamattámogatással. A kormányrendelet részletes szabályokat határoz meg az igénylés módjáról, a szükséges igazolásokról, a bírálati és folyósítási folyamatról, valamint az esetleges visszafizetési kötelezettségekről. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.

Alapítvány lakásszövetkezeti keretek között – Új lehetőségek a közösségépítésre 2025. július 30.
Bár a lakásszövetkezetek elsődleges feladata az épületek fenntartása és a tagok érdekeinek képviselete, egyre több közösség keres olyan megoldásokat, amelyek túlmutatnak a napi üzemeltetésen. A lakásszövetkezet által létrehozott alapítvány új dimenziókat nyithat meg a közösségi célok megvalósításában, legyen szó felújításokról, szociális támogatásról vagy kulturális rendezvényekről.

Tisztelet, emlékezés, összetartozás – a zászló mint közösségi jelkép a társasház homlokzatán 2025. július 29.
Egy zászló közösségeket szólít meg, múltat idéz és pillanatokat tesz emlékezetessé. Társasházi környezetben egy zászlótartó kihelyezése vagy egy zászló kitűzése olyan eszköz, amely lehetőséget ad arra, hogy a lakóközösség együtt, méltó módon éljen meg fontos alkalmakat.

Ingatlankezelés a felhőben, automatikus riportokkal és könyvelés előkészítéssel, tulajdonosi és bérlői kommunikációval 2025. július 24.
Digitális szervizkönyv, integrált riportok, automatizált adminisztráció és bérlői kommunikáció - ezekre a funkciókra épít a hazai fejlesztésű eINGATLAN.hu rendszer, amelyet Dén Mátyás András, az Info Sierra Kft. projektvezetője mutatott be az eINGATLAN 2025 webinar és konferencia keretében. Az új felhőalapú megoldás az ingatlantulajdonosokat és -kezelőket célozza, és szorosan kapcsolódik az ismert eHÁZ rendszerhez, ám annál jóval szélesebb funkcionalitást kínál.

Professzionális online feladatkezelő megoldás ingatlan- és társasházkezelőknek 2025. július 21.
Egyre nagyobb társasházak, egyre több lakó és egyre összetettebb feladatok jellemzik a közös képviselet mindennapjait. A hagyományos eszközökkel már nem lehet hatékonyan követni a műszaki problémákat, a karbantartásokat, a lakói megkereséseket vagy épp az ajánlatkérések menetét. E kihívásokra ad választ a KK Szoftver Megoldások Kft. által fejlesztett TSH Manager, amely nemcsak egy feladatkezelő, hanem egy komplex társasházi menedzsmenteszköz is. Gáts Bence ügyvezető 15 év társasházkezelői tapasztalatából kiindulva mutatta be, miért hozták létre a rendszert, hogyan használják élesben, és milyen fejlesztéseket terveznek a közeljövőben.

Új lehetőség a zuglói társasházaknak – akár 6 millió forint kamatmentesen 2025. július 18.
Fotó: Subits-Tóth GergőAz önkormányzat 100 millió forintos keretösszeggel hirdetett meg visszatérítendő, de kamatmentes támogatást legalább öt lakásos épületek felújításához. A pénz gyorsan fogyhat, a lehetőség pedig egyéves kivitelezési határidővel párosul.

Tudatosan felkészülni - A home staging, mint értéknövelő stratégia hatásai az ingatlanpiacon 2025. július 18.
Az ingatlanpiacon már nem elég csak jelen lenni: kiemelkedni, figyelmet kelteni és meggyőzni kell - lehetőleg az első másodpercben. A „home staging", vagyis az ingatlan értékesítésre való felkészítése erre a szemléletváltásra kínál eszközt. Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, egyetemi adjunktus, ingatlanszakértő, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa előadásában arról beszélt, miért nem csupán párnaigazgatásról, hanem piaci stratégiáról van szó.

Látható, egyértelmű és kötelező – házszámok és biztonsági feliratok társasházakban 2025. július 15.
A társasházak működését nem csak a belső rendszer, hanem a külső tájékozódás is befolyásolja. Elengedhetetlen, hogy egy épület egyértelműen azonosítható legyen - akár a posta, akár a mentők, akár egy új lakó számára.

Csótányinvázió a társasházban – Mit tehetünk lakóként és közös képviselőként? 2025. július 15.
A nyári időszakban több társasházban jelenhetnek meg csótányok. A hatékony védekezéshez tudni kell, ki mire jogosult és kötelezett.

A digitalizáció értéknövelő szerepe a társasházkezelés és lakásvásárlás terén: Lehetőségek és kihívások 2025. július 14.
Egy társasházi ingatlan nemcsak otthon, hanem komoly vagyon is. A közös képviselet hatékonysága ezért közvetlenül befolyásolja az ingatlan értékét, piaci megítélését és a lakók mindennapjait. Szilber Szilvia ingatlankezelő, a Szilber Házak Ingatlankezelő Kft. társasházi szakértője előadásában azt mutatta be, hogy a professzionális társasházkezelés - különösen digitális eszközökkel megtámogatva - hogyan válhat valódi értéknövelő tényezővé.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások