Barion Pixel

Konferenciabeszámoló VII. rész: Ilyen volt a XV. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO

2024. december 3.
Lestyan_Maria_v.jpgOktóber 17-én már tizenötödik alkalommal gyűlt össze a Lurdy Házban a társasházi szakma az aktuális kérdések megbeszélése végett, ahol reggel 9 órától egészen 18 óráig sorakoztak egymást érve a szakmai előadások. Cikk-sorozatunkban a konferencián elhangzott előadásokat foglaljuk össze, a prezentációk pedig már letölthetők a honlapunkon keresztül. A konferencián tartott előadásában Lestyán Mária építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség elnöke a társasházak tűzvédelmi kockázatainak kezeléséről, a jogszabályi előírásokról és a közös tulajdon kezelésének kihívásairól beszélt.

Tűzvédelem és kockázatkezelés a társasházakban

Lestyán Mária előadása nemcsak a tűzvédelem a jogszabályok betartásáról szólt, hanem a lakóközösség közös érdekeinek védelméről is, amely minden egyes társasház saját felelőssége.

Lestyán Mária hangsúlyozta, hogy sok társasház alulbiztosított, ami súlyos problémákhoz vezethet egy káresemény, például egy tűzeset során. Az alulbiztosítás azt jelenti, hogy ha a lakók egy épületet a valós értékének csak egy részére biztosítanak, akkor arányosan kevesebb kártérítésre számíthatnak. Egy 200 millió forint értékű épületre kötött 50 millió forintos biztosítás például csak a kár 25%-át fedezi. Ezért fontos, hogy a társasházak kezelői megfelelően mérlegeljék a kockázatokat és a szükséges biztosítási összeget.

A tűzmegelőzés szempontjából az előadó kiemelte, hogy minden egyéni beruházás, például klímaberendezések, napkollektorok, vagy elektromos autók töltőpontjainak telepítése kockázatot jelenthet a társasház egészére nézve. Mivel ezek az eszközök gyakran közös területeken kerülnek elhelyezésre, minden lakónak felelőssége van a közös szerkezetek fenntartásában, és ez kockázati tényezőket hozhat létre, amelyekre a lakóknak fel kell készülniük, beleértve a felelősségbiztosítást is.

Lestyán Mária külön kitért az elektromos autók és töltőpontok társasházi környezetben történő telepítésére, amely szintén komoly tűzvédelmi kockázatot jelent. A társasházaknak mérlegelniük kell, hogy hogyan kezelik ezeket az új típusú kockázatokat, különös tekintettel a töltőpontok biztonságos kialakítására és a szerkezetvédelmi előírásokra. Az elektromos autók töltés közbeni tüzei sajnos nem ritkák, és komoly károkat okozhatnak, amelyekre a biztosítási fedezetet is érdemes kiterjeszteni.

Az előadó figyelmeztetett arra is, hogy a tűzvédelmi tervezés és kivitelezés során a társasházaknak nem szabad olcsó, kompromisszumos megoldásokat keresniük, mert a legolcsóbb megoldások általában nem biztosítanak megfelelő tűzvédelmet. A komplex problémák komplex megoldásokat igényelnek, és ezek általában költségesebbek, de hosszú távon nagyobb biztonságot nyújtanak.

A tűzvédelmi előírások betartása és a szakértők bevonása elengedhetetlen, különösen a felújításoknál, amikor új kockázatok lépnek fel, például hőszigetelés, napelemes rendszerek vagy klímaberendezések telepítése során.

A társasházak tűzvédelmi rendszerének megfelelő működéséhez elengedhetetlen, hogy minden lakó tisztában legyen az egyéni és közös felelősségekkel. Ha például egy lakó elektromos autót vásárol, a töltőpont telepítése és az ahhoz kapcsolódó kockázatok a társasház közösségét is érintik. Ilyen esetekben fontos, hogy a közös képviselők megfelelő tájékoztatást adjanak a lakóknak, és a jogszabályoknak megfelelően járjanak el a szükséges engedélyek megszerzésében és a kockázatok mérséklésében.


Lestyán Mária előadása során többször hangsúlyozta, hogy a társasházak tűzvédelme közös felelősség, amely a lakók, a közös képviselők, a tervezők és a kivitelezők közös együttműködésén alapul. A tűzvédelmi előírások betartása nemcsak jogszabályi követelmény, hanem a lakók életének és vagyonának védelmét szolgálja, ezért minden felújításnál és új beruházásnál figyelembe kell venni a tűzvédelmi kockázatokat.

Előadásának végén felhívta még a figyelmet arra, hogy az új építészeti jogszabályok változásai október 1-jétől jelentős hatással lesznek a társasházak működésére, és kiemelten fontos, hogy a közös képviselők tisztában legyenek ezekkel a változásokkal, különösen a tűzvédelmi előírások terén.

A konferencia támogatója a társasházi közös költségek kártyás fizetési partnere, a Mastercard

mastercard.png

A XV. KKN PREZENTÁCIÓI ITT TÖLTHETŐK LE a rendezvény résztvevői számára.


További híreink


Társasházban élők mentálhigiénés állapota Magyarországon: a kutatás eredményeinek bemutatása 2026. június 2.
A THT, a MITOE és az eHÁZ idei első negyedéves közös kutatásának célja a társasházi környezetben élők, valamint a társasházkezelésben részt vevő szakemberek mentálhigiénés állapotának feltérképezése volt. A vizsgálat során törekvés volt arra, hogy a lehető legszélesebb és legheterogénebb mintán, több adatfelvételi csatornán keresztül történjen az adatgyűjtés, ezáltal növelve az eredmények megbízhatóságát és érvényességét. Cikkünk második részében a társasházban élők mentális állapotának felmérésével foglalkozuk.

Társasházkezelők mentálhigiénés állapota Magyarországon: a kutatás eredményeinek bemutatása 2026. június 2.
A THT, a MITOE és az eHÁZ idei első negyedéves közös kutatásának célja a társasházi környezetben élők, valamint a társasházkezelésben részt vevő szakemberek mentálhigiénés állapotának feltérképezése volt. A vizsgálat során törekvés volt arra, hogy a lehető legszélesebb és legheterogénebb mintán, több adatfelvételi csatornán keresztül történjen az adatgyűjtés, ezáltal növelve az eredmények megbízhatóságát és érvényességét. Cikkünk első részében a társasházkezelők mentális állapotának felmérésével foglalkozuk.

Pénzügyi megoldások társasházaknak és lakásszövetkezeteknek 2026. május 28.
Petor Anita, az OTP Bank társasházi értékesítési szakértője tartotta a THT idei Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése című konferenciájának nyitóelőadását. Stratégiai partnerséget kínált a lakóközösségeknek: a pénzügyi szolgáltatásokon túl szakmai támogatással, piaci ismeretekkel és tapasztalattal is segíti őket a tervezett beruházások sikeres megvalósításában. Fontos gyakorlati teendőkre és egy jogi csapdára is felhívta a figyelmet.

http://www.mitoe.hu
Elindultak a THT közösségi média csatornái 2026. május 26.
A Társasházi Háztartás (THT) új platformjain hétről hétre jelentkezik olyan edukációs tartalmakkal, amelyek a közös képviselőknek, társasházkezelőknek és maguknak a lakástulajdonosoknak is iránytűt mutatnak a mindennapi társasházi ügyekben.

Így kell módosítani az SzMSz-t a kamerarendszer telepítésekor 2026. május 26.
A kamerarendszer mindennapi működésének jogszerűsége a társasház belső szabályzatain és a pontos végrehajtási eljáráson múlik. A közösségnek a Szervezeti és Működési Szabályzatban (SzMSz) kell rögzítenie a megfigyelés részletszabályait, az adatfeldolgozók feladatait, valamint a felvételek kikérésének szigorú adminisztratív menetét. Az alábbi olvasói kérdésre adott szakértői útmutató a gyakorlati megvalósításhoz, a belső szabályzatok módosításához nyújt támpontokat.

Társasházi kamerarendszerek telepítésének és üzemeltetésének feltételei 2026. május 18.
A társasházi kamerarendszerek kiépítése és működtetése szigorú szabályozáshoz kötött. A lakóközösségek gyakran szembesülnek tévhitekkel a kamerák elhelyezhetőségét, illetve a felvételek visszanézésének jogosultságát illetően. Az alábbi olvasói kérdésre adott szakmai állásfoglalás tisztázza a jogszerű telepítés feltételeit, a megfigyelhető területek határait, valamint az adatkezelésre vonatkozó kötelezettségeket.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Közveszéllyel fenyegető falátvágás történt egy panelházban 2026. május 15.
Egy miskolci társasházban történt eset megmutatja, milyen súlyos következményekkel járhat a tartószerkezetekkel kapcsolatos hozzá nem értés, illetve, hogy a szakmai kontroll hiánya mekkora kockázatot jelent.

A dokumentált ingatlan többet ér? Hogyan tartsuk nyilván saját ingatlanjainkat? 2026. május 11.
A társasházkezelők már évek óta ismerik az eHÁZ.hu nevét, de egy újabb szereplő is érkezett ugyanebből a műhelyből: az eINGATLAN.hu. Dén Mátyás András, az eHÁZ.hu és az eINGATLAN.hu alapító tulajdonosa a Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesületének (MITOE) szakmai napján arról beszélt, hogyan lehet egyetlen felületen kezelni a saját lakásaink teljes „élettörténetét", a bérlőktől a garanciajegyekig, a közüzemi szerződésektől az adásvételig.

Mit tehet egy társasház a rövid távú lakáskiadás ellen? 2026. április 30.
turista.jpgPortugáliában 2026 tavaszán először fordult meg a rövid távú lakáskiadás növekedési trendje, Budapesten pedig januártól már Terézvárosban sem lehet Airbnb-t működtetni. A központi szabályozás ugyan egyre szigorodik, de továbbra is lassan és sokszor töredezetten reagál. Eközben a társasházak sincsenek teljesen eszköz nélkül: saját hatáskörben is képesek fellépni – és érdemes is élni ezekkel a lehetőségekkel.

Takarítás a társasházban – apró feladat, nagy felelősség 2026. április 29.
takaritas-grafika.jpgA lépcsőház egy társasház névjegye. Ez az első, amit a hazatérő lakó, az érkező vendég vagy a lakást megtekintő érdeklődő észrevesz – és ami sokszor meghatározza az egész épületről alkotott benyomást. Egy rendezett, tiszta, jól karbantartott közös tér nemcsak esztétikai kérdés: növeli az ingatlan értékét, erősíti a lakók komfortérzetét, és hozzájárul egy működő, igényes közösség kialakulásához. A közös képviselő kezében van a lehetőség, hogy ez a rutinfeladat egy jól működő rendszer legyen, és nem csak a tisztaság de a konfliktusok megelőzése érdekében is.

Amikor flex helyett a jogász válaszol - újszerű megoldás a folyosói rácsok és szabálytalan klímák felszámolására 2026. április 21.
A folyosói rácsok és a homlokzaton csöpögő klímák évtizedes feszültségforrások. Az Óbuda IV. számú Lakásszövetkezetben egy elszabadult flexszel indult a történet, de végül egy jogilag tűpontos, türelemre építő stratégia hozott tartós békét. Hogyan lehet felszámolni a szabálytalanságokat anélkül, hogy „szekértáborokra” szakadna a lakóközösség? Erről kérdeztük dr. Balázs Andrást, az Óbuda IV. számú Lakásszövetkezet elnökét.

Leáll az 5+5 milliós otthonfelújítási program Budapesten és nyolc megyében 2026. április 15.
kadarkocka.jpegA keret kimerülése miatt 2026. április 17-én, pénteken felfüggesztik az energetikai Otthonfelújítási Program igénylési lehetőségét a fővárosban és a fejlettebb régiókban.

A közös képviselőn is múlhat, mennyit ér egy társasházi lakás 2026. április 10.
Egy társasházi lakás értékét általában három dolog határozza meg: az épület műszaki állapota, az elhelyezkedése, valamint a környék és a ház infrastruktúrája. A gyakorlatban viszont van egy negyedik szempont is, amiről kevesebb szó esik: az első benyomás, ami már akkor kialakul, amikor a vevő még be sem lépett a lakásba.

​​Hogyan lesz lakóközösség egy társasházból? – egy különleges nagyvárosi sikertörténet 2026. március 30.
kiraly78.jpgA pesti Király utca nyüzsgő, turistákkal teli világáról könnyű azt hinni, hogy a itteni bérházakból már régen kivesztek a klasszikus szomszédsági kapcsolatok. Van azonban egy ház Terézvárosban, amely látványosan rácáfol erre. A Király utca 78. szám alatt egy idős házaspár kezdeményezésére az elmúlt években olyan lakóközösség alakult ki, amely nemcsak működik, hanem tudatosan építi is önmagát.

A második otthon pszichológiája – miért vágyunk rá, és mit keresünk benne valójában? 2026. március 30.
Egy nyaraló megvásárlása első ránézésre nem több egy racionális döntésnél: pihenési lehetőség, befektetés, talán egy jövőbeli otthon ígérete. A valóságban azonban ennél jóval összetettebb jelenségről van szó. Míg az első otthon a legtöbb esetben szükségszerűség, addig a második már választás kérdése - és éppen ezért sokkal mélyebb pszichológiai, érzelmi és társadalmi motivációk húzódnak meg mögötte. A nyaralót, hétvégi házat, üdülőt ezért is nevezi a szakirodalom második otthonnak.

Miért nem törődünk a legnagyobb vagyonunkkal? - a közös képviselő mint ügyvezető 2026. március 23.
A társasházi lakás sok magyar család életében a legjelentősebb értéket képviseli, a tulajdonosok jelentős része mégis kevés figyelmet fordít rá. Szilber Szilvia, a Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesületének (MITOE) elnökségi tagja, a Szilber Házak Kft. vezetője szerint ez nemcsak egyéni, hanem nemzetgazdasági kockázat is. Előadásában a MITOE szakmai napon azt mutatta meg, hogyan lesz a társasházi tulajdon valódi vagyonkezelési kérdés, és mit tehet a közös képviselő, ha „bérlői attitűddel" gondolkodó tulajdonosokkal találkozik.

Nagy belmagasságú polgári lakások energetikai felújítása – speciális problémák, sajátos megoldások 2026. március 12.
Budapest belvárosának lakásállományában jelentős arányt képviselnek a 19-20. század fordulóján épült bérházak. Ezek a nagy belmagasságú, vastag falú polgári lakások sajátos építészeti értéket képviselnek, ugyanakkor energetikai szempontból sok esetben elavultak. A főváros „Energiatudatos otthonok" kiadványsorozatának polgári lakásokra készült kézikönyve ezért kifejezetten az ilyen épületekben élők számára foglalja össze az energiafogyasztás csökkentésének lehetőségeit.

Az értékteremtés új útja: a home staging, mint a társasházi vagyonmegőrzés eszköze 2026. március 5.
A társasházi lakások értékéről sokan még mindig csak a négyzetméterár és a lokáció alapján gondolkodnak, miközben a vevők egyre inkább az összképet nézik: a lépcsőház állapotát, a közös tereket, a ház hangulatát. Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, ingatlanszakértő és egyetemi adjunktus, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa szerint a tudatos, stratégiai szemléletű „felkészítés" ma már nemcsak egy-egy lakásnál, hanem teljes társasházak vagyonmegőrzésénél is kulcstényező. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon előadásában azt mutatta be, hogyan lesz a home stagingből valódi értékteremtő eszköz, amely kézzelfoghatóan növeli a társasházi vagyon piaci értékét.

Elindult a Budapesti Zöld Panelprogram – jelenleg 4 kerületben elérhető a társasházaknak 2026. február 7.
Összesen 5 milliárd forintos támogatási kerettel indul a Budapesti Zöld Panelprogram, amely akár 17 milliárd forint értékű panelkorszerűsítést indíthat el a fővárosban. A kétfordulós rendszerben a projekt-előkészítés térítésmentes, a kivitelezéshez pedig 30 százalék vissza nem térítendő támogatás jár. A program első körben négy kerület társasházait várja.

Nem elég a sablon – Társasházi SZMSZ készítés a gyakorlatban. Mit szabályozzunk és mit ne? Mire figyeljünk? 2025. december 18.
A társasházak jelentős részében a szervezeti-működési szabályzat (SZMSZ) puszta kötelező dokumentumnak tűnik: kiemelik a törvényszöveget, belemásolják egy fájlba, a közgyűlés megszavazza, a közös képviselő beadja a földhivatalba, aztán senki nem nyitja ki többé. Dr. Kiss Balázs Károly, a Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesületének elnöke előadásában azt mutatta be, hogy a jogszabály ennél jóval többet enged, és az SZMSZ a ház gyakorlati működésének egyik legfontosabb eszköze lehet.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások