Budakalászon tartotta önkormányzati egyeztető fórumát a Nemzeti Vízművek Zrt., ahol a dunakanyari régió polgármesterei közvetlenül egyeztethettek a DMRV Zrt. vezetőivel a térséget érintő víziközmű-fejlesztésekről és problémákról. A találkozón Bendik Bernadett, a DMRV vezérigazgatója és dr. Paksi Piroska, a Nemzeti Vízművek operatív igazgatója adott tájékoztatást a szolgáltatót érintő aktuális kérdésekről.
A fórum egyik legfontosabb témája a szabálytalanul kialakított lakóegységek kérdése volt. Budakalász önkormányzata arra hívta fel a szolgáltató figyelmét, hogy egyre több olyan eset fordul elő, amikor egy ingatlanon belül a helyi építési szabályzatot megkerülve alakítanak ki újabb lakásokat vagy lakóegységeket, amelyek jogilag nem is létezhetnek, mégis megkapják a közműcsatlakozást.
A város azt kérte a DMRV-től, hogy az engedélyezési folyamat során vizsgálják a helyi előírásoknak való megfelelést is, és csak azok a beruházások kaphassanak közműnyilatkozatot, amelyek összhangban állnak a helyi építési szabályzattal és a településképi rendelettel. A probléma nem csupán városképi vagy jogi kérdés: a túlzott beépítés sok településen már a közműhálózatok kapacitását is veszélyezteti.
A DMRV vezérigazgatója a fórumon bejelentette, hogy a jövőben az egy ingatlanon belül kialakított lakóegységek esetében csak az önkormányzat előzetes hozzájárulásával adnak ki közműnyilatkozatot. A szolgáltató jelezte azt is, hogy amennyiben más települések is szeretnék követni a budakalászi gyakorlatot, készek máshol is hasonló rendszert bevezetni.
A döntés komoly változást hozhat az építkezések és lakásmegosztások gyakorlatában. A közműcsatlakozás ugyanis sok esetben kulcsfontosságú feltétele annak, hogy egy újonnan kialakított lakóegység ténylegesen használhatóvá váljon. Ha a szolgáltató a helyi szabályok betartását is vizsgálni kezdi, az jelentősen szűkítheti a szabálytalan beruházások mozgásterét.
Egyre súlyosabb gond a szippantott szennyvíz kezelése
A fórumon szóba került a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvizek kezelése is, amely országos szinten régóta megoldatlan problémának számít. Dr. Paksi Piroska elmondta, hogy a szippantott szennyvíz kezelése megosztott felelősség az ingatlantulajdonosok és az önkormányzatok között.
Az ingatlantulajdonos feladata, hogy a szennyvizet zárt tárolóban gyűjtse, míg az önkormányzat kötelessége a rendszeres begyűjtés megszervezése. A gyakorlatban azonban sok településen komoly nehézséget jelent megfelelő szolgáltatót találni. Ha az önkormányzat közbeszerzési eljárása eredménytelen, a Katasztrófavédelem jelölhet ki közérdekű szolgáltatót, ám a rendszer több ponton is akadozik.
Az operatív igazgató szerint a jelenlegi szabályozási környezet fenntarthatatlan, mivel a hatósági árak hosszú ideje nem követik a tényleges költségeket. A „rezsicsökkentett" díjszabás mellett sok esetben a kijelölt szolgáltatók sem tudják gazdaságosan ellátni a feladatot. Emiatt előfordul, hogy a szolgáltatás nem megfelelően működik, miközben sem az önkormányzatoknak, sem az ingatlantulajdonosoknak nincs érdemi mozgásterük a helyzet kezelésére.
A Nemzeti Vízművek szerint a probléma közegészségügyi és környezetvédelmi szempontból is sürgős beavatkozást igényel. A társaság ezért állami források bevonásával saját megoldási lehetőségeket is vizsgál.
Elmaradt felújítások és jelentős hálózati veszteségek
A fórumon az is elhangzott, hogy a víziközmű-hálózatok műszaki állapota továbbra is komoly kihívást jelent. A DMRV szolgáltatási területén ugyan valamivel kedvezőbbek a mutatók az országos átlagnál, de a közel 25 százalékos hálózati vízveszteség és a gyakori meghibásodások jól mutatják az elmúlt évtizedekben elmaradt felújítások következményeit.
A szolgáltató vezetői hangsúlyozták, hogy a hálózati veszteségek csökkentése és az üzembiztonság növelése kiemelt feladat. Ebben fontos szerepet kaphatnak a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz (KEHOP Plusz) keretében elérhető európai uniós források is. A támogatások célja a víziközmű-rendszerek műszaki korszerűsítése, az energiahatékonyság javítása, a fenntartható vízgazdálkodás erősítése és a zöld-kék infrastruktúra fejlesztése.





























