Barion Pixel

Lépcsőház felújítást, szelektív hulladékgyűjtő létesítését és napelemes szellőztetés megvalósítását támogatja idén az OTP Bank

2010. július 23.
Az OTP Bank 2010 áprilisában immár második alkalommal írta ki társasházi pályázatát, melynek keretében összesen nettó 5.100.000 forintra pályázhatott az ország bármely társasházi és lakásszövetkezeti közössége. A környezetvédelmi és közösségi célok megvalósítására készült pályamunkákat 2010. június 11-ig lehetett eljuttatni a bírálókhoz postai úton vagy a www.hazforum.hu információs portálon keresztül. A nevezéshez nem volt szükség hatósági engedélyek és igazolások beszerzésére, csupán a beruházás összefoglalójára, illetve indoklására egy oldalban.

Az ország különböző pontjairól összesen több mint 640 pályamunka érkezett Környezetvédelem, Közösségépítés és Életminőség-javítás kategóriákban. A szakértői zsűri 1.000.000, 500.000 és 200.000 forintot ítélt kategóriánként a három legjobb pályázatot beküldő társasháznak.

Környezetvédelem kategóriában összesen 239 érvényes pályázat érkezett, amelyeknek több mint a felét fővárosi közösségek küldték. A beruházások jellegüket tekintve legtöbbször parkosításra, fűtéskorszerűsítésre, valamint olyan energia-megtakarítást célzó fejlesztésekre vonatkoztak, mint az alternatív energiaforrások felhasználása. A bank támogatását Budapesten egy III. kerületi társasház szellőztető-ventillátorainak cseréjére és napelemek felszerelésére, egy XX. kerületi lakóház szelektív hulladékgyűjtés bevezetésére, valamint Békéscsabán egy közösség világítás-korszerűsítésre nyerte el.

Közösségépítés kategóriában a 131 beérkezett pályázat többségében vidékről érkezett, leggyakrabban szabadtéri és beltéri közösségi helyek megvalósítására. Egy dorogi lakótelep tereprendezésre és sportpályájának felújítására, egy budapesti, V. kerületi ház tetőteraszának felújítására, egy szekszárdi lakóközösség pedig alagsori helyiségének közösségi térré alakítására kap majd támogatást az OTP Banktól.

Életminőség-javítás kategóriában összesen 271 pályamű indult, amelyben közel azonos arányban szerepeltek budapesti és vidéki nevezők. Leggyakrabban a biztonságot és a lakókörnyezet szebbé, komfortosabbá tételét tűzték ki célul az indulók. Az OTP Bank támogatását egy nyíregyházi ház nyerte el a teljes világításának, csengőinek, postaládáinak cseréjére és tűzvédelmi fejlesztésekre, valamint egy fővárosi, VII. kerületi társasház lépcsőházának, és egy balatonfüredi ház bejárati ajtajának megújulására.

A nagy érdeklődésre való tekintettel az OTP Bank az összes pályázónak a „Társasházban él? Önnel is megtörténhet!" című jogi tanácsadó kiadványt adja ajándékba, ezzel köszönve meg munkájukat.

Kálmán László, az OTP Bank társasházakért is felelős üzletágának igazgatója, a zsűri elnöke a következőket mondta el a pályázatokkal kapcsolatban: „Az OTP Társasházi Pályázat tavalyi sikere után örülünk, hogy ismét ilyen sok nevezés érkezett. Idén is rengeteg magas színvonalú pályázattal találkoztunk az értékelés folyamán. A győztes munkák amellett, hogy a közösség érdekeit szolgálják, ötletesek, technikailag és anyagilag is megvalósíthatóak".

Meichl Mátyás, a zsűri tagja és a Társasházi Háztartás című folyóirat főszerkesztője a pályázók aktivitását és kreativitását egyaránt figyelemre méltónak találta. Tapasztalatai alapján, azokban a közösségekben, ahol közös célokat tudnak megfogalmazni és elfogadtatni a lakók, ott nem csak a hangulat jobb, hanem kevesebb a közös költséggel tartozók száma is, ami tovább növeli számukra az előrelépés lehetőségét.

További híreink


Kiszivároghatnak a belső információk? – Az olcsó szoftverért az adatainkkal fizetünk 2026. június 12.
Megdöbbentő történettel fordult hozzánk egy közös képviselő: miután bevezettek egy új, kedvező árú társasházi szoftvert, a konkurencia hirtelen mindent megtudott a ház belső ügyeiről, és azonnal akcióba lépett a leváltásukért. Létezik, hogy a szoftver tulajdonosai visszaélnek az adatokkal? Hogyan bizonyítható, ha illetéktelenek néztek bele a rendszerbe, és kihez fordulhatunk jogorvoslatért? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Kié a folyosó vége? 2026. június 10.
Sok lakóközösségben ismerős konfliktusforrás a közös tulajdonú folyosószakaszok rácsos lezárása. A társasház évekkel ezelőtt hozzájárult a beépítéshez, ám több tulajdonosváltás után az új lakók már sem használati díjat nem fizetnek, sem pótkulcsot nem biztosítanak a közös képviselőnek. A kizárólagos használat viszont megmarad, ami komoly tűzvédelmi és katasztrófavédelmi kockázatot is jelent. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Egyhangúlag megszavazta a parlament a devizahiteles perek és végrehajtások átmeneti felfüggesztését 2026. június 9.
Az Országgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyöntetűen elfogadta a folyamatban lévő devizahiteles perek és végrehajtások felfüggesztéséről szóló törvényjavaslatot. A Tisza Párt képviselői által benyújtott szabályozás célja, hogy időt biztosítson a devizahiteles törvények átfogó felülvizsgálatára és a végrehajtói rendszer átalakítására. Az új intézkedések a devizaadósok védelmét szolgálják, és a jogszabály kivételeket is rögzít, amelyekre a halasztás nem vonatkozik.

http://www.mitoe.hu
Mentőövet kér a napelemes szövetség a félbemaradt lakossági projekteknek 2026. június 8.
A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) arra figyelmeztet, hogy a lakossági napelemes rendszerek támogatását célzó RRF-6.2.1-2021 jelű pályázat 2026. június 15-i határidejének közeledtével több ezer alacsony jövedelmű család beruházása maradhat félbe. A szövetség álláspontja szerint a megakadt projektek túlnyomó része még megmenthető lenne, ehhez azonban a döntéshozók részéről a kivitelezőváltások felgyorsítására és a kifizetések felgyorsítására van szükség.

Végső határidő a napelemeseknek – Június 11-ig lehet kártérítésért fordulni Strasbourghoz 2026. június 8.
A háztartási méretű kiserőművek (HMKE) tulajdonosai számára elérkezett az utolsó jogi lehetőség, hogy kompenzációt kérjenek a napelemes elszámolási rendszer utólagos megváltoztatása miatt elszenvedett anyagi veszteségeikért. A Napelem-felhasználók Érdekvédelmi Platformja (NÉP) Egyesület felhívása szerint az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) benyújtandó egyéni kártérítési kérelmeket 2026. június 11-ig kell postára adni.

A devizahiteles eljárások tervezett felfüggesztése: segítség vagy újabb akadály az adósoknak? 2026. június 1.
A devizahitelek rendezése hosszú évek óta húzódó, összetett probléma, amely számtalan magyar családot érint. A 2026 májusában benyújtott törvényjavaslat első látásra megnyugtató megoldást kínálhat a bajba jutott adósoknak, hiszen hivatalból és soron kívül függesztené fel a devizahiteles pereket. Érdemes azonban közelebbről is megvizsgálni, hogy a felkínált megoldások valóban minden érintett helyzetén könnyítenek-e.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Így kell módosítani az SzMSz-t a kamerarendszer telepítésekor 2026. május 26.
A kamerarendszer mindennapi működésének jogszerűsége a társasház belső szabályzatain és a pontos végrehajtási eljáráson múlik. A közösségnek a Szervezeti és Működési Szabályzatban (SzMSz) kell rögzítenie a megfigyelés részletszabályait, az adatfeldolgozók feladatait, valamint a felvételek kikérésének szigorú adminisztratív menetét. Az alábbi olvasói kérdésre adott szakértői útmutató a gyakorlati megvalósításhoz, a belső szabályzatok módosításához nyújt támpontokat.

Strukturális fordulatot hoz az új kormányzati felépítés az ingatlanpiacon 2026. május 26.
A 2026-os kormányváltást követően gyökeresen átalakult az államigazgatás szerkezete. Az építés és a lakáspolitika egyetlen tárcához, a lakáscélú állami támogatások és az Otthon Start program koordinálása a Pénzügyminisztériumhoz került.

Új törvényjavaslat a devizahiteles eljárások és végrehajtások felfüggesztéséről 2026. május 21.
A Parlament elé benyújtott legújabb törvényjavaslat átmenetileg és teljeskörűen leállítaná a korábbi devizahiteles törvények hatálya alá tartozó, jelenleg is folyamatban lévő bírósági pereket és végrehajtási eljárásokat. A kezdeményezés célja, hogy a végleges szabályozás kialakításáig jogi védelmet biztosítson az érintett felek számára, ami jelentős hatással lehet a hazai követeléskezelési és végrehajtási folyamatokra.

Társasházi kamerarendszerek telepítésének és üzemeltetésének feltételei 2026. május 18.
A társasházi kamerarendszerek kiépítése és működtetése szigorú szabályozáshoz kötött. A lakóközösségek gyakran szembesülnek tévhitekkel a kamerák elhelyezhetőségét, illetve a felvételek visszanézésének jogosultságát illetően. Az alábbi olvasói kérdésre adott szakmai állásfoglalás tisztázza a jogszerű telepítés feltételeit, a megfigyelhető területek határait, valamint az adatkezelésre vonatkozó kötelezettségeket.

Visszatérés a normál jogrendhez – véget ért a rendeleti kormányzás Magyarországon 2026. május 15.
2026. május 14-én hivatalosan is megszűnt a veszélyhelyzet Magyarországon. Az áprilisi választások nyomán felálló új Országgyűlés első intézkedéseinek egyike a rendeleti kormányzás lezárása volt. Az átmenet folyamatossága, valamint a gazdasági és szervezeti stabilitás biztosítása érdekében a parlament törvényi szintre emelte a legfontosabb veszélyhelyzeti intézkedéseket.

Közgyűlés számviteli beszámoló nélkül? Szabálytalan a „tulajdonos úgysem érti” érvelés! 2026. május 14.
Olvasónk két társasházi közgyűlésen is azt tapasztalta, hogy a közös képviselők nem terjesztik elő elfogadásra a számviteli törvény szerinti éves beszámolót. A mulasztásra olyan érveik voltak, miszerint a tulajdonosok „úgysem értik, felesleges", vagy a „közös képviselő által készített elszámolás amúgy is részletesebb". Olvasónk kérdésére jogi szakértőnk válaszol.

Megtiltható az autótöltés a társasházban? 2026. május 5.
Egy társasházban elektromos autótöltők telepítése körül alakult ki vita, miután egy korábbi közgyűlési döntés kapcsán felmerült, hogy a tiltás indokolatlanul korlátozhatja a tulajdonosok jogait. Valóban túllépte a közgyűlés a hatáskörét? Az olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Mit tehet egy társasház a rövid távú lakáskiadás ellen? 2026. április 30.
turista.jpgPortugáliában 2026 tavaszán először fordult meg a rövid távú lakáskiadás növekedési trendje, Budapesten pedig januártól már Terézvárosban sem lehet Airbnb-t működtetni. A központi szabályozás ugyan egyre szigorodik, de továbbra is lassan és sokszor töredezetten reagál. Eközben a társasházak sincsenek teljesen eszköz nélkül: saját hatáskörben is képesek fellépni – és érdemes is élni ezekkel a lehetőségekkel.

Szórakozóhely zaja a társasházban: mit tehet a közös képviselő és mit a lakók? 2026. április 23.
szorakozohely.jpegKevés olyan helyzet van egy társasház életében, ami annyira gyorsan képes elmérgesedni, mint amikor egy szórakozóhely zaja megjelenik a mindennapokban. Az elején még csak néhány lakó panaszkodik, később azonban egyre több bejelentés érkezik, majd a feszültség már a házon belül is érezhetővé válik. Ilyenkor gyakran hangzik el a kérdés: „Miért nem történik semmi?”

Bezárul egy kiskapu: szigorodik az Otthontámogatás visszafizetése 2026. április 24.
A kormány április 24-én hatályba lépő rendelete bezár egy kiskaput az Otthontámogatásnál: eddig a munkavállaló közös megegyezéssel kezdeményezett munkaviszony-megszűnéssel kikerülhette a visszafizetési kötelezettséget, mostantól ez már nem lesz lehetséges. A szigorítás a korábban megítélt támogatásokra is visszahat.

Mit jelent a társasházi építményi jog az új építésű házaknak? 2026. április 23.
moneyhu-tarsashazi-epitmenyi-jog-otp.jpg2026-ban egy új fogalom jelent meg a magyar ingatlanjogban: a társasházi építményi jog. Bár elsőre jogtechnikai részletnek tűnhet, a gyakorlatban azonban gyorsan megjelenik a társasházak mindennapi működésében is. Olyan újdonságról van szó, amely alapjaiban írja át az újépítésű társasházi lakások értékesítését és finanszírozását, és amellyel alighanem a legtöbb olyan közös képviselő is találkozni fog, aki új építésű házak képviseletét látja el.

Amikor flex helyett a jogász válaszol - újszerű megoldás a folyosói rácsok és szabálytalan klímák felszámolására 2026. április 21.
A folyosói rácsok és a homlokzaton csöpögő klímák évtizedes feszültségforrások. Az Óbuda IV. számú Lakásszövetkezetben egy elszabadult flexszel indult a történet, de végül egy jogilag tűpontos, türelemre építő stratégia hozott tartós békét. Hogyan lehet felszámolni a szabálytalanságokat anélkül, hogy „szekértáborokra” szakadna a lakóközösség? Erről kérdeztük dr. Balázs Andrást, az Óbuda IV. számú Lakásszövetkezet elnökét.

Költségmegosztók nélkül büntetődíj: mit kockáztatnak a társasházak? 2026. április 20.
Egy budapesti 192 lakásos társasház közös képviselője olvasói levélben fordult jogi szakértőnkhöz: ha a közgyűlésen nem szavazzák meg az új fűtésmérő rendszert, büntetésként számlázhat-e 2,5-szeres díjat a FŐTÁV? A válasz: igen, lehetséges, de ennek vannak feltételei.

Egyetlen helyrajzi szám, több társasház – jogi csapdák a földhivatali bejegyzésnél 2026. április 9.
A társasházi közös képviselők kötelező földhivatali regisztrációja sok helyen okoz fejtörést, de van egy helyzet, ahol a probléma különösen éles: a több épületből álló, mégis egyetlen helyrajzi számon nyilvántartott lakóparkok esete. Ilyenkor az adminisztratív valóság és a tényleges működés között komoly szakadék tátong – és ez a szakadék jogi kockázatokat is teremt.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások