Magyarországon európai összehasonlításban is kiemelkedően magas a saját tulajdonú ingatlanban élők aránya: a lakosság közel 90 százaléka rendelkezik saját otthonnal. Ez ugyan jelentős védelmet nyújt a lakhatási szegénység legsúlyosabb formáival szemben, ugyanakkor komoly társadalmi és gazdasági problémákat is okoz. Az Egyensúly Intézet szerint sok háztartás úgynevezett „házban gazdag, készpénzben szegény" helyzetben van: rendelkezik ingatlannal, de annak fenntartására, korszerűsítésére vagy rezsiköltségeire már nehezen jut elegendő jövedelem.
A lakásállomány minősége szintén jelentős kihívás. A háztartások energiafelhasználásának mintegy egyharmada a lakóingatlanokhoz kötődik, miközben az épületek jelentős része energetikailag elavult. A szakpolitikai javaslat ezért legalább tíz évre előre kiszámítható épületfelújítási programot sürgetne. Ennek támogatási rendszere vissza nem térítendő támogatásból és kedvezményes hitelből állna, az elérhető támogatás mértékét pedig az elért energiamegtakarításhoz kötnék. Alapkövetelményként legalább 30 százalékos energiamegtakarítást határoznának meg.
A lakhatási problémák másik fontos eleme a nagyvárosi lakáskínálat szűkössége. Az intézet szerint Magyarországon 2024-ben épült a legkevesebb új lakás ezer lakosra vetítve az Európai Unióban, miközben a lakásállomány megújulási üteme is rendkívül alacsony. Emiatt a lakáspolitikának elsősorban a kínálat növelésére kellene koncentrálnia, nem pedig olyan intézkedésekre, amelyek további keresletet generálnak és ezáltal az árak emelkedését erősíthetik.
A javaslatcsomag ennek részeként jelentős országos bérlakásépítési programot indítana. Az állam bérlakásprofilú befektetési alap létrehozásával, kedvezményes hitelekkel, állami garanciákkal és célzott telekátadásokkal ösztönözné a magántőke és nonprofit lakásszervezetek részvételét. Utóbbiak hosszú távú, költségalapú bérbeadással elsősorban a pályakezdők, kisgyermekes családok és a közszolgáltatásokban dolgozók lakhatását segíthetnék.
A szakpolitikai csomag a magánbérleti piac működését is átalakítaná. Kötelezővé tenné a formális bérleti szerződéseket és a bérleti jogviszonyok regisztrációját, miközben erősítené a bérlők és a bérbeadók jogi védelmét. A hosszabb távú szerződéseknél korlátozná az évközi, kiszámíthatatlan lakbéremeléseket, ugyanakkor gyorsabb eljárást biztosítana a nem fizető vagy károkat okozó bérlőkkel szemben. A piaci átláthatóságot nyilvános lakbéradatbázis segítené.
A nagyvárosi lakhatási kínálat bővítését várostervezési eszközökkel is ösztönöznék. Az Egyensúly Intézet a kompakt, jól megközelíthető városi területek fejlesztését támogatná, ahol a mindennapi szolgáltatások rövid idő alatt elérhetők. A fejlesztők számára úgynevezett sűrűségbónuszt is bevezetnének: nagyobb beépíthetőséget kaphatnának, ha az új lakások egy részét önkormányzati tulajdonba adják.
A javaslatok között szerepel a kollégiumi férőhelyek számának növelése is: 2030-ra a jelenlegi mintegy 50 ezerről 75 ezerre emelnék a nagyvárosi férőhelyek számát. Emellett az építőipari kapacitások bővítését, a szakemberhiány enyhítését és a felújításokhoz szükséges alapanyag-ellátás kiszámíthatóbbá tételét is szükségesnek tartják.
A társasházak szempontjából fontos javaslat, hogy könnyítenék az energetikai felújításokról és a kapcsolódó hitelfelvételről szóló döntéshozatalt. A javaslat szerint bizonyos feltételek mellett a tulajdonosok kétharmadának hozzájárulása is elegendő lehetne, ha az igen szavazók vállalják a beruházásból kimaradó tulajdonosok költségrészének finanszírozását. Emellett újra bevezetnék a támogatott lakástakarékpénztári konstrukciókat, de az állami támogatást az elért energiamegtakarításhoz kötnék.
Az Egyensúly Intézet javaslatcsomagjának központi gondolata, hogy a lakhatási válságot nem egyetlen támogatási programmal, hanem a lakáskínálat növelésével, a bérlakásszektor megerősítésével és a meglévő lakásállomány korszerűsítésével lehet tartósan kezelni. A teljes szakpolitikai javaslatcsomag az intézet honlapján érhető el.





























