A tartós hőség és szárazság következtében több helyen is vízkorlátozást kellett bevezetni. A legszigorúbb, harmadfokú korlátozásig a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) szolgáltatási területén jutott el a helyzet: a Pilisi-medence és a Duna-kanyar térségében, valamint korábban Veresegyházon, Szadán és Erdőkertesen is előfordult, hogy a DMRV átmenetileg nem tudta teljes körűen biztosítani a vezetékes ivóvizet, ezért a lakosság ellátásához lajtoskocsikat, illetve honvédségi segítséget is igénybe kellett venni.
A társasház nem egyszerűen sok egymás mellé épített lakás. Egy társasház egy közösség és egyben egy apró infrastruktúra-rendszer. És amikor egy ország víz- vagy energiaellátása feszültebbé válik, ennek a rendszernek minden szereplője felelősséget kap. A közös képviselő azért, mert neki kell időben felismernie a kockázatokat, tájékoztatnia a lakókat, felülvizsgálnia a ház működését és javaslatot tennie azokra a beruházásokra, amelyek ellenállóbbá tehetik az épületet. A tulajdonos azért, mert a saját fogyasztása mellett döntéseivel a közös fogyasztásról és a közös beruházásokról is határoz.
A feladat az, hogy okosabban működtessük az épületeinket. Mikor működjön az öntözés? Milyen vizet használunk hozzá? Valóban ivóvízzel kell-e locsolnunk? Megoldható-e esővíz gyűjtése? Mennyit fogyaszt a ház gépészete? Érdemes-e korszerűsíteni a szivattyút vagy a világítást? Van-e értelme napelemnek, energiatárolónak, okos vezérlésnek? Hogyan és mikor töltenek a társasházi elektromos autók? Van-e tervünk arra, hogy mi történik egy hosszabb áramszünet esetén a kapuval, a lifttel, a vízellátással vagy az idős lakókkal?
A tanulság nem az, hogy félni kell. Hanem az, hogy fel kell készülni. A társasházaknak pedig ebben különleges szerepük van. Mert egy családi ház tulajdonosa akár holnap dönthet arról, hogy esővíztartályt telepít, napelemet szerel fel vagy átépíti az öntözőrendszerét. Egy százlakásos társasházban ugyanehhez száz ember véleményét, egy közös költségvetést, közgyűlési döntést, megfelelő szakembereket és egy jól működő közös képviseletet kell összehangolni.
A társasházkezelő feladata talán egyre kevésbé merül ki abban, hogy könyveljen, közgyűlést hívjon össze és megszervezze a csőtörés javítását. A következő évtized társasházkezelőjének már energiáról, vízgazdálkodásról, digitalizációról, klímaalkalmazkodásról és válsághelyzeti működésről is gondolkodnia kell. A közös képviselőből lassan valóban a ház menedzsere lesz, ehhez azonban a tulajdonosokra is szükség van. Arra, hogy egy energetikai korszerűsítést ne csak költségként lássanak. Hogy a vízmegtartásról ne akkor kezdjünk beszélni, amikor már nincs víz. Hogy ne az áramszünetben derüljön ki, melyik létfontosságú rendszernek nincs tartalék energiaellátása. És hogy egy rendkívüli helyzetben képesek legyünk néhány napra vagy néhány hétre a saját kényelmünknél előrébb helyezni a közösség biztonságát.
Mert egy társasházban a „közös" szó nemcsak a költséget jelenti. Közös a tető. Közös a vezeték. Közös az energia. Közös a víz. És amikor baj van, közös a felelősség is. A huszonnegyedik órában vagyunk ahhoz, hogy ezt ne csak a tulajdoni lapon, hanem a gondolkodásunkban is komolyan vegyük.
A 2026. július-augusztusi szám tartalmát és a lapot előfizetőink ide kattintva olvashatják.
