Megrepedt falak, nyugtalan lakók – ki állja a földrengés számláját?2025. július 10. |
|---|
Július első hetében több földrengést is rögzítettek Csongrád-Csanád megyében, a földmozgások jól érzékelhetők voltak a felszínen. Több bejelentés is érkezett remegő ablakokról, elmozdult csillárokról és néhol megrepedt falakról is.
|
|
343 HUF
Nedves törlőkendő 72 lap/csomag Pufy Fresh
![]() Érdekel → |
|
2025. július 5-én és 6-án több földrengést is regisztrált a földrengés.hu portál. A rengések közül több is elérte a 3-as magnitúdót, ami már érzékelhető mozgást okoz, főleg a gyengébb szerkezetű épületekben. Személyi sérülés nem történt, ám egyes településeken megrepedt falakról, elmozdult kéményekről és megrongálódott tetőszerkezetekről érkeztek lakossági bejelentések. Bár hazánk nem tartozik a földrengésveszélyes térségek közé, a Kárpát-medencében húzódó törésvonalak időnként kisebb rengéseket idézhetnek elő. A statisztikák szerint az elmúlt 100 évben többször is előfordult 5-ös magnitúdót meghaladó földrengés, ezért a szakértők szerint a felkészülés nem elhanyagolható. Fizet-e a biztosító földrengés esetén? A legtöbb magyarországi lakásbiztosítás tartalmaz földrengésre vonatkozó elemi károk fedezetet, de nem automatikusan, és nem minden esetben. A biztositas.hu szerint a biztosítók jellemzően csak akkor fizetnek, ha az esemény legalább 5-ös fokozatú rengésként van nyilvántartva az MSK vagy EMS skálán. Ez azt jelenti, hogy az adott földmozgás már komoly, szemmel látható épületszerkezeti károkat okozhat. A mostani földrengések egyike sem érte el ezt a küszöböt, így a biztosítók valószínűleg csak korlátozottan vagy egyáltalán nem fognak kártérítést fizetni az érintett térségekben. Ez sok tulajdonost váratlanul érhet, különösen, ha a biztosítás részleteire eddig nem fordítottak kellő figyelmet. Mire figyeljünk a biztosítási szerződésben? Az első és legfontosabb, hogy a szerződésben szerepel-e az elemi károk közt a földrengés mint téríthető esemény. Az alapcsomagok jellemzően tartalmazzák, de érdemes meggyőződni róla. Emellett sok biztosítónál szerepel egy úgynevezett várakozási idő is - ez általában 15-30 nap, és ez idő alatt bekövetkezett eseményre nem jár kártérítés. A kártérítés további feltétele, hogy a károk valóban a földrengés következtében keletkeztek. Ezt a biztosító helyszíni szemlével, műszaki dokumentációval és hivatalos szeizmológiai adatokkal ellenőrzi. A biztositas.hu szerint sok vita abból adódik, hogy egy repedés vagy szerkezeti sérülés földrengés, vagy inkább korábbi szerkezeti hiba következménye-e. Mit térítenek meg? Amennyiben a biztosítás érvényes és a földrengés meghaladja a kockázati küszöböt, a biztosító megtérítheti az épületben keletkezett károkat: például megrepedt falakat, sérült kéményt, tetőhibákat, de akár teljes újjáépítés költségét is, a biztosítási összeg erejéig. Fontos tudni, hogy az ingóságokra vonatkozó térítés külön fedezetként szerepelhet, tehát nem automatikus. Mire számíthatnak az érintett tulajdonosok? A jelenlegi adatok alapján a mostani földrengések nem érték el azt az erősséget, amelyre a legtöbb biztosító kárt térítene. Ugyanakkor az események újra rávilágítanak arra, mennyire fontos a tudatos szerződéskötés és az éves biztosítási felülvizsgálat. Aki bizonytalan abban, hogy saját biztosítása mit fedez pontosan, érdemes még most tájékozódni és szükség esetén módosítani a szerződésen. |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások



Július első hetében több földrengést is rögzítettek Csongrád-Csanád megyében, a földmozgások jól érzékelhetők voltak a felszínen. Több bejelentés is érkezett remegő ablakokról, elmozdult csillárokról és néhol megrepedt falakról is.

A társasházaknak komoly felkészülést jelent a távolról leolvasható költségmegosztók kötelező bevezetése a 2027-es határidőig. Olvasó kérdésekre válaszolva bemutatjuk a jogi felelősségi köröket.
Budapest XIV. kerület Zugló Önkormányzata ambiciózus fenntarthatósági célokat fogalmazott meg a Fenntartható Energia- és Klímaakciótervében (SECAP), melyek eléréséhez egy kulcsfontosságú mintaprojekt beruházás előkészítését kezdte meg. Az önkormányzat újraélesztené a helyi energetikai tanácsadást.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Egyesülete (MITOE) által szervezett eINGATLAN 2026: Jöjjenek a fiatalok! webinar harmadik kerekasztal-beszélgetése egy sokak által félreértett területet, az ingatlankezelést vette górcső alá. Az ingatlankezelő nem egyszerűen egy „másik nevű közös képviselő", hanem egy olyan profi vagyonkezelő, akinek a megbízó nevében, tulajdonosi szemlélettel kell eljárnia, miközben napi szinten egyensúlyozik az emberi sorsok és a műszaki kihívások között. 
A társasházak mindennapi működését és a lakóközösségek döntéshozatali lehetőségeit alapjaiban érintő jogegységi határozatot hozott a Kúria. A döntés pontot tesz egy évek óta húzódó jogvitára, amely arról szólt, hogy mikor élvez elsőbbséget a merev alapító okirat, és mikor dönthet a lakók többsége a szervezeti-működési szabályzat (SZMSZ) keretein belül.
Budapest I. kerület Budavári Önkormányzata 2026-ban két olyan pályázatot is meghirdetett, amelyek a társasházak és azok lakói számára kínálnak fejlesztési lehetőséget. Az egyik kiírás a belső udvarok, kertek és zöldhomlokzatok kialakítását, illetve fejlesztését támogatja, míg a másik az energiahatékonyság javítását célzó lakáskorszerűsítésekhez nyújt vissza nem térítendő támogatást.
Budapest XIV. kerület Zugló Önkormányzata átfogó beruházási koncepciót készített a Fenntartható Energia- és Klímaakciótervében (SECAP) vállalt célok megvalósítására. Az Európai Városfejlesztési Alap (EUCF) támogatásával kidolgozott program négy egymásra épülő projektet foglal magában, amelyek az önkormányzati intézmények és a Polgármesteri Hivatal energetikai korszerűsítésére, valamint a társasházi felújításokat ösztönző támogatási rendszer megújítására irányulnak. 
A Budapest Főváros Önkormányzata által közzétett összesítés szerint az elmúlt években több száz budapesti fejlesztés kapott kiemelt beruházási státuszt. Erő Zoltán budapesti főépítész éles kritikával illette ezt a kormányzati gyakorlatot, amelyet a modern városfejlesztés egyik legkártékonyabb eszközének tart.
Budapest XV. Kerületi Önkormányzata két olyan pályázatot is meghirdetett, amelyek a társasházakat és lakásszövetkezeteket érintik. Az egyik a helyi építészeti értékek megőrzését támogatja, míg a másik a társasházi előkertek és belső udvarok zöldítésére, fejlesztésére biztosít forrást.
Évek óta nincs elfogadott beszámoló, a közös költséget több hónapra visszamenőleges hatállyal emelték meg - sok társasházban ismerősek lehetnek az ehhez hasonló, komoly vitákat szülő helyzetek. Mit tehet a tulajdonos, ha a vezetőség szabálytalan pénzügyi kimutatásokkal és jogszerűtlennek tűnő döntésekkel próbálja rendezni a ház ügyeit? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A hazai társasházaknak és lakásszövetkezeteknek - bizonyos feltételek teljesülése esetén - gondoskodniuk kell a távjeladós mérőeszközök felszereléséről, használatáról és a távjeladós rendszer kiépítéséről, a törvényi határidők betartása pedig kritikus fontosságúvá vált az épületek jogszerű üzemeltetéséhez. A legfontosabb jogszabályi kötelezettségekről, a mulasztás esetén alkalmazandó szankciókról, valamint a támogatási programok gyakorlati tapasztalatairól Németh Szabolcs, az MT Méréstechnika Kft. cégvezetője tartott átfogó előadást a THT „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése: fontos témák a 2026-os beszámoló közgyűlésekre" konferenciáján.
Budapesten a XVIII. kerületi Önkormányzat támogatást nyújt a társasházak és lakásszövetkezetek közös tulajdonában lévő gázhálózatok felújítására és korszerűsítésére. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság felszámolt egy olyan csoportot, amely a gyanú szerint interneten hirdetett duguláselhárítási szolgáltatásokkal károsította meg ügyfeleit. A rendőrség most azok jelentkezését is várja, akiket hasonló módon érhetett kár.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Egyesülete (MITOE) által szervezett eINGATLAN 2026: Jöjjenek a fiatalok! webinar második kerekasztal-beszélgetése az ingatlanközvetítői szakmát mutatta be. A beszélgetőpartnerek nemcsak a hivatásuk szépségeibe adtak betekintést, hanem határozottan leszámoltak azzal a köztudatban élő sztereotípiával is, miszerint az ingatlanos „nem csinál semmit, csak felrakja a hirdetést, és zsebre teszi a jutalékot".
Budapest II. Kerületi Önkormányzata pályázatot hirdetett: A kezdeményezés célja, hogy vissza nem térítendő pénzbeli támogatással segítse a helyi ingatlanok biztonságosabbá tételét, energiahatékonyságának növelését, valamint az akadálymentesítést.
A nyári időszak a legalkalmasabb a társasházi lakások fűtésrendszerének korszerűsítésére vagy átalakítására, azonban a munkálatok nem kezdhetők el bejelentés nélkül. Erre figyelmeztet a Budapesti Közművek.
A társasház közgyűlése tiltó határozatot hozott egy veszélyt jelentő gázszivárgás bejelentésével szemben. Mit tehet a közös képviselő? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egyéves díjkorlátozások együttesen kedvező strukturális változásokat idéztek elő a hazai biztosítási piacon. Miközben az átlagos lakossági éves díjak enyhe mérséklődést mutattak, a biztosítók által vállalt maximális kárkifizetések mértéke érdemben növekedett. Ez az ár-érték arány folyamatos javulását, az alulbiztosítottság mérséklődését és a piaci verseny éleződését eredményezte, különösen a kisebb piaci szereplők javára.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Egyesülete (MITOE) által szervezett eINGATLAN 2026: Jöjjenek a fiatalok! webinar kerekasztal-beszélgetései betekintést nyújtottak a hallgatóságnak az ingatlankezeléshez kapcsolódó szakmák világába. A közös képviselői panel résztvevői tabuk nélkül, rengeteg humorral és közvetlenséggel beszéltek a szakma valódi arcáról. Elmondták, hogy milyen készségekkel lehet valaki igazán sikeres menedzser ezen a pályán, és felhívták a figyelmet arra is, hogy ez a munka mindennapos pörgéssel és olykor bizarr lakóközösségi helyzetekkel jár.
Ha egy tulajdonos saját, egyéni lakásbiztosítást köt, akkor mentesülhet a ház közös biztosítási díjának fizetése alól? Bár logikusnak tűnhet, hogy ne fizessünk kétszer ugyanazért, a társasházi törvények és a közös tulajdon védelme miatt a helyzet jogilag és gyakorlatilag is összetettebb. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol. 





































