jog

Mellékhelyiség kerül a hálószobám fölé a szomszéd lakás felújítása során – El kell tűrnöm?

A nagy lakásfelújítási boom közben egyre többen gondolják úgy, hogy egy társasházi lakásban áthelyeznek falakat, vezetékeket, hogy az számukra kedvezőbb elrendezést eredményezzen, mint amit a ház tervezője - akár száz éve, akár a közelmúltban - a tervrajzon papírra vetett.

Mellékhelyiség kerül a hálószobám fölé a szomszéd lakás felújítása során – El kell tűrnöm?

A Kossuth Rádió Napközben című műsorának társasházi rovatában legutóbb az alapító okiratokban rögzített információk megismerésének fontosságáról esett szó, mert onnan tudhatjuk meg azt, hogy mi tartozik közös tulajdonba. Az ott szereplő területek, ingatlanrészek, víz, - gáz, - csatorna vezetékek, kémények felújítása ugyanis az összes tulajdonost anyagilag is érinti.

Ezzel kapcsolatban - hallgatói kérdésre - mondta el a műsor társasházi szakértője dr. Bék Ágnes a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) elnöke, hogy május 11-én változott a társasházi törvény, ami azt is szabályozza, hogy miként lehet a magán ingatlanon belül elhelyezkedő közös tulajdonú vezetékekhez, épületrészekhez hozzányúlni.

A műsor itt hallgatható meg az elhangzás napjától (június 15.) két hónapig, 10:15 percnél: https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2021-06-15_09-05-00&enddate=2021-06-15_11-10-00&ch=mr1

Hallgassa Ön is keddenként 10:15-től a Napközben című műsor társasházi perceit a Kossuth Rádióban és tegye fel kérdéseit a 0630 9000 666-os sms számon!

Személyesen is kérdezhet dr. Bék Ágnestől a THT-TTOE konferenciasorozat állomásain,
melyek közül itt kiválaszthatja az Önhöz legközelebb eső várost: https://www.tht.hu/index.php?mid=konferencia

Összes cikk a rovatban

Partnereink

26 partner

Maradjon naprakész a THT előfizetéssel!

Nyomtatott lap, digitális tartalom és exkluzív szolgáltatások egy helyen.

Előfizetés részletei
THT szaklap címlapTHT szaklap címlap

Webáruház

Szaklapok, szakkönyvek és hasznos kiadványok egy kattintásra.

Webáruház megnyitása