Barion Pixel

Mennyi késedelmi kamatot kaphatunk az APEH-től?

2010. július 23.
A Társasházi Háztartás szaklap, az öt éve végzett ingyenes jogi tanácsadás mellett a jövőben ingyenes pénzügyi-számviteli tanácsadással is segíti a közös képviselők munkáját. A THT következő számában induló rovatban Dr. Tőke Lászlóné, a Benedek és Társai Kft. adótanácsadója válaszol az olvasók kérdéseire, melyek közül egy-egy választ hírlevelünkben is közzéteszünk.

Kérdés
Magánszemélyként benyújtottam a személyi jövedelemadó bevallásomat, mely alapján visszatérítendő adóm keletkezett. Még nem kaptam meg a visszajáró összeget, az lenne a kérdésem, hogy mennyi időn belül utalja át az adóhatóság az összeget, illetve késedelem esetén fizet-e kamatot?

Válasz
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 37. § (4) bekezdése alapján - amennyiben az adózó érdekkörében felmerülő ok, vagy az adóbevallás hibája és hiányossága ezt nem akadályozza - az adóhatóság a magánszemély bevallásában feltüntetett visszatérítendő jövedelemadót és járulékot a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül, de legkorábban az adóévet követő év március 1-jétől utalja ki.

Mindenképpen először azt kell tisztázni ebben az esetben, hogy feldolgozásra került e egyáltalán az adóhatóságnál a bevallása. Ez legegyszerűbben egy telefonon történő érdeklődéssel tudható meg, s akkor kiderül, hogy valamilyen okból „megakasztották" e a feldolgozást. Azaz e mögött valamilyen hibás adat vagy számolás, esetleg adóhátralék állhat. Ha ilyen nincs, akkor is kiderül ily módon, hogy mi lehet a késedelmességük oka.
Amennyiben a kiutalási időpontot módosító ok nem áll fenn, és ennek ellenére az adóhatóság a kiutalást késedelmesen teljesíti az Art. 37. § (6) bekezdése szerint a késedelem minden napjára a késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatot fog fizetni.

Art. tv. 37. §

(1) Az adót e törvény mellékletében vagy törvényben előírt időpontban (esedékesség), az adóhatóság által megállapított adót - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül kell megfizetni. Ha az adóhatóság által határozattal megállapított adó törvényben előírt esedékessége előtt a fizetésre kötelezett gazdasági társaság cégbejegyzés nélkül szűnik meg, a megszűnés napján valamennyi, az adóév egészére fizetendő adó esedékessé válik.

(2) Az adó megfizetésének időpontja az a nap, amikor az adózó belföldi fizetési számláját az azt vezető pénzforgalmi szolgáltató megterhelte, fizetési számlával nem rendelkező adózó esetében pedig az a nap, amikor az adót a pénzforgalmi szolgáltató vagy - ha jogszabály lehetővé teszi - az adóhatóság pénztárába befizették, illetve postára adták. Minden más esetben az adó megfizetésének időpontja az a nap, amikor az adóhatóság számláján a befizetést jóváírják.

(3) Az eljárási illetéket, ha az illetéktörvény másként nem rendelkezik, a kérelem benyújtásakor kell megfizetni.

(4) Az adózót megillető költségvetési támogatás kiutalásának esedékességéről e törvény melléklete vagy törvény rendelkezik. A költségvetési támogatást az igény (bevallás) beérkezésének napjától, de legkorábban az esedékességtől számított 30 napon belül, a visszaigényelt általános forgalmi adót, ha a visszaigényelhető adó összege az 500 ezer forintot meghaladja, 45 napon belül kell kiutalni. Az adóhatóság a magánszemély bevallásában feltüntetett visszatérítendő jövedelemadót és járulékot az igény (bevallás) beérkezésétől számított 30 napon belül, de legkorábban az adóévet követő év március 1-jétől utalja ki. Az elektronikus úton benyújtott személyi jövedelemadó bevallás esetében a kiutalás legkorábbi időpontja február 1-je. Ha a költségvetési támogatást az adóhatóság állapítja meg, a kiutalást az erről szóló határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül kell teljesíteni. A kiutalásra nyitva álló határidőt,

a) ha az adózó bevallásának, igénylésének kijavítását az adóhatóság a 34. § (6) bekezdésének alkalmazásával rendelte el, az adóbevallás kijavításának napjától,

b) ha az ellenőrzés befejezését az adózó érdekkörében felmerült ok akadályozza vagy késlelteti, az akadály megszűnésének napjától,

c) ha a kiutalási igény jogosságának ellenőrzése az igény (bevallás) beérkezésének napjától számított 30 napon belül megkezdődik, és az ellenőrzés akadályozása miatt mulasztási bírság kiszabására vagy elővezetésre kerül sor, az ellenőrzésről felvett jegyzőkönyv átadásának napjától kell számítani.

(5) A kiutalás napjának az számít, amelyen az adóhatóság az átutalásra megbízást adott. Költségvetési támogatás kiutalásának minősül az is, ha az adóhatóság gyakorolja visszatartási jogát. Ez esetben a kiutalás napjának azt a napot kell tekinteni, amelyen az adóhatóság a visszatartott költségvetési támogatással az általa nyilvántartott adótartozás összegét csökkenti, illetőleg amelyen a köztartozást nyilvántartó szervezetnek történő átutalásról rendelkezik.

(6) Ha az adóhatóság a kiutalást késedelmesen teljesíti, a késedelem minden napjára a késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatot fizet. Késedelmes kiutalás ellenére sem jár kamat, ha az igénylés (bevallás) az igényelt (bevallott) összeg 50%-át meghaladóan jogosulatlan, vagy a kiutalást az adózó vagy az adatszolgáltatásra kötelezett mulasztása akadályozza.

Kérdezzen Ön is Dr. Tőke Lászlónétól tht@tht.hu

Saját véleményem: tht@tht.hu
Továbbküldöm a cikket: http://www.tht.hu/hirlevel/offer.php

További híreink


Alapítvány lakásszövetkezeti keretek között – Új lehetőségek a közösségépítésre 2025. július 30.
Bár a lakásszövetkezetek elsődleges feladata az épületek fenntartása és a tagok érdekeinek képviselete, egyre több közösség keres olyan megoldásokat, amelyek túlmutatnak a napi üzemeltetésen. A lakásszövetkezet által létrehozott alapítvány új dimenziókat nyithat meg a közösségi célok megvalósításában, legyen szó felújításokról, szociális támogatásról vagy kulturális rendezvényekről.

Automatikus döntéshozatal, digitális bejegyzés - Mi tudható az új elektronikus nyilvántartási törvényről? 2025. július 29.
Felvételsorozat hatodik része az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadó: Dr. Németh József partner ügyvéd - Visegrad + Legal, Illés&Németh Ügyvédi Társulás

Tisztelet, emlékezés, összetartozás – a zászló mint közösségi jelkép a társasház homlokzatán 2025. július 29.
Egy zászló közösségeket szólít meg, múltat idéz és pillanatokat tesz emlékezetessé. Társasházi környezetben egy zászlótartó kihelyezése vagy egy zászló kitűzése olyan eszköz, amely lehetőséget ad arra, hogy a lakóközösség együtt, méltó módon éljen meg fontos alkalmakat.

Az ingatlan-nyilvántartás változásai az ingatlan-adásvétel tükrében – gyakorlati tapasztalatok 2025. július 28.
2025 januárjában új időszámítás kezdődött az ingatlan-nyilvántartásban: hatályba lépett a 2021. évi C. törvény, amely jelentős reformokat vezetett be az ingatlan-adásvétel és az ehhez kapcsolódó földhivatali eljárások területén. Dr. Kiss Balázs Károly ügyvéd, a Társasházak és Számvizsgálók Országos Egyesületének elnöke előadásában a legfontosabb gyakorlati tapasztalatokat osztotta meg a közönséggel - különös tekintettel a társasházakat érintő következményekre.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Beázás, hatóság, konfliktus – amikor a tulajdonostársak akadályozzák a felújítást 2025. július 25.
Egy társasházi beázás elsőre egyszerű karbantartási kérdésnek tűnhet, de súlyos jogi konfliktushoz vezethet, ha a javítási munkákhoz szükséges hozzáférést valamelyik tulajdonostárs megtagadja. Ilyenkor a közös képviselő jogilag és gyakorlatilag is szorult helyzetbe kerülhet. Hogyan érdemes eljárni ilyenkor: milyen hatósági, jogi és szervezési lehetőségek állnak rendelkezésre, mire kell figyelni a földhivatali bejegyzéseknél, és milyen biztosítékokat célszerű beépíteni a kivitelezői szerződésbe?

Ingatlankezelés a felhőben, automatikus riportokkal és könyvelés előkészítéssel, tulajdonosi és bérlői kommunikációval 2025. július 24.
Digitális szervizkönyv, integrált riportok, automatizált adminisztráció és bérlői kommunikáció - ezekre a funkciókra épít a hazai fejlesztésű eINGATLAN.hu rendszer, amelyet Dén Mátyás András, az Info Sierra Kft. projektvezetője mutatott be az eINGATLAN 2025 webinar és konferencia keretében. Az új felhőalapú megoldás az ingatlantulajdonosokat és -kezelőket célozza, és szorosan kapcsolódik az ismert eHÁZ rendszerhez, ám annál jóval szélesebb funkcionalitást kínál.

Mi lesz a hibás lízingszerződésekkel? – Fordulatot hozhat a kúriai döntés az ingatlanos ügyekben 2025. július 23.
A devizaalapú lakáslízingekkel kapcsolatos perek gyakran évekre elhúzódnak, és nem ritka, hogy az ingatlanpiac szereplői hosszú ideig nem tudják, milyen jogkövetkezménnyel számolhatnak. A Kúria 2025 júliusában közzétett jogegységi határozata most ebben a kérdésben próbált rendet tenni - az Európai Unió Bírósága által idén tavasszal meghozott C-630/23. számú ítélet alapján. A döntés új keretbe helyezi a devizaalapú lízingszerződések érvénytelenségének következményeit, de a Kúrián belül sem maradt vita nélkül.

50 millió forint, fix 3% kamat – társadalmi egyeztetésen az Otthon Start 2025. július 22.
A Miniszterelnökség társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Otthon Start hitelprogram jogszabálytervezetét, amely a lakáspolitika új irányait vetíti elő. Az első lakástulajdon megszerzését támogató konstrukció javaslata július 29-ig véleményezhető.

Ne legyen a lépcsőház veszélyforrás – Tűzvédelmi előírások és jó gyakorlatok társasházakban 2025. július 22.
A társasházi lépcsőházak szerepe túlmutat a mindennapi közlekedésen: vészhelyzet esetén ezek az elsődleges menekülési útvonalak. A lakók azonban gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy egy-egy virágtartó, bútor, kerékpár vagy épp egy dobozban tárolt lim-lom nemcsak a rendezettséget rontja, hanem súlyos veszélyforrás lehet, ami akár közvetlen életveszélyt is jelenthet.

Zöldítés a távhőrendszerekben: indul az 51 milliárd forintos Jedlik Ányos pályázat 2025. július 21.
2025. július 21-én újabb, 51 milliárd forintos keretösszegű pályázat nyílt meg a távhőtermelők számára. A támogatás célja a földgáz részarányának csökkentése és a megújuló energiaforrások, például az ipari hőszivattyúk, a földhő vagy a biomassza alkalmazásának ösztönzése.

Professzionális online feladatkezelő megoldás ingatlan- és társasházkezelőknek 2025. július 21.
Egyre nagyobb társasházak, egyre több lakó és egyre összetettebb feladatok jellemzik a közös képviselet mindennapjait. A hagyományos eszközökkel már nem lehet hatékonyan követni a műszaki problémákat, a karbantartásokat, a lakói megkereséseket vagy épp az ajánlatkérések menetét. E kihívásokra ad választ a KK Szoftver Megoldások Kft. által fejlesztett TSH Manager, amely nemcsak egy feladatkezelő, hanem egy komplex társasházi menedzsmenteszköz is. Gáts Bence ügyvezető 15 év társasházkezelői tapasztalatából kiindulva mutatta be, miért hozták létre a rendszert, hogyan használják élesben, és milyen fejlesztéseket terveznek a közeljövőben.

Egyszerűbb lett a napelemtelepítés és az online közgyűlés 2025. július 19.
2025. július 20-án hatályba lép a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosítása, amely két fontos újítást vezet be a társasházi közösségek számára. A jövőben egyszerűbbé válik a közös napelemes rendszerek telepítése, és hivatalosan is lehetőség nyílik a közgyűlésen való online részvételre.

Új lehetőség a zuglói társasházaknak – akár 6 millió forint kamatmentesen 2025. július 18.
Fotó: Subits-Tóth GergőAz önkormányzat 100 millió forintos keretösszeggel hirdetett meg visszatérítendő, de kamatmentes támogatást legalább öt lakásos épületek felújításához. A pénz gyorsan fogyhat, a lehetőség pedig egyéves kivitelezési határidővel párosul.

Tudatosan felkészülni - A home staging, mint értéknövelő stratégia hatásai az ingatlanpiacon 2025. július 18.
Az ingatlanpiacon már nem elég csak jelen lenni: kiemelkedni, figyelmet kelteni és meggyőzni kell - lehetőleg az első másodpercben. A „home staging", vagyis az ingatlan értékesítésre való felkészítése erre a szemléletváltásra kínál eszközt. Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, egyetemi adjunktus, ingatlanszakértő, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa előadásában arról beszélt, miért nem csupán párnaigazgatásról, hanem piaci stratégiáról van szó.

Már 50%-os tulajdonrész mellett is elérhető lesz az Otthon Start 2025. július 17.
Fontos részletszabály tisztázódott az Otthon Start program kapcsán: szeptembertől azok is jogosultak lesznek a kedvezményes, 3%-os kamatozású lakáshitelre, akik egy lakóingatlanban már legfeljebb 50%-os tulajdoni hányaddal rendelkeznek. Ez a társasházi tulajdonosok számára is új lehetőséget nyit meg, különösen azoknak, akik szülőkkel, testvérekkel vagy élettárssal osztoznak egy ingatlanon.

Mezőkeresztes már alkalmazza a helyi ingatlanszigort 2025. július 17.
Mezőkeresztes június 27-én, még a törvény hatályba lépése előtt elfogadta azt a helyi rendeletet, amely az önkormányzat számára elővásárlási jogot biztosít minden, nem hozzátartozók között zajló ingatlaneladás esetén.

Rendeltetésváltás a társasházban – A lakóközösség érdeke elsőbbséget élvezhet 2025. július 16.
Két párizsi ingatlantulajdonos pert indított a városvezetés ellen, miután nem kaptak engedélyt üzlethelyiségeik lakáscélú vagy turisztikai hasznosítására. Az ügy tanulságos lehet minden társasházi közösség számára, ahol felmerül a rendeltetésmódosítás kérdése.

Tisztázódik a devizás szerződések sorsa – szűk körre vonatkozik a Kúria döntése 2025. július 15.
A Kúria 10/2025. számú jogegységi határozata átláthatóbbá és egységesebbé teszi a devizaalapú fogyasztói szerződések érvénytelensége esetén követendő bírósági gyakorlatot. Nem általános érvénytelenítésről, hanem szűk körű kivételről van szó.

Látható, egyértelmű és kötelező – házszámok és biztonsági feliratok társasházakban 2025. július 15.
A társasházak működését nem csak a belső rendszer, hanem a külső tájékozódás is befolyásolja. Elengedhetetlen, hogy egy épület egyértelműen azonosítható legyen - akár a posta, akár a mentők, akár egy új lakó számára.

Csótányinvázió a társasházban – Mit tehetünk lakóként és közös képviselőként? 2025. július 15.
A nyári időszakban több társasházban jelenhetnek meg csótányok. A hatékony védekezéshez tudni kell, ki mire jogosult és kötelezett.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások