Barion Pixel

Milliókat nyerhetnek társasházak az OTP Bank pályázatán – mutatjuk hogyan!

2025. február 25.
OTP_palyazat_2025.jpgAz OTP Bank idén is meghirdeti Társasházi Pályázatát, amelyre 2025. május 31-ig jelentkezhetnek a társasházak és lakásszövetkezetek lakóközösségei. Idén 20 társasházi közösség nyerhet összesen 40 millió forint vissza nem térítendő támogatást lakókörnyezetük fenntarthatóbbá és biztonságosabbá tételére. A bank célja, hogy a tenni akaró társasházakat segítse, és hozzájáruljon a közös lakókörnyezetek hosszú távú fejlődéséhez és modernizálásához.

Idén 17. alkalommal hirdeti meg az OTP Bank a Társasházi Pályázatát. A kezdeményezés célja, hogy támogatást nyújtson a lakóközösségeknek környezetük fejlesztésében és közös terveik megvalósításában. A pályázat sikeres, minden évben számos projekttel jelentkeznek közösségek, 2024-ben közel 850 pályázat került a szakmai zsűri asztalára.

Idén két kategóriában - „Fenntarthatóbb jövő" és „Biztonságos otthonok" - nevezhetnek a lakóközösségek. Egyebek mellett minőségi korszerűsítésre, energiahatékony üzemeltetési beruházásokra, állagmegóvásra, balesetveszély elhárítására, vagy éppen akadálymentességet támogató kezdeményezésre fordíthatják az elnyert támogatásokat. Fontos kiemelni, hogy különböző célokra egy társasház akár több pályázatot is benyújthat.

Az OTP Bank kezdeményezésének köszönhetően 20 társasházi közösség nyerhet összesen 40 millió forint vissza nem térítendő támogatást, a pályázatokat 2025. május 31-ig lehet benyújtani.

„Számos társasházi közösségnél szűkös azon eszközök köre, melyeket önerejükön felül be tudnának vonni vágyott vagy éppen elengedhetetlenné váló beruházásaik megvalósításához. Az OTP Bank Társasházi Pályázata ezekhez nyújt segítő kezet. Tavaly a pályázatok fele a 'Biztonságos otthonok' kategóriában érkezett, a nyertesek között szerepelt liftek vezérlésének teljes modernizálása, beázott lapostető szigetelése, míg az energiahatékonyságot illetően a nyílászárócserétől a tetőventillátorok korszerűsítéséig terjedtek a nyertes ötletek. Célunk, hogy idén is hasonlóan fontos fejlesztéseket támogathassunk, hozzájárulva a közösségek életminőségének javításához" - mondta Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozói területének vezetője.

A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt kategóriánkénti 10 pályázatot összesen 20-20 millió forinttal díjazza az OTP Bank, egyenként 1 és 3,5 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásban részesülnek a győztesek. Emellett minden díjazott társasház vagy lakásszövetkezet pályázatának benyújtója - aki lehet a közös képviselő vagy meghatalmazott is - 100 000 forint értékű IKEA ajándékkártyát kap.

A pályázat keretein belül tovább folytatódik az OTP Bank és a Habitat for Humanity Magyarország együttműködése is. Az OTP Bank minden századik sikeresen benyújtott, érvényes pályázat után 1 millió forinttal támogatja a Habitat for Humanity Magyarország 'Második Esély' programját. A támogatás keretében egy rászoruló család lakhatási körülményeinek javításához járulnak hozzá, egy rossz állapotú szociális bérlakás felújításával, maximum 10 millió forintig.

A pályázati felhívás ITT található.

A tájékoztatás nem teljes körű, célja kizárólag a figyelem felkeltése. További részletekről a www.otpbusiness.hu/tarsashazipalyazat oldalon, valamint a Pályázati kiírásban tájékozódhat.

További híreink


Márciusi budapesti társasházi pályázatok 2025. március 2.
forint.jpgA THT rendszeresen kigyűjti a társasházakat, lakásszövetkezeteket érintő önkormányzati pályázatokat. A márciusban elérhető pályázatokat a cikkünkben találják meg előfizetőink.

Februári LAKOSSÁGI PÁLYÁZATOK 2025. február 6.
csaladban.jpgA THT - többek közt - figyeli a LAKOSSÁGNAK szóló önkormányzati pályázatokat is. Cikkünkben előfizetőink a februárban aktuális, magánszemélyek életének megkönnyítésére kiírt fővárosi pályázatokat találják meg.

Februári TÁRSASHÁZI PÁLYÁZATOK 2025. február 5.
Ki_fizet.jfifA THT rendszeresen kigyűjti a társasházakat, lakásszövetkezeteket érintő önkormányzati pályázatokat. A februárban elérhető pályázatokat a cikkünkben találják meg előfizetőink.

Januárban benyújtható LAKOSSÁGI PÁLYÁZATOK 2025. január 9.
kutyatarsashaz.jpgA THT - a társasházaknak szóló pályázatok mellett - 2025-ben is figyeli a TÁRSASHÁZI LAKOSSÁGNAK szóló pályázatokat is. Cikkünkben előfizetőink a jelenleg futó, a társasházi lakók életének megkönnyítésére kiírt pályázatokat láthatják.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Januárban beadható TÁRSASHÁZI PÁLYÁZATOK 2025. január 6.
penz.jpgA THT ebben az évben is kigyűjti a társasházakat, lakásszövetkezeteket érintő önkormányzati pályázatokat a fővárosban és azon kívül is. Az új év első hónapjában elérhető pályázatokat a cikkünkben találják meg előfizetőink.

Decemberben aktuális TÁRSASHÁZI PÁLYÁZATOK 2024. december 4.
kozoskepviselo_penz.jpgA THT ebben is a hónapban is kigyűjtötte a társasházakat, lakásszövetkezeteket érintő önkormányzati pályázatokat. A jelenleg elérhető pályázatokat - melyek közt most ORSZÁGOSAN MEGHIRDETETT is van - a cikkünkben megtalálhatják.

Pályázatok decemberre a TÁRSASHÁZI LAKOSSÁGNAK 2024. december 5.
csaladban.jpgA THT - a társasházaknak szóló pályázatok mellett - figyeli a  TÁRSASHÁZI LAKOSOKNAK SZÓLÓ PÁLYÁZATOKAT is. Cikkünkben előfizetőink a jelenleg futó, a társasházi lakók életének megkönnyítésére kiírt pályázatok közt böngészhetnek.

Márciusban benyújtható LAKOSSÁGI PÁLYÁZATOK 2025. március 4.
OTP_palyazat_2025.jpgA THT - a társasházaknak szóló pályázatok mellett - 2025-ben is figyeli a TÁRSASHÁZI LAKOSSÁGNAK szóló pályázatokat is. Cikkünkben előfizetőink a jelenleg futó, a társasházi lakók életének megkönnyítésére kiírt pályázatokat láthatják.

Érkezik a Budapesti Zöld Panelprogram 2025. február 22.
panel lakásBudapesten a lakóépületek felelősek a széndioxid-kibocsátás közel 40 százalékáért, míg a fővárosiak túlnyomó része energiapazarló társasházakban él. Az elmúlt évtizedben a kormány szinte semmilyen támogatást nem nyújtott ezen épületek korszerűsítéséhez, miközben a családi házak felújítására, korszerűsítésére sok száz milliárd forint állami támogatást fordítottak – pedig a társasáházak energetikai korszerűsítése elengedhetetlen lenne a 2050-re kitűzött országos klímasemlegességi célok eléréséhez.

Önkormányzati pályázatok a társasházak lakói részére 2024. november 10.
forint_uj6.jpgA THT folyamatosan figyeli a budapesti önkormányzatok által meghirdetett társasházi LAKOSSÁGI PÁLYÁZATOKAT. Cikkünkben előfizetőink a jelenleg futó, a társasházak lakói részére kiírt fővárosi pályázatok között válogathatnak.

Novemberben benyújtható társasházi pályázatok 2024. november 4.
forint.jpgA THT folyamatosan követi a társasházakat, lakásszövetkezeteket érintő önkormányzati pályázatokat. A jelenleg elérhető pályázatokat a cikkünkben megtalálhatják.

Ezekkel a pályázatokkal juthat még októberben is plusz pénzhez társasháza 2024. október 7.
Ki_fizet.jfifA THT folyamatosan követi a társasházakat, lakásszövetkezeteket érintő önkormányzati pályázatokat. A jelenleg elérhető pályázatok részleteit a cikkünkben olvashatják.

Pályázati lehetőségek a társasházak lakóinak 2024. október 13.
csaladban.jpgA THT folyamatosan figyeli a budapesti önkormányzatok által meghirdetett társasházi LAKOSSÁGI PÁLYÁZATOKAT. Cikkünkben előfizetőink a jelenleg futó, a társasházak lakói részére kiírt fővárosi pályázatok között böngészhetnek.

Pályázatok társasházaknak, lakásszövetkezeteknek 2024. szeptember 16.
forint_uj5.jpgOlvasóink számára ebben a hónapban is kigyűjtöttük, hogy jelenleg milyen aktuális pályázatok állnak rendelkezésre a budapesti valamint a vidéki társasházak és lakásszövetkezetek számára.

Pályázatok társasházban lakók számára 2024. augusztus 23.
csaladban.jpgA THT törekszik megkönnyíteni a társasházi lakások TULAJDONOSAI és HASZNÁLÓI életét azáltal, hogy figyeli a budapesti önkormányzatok által meghirdetett társasházi LAKOSSÁGI PÁLYÁZATOKAT. Cikkünkben megtalálhatják a jelenleg futó, társasházi lakók részére kiírt fővárosi pályázatokat, kerületi bontásban.

Ők lettek az OTP társasházi pályázatának nyertesei 2024. augusztus 13.
OTP_Tarsashazi_palyazat_dijatado.jpgAz elmúlt 15 évhez hasonlóan idén is meghirdette az OTP Bank a társasházak, lakásszövetkezetek számára kiírt pályázatát, s ennek keretében 30 millió forinttal támogatta a lakóközösségek kreatív terveinek megvalósítását. Erről februárban az elsők között értesülhettek a THT országos konferencia-sorozatának résztvevői, akik között többen már korábbi nyertesként ismerkedhettek a kiírással.

Pályázati lehetőségek társasházaknak 2024. augusztus 12.
Iratbetekintes.jpgMost is összegyűjtöttük Olvasóinknak, hogy milyen aktuális, beadható pályázatok állnak rendelkezésre jelenleg a budapesti valamint a vidéki társasházak és lakásszövetkezetek számára.

Önkormányzati pályázatok - TÁRSASHÁZAK LAKÓINAK 2024. július 5.
kutyatarsashaz.jpgNem kizárólag a társasházaknak, lakásszövetkezeteknek szóló aktuális önkormányzati pályázatokat gyűjtjük ki, hanem igyekszüni a lakások TULAJDONOSAI, HASZNÁLÓI életét is megkönnyíteni azáltal, hogy megkeressük a budapesti önkormányzatok által jelenleg meghirdetett társasházi LAKOSSÁGI PÁLYÁZATOKAT. Cikkünkben megtalálhatják a jelenleg futó, társasházi lakók részére kiírt fővárosi pályázatokat, kerületi bontásban.

Ezekkel a pályázatokkal juthat most plusz pénzhez társasháza 2024. július 4.
15_TARSASHAZI_PALYAZATOK..jpgA THT fontosnak tartja, hogy minden hónapban tájékoztassa az Olvasóit arról, hogy milyen pályázati lehetőségei vannak a hazai társasházaknak, lakásszövetkezeteknek, legyenek azok a fővárosban vagy vidéken. A jelenleg elérhető pályázatok részleteit a cikkünkben olvashatják.

2024. évi "Piaci II. alapú lakáspályázat" 2024. június 10.
berlakas_1200x900.pngBudapest egyik kerületének önkormányzata 9 db teljes körűen felújított üres lakásának bérleti jogának elnyerésére írt ki pályázatot „Piaci II. alapú" lakbér fizetése mellett, melynek beadási határideje 2024. július 8. A lakások 5 év határozott időtartamú bérleti szerződéssel kerülnek majd bérbeadásra a nyertes pályázók részére. A megpályázható lakásokról és a lakáspályázat részleteiről a cikkünkben olvashat.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások