Barion Pixel

Napelemekkel és LED-es világítással spórolnának a társasházak

2014. augusztus 29.
Minden eddiginél többen jelentkeztek az OTP Bank társasházi pályázatáraA napelemes áramtermelés és a LED-es világítástechnológia volt a slágertéma az OTP Bank 2014-es társasházi pályázatán. Az OTP Bank június 30-án zárult kiírására összesen 1100 társasház jelentkezett, s a pénzintézet három kategóriában összesen 8,8 millió Ft vissza nem térítendő támogatással segíti az öngondoskodást választó lakóközösségeket fejlesztési elképzeléseik megvalósításában. A fokozódó érdeklődés azt jelzi, hogy a lakóközösségek egyre tudatosabban keresik a külső forrásokat beruházási terveik megvalósításához. - hangsúlyozzák az OTP Business szakértői.

2014. augusztus 28. Rekordérdeklődés mellett zárult az OTP Bank, immár hatodik alkalommal meghirdetett társasházi pályázata. Míg például 2012-ben 972, 2013-ban 1025 pályázat érkezett be a kiírásra, addig idén ez a szám 1100 volt, 7 százalékkal haladva meg az előző év eredményét. A kategóriák idén sem változtak. A környezetvédelem, közösségépítés, valamint életminőség-javítás témában meghirdetett pályázatokra az OTP Bank szakmai zsűrije idén már összesen 8,8 millió Ft vissza nem térítendő támogatást ítélt oda. A kategóriánként három győztes pályázónak az OTP Business ügyvezető igazgatója augusztus végén adta át a nyereményükről szóló igazolást és oklevelet.


Az ünnepélyes díjátadón Csonka Tibor elmondta, a minden eddiginél szélesebb körű részvétel a pályázaton azt mutatja, hogy a társasházak érdeklődése folyamatosan nő a felújítási-korszerűsítési célú támogatási lehetőségek iránt. Emellett fontos tapasztalat, hogy a lakóközösségek egyre tudatosabban keresik a külső forrásokat beruházási terveik finanszírozási hátterének megteremtéséhez.

 
Egyébként a legnépszerűbbnek idén is a környezetvédelmi témakör bizonyult, a társasházak 40 százaléka ebben a kategóriában kérte az OTP Bank támogatását. Ettől alig lemaradva, a társasházak 39 százaléka pályázott az életminőség-javítás kategóriában, míg a pályaművek 21 százalékát a közösségépítési témakörben nyújtották be.

 
Idén a tavalyinál is többen pályáztak napelemes rendszerek beszerzésének finanszírozására. Emellett ugrásszerűen nőtt a LED technológiára alapozó világításkorszerűsítési pályaművek száma is, sok társasház pedig az energiafaló ventillátoros szellőztető rendszerét szeretné energiatakarékos „huzatfokozó" berendezésekkel kiváltani pályázati források felhasználásával. Sokan kértek támogatást baleset-megelőzési célú fejlesztésekre, illetve közösségi játszóterek és pihenőhelyek kialakítására. Emellett volt olyan társasház, amely madárbarát kert kialakítására, esővíz-visszaforgató rendszer kiépítésére, vagy éppen - esztétikai és energiahatékonysági célokat egyszerre szolgáló - ún. extenzív zöld tető megvalósítására igényelt pénzügyi segítséget.

Az előző évekhez képest az is változás, hogy az érdeklődők között a társasházi közös képviselők mellett megnőtt azoknak a magánszemélyeknek az aránya, akik lakóközösségük megbízásából igyekeztek informálódni a kiírásról. „Mindez arra utal, hogy a közös képviselők mellett a lakók közül is egyre többen járnak „nyitott szemmel", s igyekeznek minden forrásszerzési lehetőségnek utánajárni" - mondta Szurop István, a pályázat lebonyolításában közreműködő Házfórum.hu oldal vezető szerkesztője.

Az OTP Bank az évente meghirdetett pályázattal öngondoskodásra, valamint saját kezdeményezésekre kívánja ösztönözni a lakóközösségeket. Csonka Tibor a díjátadón felhívta a figyelmet, hogy a díjazásban nem részesülő pályázóknak sem kell lemondaniuk terveik megvalósításáról, hiszen a pályázati források mellett számos egyéb finanszírozási lehetőség áll rendelkezésre. A társasházi korszerűsítések, külső-belső felújítási munkák finanszírozása kapcsán elsősorban az állami kamattámogatott hitelek, illetve kedvező feltételű lakástakarék szolgáltatások jöhetnek számításba.

A TÁRSASHÁZI PÁLYÁZAT NYERTESEI (2014)

Környezetvédelem kategória
• 1. helyezett: Pintér Károly Lakásfenntartó Szövetkezet, Székesfehérvár (1,4 millió Ft)
• 2. helyezett: A kiválasztott nyertes technikai okok miatt visszalépett. A bizottság később dönt a díj másik pályázónak való odaítéléséről
• 3. helyezett: Csokonai u. 7-9. Társasház, Szekszárd (400 ezer Ft)

Közösségépítés kategória
• 1. helyezett: Üllői út 101. Társasház, Budapest (1,4 millió Ft)
• 2. helyezett: Rottenbiller utca 35. Társasház, Budapest (800 ezer Ft)
• 3. helyezett: Vasvári Pál u. 68. Társasház, Nyíregyháza (400 ezer Ft)

Életminőség-javítás kategória
• 1. helyezett: Márton utca 28. Társasház, Budapest (1,4 millió Ft)
• 2. helyezett: Rákos út 100. Társasház, Budapest (800 ezer Ft)
• 3. helyezett: Szabadság tér 29. Társasház, Mezőtúr (400 ezer Ft)

A zsűri különdíjasa
Galántai utca 17. Társasház, Budapest (1 millió Ft)

További híreink


Hatályba lép a helyi önazonosság védelméről szóló törvény 2025. június 17.
2025. július 1-jétől életbe lép a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény. Az új szabályozás hátterében az a társadalmi és politikai szándék áll, hogy a települések - különösen a túlzott népszerűség miatt átalakuló üdülőövezetek - saját hatáskörben dönthessenek a fejlődés üteméről és irányáról, sőt akár arról is, ki költözhet be és ki nem.

Külön gazdálkodó lépcsőházak a társasházban 2025. június 13.
Több lépcsőházból álló társasház esetén jogszerű, ha a lépcsőházak külön gazdálkodnak, miközben a társasház szervezetileg és számvitelileg egységet alkot? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Kéményproblémák a társasházban – mit tehet a közös képviselő? 2025. június 12.
A társasházi épületekben közös tulajdonban álló rendszerek - így a kémények - fenntartása gyakran okoz vitás helyzeteket, különösen akkor, ha azok állapota leromlik, de a használatuk csak néhány lakástulajdonos érdekeit szolgálja. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Elfogadták a távhőszolgáltatásról szóló törvény módosítását 2025. június 3.
Az Országgyűlés elfogadta a 2025. évi XLV. törvényt, amely a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény átfogó módosítását tartalmazza. Az új szabályozás célja a megújuló energiaforrások és a maradékhő szélesebb körű felhasználásának ösztönzése, a távhőellátás biztonságának növelése, valamint a jogi és működési keretek pontosítása.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Háztartási gépek zajszintje – szabályozás a házirendben 2025. június 3.
Olvasónk arra volt kíváncsi, hogyan egyeztethetők össze a háztartási gépek működése során keletkező zajok a csendrendeletben rögzített határértékekkel, különös tekintettel a társasházi házirend szabályozási lehetőségeire. Jogi szakértőnk az alábbiakban válaszol a felvetésre.

Új lista a „kivett” rendeltetésű ingatlanokról – Frissítés a Földhivatali Portálon 2025. május 28.
2025. május 27-étől új hivatalos lista érvényes a „kivett" jogcímű és rendeltetésű ingatlanokra vonatkozóan. A Földhivatali Portálon elérhető táblázat részletesen tartalmazza, milyen megnevezések alkalmazhatók az ingatlan-nyilvántartásban.

Ismételni kell időszakonként a regisztrációt? 2025. május 26.
A törvény által elvárt regisztrációt, két évente újra és újra meg kell ismételni, még abban az esetben is, ha a közös képviselőt újra választják, azaz a személye nem változik? - az olvasói kérdésre szakértőnk válaszol.

Pontosítások az ingatlan-nyilvántartásban – A társasházi tulajdonosokat és a hitelezőket is érinti a legújabb kormányrendelet-módosítás 2025. május 20.
Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény végrehajtását szabályozó 179/2023. (V. 15.) Korm. rendelet módosítása a jogalkalmazás során felmerült kérdésekre reagál. A változások célja, hogy pontosabb eligazodást nyújtsanak a közös tulajdon használatának bejegyzésétől kezdve a társasházi alapító okirat módosításán át egészen a végrehajtási jogok bejegyzéséig. A módosítás egyúttal összhangot teremt a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény szabályaival is.

Lehet SZMSZ-ben szabályozni a társasházban nyíló üzleteket? - szakértőnk válaszol 2025. május 19.
Az SZMSZ-ben általános szabályokon túl van arra lehetőség, hogy a házban lévő üzletek esetében (melyek nem a társasház tulajdonában vannak) meghatározásra kerüljön, hogy pl. alkoholt is forgalmazó üzlet nem nyitható? A lakások esetében lehetséges olyan szabályt hozni, hogy airbnb-hez a közgyűlés hozzájárulása szükséges?

Benyújtották a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatot 2025. május 14.
Már a Parlament előtt van az a jogszabálytervezet, amely új alapokra helyezheti a településkép és a közösségi érdekek védelmét. Az indítvány lehetőséget teremtene arra, hogy az önkormányzatok korlátozhassák bizonyos lakóingatlanok megszerzését, illetve felléphessenek a helyi karaktert veszélyeztető beruházásokkal szemben.

Lakásszövetkezet működéséhez szükséges szabályzatok 2025. május 12.
A lakásszövetkezetben az Alapszabályon kívül csak Házirend, Tűzvédelmi Szabályzat és Kameraszabályzat van. Szükséges a működéshez ezeken kívül más szabályzatok megalkotása is? Olvasói kérdésre szakértőnk válaszol.

Hivatalosan is meghosszabbításra került a közös képviselők regisztrációjának határideje 2025. május 12.
A május 12-i Magyar Közlönyben megjelent a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosítása.

Mit tartalmazzon a regisztrációs eljáráshoz szükséges jegyzőkönyv? 2025. május 9.
Mit kell pontosan tartalmaznia annak a közgyűlési határozatnak, amellyel a közös képviselő jogosult lesz regisztrálni a Földhivatalnál? A THT jogi szakértője Dr. Kiss Balázs Károly válaszol az olvasói kérdésre.

Földhivatali regisztráció – hol tartunk most? 2025. május 6.
Lejárt a korábban kiírt május 1-i határidő. A regisztrációs kötelezettség aktuális helyzetéről a THT jogi szakértője Dr. Kiss Balázs Károly adott tájékoztatást.

Be kell számolnia a leköszönő közös képviselőnek? 2025. április 29.
A társasház közgyűlése 2025. január 01. hatállyal választott új közös képviselőt. A beszámoló közgyűlést, az előírt határidő tartásával, már az új közös képviselő hívja össze. A THT jogi szakértője Dr. Kiss Balázs Károly válaszol az olvasói kérdésre.

Csak a határidő után regisztrálhatok - szakértő válaszol 2025. április 25.
Dr. Havas-Sághy GáborA Társasházam nem erősítette meg az előző közös képviselőt tisztségében, engem szeretnének megválasztani de a közös képviselő a megválasztás lehetőségét adó közgyűlés idejét nem hajlandó a regisztráció határidejének betartásához szükséges időre kiírni az idevonatkozó /30 napos/határidő törvény alapján. Így az április 30.-i határidő után tudok csak beregisztrálni. Milyen szankcióra számíthatok? Olvasói kérdésre szakértő válaszol.

Digitális állampolgárság és adatkezelés – Mit kell tudnunk ezekről a fogalmakról és a mögöttes tartalomról? 2025. április 24.
dr. Arató MárkDr. Arató Márk, a Havas-Sághy és Társai Ügyvédi Iroda képviseletében tartott előadásában részletesen ismertette a digitális állampolgárság és az adatkezelés alapfogalmait, valamint a kapcsolódó jogi környezetet.

Földhivatali regisztráció: elhalasztva? 2025. április 22.
Úgy tűnik, újabb fordulatot vett a társasházi közös képviselők földhivatali regisztrációjának ügye: a kormány által benyújtott igazságügyi salátatörvény-tervezet szerint 2026. október 31-ig - azaz több mint másfél évvel későbbre - tolnák ki a regisztrációs kötelezettség határidejét.

Új törvénytervezet a betelepülések szabályozására 2025. április 22.
A kormány törvénytervezetet nyújtott be a helyi önazonosság védelméről, amely a települési közösségek számára biztosítana új jogosítványokat a lakosságszám növekedésének szabályozására. A kezdeményezés alapját az Alaptörvény legutóbbi módosítása adja, amely kimondja, hogy a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jog nem sértheti a helyi közösségek önazonossághoz való jogát.

Alaptörvénybe került a települések önvédelmi joga 2025. április 14.
jogAz Országgyűlés 2025. április 14-én elfogadta az Alaptörvény 15. módosítását, amely lehetőséget biztosít a települések számára, hogy megvédjék közösségi identitásukat a túlnépesedéssel szemben.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások