A piaci információink ezt a tapasztalatot csak megerősítik: míg köztudottan a társasházak a legjobb adósok, addig a bankok szinte semennyi hitelt nem helyeztek ki tavaly óta az NHP keretében a társasházak részére, és ezt valószínűleg a kezességvállalás, illetve a garancia hiánya miatt nem tették. Erre megoldás lehetne egyfajta állami, vagy önkormányzati garanciavállalás, de láthatóan a társasházakkal központilag senki nem foglalkozik, ha pedig mégis, akkor olyan helyzetek állnak elő, mint az egyik napról a másikra betiltott, majd újra engedélyezett közgyűlések, melyekre vonatkozóan a mai napig nem tisztázottak a maszkviselési, illetve védettségi igazolvánnyal kapcsolatos szabályok. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ugyan vannak a piacon olyan bankok, akik saját elhatározásukból aktívan foglalkoznak a társasházakkal és a társasházi hitelezéssel, de mivel a banki digitalizáció lajhártempóban zajlik itthon és erre vonatkozóan a szabályozás is meglehetősen semmittevő (PSD2 open banking, QR kódos azonnali fizetési megoldások késései) a hitelminősítés sok esetben hónapokba telik ahelyett, hogy ez valamiféle automatizmuson keresztül online történne a piacon lévő ügyviteli szoftverek bevonásával. Az utolsó utáni lehetőség talán a célzott önkormányzati felújítási támogatások és az uniós újraindítási programban lévő lehetőségek lehetnek a hazai társasházak számára, de ezek tömeges megjelenésére még várni kell.
A hazai társasházak általános rossz állapotáról tavaly a THT, TTOE és az eHÁZ együttműködésével a Magyar Nemzeti Bank az aktuális lakáspiaci jelentésében is beszámolt, a témával több médium is foglalkozott. Annak ellenére, hogy nemzetközi tapasztalatok tömkelege áll rendelkezésre az ilyen irányú felújítási programok sikereiről, Magyarországon lényegében senki nem foglalkozik a társasházakkal: az otthonteremtési program csak a négy fal között gondolkodik és a következő időszakra belengetett energetikai korszerűsítési támogatások zöme is csak a családi házakra koncentrál.
Dén Mátyás András
