Barion Pixel

Szárazépítés vizes helyiségekben - Építőlemez az Austrothermtől (x)

2024. augusztus 13.
AUSTROTHERM_LOGO_HU_2017.jpgEgyre kevésbé szeretünk falazni. Ahogy a pincefalak szigetelésének védő falát is ma már inkább szivárgó műanyag lemezzel és hőszigetelő táblákkal helyettesítjük, úgy a lakásban is teret nyert a szárazépítészet. Eleinte a „száraz" jelzőt nem csak arra érthettük, hogy habarcs nélkül, szerelt technológiával alakítjuk ki a válaszfalakat, de arra is, hogy nedves helyiségekben a gipszkarton nem volt alkalmazható. Majd az impregnált, zöld gipszkartonokkal már a fürdőszobában is használhattuk ezeket a megoldásokat, de a szokásosnál nagyobb páraterhelés (tartós, 100% relatív légnedvesség) esetén még mindig más megoldást kell keresnünk.

Olyan anyagra volt szükségünk, ami egyáltalán nem érzékeny a nedvességre és kellően nagy méretű táblákban is gyártható, továbbá ebben a méretben is stabil, sérülésre nem hajlamos, de jól feldolgozható, a szokásos szerszámokkal alakítható. Az Austrotherm UNIPLATTE® építőlemezek kiválóan teljesítik ezeket az elvárásokat, sőt, még többet is.

Austrotherm_20240813_Uniplatte_lemezek.jpg

A kétoldalt üvegháló erősítésű ragasztótapasszal bevont táblák 4 mm-től 120 mm-es vastagságig állnak rendelkezésre, melyek közül a célnak megfelelő változatot kell mindig kiválasztani. A 4 mm és 20 mm közötti vastagságú termékek elsősorban csempe- és lapburkolatok vékonyágyas fektetésének aljzatai, ezen belül a gipszkarton lemezek járatos, 12,5 mm-es vastagságával megegyező elemek lehetővé teszik az anyagváltást úgy, hogy a sík tartása ne okozzon gondot. A vastagabb táblákat falak és padlók burkolására alkalmazzák nedves helyiségekben, szükség esetén vízszigeteléssel kiegészítve, de ideálisak beépített bútorok és egyéb szerkezetek, belsőépítészeti dekorációs elemek kialakításához is. Végül az XPS lemezek jó hőszigetelő képességének köszönhetően - szemben a gipszkartonnal - a vastagabb lemezek akár hőszigetelési funkciót is el tudnak látni.

A táblák kézifűrész vagy tapétázókés segítségével gyorsan és egyszerűen vághatók. Az íves formákat dekopír fűrésszel vágják ki a kívánt alakra.

Austrotherm_20240813_Uniplatte_vagas.jpg

Elválasztó falak kialakításához

Vizes helyiségekben gyakran nem áll nagy tér a rendelkezésünkre, ezért különösen fontos, hogy az elválasztó falak (például zuhanyfal) ne vegyenek el ebből sok helyet. Az Austrotherm Uniplatte segítségével helytakarékosan és gyorsan tudjuk kialakítani a térelhatárolást. A végleges felületet a szokásos burkolási eljárással alakítjuk ki.

Falburkolatként

Az Austrotherm UNIPLATTE® 2600 mm-es táblaméretével jól illeszkedik a szokásos helyiség belmagassághoz, rendszerint az egész táblák egyben, vágás és toldás nélkül felhasználhatók. A szokásos építőanyagok a közvetlen ragasztáshoz megfelelő alapfelületet biztosítanak. Szükség esetén alkalmazzunk mélyalapozót.

Kevésbé hordképes szerkezetre csavarokkal vagy tányéros dübelekkel kell rögzíteni a lapokat. Az UNIPLATTE® lemezek fa vagy fém tartószerkezetre is elhelyezhetők mind új válaszfalak, mind régi falak burkolása esetén.

austrotherm_20240813_furdo.jpg

Alkalmazási lehetőségek:

  • Fal- és padlófelületek burkolására száraz és nedves helyiségekben felújításkor és újépítésnél
  • Új belsőépítészeti elemek építéséhez, például beépített mosdók, polcok, lépcsők, víztartályok, tálcák, íves burkolatok stb.
  • Fürdőkádak burkolása vagy mosdóállványok is könnyen kialakíthatók a lemezekkel
  • Válaszfalak építéséhez, például zuhanyzókban, mosdókban stb.
  • Gépészeti vezetékek eltakarásához
  • Szükség szerint vízszigeteléssel együtt alkalmazható
  • Kültéri alkalmazásra is (pl. erkély elválasztó fal).

További információ az Austrotherm Uniplatte lemezekről ITT található.

További híreink


Vizsgálják a Paksi Atomerőmű hulladékhőjének a távfűtésben történő hasznosítását 2026. július 2.
A főváros távhőrendszerét üzemeltető Budapesti Közművek szerződést kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME). Az együttműködés célja egy majdani döntést megalapozó tanulmány közös elkészítése a Paksi Atomerőmű hőjének a fővárosi távfűtési rendszerbe történő eljuttatási lehetőségéről.

Egészségügyi és pénzügyi kockázatok - Miért nem érdemes halogatni a strang cserét? 2026. július 1.

Komoly mikrobiológiai és anyagi kockázatok leselkednek a társasházi lakókra a falak mögött futó, elöregedett csővezetékek miatt. Meddig halogatható a vezetékek cseréje anélkül, hogy az váratlan katasztrófához, elszálló rezsiszámlákhoz vagy a biztosítási védelem teljes elvesztéséhez vezetne? A „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése: fontos témák a 2026-os beszámoló közgyűlésekre" elnevezésű THT konferencián Gyurasits Gergely, az Inpipe Kft. és a strang.hu termékmenedzsere tartott előadást.

Megjelent a THT júniusi száma! 2026. június 30.
A nyári időszak beköszöntével talán sokan gondolnák, hogy a társasházi szakma életében is csendesebb hetek következnek. A valóság azonban éppen az ellenkezője: a kihívások, a változó jogszabályi környezet, a növekvő tulajdonosi elvárások és az egyre összetettebb üzemeltetési feladatok folyamatos fejlődést és tanulást követelnek meg a szakma szereplőitől.

http://www.mitoe.hu
A teljes összeomlás szélén a vízhálózat - kritikus vízkorlátozások léptek életbe a DMRV területén 2026. június 29.
Az országos harmadfokú hőségriasztás és a hétvégi, 55 százalékos fogyasztásnövekedés miatt veszélybe került az ivóvízellátás a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) szolgáltatási területén. Június 29-én Szada már teljesen víz nélkül maradt, Szentendrén II. fokú vízkorlátozást rendeltek el, Ürömön, Pomázon és Solymáron pedig több helyen elapadtak a csapok.

Vízóracsere a társasházakban – szakértőnk válaszol 2026. június 29.
Rohamosan közeledik a 2027. január 1-jei határidő, amikortól kötelezővé válik a melegvíz-mérők távleolvasása a társasházakban. Mivel a jogszabályi előírások és a szükséges közgyűlési döntések körül még sok a kérdés, szakértőnk tisztázza a fontosabb tudnivalókat, a határidőktől kezdve a mulasztás kockázatáig.

Józsefvárosban is szigorítanak az Airbnb-szálláshelyek szabályozásán 2026. június 26.
Budapest VIII. kerületének Józsefvárosi Önkormányzata a 2026. június 25-i nyilvános ülésén hivatalosan is elfogadta a rövid távú szálláshelyek új szabályozási koncepcióját. Az új rendszer többek között a háromszintű százalékos korlátozást, a társasházi hozzájárulást, valamint a kötelező tájékoztató táblát vezeti be.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Kérhet-e pénzt a leváltott közös képviselő az adatok átadásáért? 2026. június 25.
A közös képviselő váltása ritkán zajlik zökkenőmentesen, az egyik legnagyobb feszültségforrást pedig a társasház adatai jelentik. Ki használhatja a nyilvántartást, mi történik a személyes adatokkal, és meddig mehet el a lakóközösség, ha nyilvánosan akarja rendezni a vitát? Az olvasói kérdésekre jogi szakértőnk válaszol.

69 települést érint a rendkívüli vízkorlátozás 2026. június 25.
A tartós hőség és az aszály miatt kritikus ivóvízhiány alakult ki Zala vármegyében. A megugrott fogyasztás következtében a zalaszentgróti és a kehidakustányi főtározók teljesen kiürültek, így a Zalavíz Zrt. ellátási területén már 69 települést érint valamilyen szintű vízkorlátozás.

Közös képviselőt keres egy társasház Veszprémben 2026. június 24.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

Ellenőrizheti a hatóság az ingatlanhirdetéseket 2026. június 23.
Az ingatlanközvetítők hirdetési gyakorlata fogyasztóvédelmi szempontból kiemelt figyelmet kaphat. Fontos, hogy a hirdetések, online és offline megjelenések, valamint az ügyfelek felé tett tájékoztatások minden esetben pontosak, valósak, egyértelműek és igazolhatóak legyenek.

Mennyiért dolgoznak a közös képviselők Magyarországon? 2026. június 23.
A társasházak működtetésével kapcsolatos feladatok az elmúlt években jelentősen összetettebbé váltak, miközben a lakóközösségek által fizetett közös képviseleti díjak emelkedése sok esetben nem követi a növekvő szakmai, műszaki és adminisztratív terheket. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete (MITOE) és a THT Társasházi és Ingatlanpiaci szaklap 2026. év eleji felmérése azt vizsgálta, hogyan alakulnak jelenleg a közös képviselői díjak Magyarországon, milyen tényezők befolyásolják meghatározását, valamint hogyan értékelik saját szakmai helyzetüket és munkaterhelésüket a társasházkezeléssel foglalkozó szakemberek.

Itt nézheti újra a MITOE eINGATLAN 2026: Jöjjenek a fiatalok! webinar kerekasztal-beszélgetéseit! 2026. június 22.
Aki pályaváltáson gondolkozik, vagy most indítana karriert, és egy igazán pörgős, válságálló, jól fizető hivatást keres, annak van egy remek tippünk. Az eINGATLAN 2026 - MITOE webinar teljes videó anyaga mostantól nyilvánosan visszanézhető!

Bádogoscsalók járják a környéket 2026. június 24.
Budapest XVI. Kerületi Önkormányzat tájékoztatása szerint a kerületben az utóbbi időben ismét megszaporodtak az úgynevezett „bádogos csalások". Az elkövetők jellemzően gyanútlan ingatlantulajdonosokat céloznak meg javítási munkálatok ürügyén.

Közös képviselőt keres egy társasház Budapesten 2026. június 19.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

Varsó a jövő városa 2026. június 19.
Kevés európai főváros változott olyan gyorsan az elmúlt három évtizedben, mint Varsó, sokan mégis úgy vélik, hogy a legnagyobb átalakulás még csak most áll előtte. A Future of Real Estate 2026 konferencián felszólaló iparági vezetők kifejtették, hogy a város a fejlődés új szakaszába lép, amelyet a technológia, a tehetség, az infrastrukturális beruházások és a nagyszabású, vegyes funkciójú negyedek fejlődése hajt. Bár a tervezéssel, a szabályozással és a fenntarthatósággal kapcsolatos kihívások továbbra is fennállnak, Varsó hosszú távú kilátásai elsöprően pozitívak.

Elindult az Önkéntes Vízadó program 2026. június 18.
A rendkívüli aszályos időszakok és a városi környezet okozta stressz egyre komolyabb kihívás elé állítják a fővárosi növényzetet. Budapest Főváros Önkormányzata, a FŐKERT, a 10 millió Fa Alapítvány, valamint a Beeco ökoapplikáció fejlesztői ezért idén is meghirdetik az Önkéntes Vízadó kampányt, amely lehetőséget biztosít a lakosságnak és a helyi közösségeknek, hogy aktív szerepet vállaljanak a környezetükben lévő, sérülékeny fák gondozásában és megóvásában.

Hátráltatja a bank a társasházi bankszámla megszüntetését? 2026. június 17.
Chovanecz Kata közös képviselő Facebook bejegyzésében arról számol be, hogy a társasházak számláinak lezárása a banknál egyszerű rutinfolyamat helyett egy hónapok óta tartó, kaotikus adminisztratív rémálommá vált.

Szigorúbb keretek közé szorítaná a kormány a villamos biztonsági felülvizsgálatokat 2026. június 16.
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta a szakterület működését újraszabályozó rendelettervezetet. A javaslat elsődleges célja, hogy a lakó- és ipari ingatlanok védelme szempontjából kritikus ellenőrzéseket végző szakemberek tevékenysége átláthatóbbá és hatékonyabban nyomon követhetővé váljon.

Új tulajdonosok az eHÁZnál 2026. június 16.
Idén év elejétől új tulajdonosok csatlakoztak az eHÁZ csapatához, akik segítségével új dimenziókba emelkedhet a piacvezető hazai társasházi szoftver további fejlődése.

Átállás az okos vízmérőkre a társasházban 2026. június 15.
Az új energiahatékonysági szabályok miatt a társasházakban egyre sürgetőbbé válik a távleolvasós vízmérők bevezetése. Hogyan érdemes elindulni az eltérő hitelességi idők mellett, és pontosan mekkora szavazati arány kell a döntéshez? Két konkrét olvasói kérdés kapcsán mutatunk be néhány fontos jogi és gyakorlati kiindulópontot, amelyek segíthetnek elindítani a lakóközösséget a folyamatban.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások