Barion Pixel

Szegeden ez a program és ez a szakkönyv várja Önt ÁPRILIS 25-én (kedden) a THT konferenciáján

2023. április 18.
szeged-latnivalok.jpgA THT országos konferencia körútjának idei állomásain a THT jogi szakértője, építésztervező és építő mérnök, műszaki ellenőr, igazságügyi könyvszakértő, épületgépész, energetikus, villamosmérnök szakértők várják a hazai társasházkezelőket, közös képviselőket és számvizsgálókat. A résztvevők díjmentesen vehetik át a "Konstruktív társasházi menedzsment" című, a Társasházi Háztartás szaklap által megjelentetett szakkönyvet, ami nélkülözhetetlen segítség lehet a mindennapi munkában.

Program és jelentkezés ITT

További híreink


Hogyan tudjuk egyben tartani a tarsasházi közösséget? 2024. május 21.
Den-Nagy_Ildiko.jpegSose volt olyan nehéz a társasházi közösségek egyben tartása, mint most. Az elmúlt évek történései - világjárvány, a társadalom elöregedése, a szegények és gazdagok közötti olló kinyílása - mellett a generációs különbségek is egyre inkább nehezítik az együtt gondolkodást, együtt élést, melyre vonatkozóan kevés olyan releváns információt, tudásanyagot találunk ma a világban, mely megkönnyítené a mindennapi munkánkat.

Egyre nagyobb a mozgás a lakóközösségekben – így juthat segítséghez vitás helyzetekben 2024. május 21.
logo_betus_2014_rovid_RGB.jpgRégen elmúltak már azok az idők, amikor a társasházak lakói szinte egy nagy családként éltek együtt, ma sokszor csak a lakógyűléseken szembesülünk azzal, ki költözött el vagy hova érkeztek új bérlők. Egy kutatás szerint a felnőtt magyar lakosság egyötöde bérelt lakásban tölti a mindennapokat, a megkérdezettek közel harmada pedig kettő vagy ennél is több bérlőtársával él együtt. Emellett az utóbbi években kisebb-nagyobb intenzitással, de mindenképpen pörgött a hazai lakáspiac, így állandó a jövés-menés a társasházakban, ami bizony megnehezítheti az együttélést. Ki a felelős, ha valaki elcsúszik a ház előtti havas járdán vagy mi történik, ha a szomszéd véletlenül leáztatja az alatta lakót?

BÉRBEADÓK figyelem! Aki diákoknak ad bérbe lakást, szobát, segítse az UIPI munkáját véleményével! Legyen Ön is részese a megoldásnak! 2024. május 21.
HOME3_survey_poster_EN_3.pngThe International Union of Property Owners (UIPI), azaz a Lakástulajdonosok Nemzetközi Szövetsége most felmérést készít a MAGÁNBÉRBEADÓK szemszögéből az EURÓPAI DIÁKSZÁLLÁSOKRÓL. A szervezet célja, hogy értékes információkat és adatokat gyűjtsön az UIPI szakpolitikai munkájához az ágazatnak ezen különleges részével kapcsolatban, amely jelenleg - sajnos - jelentős válsággal néz szembe. Támogassa a szervezet munkáját és a diákok helyzetét azzal, hogy kitölti a kérdőívet!

Online INGATLANKÖZVETÍTŐ tanfolyamhoz csatlakozhat június 06-ig! (x) 2024. május 21.
Penta_portre-057.jpgSzakképesítő vizsgára felkészítő Ingatlanközvetítő képzés indult 2024. 05. 06-án Bottka Gabriella szakmai felügyeletével, a PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében. A 100% online tanfolyam akár érettségivel is elkezdhető és mindössze 69.870 Ft-ba kerül! A képzés során a résztvevők ingatlanközvetítői, műszaki, jogi és értékbecslési témakörökben lesznek naprakészek.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
THT Országos társasházkezelői felmérés 2024 - határidő: június 1. 2024. május 21.
Kerdoiv.jpgKérjük, segítse munkánkat az alábbi linken található kérdőívünk kitöltésével: adjon válaszokat és tegyen javaslatokat! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a kérdőívet csupán korlátozott ideig, június 1-jéig tudják online kitölteni és elküldeni nekünk. (A kérdőív kitöltése névtelenül történik.)

Önkormányzati pályázatok - TÁRSASHÁZBAN ÉLŐKNEK 2024. május 17.
csaladban.jpgNem kizárólag a társasházaknak szóló aktuális önkormányzati pályázatokat gyűjtjük, hanem próbáljuk a lakások TULAJDONOSAI, HASZNÁLÓI társasházi életét is megkönnyíteni azáltal, hogy összeszedjük a budapesti önkormányzatok által jelenleg hirdetett társasházi LAKOSSÁGI PÁLYÁZATOKAT. Cikkünkben megtalálhatják a jelenleg futó, társasházi lakók részére kiírt fővárosi pályázatokat, kerületi bontásban.

Továbbra is szakad a pénzeső a társasházakra! A panelprogramnak most a tégla építésű lakások tulajdonosai is örülhetnek Debrecenben 2024. május 16.
penzeso_k.jpgMost sem csak a budapesti kerületek bővelkednek a társasházaknak kiírt pályázatokban, amiket igyekszünk rendszeresen kigyűjteni olvasóink számára. Érdemes sietve böngészni az aktuális kiírások közt, cikkünkben a májusban még beadható pályázatokból is válogathatnak az előfizetőink.

Ez a program várja Önt a THT konferenciáján Budapesten - a Lurdy házban, június 6-án (csütörtökön) 2024. május 16.
osszefogas.jpgVárunk minden kedves érdeklődőt június 6-án Budapesten, a Lurdy Házban tartandó GENERÁCIÓK EGYÜTTÉLÉSE A TÁRSASHÁZBAN c. konferenciánkon, ahol a beszámoló közgyűléseken hozott döntésekkel kapcsolatos tennivalók mellett a társasházi közösségformálással is fogunk foglalkozni, valamint díjmentesen vehetik át a "Jogok és kötelezettségek a társasházban 2024" című THT szakkönyv I. kötetét is (azok, akik eddig még nem vették át a kiadványt a 2024-es rendezvények valamelyikén).

Sérelmezik a kisebb lakások az egyenlő mértékű célbefizetést 2024. május 15.
kiss.jpgEgy 91 lakásos társasház képviselőjeként írok. A hideg víz strangok cseréjének költsége ügyén a közgyűlés úgy határozott (2/3-os többséggel), hogy mivel minden lakót egyformán érint (ugyanakkorra csőszakasz, ugyanolyan mérőóra) egyöntetűen mindenkitől, azaz hideg víz óránként 150.000 ft célbefizetést kérünk a társasház számlájára befizetni. Az ellen oldali tulajdonosok nyilván a kisebb lakások tulajdonosai akik azt szeretnék, hogy ez is - mint minden felújítási és karbantartási költség - a tulajdoni hányadok arányában legyen felosztva. Ha a közgyűlés megszavazta az egyenlő mértékű 150.000 ft-os célbefizetést erre a célra, jogában áll-e megvétóznia (mondjuk egyetlen tulajdonosnak) ezt a közgyűlési döntést? Jogszerűen jártunk-e el a közgyűlésen, amikor az egyenlő mértékű befizetés mellett döntöttünk? Dr. Kiss Balázs Károly, a THT jogi szakértője válaszol az olvasói kérdésre.

Már lehet jelentkezni a THT GENERÁCIÓK EGYÜTTÉLÉSE A TÁRSASHÁZBAN c. júniusi KONFERENCIÁJÁRA! 2024. május 14.
osszefogas2.jpgSzeretettel várunk minden kedves érdeklődőt június 6-án - tehát már a közgyűlések megtartása után - a Lurdy Házban (Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14. I. emelet, Konferencia Központ) tartandó konferenciánkon, ahol díjmentesen adjuk át a "Jogok és kötelezettségek a társasházban 2024" című, a Társasházi Háztartás szaklap által megjelentetett jogi szakkönyv I. kötetét, amely nemcsak a közös képviselők, társasházkezelők, számvizsgáló bizottsági tagok részére, hanem valamennyi társasházi lakástulajdonos számára nélkülözhetetlen segítség lesz a jogok és kötelezettségek útvesztőjében.

Fontos határidő előtt állnak a társasházi lakók 2024. május 14.
OTP_Bank_Tarsashazi_Palyazat_THT.jpgMájus 31-én lejár az OTP Bank Társasházi Pályázatának határideje, amelyre idén már három kategóriában lehet nevezni. A kezdeményezés keretében 15 társasházi és lakásszövetkezeti közösség nyerhet összesen 30 millió forint vissza nem térítendő támogatást lakókörnyezetük szebbé, fenntarthatóbbá és biztonságosabbá tételéhez.

Érdemes lesz cukorba fektetni? Több mint 30%-kal drágult egy év alatt az édes fehérarany 2024. május 13.
cukor.jpgA jóslatok beigazolódni látszanak: a március-áprilisi mélypont után ismét emelkedni kezdtett az infláció mértéke. Múlt pénteken megjelent a KSH fogyasztó árakról szóló tájékoztatója: 2024. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, márciushoz viszonyítva pedig átlagosan 0,7%-kal emelkedtek az árak. Egy év alatt leginkább a cukor ára ment fel.

Kitekintő: Üresen álló irodaépületekben terveznek lakásokat kialakítani Madridban a lakáshiány kezelésére 2024. május 10.
iroda_lakas.jpgA távmunka elterjedése miatt több száz iroda áll kihasználatlanul a spanyol fővárosban, ahol egyébként mára már égetővé vált a lakáshiány. A madridi kormányzat most azt tervezi, hogy lakásokat alakít ki ezekből a hatalmas, üres terekből.

Üzleti Etika: így működik az eHÁZ 2024. május 9.
Uzleti_Etika_dij2.jpg2023-ban is csak 10 vállalat vehette át a 24. éve minden évben kiosztott Üzleti Etikai Díjat, az üzleti élet egyik legrangosabb elismerését. Az üzleti etikus jelzőt ugyanis örökre adják az alapítók, László Ervin világhírű, a Béke Nobel díjra többször jelölt tudós, író, a Budapest Klub alapítója és Demcsák Mária a hazai üzleti újságírás meghatározó alakja, a Piac és Profit alapítója. A díj kötelez arra, hogy példamutató felelősséggel álljanak mindig helyt az üzleti életben. Idén a 10 díjazott között volt az eHÁZ tulajdonos-üzemeltető cége, az Info Sierra Kft. is. Cikkünkben az eHÁZ pályázati anyagának legerősebb elemeit közöljük.

Antenna-probléma 2024. május 8.
havas-shaghy-gabor.JPGBudapest II. kerületében lakom a családommal, egy nyolclakásos társasházban negyven éve. Kb. harmincöt éve a szomszédunk, aki fuvarozó volt, a tetőre CB antennát szereltetett, amit néhány évig használt, majd elköltözött. A lakást a privatizáció során megvette valaki, majd tőle mi vettük meg, és ezzel együtt az antenna is hozzánk került. A CB antennát azóta nem használta senki. Korábban minden lakáshoz közös padlásantenna volt kialakítva a TV adáshoz, majd 1997-ben beépítették a tetőteret, így ez a lehetőség megszűnt. A miénket erre a magas antennatartóra szerelt TV antennával oldották meg. Az egyik lakó parabolát szerelt az tartóoszlopra, majd kábel tv-re váltott. Jelenleg senki sem használja a tetőn lévő antennákat, már csak mi maradtunk az ingyenes csatornánkkal. Most a tetőtéri lakó, aki tizennyolc éve lakik itt, úgy gondolja, hogy az antennánk sugárzik, amitől fáj a feje. Így nem járul hozzá, hogy az antenna továbbra is fennmaradjon. Szereltessük le, és ha nem tesszük meg, ő fogja leszerelni! Mi semmit nem akartunk megváltoztatni, és nem is kértünk tőle engedélyt. Az lenne a kérdésem, hogy mi a megoldás, kinek mihez van joga, kell-e kérni hatóságtól, vagy bárkitől engedélyt, ahhoz, hogy továbbra is a régi antennával nézhessük az ingyenes TV csatornát. Dr. Havas-Sághy Gábor, a THT jogi szakértője válaszol az olvasói kérdésre.

Szakmai sztárparádé a Proptech Innovation NOW konferencián - MÁJUS 16-án 2024. május 8.
pptech-konf1.jpgRendkívül erős előadói felhozatallal kavarja meg az ingatlan- és építőipari konferencia piacot a május 16-i Proptech Innovation NOW. Az ötödik éve megrendezett esemény több mint 60 nemzetközi és hazai előadót vonzott a régióból. Közülük, többek között a XXI. század egyik legmonumentálisabb építészeti vállalkozása, a NEOM projekt képviselőjével is beszélgethetnek a konferencián résztvevők.

Kreditért könyv kedvezmény - most 30%-os akcióban juthatnak a THT szakkönyveihez a kredittel rendelkezők! 2024. május 7.
Discount_30.jpgAhogyan azt már korábban bejelentettük, 2024. januárban útnak indítottuk a THT társasházkezelői kreditrendszerét, melynek köszönhetően a THT Társasházkezelői Regiszter felületére regisztráló közös képviselők, társasházkezelők kreditjóváírásban részesültek és részesülnek szakmai aktivitásuk alapján. A kreditek jelentőségét és felhasználhatóságát illetően a THT exkluzív lehetőségeket biztosít a regisztráltak részére a megszerzett kreditjeik alapján: ezúttal 30%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg szakkönyveinket webshopunkban. Az akció részleteiről a cikkben olvashatnak.

FATRAFOL – Vinyl a közösségi terekben – Generációváltás a lépcsőházban (x) 2024. május 7.
Fatrafloor_logo.pngTalán mások számára sem idegen forgatókönyv, mikor a közgyűléseken a lakók a közösségi terek - elsősorban a lépcsőházak - felújításáért, festéséért kampányolnak. Hiszen, ha közvetetten ugyan, de az épületek ezen területe is része a mindennapjaiknak és bár nem képezi részét a saját lakásuknak, mivel szem előtt van, szívesebben foglalkoznak a felújítással, mint egy tető esetében. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy az igényesebb megjelenés minden esetben az ingatlanok megítélésén is javít egy adásvétel során. Viszont miért ragadjunk le egy tisztasági festés gondolati körében, ha akár egy új építésű társasház mintájára is felöltöztethetjük épületeinket?

Beírta a naptárba? Május 9-én eHÁZ FÓRUM! (x) 2024. április 30.
eHAZ_rendezveny.jpgKét nap múlva, azaz 2024. május 9-én újból lehetőség nyílik az eHÁZ szoftver valamennyi funkcióinak megismerésére az Ázsia Centerben tartandó eHÁZ FÓRUM-on. Az eseményen részt vevők megismerhetik az eINGATLAN.hu ingatlankezelő és ingatlan szervizkönyv szoftvert, illetve jogi és számviteli témában is lehetőség nyílik személyes konzultációra a szakértőkkel.

Ez lesz a lakásáfa sorsa a jövőben - Varga Mihály a hétvégén tett róla bejelentést 2024. május 6.
ujepitesu_lakas.jpgA kormány további két évvel hosszabbítja meg az idén év végén lejáró kedvezményes lakásáfát, ami jó hír az újépítésű lakásban gondolkodó családoknak és az építőipari vállalkozásoknak is. Varga Mihály pénzügyminiszter szombat reggeli Facebook posztjában tette közzé a jó hírt, véget vetve ezzel az eddigi találgatásoknak. Részletek a cikkünkben.

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások