Barion Pixel

Több mint ezer lakóközösségi képviselő a Közös Képviselők Napján

2014. november 26.
Minden eddiginél sikeresebb volt a THT és a TTOE által november 20-án megszervezett V. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo. A közel 8.000 társasházi és lakásszövetkezeti épület sorsának alakításában kulcsszerepet vállaló több mint ezer lakóközösségi képviselő lényegre törő előadásokat hallhatott és 51 kiállítóval konzultálhatott az éppen aktuális vagy a későbbiekben azzá váló szolgáltatásokról.

A konferenciát az ÉMI Kft. - mely többek között a társasházak részére kiírt pályázatok befogadását, elbírálását végzi - tűzvédelmi laboratóriumának mérnöke Vágó Bálint előadása nyitotta, aki a homlokzati hőszigetelések kivitelezés utáni helyszíni ellenőrzéséről és tapasztalatairól adott tájékoztatót, míg Dr. Csoknyai Tamás az energiatanúsítvány kritériumainak és ellenőrzési rendszerének egyik kidolgozója az elkészült tanúsítványok ellenőrzése során feltárt hibákat vette sorra

A rendezvény előremutató különlegessége volt, hogy a jelenlévők az országban először vehettek részt olyan eseményen, ahol a törvényességi felügyelet bevezetése óta összegyűlt tapasztalatokat a társasházak és a jegyzők szemszögéből is megismerhették. A TTOE által a jegyzők körében indított felmérés kapcsán számos visszajelzés érkezett, melyeket dr. Bék Ágnes az egyesület elnöke és dr. Kasza Mónika a Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal Hatósági Irodájának vezetője összegezte.

Egy könyvbemutatóra is sor került, Csizmadia Szabolcs a rendezvény előtti napon elkészült „Társasházak egyszeres könyvvitele" című kézikönyvének I. kötetét mutatta be, előadásában pedig a társasházon belüli külön gazdálkodás könyvelési kérdéseiről értekezett.

A THT előfizetői a rendezvény részletes összefoglalóját a THT decemberi számában olvashatják.

Előfizetésről bővebben ITT

További híreink


Hatályba lép a helyi önazonosság védelméről szóló törvény 2025. június 17.
2025. július 1-jétől életbe lép a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény. Az új szabályozás hátterében az a társadalmi és politikai szándék áll, hogy a települések - különösen a túlzott népszerűség miatt átalakuló üdülőövezetek - saját hatáskörben dönthessenek a fejlődés üteméről és irányáról, sőt akár arról is, ki költözhet be és ki nem.

Külön gazdálkodó lépcsőházak a társasházban 2025. június 13.
Több lépcsőházból álló társasház esetén jogszerű, ha a lépcsőházak külön gazdálkodnak, miközben a társasház szervezetileg és számvitelileg egységet alkot? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Kéményproblémák a társasházban – mit tehet a közös képviselő? 2025. június 12.
A társasházi épületekben közös tulajdonban álló rendszerek - így a kémények - fenntartása gyakran okoz vitás helyzeteket, különösen akkor, ha azok állapota leromlik, de a használatuk csak néhány lakástulajdonos érdekeit szolgálja. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Elfogadták a távhőszolgáltatásról szóló törvény módosítását 2025. június 3.
Az Országgyűlés elfogadta a 2025. évi XLV. törvényt, amely a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény átfogó módosítását tartalmazza. Az új szabályozás célja a megújuló energiaforrások és a maradékhő szélesebb körű felhasználásának ösztönzése, a távhőellátás biztonságának növelése, valamint a jogi és működési keretek pontosítása.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Háztartási gépek zajszintje – szabályozás a házirendben 2025. június 3.
Olvasónk arra volt kíváncsi, hogyan egyeztethetők össze a háztartási gépek működése során keletkező zajok a csendrendeletben rögzített határértékekkel, különös tekintettel a társasházi házirend szabályozási lehetőségeire. Jogi szakértőnk az alábbiakban válaszol a felvetésre.

Új lista a „kivett” rendeltetésű ingatlanokról – Frissítés a Földhivatali Portálon 2025. május 28.
2025. május 27-étől új hivatalos lista érvényes a „kivett" jogcímű és rendeltetésű ingatlanokra vonatkozóan. A Földhivatali Portálon elérhető táblázat részletesen tartalmazza, milyen megnevezések alkalmazhatók az ingatlan-nyilvántartásban.

Ismételni kell időszakonként a regisztrációt? 2025. május 26.
A törvény által elvárt regisztrációt, két évente újra és újra meg kell ismételni, még abban az esetben is, ha a közös képviselőt újra választják, azaz a személye nem változik? - az olvasói kérdésre szakértőnk válaszol.

Pontosítások az ingatlan-nyilvántartásban – A társasházi tulajdonosokat és a hitelezőket is érinti a legújabb kormányrendelet-módosítás 2025. május 20.
Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény végrehajtását szabályozó 179/2023. (V. 15.) Korm. rendelet módosítása a jogalkalmazás során felmerült kérdésekre reagál. A változások célja, hogy pontosabb eligazodást nyújtsanak a közös tulajdon használatának bejegyzésétől kezdve a társasházi alapító okirat módosításán át egészen a végrehajtási jogok bejegyzéséig. A módosítás egyúttal összhangot teremt a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény szabályaival is.

Lehet SZMSZ-ben szabályozni a társasházban nyíló üzleteket? - szakértőnk válaszol 2025. május 19.
Az SZMSZ-ben általános szabályokon túl van arra lehetőség, hogy a házban lévő üzletek esetében (melyek nem a társasház tulajdonában vannak) meghatározásra kerüljön, hogy pl. alkoholt is forgalmazó üzlet nem nyitható? A lakások esetében lehetséges olyan szabályt hozni, hogy airbnb-hez a közgyűlés hozzájárulása szükséges?

Benyújtották a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatot 2025. május 14.
Már a Parlament előtt van az a jogszabálytervezet, amely új alapokra helyezheti a településkép és a közösségi érdekek védelmét. Az indítvány lehetőséget teremtene arra, hogy az önkormányzatok korlátozhassák bizonyos lakóingatlanok megszerzését, illetve felléphessenek a helyi karaktert veszélyeztető beruházásokkal szemben.

Lakásszövetkezet működéséhez szükséges szabályzatok 2025. május 12.
A lakásszövetkezetben az Alapszabályon kívül csak Házirend, Tűzvédelmi Szabályzat és Kameraszabályzat van. Szükséges a működéshez ezeken kívül más szabályzatok megalkotása is? Olvasói kérdésre szakértőnk válaszol.

Hivatalosan is meghosszabbításra került a közös képviselők regisztrációjának határideje 2025. május 12.
A május 12-i Magyar Közlönyben megjelent a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosítása.

Mit tartalmazzon a regisztrációs eljáráshoz szükséges jegyzőkönyv? 2025. május 9.
Mit kell pontosan tartalmaznia annak a közgyűlési határozatnak, amellyel a közös képviselő jogosult lesz regisztrálni a Földhivatalnál? A THT jogi szakértője Dr. Kiss Balázs Károly válaszol az olvasói kérdésre.

Földhivatali regisztráció – hol tartunk most? 2025. május 6.
Lejárt a korábban kiírt május 1-i határidő. A regisztrációs kötelezettség aktuális helyzetéről a THT jogi szakértője Dr. Kiss Balázs Károly adott tájékoztatást.

Be kell számolnia a leköszönő közös képviselőnek? 2025. április 29.
A társasház közgyűlése 2025. január 01. hatállyal választott új közös képviselőt. A beszámoló közgyűlést, az előírt határidő tartásával, már az új közös képviselő hívja össze. A THT jogi szakértője Dr. Kiss Balázs Károly válaszol az olvasói kérdésre.

Csak a határidő után regisztrálhatok - szakértő válaszol 2025. április 25.
Dr. Havas-Sághy GáborA Társasházam nem erősítette meg az előző közös képviselőt tisztségében, engem szeretnének megválasztani de a közös képviselő a megválasztás lehetőségét adó közgyűlés idejét nem hajlandó a regisztráció határidejének betartásához szükséges időre kiírni az idevonatkozó /30 napos/határidő törvény alapján. Így az április 30.-i határidő után tudok csak beregisztrálni. Milyen szankcióra számíthatok? Olvasói kérdésre szakértő válaszol.

Digitális állampolgárság és adatkezelés – Mit kell tudnunk ezekről a fogalmakról és a mögöttes tartalomról? 2025. április 24.
dr. Arató MárkDr. Arató Márk, a Havas-Sághy és Társai Ügyvédi Iroda képviseletében tartott előadásában részletesen ismertette a digitális állampolgárság és az adatkezelés alapfogalmait, valamint a kapcsolódó jogi környezetet.

Földhivatali regisztráció: elhalasztva? 2025. április 22.
Úgy tűnik, újabb fordulatot vett a társasházi közös képviselők földhivatali regisztrációjának ügye: a kormány által benyújtott igazságügyi salátatörvény-tervezet szerint 2026. október 31-ig - azaz több mint másfél évvel későbbre - tolnák ki a regisztrációs kötelezettség határidejét.

Új törvénytervezet a betelepülések szabályozására 2025. április 22.
A kormány törvénytervezetet nyújtott be a helyi önazonosság védelméről, amely a települési közösségek számára biztosítana új jogosítványokat a lakosságszám növekedésének szabályozására. A kezdeményezés alapját az Alaptörvény legutóbbi módosítása adja, amely kimondja, hogy a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jog nem sértheti a helyi közösségek önazonossághoz való jogát.

Alaptörvénybe került a települések önvédelmi joga 2025. április 14.
jogAz Országgyűlés 2025. április 14-én elfogadta az Alaptörvény 15. módosítását, amely lehetőséget biztosít a települések számára, hogy megvédjék közösségi identitásukat a túlnépesedéssel szemben.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások