A program reggel nyolc órától délután négyig tartott, és személyesen a Budapesti Ügyvédi Kamara székházában, valamint online vagy telefonos formában is elérhető volt. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amely a kamara honlapján néhány adat megadásával egyszerűen elvégezhető.
A konzultációk félórás időkerete elegendő lehet egy konkrét kérdés, például egy szerződés, határozat vagy hivatalos beadvány értelmezéséhez, de a tanácsadás során az ügyvédek abban is iránymutatást adnak, hogy milyen további lépésekre lehet szükség egy bonyolultabb ügy esetében.
A kamara célja, hogy a joghoz való hozzáférés ne legyen kiváltság. A pro bono program 2019-ben indult, és azóta több mint másfélezer ember kapott segítséget különféle ügyekben. A kezdeményezés évről évre egyre több szakembert és érdeklődőt vonz, ami jól mutatja a jogi segítség iránti igényt és a szakma társadalmi felelősségvállalását.
A tanácsadási nap témakörei között szerepel a polgári jog, a családjog, a munkajog, a cégjog, a társasház- és ingatlanjog, valamint több speciális terület is, mint az adatvédelem, az öröklési és közlekedési ügyek, a biztosítási és adójog, illetve az idegenrendészeti kérdések.





























