jog

Tucatnyi új törvény alakítja a társasházak működését. Melyik, mit üzen?

A THT és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete az elmúlt két év sikereire alapozva 2012-ben is megrendezi országos társasházi konferencia sorozatát, melyen a résztvevők a társasházak és lakásszövetkezetek törvényes és energiahatékony működtetésével kapcsolatban új információkra tehetnek szert, s emellett díjmentesen átvehetik a nagysikerű "Társasházban él? Önnel is megtörténhet!" jogi tanácsadó kézikönyv február közepén megjelenő II. kötetét is.

A társasházi felújításokhoz igénybe vehető banki támogatások, a lehetséges biztosítási konstrukciók, a víz- és hőfogyasztás megbízható mérése mellett minden állomáson elhangzik

dr. Bék Ágnes „Tucatnyi új törvény alakítja a társasházak működését. Melyik, mit üzen?"

című előadása, melyben a TTOE elnöke áttekinti és értelmezi az elmúlt időszak társasházakat és lakásszövetkezeteket érintő rendelkezéseit.

A rendezvényeken résztvevő minden közös képviselő, intézőbizottsági elnök, számvizsgáló bizottsági elnök, lakásszövetkezeti vezető, búcsúzóul, a korábbiakhoz hasonlóan rendkívül értékes kiadványt vehet át. Ezúttal a

„Társasházban él? Önnel is megtörténhet!"

című jogi tanácsadó kézikönyv II. kötetét, melyben a társasházak és lakásszövetkezetek működését befolyásoló törvények mellett, az első kötet kiadása után, a THT honlapján feltett több száz kérdésre adott válasz is megtalálható, melyek mindegyike konkrét, lakóközösségekben előforduló problémával kapcsolatban ad eligazítást.
(Akik korábban jogosultságot szereztek a THT Top 50 kiadványra, de még nem jutottak hozzá, azok azt is díjmentesen vehetik át a rendezvényeken.)

A kereskedelmi forgalomban az elsőhöz hasonlóan a II. kötet is 6.000 Ft áron vásárolható meg, de a konferenciasorozat fő támogatója,

az OTP és a Groupama Garancia Biztosító jóvoltából a résztvevők DÍJMENTESEN vehetik át a kiadványt.

A rendezvények időpontjai és helyszínei:

Nyíregyháza 2012. február 20. - Köszönjük a részvételt!

Debrecen 2012. február 21. - Köszönjük a részvételt!

Miskolc 2012. február 23. - Köszönjük a részvételt!

Szolnok 2012. február 27. - Köszönjük a részvételt!

Kecskemét 2012. február 28. - Köszönjük a részvételt!

Pécs 2012. március 1. - Köszönjük a részvételt!

Győr 2012. március 5. - Köszönjük a részvételt!

Budapest 2012. március 8. - Köszönjük a részvételt!

Szekszárd 2012. március 12. - Köszönjük a részvételt!

Kaposvár 2012. március 13. - Köszönjük a részvételt!

Szeged 2012. március 19. - Köszönjük a részvételt!

Békéscsaba 2012. március 20. - Köszönjük a részvételt!

Tatabánya 2012. március 22. - Köszönjük a részvételt!

Szombathely 2012. március 26. - Polgármesteri Hivatal, Nagytanácskozó terem - Szombathely, Kossuth u. 1-3.

Sopron 2012. március 27. - Megyeháza, Díszterem - Sopron, Fő tér 1.

Salgótarján 2012. március 29. - Nemzetközi Kereskedelmi és Innovációs Központ (Kamarai Székház) - Salgótarján, Alkotmány út 9./A

Veszprém 2012. április 2. - Polgármesteri Hivatal, Kossuth terem - Veszprém, Óváros tér 9.

Nagykanizsa 2012. április 4. - Hevesi Sándor Művelődési Központ, Zala Márk terem - Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.

Zalaegerszeg 2012. április 5. - Szakszervezeti Székház - Zalaegerszeg, Kosztolányi Dezső tér 6.

Dunaújváros 2012. április 12. - Munkásművelődési Központ, Színházterem - Dunaújváros, Apáczai Csere János u. 11.

Székesfehérvár 2012. április 16. - Fehérvári Civil Központ, Színházterem (Technika Háza) - Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

A részletes programokat következő hírlevelünkben tesszük közzé.

JELENTKEZÉS

Annak érdekében, hogy az Ön városába megfelelő mennyiségű kiadványt vihessünk, s mindenkinek átadhassuk, kérjük, jelezze előre részvételi szándékát a 06-30-3344-440 telefonszámon, vagy a tht@tht.hu e-mail címen. Az előre regisztráltak számára a kiadvány a helyszínen garantáltan biztosított!

A JELENTKEZÉS-hez kérjük megadni:

Város neve:
(ahol részt kíván venni a konferencián)
Jelentkező neve:
Jelentkező telefonszáma:
Jelentkező e-mail címe:

Összes cikk a rovatban

Partnereink

26 partner

Maradjon naprakész a THT előfizetéssel!

Nyomtatott lap, digitális tartalom és exkluzív szolgáltatások egy helyen.

Előfizetés részletei
THT szaklap címlapTHT szaklap címlap

Webáruház

Szaklapok, szakkönyvek és hasznos kiadványok egy kattintásra.

Webáruház megnyitása