Tukarcs József, OTP: Lakóközösségi finanszírozás a piaci bizonytalanságok között

2022. december 6.
tukarcs.jpgA 2022-es Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo harmadik előadója Tukarcs József, az OTP Bank Nyrt. Társasházi értékesítési szakértője volt, aki előadása elején hangsúlyozta az ügyfelek, jelen esetben a társasházak és a lakószövetkezetek, illetve a bankok közötti személyes kapcsolattartás és a folyamatos kommunikáció fontosságát.

Az OTP Bank számára ez kiemelten fontos, ahogy az is, hogy a folyamatban ne csak bankként, hanem szakértőként tudjanak résztvenni, ami hazánkban sajnos példa nélküli, nem jellemző ugyanis, hogy a bankok munkatársai között társasházi szakértők is lennének. Náluk viszont vannak, valószínűleg ennek is köszönhető az ügyfelek oldaláról látható bizalom: jelenleg a Magyarországon található körülbelül 100 ezer társasház és lakásszövetkezet üzemeltetési számlájának több mint egyharmadát az OTP Business vezeti. A felújítások finanszírozásában minőségi, aktív és prudens pénzügyi közreműködőként vesznek részt, szorosan együtt dolgoznak az önkormányzatokkal, ismerik a piacot.

Ahogy minden évben, az OTP Bank idén is meghirdetett egy társasházi pályázatot, amelyen a névtől függetlenül természetesen lakószövetkezetek is indulhattak, két kategóriában: zöldebb környezet és fenntarthatóbb otthonok. Összesen 20 pályázót részesítettek 300 ezer és 1,2 millió forint közötti jutalomban, a fejlesztések egy része pedig már el is készült és átadásra került. Az előadás során Tukarcs József kiemelt egy 60 lakásos társasházat, ahol a biciklitárolók kérdését oldották meg magas minőségben, a közös használató tárolóban még egy bicikliszerelésre használható területet is kialakítottak. Bár a következő pályázat még nincs meghirdetve, valószínűleg a hagyomány folytatódni fog, így mindenkinek érdemes lehet pályázatot beadnia, főleg, mert még egy-egy kategórián belül is lehetséges több pályázat beadása.

Ezután a konkrét termékekről esett szó, a korábbi évekhez képest változás, hogy ma már az OTP-nél kisebb számlavezetési díjat fizetnek azok a lakóközösségek, akik nem papíralapon, hanem elektronikusan kérik a számlakivonataikat. A Direct szolgáltatás is része a csomagoknak, nem kell külön megrendelni őket. A bank igyekszik a társasházi hitelek kapcsán is minden igényt kiszolgálni, a közös használató részek felújítása kapcsán kamattámogatott hitelek is elérhetők bizonyos feltételek teljesülése esetén; ilyenkor az állam az első 5 évben 70, a második 5 évben pedig 35% kamattámogatást nyújthat. A felújítások kapcsán pedig Tukarcs József is hangsúlyozta a költségcsökkentés lehetőségét, a jelenlegi energiaválságban még inkább érezhető a hatékony energetikájú házaknál elérhető 40-50%-os megtakarítás. Az OTP által nyújtott hitelek felvételéhez egyébként legalább 10%-os önerőre van szükség.

További híreink


Villanyszámla csökkentés rezsibarát világítással (x) 2023. június 6.
V24 izzókA társasházak villanyszámláján megjelenő jelentős plusz költségek kialakulásának több oka is lehet. Érdemes megvizsgálni a lehetőségeket, hogy miként tudunk takarékoskodni például a világításon.

Tarthatja-e államkötvényben a megtakarításait egy társasház? 2023. június 1.
penz.jpgTársasházunk megtakarításait elhelyezheti-e állampapírban? Ha igen, megteheti-e ezt a folyószámláját vezető banknál, vagy csak a Magyar Államkincstárnál? Dr. Bék Ágnes, a TTOE alapító elnöke válaszol az olvasói kérdésre.

Az előző közös képviselő nem készítette el a 2022-es beszámolót és a 2023-as tervezetet sem 2023. május 25.
fejfajas2.jpg2023 februártól vettem át egy társasház kezelését. Elődöm nem készítette el a 2022.évi beszámolót és a 2023.évi tervezetet sem.Kötelességük lenne-e ezen beszámoló illetve tervezet elkészítése, vagy sem? Ha igen, milyen törvényszövegre, cikkelyre hivatkozva kérhetem ezt tőlük? Csizmadia Szabolcs könyvvizsgáló, igazságügyi könyvszakértő válaszol az olvasói kérdésre.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Mikortól kell regisztrálnia a közös képviselőknek a földhivatalba és leadni a mérleget? 2023. május 10.
jog.jpgMár több van napirenden, de a napokban újra előjött a közös képviselők "földhivatali" regisztrációja és a Mérlegek, Egyszerűsített eredménylevezetés, beszámolók leadásának az ügye. Határidő: május 1 - május 31. Él ez? Csizmadia Szabolcs könyvvizsgáló, igazságügyi könyvszakértő válaszol az olvasói kérdésre.

A társasház fizeti a közös képviselet iparűzési adóját? 2023. április 17.
penz.jpgA közös képviseletet ellátó cég a 2022. évi elszámolásnál a bankkivonat szerint 3.810.- Ft iparűzési adót terhelt a társasházra. Semmilyen ipari tevékenységet nem folytatunk, bevételünk csak a tulajdonosi befizetésekből származik, így jogtalannak ítéltem meg az adó áthárítását, s kértem annak haladéktalanul történő visszautalását. Tisztelettel Kérdezem, hogy jogos - e a követelésem? Szőlősi Mónika, a THT okos mérési szakértője válaszol az olvasói kérdésre.

https://open.spotify.com/show/6BPEuUSDIxV2wYxlnb8ZBO
Nem egyezik az évvégi záró- és az újévi nyitóegyenleg 2023. április 11.
szamvizsgalok.jpg2022. március 1-től új közös képviselőnk van. 2023. március 1-én volt közgyűlés. Megkifogásoltuk a 2022-es beszámolót mert a 2021. évi záró egyenleg nem egyezett meg a 2022-es nyitó egyenleggel. A közös képviselő azt válaszolta azért nem egyezik, mert a nyitó egyenleg a 2022. március 1. állapot. Kértük 8 napon belül küldje el a javított beszámolót. Mai napig nem kaptuk meg. 2023-ra a tervezetben a víz-csatorna díjat az eddigi 1,2 millió Ft-hoz képest 101.000 Ft-tal kalkulálta. Ezt is megkérdeztük, azt válaszolta, mert a szolgáltatóval levelezés folyik egy 2019-es tétellel kapcsolatban. Mit tehetünk? Csizmadia Szabolcs könyvvizsgáló, igazságügyi könyvszakértő válaszol az olvasói kérdésre.

A közgyűlés nem fogadta el a 2022-es beszámolót, hogyan tovább? 2023. március 29.
konyveles.jpg2022. március 1-től új közös képviselőnk van. 2023. március 1-jén volt közgyűlés, amin megkifogásoltuk a 2022-es beszámolót mert a 2021. évi záró egyenleg nem egyezett meg a 2022-es nyitó egyenleggel. A közös képviselő azt válaszolta azért nem egyezik, mert a nyitó egyenleg a 2022. március 1. állapot. Kértük 8 napon belül küldje el a javított beszámolót. Mai napig nem kaptuk meg. 2023-ra a tervezetben a víz-csatorna díjat az eddigi 1,2 millió Ft-hoz képest 101.000 Ft-tal kalkulálta. Ezt is megkérdeztük, azt válaszolta, mert a szolgáltatóval levelezés folyik egy 2019-es tétellel kapcsolatban. Mit tehetünk? Csizmadia Szabolcs könyvvizsgáló, igazságügyi könyvszakértő válaszol az olvasói kérdésre.

Az előző közös képviselő nem készítette el a beszámolót 2023. március 9.
beszamolo.jfif2023. február 1-jétől vettem át egy társasház kezelését. Elődöm nem készítette el a 2022.évi beszámolót és a 2023.évi tervezetet sem. Kötelességük lenne-e ezen beszámoló illetve tervezet elkészítése, vagy sem? Ha igen, milyen törvényszövegre, cikkelyre hivatkozva kérhetem ezt tőlük? Csizmadia Szabolcs könyvvizsgáló, igazságügyi könyvszakértő válaszol a olvasói kérdésre.

THT podcast: A korábbi években elkövetett hibák javítása a 2022. évi számviteli beszámolóban 2023. március 3.
podcast2.pngA THT podcast soron következő epizódjában Csizmadia Szabolcs könyvvizsgáló, igazságügyi könyvszakértő beszél a korábbi években elkövetett könyvelési hibák és a 2022-es számviteli beszámoló össszehangolásáról.   

Meddig kell a társasház könyvelési anyagait megőrizni? 2023. február 27.
konyvel.jpgTöbb, mint 40 év anyagait már nem tudja társasház hol tárolni és ami nem kell, attól szeretne a ház végre megszabadulni. Meddig kell a társasház számviteli anyagát megőrizni? Csizmadia Szabolcs könyvvizsgáló, igazságügyi könyvszakértő válaszol az olvasói kérdésre.

10 praktikus módszertani javaslat a közös költség emelés elfogadtatására 2023. február 23.
kozgyules_prezentacio.jpgA KATÁs társasházi alvállalkozók adóterheinek növekedése, a vágtató infláció és az energiaárak elszállása miatt a legtöbb hazai társasházban idén elkerülhetetlen lesz a közös költség emelés. A „mindegy mi van, de a közös költség ne emelkedjen" hozzáállású tulajdonosok ideje lejárt: muszáj belátnia és megértenie mindenkinek, hogy a jó állapotban lévő társasház a lakások értékét is növeli, vagy jobban szinten tartja, nem beszélve az általános közérzetről, amit otthonukba megérkezve éreznek a lakók. A társasházkezelőknek azonban arra is ügyelni kell, hogy az emelést kellő indokkal és módon támasszák alá annak érdekében, hogy az mindenki számára érthető és elfogadható legyen. Cikkünkben ehhez próbálunk praktikus segítséget nyújtani.

Hathatós segítség a lakóközösségeknek 2023. február 15.
OTP_palyazat_2023.jpgA rezsiköltségek növekedésével a korábbinál is aktuálisabb kérdéssé vált a társasházak korszerűsítése, azonban az építőanyagok és munkaerőköltségek növekedésével a lakóközösségeknek is egyre nagyobb nehézséget jelent e beruházások biztos pénzügyi hátterének megteremtése. Az OTP Business idén 15. alkalommal meghirdetett Társasházi Pályázatán összesen 30 millió forinttal támogatja a nyertes lakóközösségeket céljaik elérésében.

Ki fizeti meg az Áfát, ha külföldi cég állítja ki a számlát a társasházkezelő szoftverről? 2023. február 3.
csizmadia-szabolcs.jpgTársasházunk egy internetes társasházkezelő szoftvert használ, amit egy angliai cég számláz ki a társasház felé áfa-mentesen. Ki fizeti meg az áfát? Nem lehet belőle baja a társasháznak? Csizmadia Szabolcs könyvvizsgáló, igazságügyi könyvszakértő válaszol az olvasói kérdésre.

Lehet-e utalványozó és ellenőr egy személyben a számvizsgáló bizottság tagja? 2023. január 30.
szamvizsgalok.jpgA pénztár szabályzat egyértelműen előírja hogy pénztár ellenőrnek nem szabad kijelölni: - aki utalványozási feladatokat lát el és akinek a fizetési számla felett hitelintézeti aláírási joga van valamint aki a fizetési számla- és könyvelésében részt vesz. Ugyanakkor a pénztári ellenőr feladata a pénzmozgások megtörténte után - többek között - annak az ellenőrzése is, hogy a be- és kifizetések a szabályszerű utalványozás után történtek, a be- és kifizetések utáni - nyilvántartás szerinti - pénzkészlettel a tényleges pénzösszeg megegyezik-e vagy sem stb. A pénztári ellenőr tehát az utalványozó tevékenységét is ellenőrizni köteles. Lehet egy számvizsgáló egyszerre mindkettő? Csizmadia Szabolcs könyvvizsgáló, igazságügyi könyvszakértő válaszol az olvasó kérdésére.

Február 2-án bemutatkozik az eHÁZ kettős könyvviteli modulja 2023. január 26.
ehaz-600x363.jpg2023. február 2-án az Asia Centerben személyesen nyílik lehetőség az eHÁZ kettős könyvviteli moduljának megismerésére, mely mellett az új online követeléskezelés és hiteligénylés modulokat is bemutatjuk az érdeklődők számára.

Drágul a társasházi könyvelés is 2023. január 24.
konyveles.jpgA THT által megkérdezett könyvelőirodák többsége január 1-jétől 15 százalékot emel a társasházak felé. Ez azt jelenti, hogy az albetétenként havi 300-400 Ft-os könyvelési díj 350 és 450 Ft körülire nő.

Emelkednek a banki költségek is januártól 2023. január 17.
10ezres.jpgA különadók és az infláció mértéke miatt szakértők 15-20 százalékos drágulásra számítanak a banki költségeket illetően, mely a társasházakat is érinti.

Brutális közös költség emelésre lesz szükség a társasházakban 2023. január 12.
penz.jpgA legtöbb társasházi alvállalkozó katás volt, nekik most jelentősen nőttek az adóterheik is és az infláció miatt a megélhetési költségeik is. Ez azt jelenti, hogy számításaink szerint idén a hazai társasházakban várhatóan 30-50 százalék közötti közös költség emelés várható, melyet - nincs más választás - meg kell szavaznia a tulajdonosoknak, különben tovább romolhat a társasházak már eleve rossz állapota, illetve ellehetetlenül a társasház működése. Ha idén a várakozásoknak megfelelő lesz a pénzromlás, akkor 2024-ben újabb 20-30 százalékkal növekedhet a közös költség.

Mennyibe kerül a társasháznak a lift üzemeltetése? 2022. december 16.
kone_lift.jpgA társasházak ezreiben megtalálható liftekről keveset tudunk: azt még igen, hogy karban és tisztán kell őket tartani, de azt már kevésbé, hogy mindent összevetve mennyi pénzbe kerül az üzemeltetésük. Kiszámoltuk.

Energiaárak az EU-ban: Mennyire fizet sokat a magyar lakosság? 2022. november 24.
energiaar.jpgAz energia ára az EU-ban számos különböző keresleti és kínálati feltételtől függ, ideértve a geopolitikai helyzetet, a nemzeti energiaszerkezetet, az import diverzifikációját, a hálózati költségeket, a környezetvédelmi költségeket, a szélsőséges időjárási viszonyokat, illetve a jövedéki és adózási rendszereket.

(c) Társasházi Háztartás 2023 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások