Barion Pixel

Utca szintű lakásár-térképet készített a KSH

2023. november 29.
kshterkep.pngMegújult formában és kibővült tartalommal, valamint egy, területi és időbeli összehasonlítást lehetővé tevő lekérdezőfelülettel jelentkezik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Ingatlanadattár című kiadványa, amely a lehető legrészletesebb területi bontásban mutatja be a használt lakások négyzetméterárát: a települési (a fővárosban a kerületi) átlagárak mellett a városokban utcánként is közli az átlagos árakat és azok relatív szórását. A lekérdezőfelületet sajtótájékoztató keretében mutatta be a KSH.

Az Ingatlanadattár 1997 óta része a KSH termékportfóliójának, először nyomtatott kötetként, később CD-n, az utóbbi időkben pedig online megvásárolható kiadványként értékesítette a hivatal. „Az Ingatlanadattár mostani módosításával a KSH egységes adatbázisba szervezte és a lekérdezőben ingyenesen elérhetővé és kereshetővé tette a 2015 óta eltelt évek ingatlanstatisztikáit, ami biztosítja az adatok időbeli összehasonlításának, grafikonos és térképi ábrázolásának lehetőségét. Az újítás hatására lekérdezhető és megjeleníthető például egy adott város adott utcájában a lakásárak változása 2015 és 2022 között" - ismertette a megújult kiadvány legfontosabb előnyeit Székely Gáborné, a KSH Lakásstatisztikai Osztályának vezetője.

Az új Ingatlanadattár tájékozódási lehetőséget kínál a lakáspiac iránt érdeklődő közönségnek és a szakmai felhasználóknak is. Az ingatlanpiaci folyamatok átláthatóságát, az adatok hozzáférhetőségét biztosító fejlesztéssel a KSH a lakáspiaci szereplők tájékozódási lehetőségeit szeretné bővíteni, ezzel mérsékelve döntéseik kockázatát.

A KSH bízik abban, hogy felhasználói nagy megelégedéssel fogadják a megújult Ingatlanadattárat, valamint hogy a kiadvány hathatós segítséget nyújt majd az ingatlanpiac résztvevői, valamint a kutatók és a diákok számára is.

A megújult Ingatlanadattár és az adatvizualizáció az alábbi linken érhető el:
www.ksh.hu/ingatlanadattar/
www.ksh.hu/s/adatvizualizaciok/ingatlanadattar-utca-terkep/

További híreink


Töltse ki az ingatlantulajdon-szerzés motivációit, elvárásait és akadályait vizsgáló nemzetközi kérdőívet! 2026. május 22.
A lakhatási helyzet kezelése kiemelt helyet foglal el az európai döntéshozók napirendjén. A hosszú távú stabilitás érdekében elengedhetetlen a legújabb fejlemények nyomon követése és a valós társadalmi igények megismerése. Ehhez kíván hozzájárulni a Nemzetközi Ingatlantulajdonosi Szövetség (UIPI) által indított kutatás, ami a fiatal európaiak ingatlanszerzési igényeit méri fel, és amelyhez kapcsolódó kérdőív magyar nyelven is elérhető.

Közmű nélkül maradhatnak az engedély nélkül kialakított lakóegységek 2026. május 22.
A jövőben önkormányzati hozzájáruláshoz köthetik az egy ingatlanon belül kialakított új lakóegységek közműcsatlakozását. A Budakalászon tartott önkormányzati fórumon elhangzottak alapján a víziközmű-szolgáltató aktív szerepet vállalna a helyi építési szabályok kijátszásának megakadályozásában. A bejelentés országos jelentőségű lehet, különösen azokon a településeken, ahol egyre gyakoribb a családi házak szabálytalan feldarabolása és a túlterhelt közműhálózat.

Nem Airbnb, hanem közösségi szálláshely – ezzel már nem tud mit kezdeni Terézváros 2026. május 20.
A január 1-jétől életbe lépett Airbnb-korlátozás ellenére vannak még szálláshelyek a VI. kerületben, ahol a lakók elkeseredésére folytatódik a rövid távú lakáskiadás, annak minden hátrányával. Ezek az ingatlanok egy jogi kiskaput kihasználva, legálisan működhetnek tovább.

http://www.mitoe.hu
Bezárul egy kiskapu: szigorodik az Otthontámogatás visszafizetése 2026. április 24.
A kormány április 24-én hatályba lépő rendelete bezár egy kiskaput az Otthontámogatásnál: eddig a munkavállaló közös megegyezéssel kezdeményezett munkaviszony-megszűnéssel kikerülhette a visszafizetési kötelezettséget, mostantól ez már nem lesz lehetséges. A szigorítás a korábban megítélt támogatásokra is visszahat.

Mit jelent a társasházi építményi jog az új építésű házaknak? 2026. április 23.
moneyhu-tarsashazi-epitmenyi-jog-otp.jpg2026-ban egy új fogalom jelent meg a magyar ingatlanjogban: a társasházi építményi jog. Bár elsőre jogtechnikai részletnek tűnhet, a gyakorlatban azonban gyorsan megjelenik a társasházak mindennapi működésében is. Olyan újdonságról van szó, amely alapjaiban írja át az újépítésű társasházi lakások értékesítését és finanszírozását, és amellyel alighanem a legtöbb olyan közös képviselő is találkozni fog, aki új építésű házak képviseletét látja el.

Ha drága a lakás, kevesebb a gyerek? 2026. április 16.
kidsingarden.avifA lakásárak emelkedése és a születésszám csökkenése sok országban párhuzamosan zajlik. Ám úgy tűnik ez nem puszta egybeesés. Holland kutatók két kutatásban is megmutatták, hogy a kettő között szoros kapcsolat van – és amit találtak, az Magyarországon is ismerősnek tűnhet.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Ingatlanközvetítővel vagy anélkül? Hogyan különböztessük meg a szakértőt az amatőrtől? 2026. április 17.
Sándor Viktória etikus ingatlanos, a Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége Etikai Bizottságának vezetője és az Etikus Ingatlanos Közösség védnöke a Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesületének (MITOE) szakmai napján beszélt arról, hogyan lehet megkülönböztetni a szakembert a kóklertől. Az ingatlanpiac ma mindenki számára nyitott, az otthon azonban a legtöbb ember legnagyobb vagyona. A 3 százalékos Otthonstart program felpörgette a piacot, a hibás döntések ára így még magasabb lehet. A kérdés az, hogy magánemberként nekivágunk, vagy bevonunk egy valódi, ellenőrizhető szakértőt.

Új rendelet gyorsítja az Otthon Start lakásépítéseket 2026. április 10.
Megjelent a Kormány 81/2026. (IV. 9.) rendelete, amely alapjaiban alakítja át az Otthon Start program keretében megvalósuló lakásépítések szabályozását. Az új előírások kiemelt beruházássá minősítik az érintett projekteket, ezzel gyorsabb engedélyezést és rugalmasabb feltételeket biztosítva. A rendelet több ponton felülírja a helyi építési szabályokat, nagyobb mozgásteret ad a beépítésben és egyszerűsíti az adminisztratív követelményeket, hogy felgyorsuljon a lakásépítések megvalósítása.

Lakásárak Európában: Magyarország ismét az élmezőnyben, Finnország a másik véglet 2026. április 9.
Megjelentek az Eurostat legfrissebb lakáspiaci adatai, és Magyarország ismét kiugró helyen szerepel. Az uniós átlaghoz képest jóval gyorsabb drágulás figyelhető meg: míg az EU-ban átlagosan körülbelül 5–6 százalékkal emelkedtek a lakásárak, addig Magyarországon éves szinten több mint 20 százalékos növekedést mértek.

Lakáshiány és túlterhelt infrastruktúra: európai minták Budapesten 2026. április 2.
epitkezes3_pixabay.jpgAz európai nagyvárosok az elmúlt évtizedben ugyanazokkal a kihívásokkal szembesülnek: miközben egyes térségek népessége csökken, más városrészek túlterheltté válnak, a lakhatás drágul, az infrastruktúra pedig nehezen követi a változásokat. A rövid távú lakáskiadás, a belső városrészek kiürülése és az agglomeráció növekedése nemcsak helyi jelenségek, hanem egy átfogó európai városi átalakulás részei.

Lezárult a Rákosrendező tervpályázat – megvan a győztes koncepció 2026. március 31.
rr-1351.webpLezárult a Rákosrendező tervpályázat első fontosabb mérföldköve: kihirdették a nemzetközi urbanisztikai pályázat eredményét, amely hosszú távon Budapest egyik legnagyobb barnamezős területének jövőjét határozza meg. Összesen 14 hazai és nemzetközi iroda adott be munkát, a zsűrit Karácsony Gergely vezette, társelnöke pedig Vitézy Dávid volt. A döntés egy olyan tervet részesített előnyben, amely nem egyetlen látványos gesztusra épít, hanem egy komplex, hosszú távon is működő városi rendszert kínál.

Egyre többen mondanak le a lakásvásárlásról 2026. március 25.
Az európai lakáspiacot sokáig az a feltételezés határozta meg, hogy a stabil jövedelemmel rendelkező felnőttek életének egyik legfontosabb mérföldköve a saját otthon megszerzése. Az utóbbi években azonban ez a kép látványosan átalakul. A növekvő ingatlanárak és energiaköltségek mellett a munkaerőpiaci bizonytalanság, a mobilitás és a változó preferenciák egyre többeket terelnek a bérlés irányába. A választás azonban sok esetben nem kényszer, hanem tudatos döntés.

Tudatosan felkészülni: A home staging, mint értéknövelő stratégia hatásai az ingatlanpiacon 2026. március 19.
Felvételsorozat ötödik része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, egyetemi adjunktus, ingatlanszakértő, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa - Dettinvest.hu

Fővárosi program segíti az idősek és fiatalok együttélését 2026. március 12.
Új kezdeményezést indított Budapest Főváros Önkormányzata annak érdekében, hogy egyszerre segítsen az egyedül élő időseknek és a lakhatást kereső fiataloknak. Az „Együtt, könnyebben - Megbízható Szobabérlet" program keretében olyan megoldást kínálnak, amely lehetővé teszi, hogy az idősebb budapestiek otthonuk egy üres szobáját megbízható fiatal bérlőnek adják ki.

Az Európai Parlament elfogadta a lakáspiaci jelentést 2026. március 11.
A március 10-i plenáris ülésen elfogadták az Európai Unió lakhatási válságáról szóló jelentést. A dokumentum célja, hogy politikai iránymutatást adjon a tagállamoknak a megfizethető, fenntartható és megfelelő minőségű lakhatás biztosításához, miközben egyensúlyt kíván teremteni a lakhatáshoz való hozzáférés és a tulajdonjogok védelme között.

Szakaszos hitelfolyósítás az új lakásoknál – módosultak az otthonteremtési támogatások szabályai 2026. március 6.
A 40/2026. (III. 5.) Korm. rendelet elsősorban az újépítésű lakások vásárlásának finanszírozását érinti, különösen a CSOK Plusz hitel és a FIX 3%-os Otthon Start kölcsön igénybevételének feltételeit. A változások egyik legfontosabb eleme, hogy új lakás vásárlásakor a hitelösszeg már a használatbavételi engedély kiadása előtt is folyósítható lehet.

Lakáshiány az EU-ban: a finanszírozás és a rövid távú bérbeadás reformja, több építés, kevesebb akadály – ezt javasolja az EP 2026. március 4.
Az Európai Parlament Lakhatási Válsággal Foglalkozó Különbizottsága (HOUS) átfogó jelentésben és végső ajánlásokban foglalta össze a lakáshiány okait és a szükséges uniós beavatkozásokat. A dokumentumok a kínálati korlátok lebontását, a finanszírozási eszközök átalakítását és a szabályozási eljárások egyszerűsítését helyezik előtérbe.

Az ingatlanpiac morális iránytűje: Etika és technológia a 21. században 2026. március 4.
Interjú Sándor Viktóriával, a MIOSZ (Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége) elnökségi tagjával és az Etikai Bizottság elnökével.Az ingatlanpiac mindannyiunk életének része, legyen szó eladásról, vételről vagy a társasházi lét mindennapjairól. A társasházkezelők, ingatlanközvetítők, értékbecslők megítélése azonban vegyes képet mutat. Sándor Viktóriával, aki az informatikai szektorból érkezve hódította meg az ingatlanszakmát, és az amerikai REALTOR modellt alapul véve küzd a hazai etikai normákért, a digitalizációról, a bizalomépítésről és a társasházkezelőkkel való elengedhetetlen együttműködésről beszélgettünk.

Mi történik a lakáspiacon? Drágulás, építési visszaesés és engedélyezési boom 2026. február 20.
A 2025 elején tapasztalt gyors lakásár-emelkedést később lassabb ütemű drágulás váltotta fel. Eközben az elkészült új lakások száma csökkent, ugyanakkor az építési engedélyeké jelentősen nőtt. Mindez arra utal, hogy a piacon egyszerre vannak jelen a kínálati szűkösség jelei és a későbbi élénkülés előfeltételei.

Mit kell tennie a következő kormánynak a lakhatási válság megoldásáért? 2026. február 11.
fotó: Demeczky ÁdámMegjelent a Lakhatási Minimum a 2026-os országgyűlési választásokra. A Lakhatási Koalíció szervezetei február 10-én nagy sajtóérdeklődés mellett mutatták be a 2026-os választásokra frissített Lakhatási Minimumot. A szakpolitikai javaslatcsomagban támpontot adnak minden, az április 12-i parlamenti választáson induló jelöltnek és jelöltállító szervezetnek azzal kapcsolatban, hogy milyen lakáspolitikai gondolkodás és konkrét lépések segítenek kiutat találni a jelenlegi lakhatási válságból.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások