Barion Pixel

Üzleti etikai díjat kapott az eHÁZ

2023. november 24.
üzleti etikai díjIdén is csak 10 vállalat vehette át a 24. éve minden évben kiosztott Üzleti Etikai Díjat, az üzleti élet egyik legrangosabb elismerését. Az üzleti etikus jelzőt ugyanis örökre adják az alapítók, László Ervin világhírű, a Béke Nobel díjra többször jelölt tudós, író, a Budapest Klub alapítója és Demcsák Mária a hazai üzleti újságírás meghatározó alakja, a Piac és Profit alapítója. A díj kötelez arra, hogy példamutató felelősséggel álljanak mindig helyt az üzleti életben. Idén a 10 díjazott között volt az eHÁZ tulajdonos-üzemeltető cége, az Info Sierra Kft. is.

Idén 100 pályázati felkérést adtak ki az alapítók a díjra jelöltek között. 54-en éltek is a felkéréssel. Csak pályázati felkérés birtokában lehet pályázni az üzleti etikus jelző viselésére. A magas színvonalat mutatja, hogy 17 pályázat a 42 tagú zsűritől egy-egy pont eltéréssel egyforma magas pontszámokat kapott. A zsűri tagjai az előző években díjazott cégek vezetői.

Az idén díjazott Info Sierra Kft. főtevékenysége a számítógépes programozás. Magyarország első felhő alapú társasházi ingatlankezelő szoftverének, az eHÁZ.hu-nak a jogtulajdonosa, software as a service szolgáltatója. A budapesti székhelyű, 2007-ben alapított cég 11 alkalmazottal működik és két magánszemély 50-50 %-os tulajdonában van.

schwindt péter és dén mátyás

Az egykori gimnáziumi osztálytársak és mindenkori cégtulajdonosok véletlenül szembesültek a közös képviselők átláthatatlan közösköltség-elszámolásával. És azonnali választ kerestek rá. Mivel már a gimnáziumban weboldal fejlesztéssel foglalkoztak, minden belső erőforrásuk rendelkezésre állt hozzá. Addigra már több mint száz hazai és világmárka webes, majd mobilos megjelenésén dolgoztak együtt. Legjobban szerették a Betegszoba.hu-t, ahol a betegek az orvosokkal összekapcsolódhattak kórtörténeteik és a tünetek alapján. Ezt saját maguk üzemeltették, mint a Technokrata.hu, vagy a Táblamagazin.hu szolgáltató site-okat. Gyakorlatilag startupok voltak, sok kísérlettel, kutatással foglalkozva. Sok terméküket értékesítették.

Piacvezető társasházi szoftverük neve eHÁZ. A tökéletesítéshez évekig dolgoztak azon, hogy megismerhessék a társasházkezelői szakma részleteit, mindennapjait. 2023-ra az eHÁZ Magyarország első és legnagyobb társasházi ingatlankezelő platformjává vált, melyet közel 1000 társasházkezelő, 12 000 társasház és 320 000 ingatlan használ nap mint nap.

üzleti etika díj nyertesek 2023

Mint tulajdonosok, nagyon büszkék arra, hogy vállalatukat csak belső forrásokból finanszírozzák a kezdetek óta. A cég alapfilozófiája szerint hideghívások és agresszív piaci terjeszkedés nélkül, célzott sajtó- és konferencia megjelenésekkel juttatták el terméküket a célpiac számára.

A rendszerükből a havi közös költség előírástól kezdve az éves költségtervig és mérlegig minden előállítható és elküldhető elektronikusan a lakástulajdonosok számára. A szolgáltatás alacsony havidíjas, melynek listaára az elmúlt 16 évben mindösszesen 20 százalékkal nőtt. S a fejlesztés folyamatos. A számlázást és a könyvelést az eHÁZ-zal a társasházi piacon a legelsőként automatizálták.

Az évente 3-4 alkalommal megrendezett 80-100 fős eHÁZ FÓRUM rendezvényeinkre ingyenesen fogadják az ügyfeleiket és munkatársaikat. A fejlesztések edukálásán túl a jogszabályi, szabályozási környezetre is felkészítik a partnereiket.

Üzleti etikai díj 2023 eHÁZ

Társadalmi munkájuk részeként idén az általuk alapított Társasházi Számvizsgálók Országos Egyesületével 2023-ban az Igazságügyi Minisztérium számára idén átnyújtották a készülő új társasházi törvényhez a szakma által összeírt törvényjavaslatokat annak érdekében, hogy az immáron 20 éves társasházi törvény a XXI. századi kihívásokra is tudjon választ adni Társadalmi felelősségvállalásuk is a társasházakat helyezi középpontba. Egyesületeket szerveznek, nemzetközi szinten is betagozódtak a szakmai fejlődésbe. 

Az ukrajnai menekültek számára tartós élelmiszereket, laptopokat, ingyenes informatika oktatást, kerékpárokat és több hónapi lakhatást is biztosítottak saját ingatlanjaikban a cég tulajdonosai. Tulajdonosaik az alma materükbe rendszeresen visszajárnak vendégórákat tartani. A cég számos magas rangú szakmai díjat kapott már.

A kisvállalat gyakorlatilag startupként, a digitális szakma innovátoraként a legnagyobb projektjével, az eHÁZ-zal felvállalta a társasházkezelői szakma felemelését, digitalizált működését, szakmai érdekképviseletét, oktatását, fejlesztését és informálását. Ügyfelei kiszolgálásán, a nekik nyújtott szolgáltatásainak korszerűsítésén keresztül bizonyítja a társadalmi felelősségvállalását, szakmai szerepvállalását és a környezet iránti elköteleződését. Megérdemli az üzleti etikus vállalat jelzőt.

További híreink


Tudatosan felkészülni: A home staging, mint értéknövelő stratégia hatásai az ingatlanpiacon 2026. március 19.
Felvételsorozat ötödik része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, egyetemi adjunktus, ingatlanszakértő, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa - Dettinvest.hu

Közel harmadával kevesebb mérnökhallgató tanul az egyetemeken, mint tíz éve 2026. március 20.
Az elmúlt esztendőkben a többezres mérnökhiány arra kényszerítette a magyarországi vállalatokat, hogy jó fizetést ígérve még a diplomájukat meg nem szerzett, tanulmányaikat be sem fejezett hallgatókat is magukhoz csábítsák az egyetemekről. Ezt a kedvezőtlen folyamatot az utóbbi évek stagnáló gazdasági növekedése némileg mérsékelte. Ha nincs bővülés, kevesebb új állás nyílik, esetenként a létszámot is csökkenteni kell, ami a mérnököket is érintheti. Előbb-utóbb viszont újra eljön a gazdasági fellendülés időszaka, amely ismét rengeteg jól képzett mérnököt fog igényelni. Azonban az oktatásban részt vevő műszaki - és mérnökhallgatók száma kifejezetten aggasztó tendenciát mutat. 2015 és 2024 között a műszaki és mérnöki területen tanuló hallgatók száma 56 940-ről 39 291-re csökkent. Ez azt jelenti, hogy a hallgatói létszám a korábbi érték 69 százalékára esett vissza - hívja fel a figyelmet az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke, Dr. Ábrahám László.

Létesítménygazdálkodás egyetemi szinten - hogyan képezzük magunkat tovább? 2026. március 18.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napján dr. dr. habil. Kollár Csaba PhD, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Természettudományi és Alapozó Tantárgyi Intézet tudományos főmunkatársa mutatta be, hogyan készül az egyetem a létesítménygazdálkodás és -üzemeltetés átalakuló világára. Az előadás középpontjában az úgynevezett 4.0 ökoszisztéma, a mesterséges intelligencia szerepe és a Létesítménygazdálkodó és -üzemeltető szakmérnök és szakmenedzser szakirányú továbbképzések álltak.

http://www.mitoe.hu
Kihívások és kilátások: A magyar társasházkezelői szektor helyzetképe 2026. március 19.
A társasházi lakóingatlanok kezelése a magyarországi lakhatási körülmények egyik legkritikusabb, mégis gyakran alulértékelt területe. A 2025 őszén készült szakmai kérdőívünkre adott válaszok rávilágítanak a szektorban dolgozó közös képviselők és társasházkezelők aktuális problémáira, az érdekképviseletek megítélésére, valamint a jövőbeni várakozásokra.

Itt töltheti ki mindenki az országos társasházi mentálhigiéniai felmérést! 2026. március 17.
A lakóközösségekben megjelenő konfliktusok, a közös képviselőkre nehezedő tartós terhelés, valamint a közösségi együttélés feszültségei sokszor láthatatlanul befolyásolják a társasházak működését. Ezek feltárására indított országos mentálhigiéniai felmérést a THT Társasházi és Ingatlanpiaci Szaklap. A kutatás célja, hogy végre mérhető adatok álljanak rendelkezésre a társasházi élet mentális terheiről - ehhez azonban elengedhetetlen a minél szélesebb részvétel. A kérdőívek kitöltésével bárki hozzájárulhat ahhoz, hogy pontosabb kép rajzolódjon ki a hazai lakóközösségek valós helyzetéről.

DEBRECENBEN március 26-án (csütörtökön) ez a program és ez a szakkönyv várja Önt a THT konferenciáján 2026. március 17.
A "Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése: fontos témák a 2026-os beszámoló közgyűlésekre" rendezvényen a THT előfizetői díjmentesen vehetik át vadonatúj kiadványunkat, melynek címe: „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése Karbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026" mely nélkülözhetetlen segítséget jelent a közös képviselők, társasházkezelők, számvizsgálók mindennapi munkájában.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Változott az MVM Next üzletszabályzata – új előírások az elektronikus számlázásról és a társasházi energiaközösségekről 2026. március 17.
2026. március 1-jétől módosult az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. egyetemes villamosenergia-szolgáltatói üzletszabályzata, amelyet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal hagyott jóvá. Pontosították többek között az elektronikus számlázás szabályait, módosult az online ügyintézés rendje, megjelent a társasházi energiaközösség fogalma, és új rendelkezések vonatkoznak a kézbesítésre, a túlfizetések kezelésére, valamint a háztartási méretű kiserőművek elszámolására is.

Garanciális igények hatékony jogi érvényesítése magánlakásoknál és társasházi tulajdonba tartozó épületrészeknél 2026. március 16.
Új építésű lakást vagy frissen átadott társasházi házrészt venni ma is komoly kockázat: ha hiba derül ki, a tulajdonos könnyen elveszik a jogszabályok és határidők között. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napján Dr. Kiss Balázs Károly elnök arról beszélt, milyen jogi eszközökkel érdemes élni, ha hibás a teljesítés, és hogyan működik a kötelező jótállás magánlakásoknál és társasházi épületrészeknél.

Hamis közgyűlés, eltűnt milliók – így ürítették ki egy budapesti társasház számláját 2026. március 13.
Fel vannak háborodva egy budapesti társasház lakói, miután csaknem négymillió forint tűnt el a ház bankszámlájáról. Egy idegen hamis közgyűlési jegyzőkönyvvel ment be a bankba, közös képviselőnek adta ki magát, majd átíratta a számlát a saját nevére, és részletekben felvette a pénzt. Hibás dokumentumok, halott tulajdonosok nevei, egy történet, amely elsőre szinte hihetetlennek tűnik.

A szélsőséges időjárás robbantja a biztosítási díjakat –klímakockázatok és a lakásbiztosítások jövője 2026. március 13.
A lakóingatlanok biztosítása hosszú időn keresztül stabil, jól modellezhető üzletág volt: a kockázatok lassan változtak, a károk előre jelezhetők voltak, a díjak pedig ezt a viszonylagos kiszámíthatóságot tükrözték. Ez a korszak azonban lezárulóban van. Az éghajlat változása nemcsak a természeti környezetet, hanem az ingatlanállomány pénzügyi kockázati térképét is átrajzolja. A lakásbiztosítások drágulása ennek a mélyebb átalakulásnak a látható következménye.

Nagy belmagasságú polgári lakások energetikai felújítása – speciális problémák, sajátos megoldások 2026. március 12.
Budapest belvárosának lakásállományában jelentős arányt képviselnek a 19-20. század fordulóján épült bérházak. Ezek a nagy belmagasságú, vastag falú polgári lakások sajátos építészeti értéket képviselnek, ugyanakkor energetikai szempontból sok esetben elavultak. A főváros „Energiatudatos otthonok" kiadványsorozatának polgári lakásokra készült kézikönyve ezért kifejezetten az ilyen épületekben élők számára foglalja össze az energiafogyasztás csökkentésének lehetőségeit.

Fővárosi program segíti az idősek és fiatalok együttélését 2026. március 12.
Új kezdeményezést indított Budapest Főváros Önkormányzata annak érdekében, hogy egyszerre segítsen az egyedül élő időseknek és a lakhatást kereső fiataloknak. Az „Együtt, könnyebben - Megbízható Szobabérlet" program keretében olyan megoldást kínálnak, amely lehetővé teszi, hogy az idősebb budapestiek otthonuk egy üres szobáját megbízható fiatal bérlőnek adják ki.

Közös költségből közös haszon: amikor a társasház energiaközösséggé érik 2026. március 11.
A társasházak előtt ma már valódi lehetőség, hogy ne csak fogyasszák az áramot, hanem közösségként termeljék és osszák meg egymás között. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon Dr. Ronyecz Anita, a PVN Energiaközösség Nonprofit Kft. ügyvezetője előadásában azt mutatta be, mit jelent a társasházi energiaközösség, milyen jogi és pénzügyi keretek között működhet, és hogyan néz ki mindez a gyakorlatban egy miskolci mintaprojekten keresztül.

Az Európai Parlament elfogadta a lakáspiaci jelentést 2026. március 11.
A március 10-i plenáris ülésen elfogadták az Európai Unió lakhatási válságáról szóló jelentést. A dokumentum célja, hogy politikai iránymutatást adjon a tagállamoknak a megfizethető, fenntartható és megfelelő minőségű lakhatás biztosításához, miközben egyensúlyt kíván teremteni a lakhatáshoz való hozzáférés és a tulajdonjogok védelme között.

Hogyan kell benyújtani a társasházi beszámolót a földhivatalhoz? 2026. március 10.
Van-e jogszabályban rögzített határidő a benyújtásra? Milyen dokumentumokat kérnek, és szükséges-e jogi képviselő az eljáráshoz? Mi történik akkor, ha a társasház elmulasztja a beszámoló benyújtását, és milyen jogkövetkezményekkel járhat ez a gyakorlatban? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol. Dr. Kiss Balázs Károly.

Tavaszi közgyűlés? Ne maradjon ki a biztosítás megújítása sem! 2026. március 10.
A tavaszi közgyűlések időszaka nemcsak a költségvetés elfogadásáról és a felújítási tervekről szól. Ilyenkor a társasházi biztosítás felülvizsgálatát is érdemes napirendre tűzni. Egy elavult szerződés komoly kockázatot jelenthet a lakóközösség számára - különösen a folyamatosan emelkedő építési költségek és az egyre gyakoribb viharkárok miatt. Egy megfelelően aktualizált biztosítás viszont újra valódi pénzügyi biztonságot adhat.

Már lejárt 2025. év végén a határidő, de még időben pótolhatják a Társasházak a 70 kW feletti fűtési és légkondicionáló rendszerek energetikai felülvizsgálatát! (x) 2026. március 10.
2025.12.31-ig volt a határideje a társasházak és lakásszövetkezetek számára is kötelező 70 kW feletti fűtési és hűtési rendszerek energetikai felülvizsgálatának. A vizsgálat nem csupán jogszabályi előírás, hanem lehetőség a rezsiköltségek csökkentésére és az épületek fenntarthatóbb működtetésére.
Még nincs késő pótolni!

Brutális spórolásba kezdtek a társasházak – Ha ez így folytatódik, romhalmazzá válhat a magyar lakásállomány jelentős része 2026. március 9.
Aggasztó képet fest a magyar társasházak műszaki állapotáról a THT és az eHÁZ közös, éves felmérése. A közel 7 000 társasház adatait feldolgozó kutatás szerint 2025-ben átlagosan 14 százalékkal kevesebbet költöttek a házak karbantartásra és felújításra, mint egy évvel korábban. A számok mögött azonban nem tudatos hatékonyságjavítás, hanem kényszerű visszafogás húzódik meg: a társasházak többsége egyszerűen elhalasztotta azokat a munkákat, amelyek nem azonnali élet- vagy vagyonbiztonsági kockázatot jelentenek.

Vészelhárítás, szakiparos ajánlás, információs szolgáltatás (x) 2026. március 9.
Mindannyian nyugalmat és biztonságot szeretnénk teremteni otthonunkban, ugyanakkor számos olyan nem várt esemény következhet be, legyen szó csőtörésről vagy a zárba beletört kulcsról, ami azonnali megoldást igényel. Ilyenkor a lehető leggyorsabban szükséges iparos szakembert találni.

Pályázati körkép – 2026-os lehetőségek budapesti társasházaknak 2026. március 9.
2026-ban a fővárosi és több kerületi önkormányzat is kínál vissza nem térítendő, illetve részben kamatmentes kölcsönnel kombinált támogatásokat társasházak számára. Az alábbiakban összegyűjtöttük a budapesti társasházakat közvetlenül érintő pályázatokat, a legfontosabb tudnivalókkal és elérhetőségekkel.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások