Zöldítés a távhőrendszerekben: indul az 51 milliárd forintos Jedlik Ányos pályázat2025. július 21. |
|---|
2025. július 21-én újabb, 51 milliárd forintos keretösszegű pályázat nyílt meg a távhőtermelők számára. A támogatás célja a földgáz részarányának csökkentése és a megújuló energiaforrások, például az ipari hőszivattyúk, a földhő vagy a biomassza alkalmazásának ösztönzése.
|
|
Az Energiaügyi Minisztérium a Jedlik Ányos Energetikai Program keretében öt szakaszban teszi elérhetővé az összeget, egy-egy pályázat minimum 200 millió, maximum 3,5 milliárd forint támogatást kaphat. A támogatható tevékenységek közé tartozik új hőtermelő technológiák létesítése, hulladékhő hasznosítása és hőtárolók kiépítése is. A földhőre épülhet a jövő távfűtése A megújult Nemzeti Energia- és Klímaterv célkitűzései szerint 2030-ra legalább 30 százalékra kell nőnie a megújulók arányának a végsőenergia-felhasználásban. A távhő zöldítése ebben kulcsszerepet kap, különösen a földhő hasznosításán keresztül. Magyarországon jelenleg több mint 210 távhőrendszer működik, ezek közül számos helyen – például Szegeden, Miskolcon vagy Szentesen – már ma is jelentős a megújulók részaránya. A 2023-ban elfogadott Nemzeti Földhő Hasznosítási Koncepció gyorsan bevezethető, lokális geotermikus megoldásokat javasol a települési távfűtés fejlesztésére. 100 százalékos támogatás társasházaknak Nemcsak a hőtermelők, hanem a fogyasztók is profitálhatnak a fejlesztésekből. Június végétől elérhető a társasházak és lakásszövetkezetek számára meghirdetett, 5 milliárd forintos keretösszegű pályázat, amely a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételét támogatja. A 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatás okosmérők telepítésére használható, így a lakók saját fogyasztásuk alapján, igazságosabban és takarékosabban fizethetnek a fűtésért. A távhőrendszerek korszerűsítésére indított három nyári program összesen több mint 100 milliárd forintnyi állami hozzájárulással segíti az átállást a tiszta, hatékony hőellátásra. |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások



2025. július 21-én újabb, 51 milliárd forintos keretösszegű pályázat nyílt meg a távhőtermelők számára. A támogatás célja a földgáz részarányának csökkentése és a megújuló energiaforrások, például az ipari hőszivattyúk, a földhő vagy a biomassza alkalmazásának ösztönzése.
Módosult a lakossági energiahatékonysági beruházásokat támogató felhívás a KEHOP Plusz konstrukció. Több pénz, hosszabb futamidő, bővített támogatható tevékenységek, egyszerűbb ügyintézés.
Ferencváros Önkormányzata idén is meghirdeti a „Zöld Udvar" pályázatot, mely társasházak és lakásszövetkezetek belső udvarainak, zöldfelületeinek kialakítását, fejlesztését célozza.
Új szabályok lépnek életbe a közjegyzői díjszabásban, amelyek közvetlenül érintik mindazokat, akik kedvezményes, államilag támogatott lakáshiteleket vesznek igénybe. Az Igazságügyi Minisztérium rendelete a megemelkedett működési költségek miatt általánosan növeli a közjegyzői díjakat, ugyanakkor jelentős kedvezményt biztosít azok számára, akik otthonteremtési vagy felújítási programok keretében kölcsönt vesznek fel.
A Kormány legfrissebb rendelete (282/2025. VIII. 25.) több otthonteremtési támogatási formát igazít össze, kiemelten az idén bevezetett Otthon Start program FIX 3%-os lakáshitelét. A cél az, hogy a családok a Babaváró, a CSOK Plusz és a kistelepülési otthonteremtési támogatások mellett egyszerűbben és átláthatóbban férjenek hozzá a kedvezményes hitelhez. Az új szabályok 2025. szeptember 1-jétől lépnek hatályba, egyes részek október 1-jétől érvényesek. 
Az önkormányzat 100 millió forintos keretösszeggel hirdetett meg visszatérítendő, de kamatmentes támogatást legalább öt lakásos épületek felújításához. A pénz gyorsan fogyhat, a lehetőség pedig egyéves kivitelezési határidővel párosul.
Elindult a Klímabarát kert pályázat!
Budapest VII. kerületének önkormányzata új bérlakás-pályázatot hirdetett meg, amelynek keretében összesen 13 felújítandó lakás válik elérhetővé piaci alapú bérleti konstrukcióban.
Petor Anita, az OTP Bank társasházi szakértője előadásában a társasházak és lakásszövetkezetek pénzügyi lehetőségeit ismertette a résztvevőkkel. Az előadás fókuszában az OTP által kínált pályázati lehetőségek, kedvezményes hitelmegoldások, valamint a számlavezetési akciók álltak.
Az eHÁZ, mint piacvezető hazai társasházkezelői ökoszisztéma kiemelt ügyfélkapcsolati munkatárs pozícióra hirdet meg állásajánlatot, teljes, 8 órás munkaidőre, határozatlan munkaviszonyra.
Napelemes rendszerek, tetőfelújítás, akadálymentes rámpa és energiatakarékos szellőztetők - ez csak néhány példa az OTP Bank Társasházi Pályázat 2025-ös nyertesei közül. A „Biztonságos otthonok" és a „Fenntarthatóbb jövő" kategóriákban többek között idős lakóközösség évek óta halogatott tetőcseréje valósulhat meg, máshol akadálymentesített bejárat épül, vagy épp korszerű villamos hálózatot és szigetelést kap a ház. Az otthonok biztonságát és környezetbarát fejlesztését célzó pályázatra idén közel hétszáz jelentkezés érkezett, a győztesek összesen 40 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesültek.
A THT rendszeresen kigyűjti a társasházakat, lakásszövetkezeteket érintő önkormányzati pályázatokat. A márciusban elérhető pályázatokat a cikkünkben találják meg előfizetőink.
A THT - a társasházaknak szóló pályázatok mellett - 2025-ben is figyeli a TÁRSASHÁZI LAKOSSÁGNAK szóló pályázatokat is. Cikkünkben előfizetőink a jelenleg futó, a társasházi lakók életének megkönnyítésére kiírt pályázatokat láthatják.
A THT - többek közt - figyeli a LAKOSSÁGNAK szóló önkormányzati pályázatokat is. Cikkünkben előfizetőink a februárban aktuális, magánszemélyek életének megkönnyítésére kiírt fővárosi pályázatokat találják meg.
A THT - a társasházaknak szóló pályázatok mellett - 2025-ben is figyeli a TÁRSASHÁZI LAKOSSÁGNAK szóló pályázatokat is. Cikkünkben előfizetőink a jelenleg futó, a társasházi lakók életének megkönnyítésére kiírt pályázatokat láthatják.
A THT ebben az évben is kigyűjti a társasházakat, lakásszövetkezeteket érintő önkormányzati pályázatokat a fővárosban és azon kívül is. Az új év első hónapjában elérhető pályázatokat a cikkünkben találják meg előfizetőink. 





































