Barion Pixel
TÁRSASHÁZAK TÖRVÉNYES ÉS ENERGIAHATÉKONY MŰKÖDTETÉSE 2021 - JÚNIUS 10-ÉN INDUL A THT és a TTOE ORSZÁGOS KONFERENCIASOROZATA 2021. május 19.
thtkonferencia.jpgIdén tizenkettedik alkalommal szervezi meg a Társasházi Háztartás és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete a "Társasházak törvényes és energiahatékony működtetése 2021" című országos konferenciasorozatot. A rendezvényeken a pénzügyi, műszaki és jogi ismereteket bővítő előadások mellett a COVID-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetek és azok következményeinek kezelését is sorra vesszük. A résztvevők emellett a „Jogok és kötelességek a társasházi felújítások, karbantartások során!" című ajándék kézikönyvvel is gazdagodhatnak.

Társasházak és lakásszövetkezeti ingatlanok felújítását támogatja a II. kerületi önkormányzat 2021. május 7.
felujitastarsashaz.jpgA Budapesti II. kerület Önkormányzat pályázatot írt társasházakra, többlakásos osztatlan közös tulajdonként értékesített lakóépületekre, valamint a lakásszövetkezetekre általános felújításra, vagy élet- és balesetveszély elhárítását szolgáló projektekre.

Banai Ádám, Magyar Nemzeti Bank: A társasházak felújítása a lakók érdeke 2021. május 6.
banai.jfifA társasházak állapota nem megfelelő, szükség van a beruházásokra, amelyek túlmutatnak az állagmegőrzésen.

http://www.mitoe.hu
Lendületben az egyik legnagyobb hazai építőanyaggyártó 2021. április 8.
cemixletra.png32 évvel ezelőtt 30 milliós törzstőkével alapították a Lasselsberger Kft.-ét, amely egy gyors névmódosítást követően Lasselsberger-Knauf néven hamar a hazai építőanyaggyártás egyik meghatározó szereplője lett. A vállalatcsoport régiós stratégiaváltásának megfelelően tavaly újabb névváltáson esett át a cég, amely Cemix néven folytatja tovább. Összefoglaltuk, honnan jött és „merre megy" a veszprémi székhelyű építőanyaggyártó.

Szeretetvendégséggel ünnepelték a lakók a Kolduspaloták felújítását 2021. március 29.
kolduspalota2.jpgAz elmúlt egy év nem a látványos társasházi felújításokról szólt, de a bezártság feloldása után megtartott közgyűléseken újra napirendre kerülhetnek az ilyen jellegű munkák. Ennek előszele lehet az a 3 milliárd forint keretösszegű pályázat, amelyen távhős társasházak és lakásszövetkezetek indulhatnak.

Fűtéskorszerűsítésre pályázhatnak a távhős társasházak, lakásszövetkezetek 2021. március 19.
futes.jfifAz ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. pályázati kiírást tett közzé a lakosság részére az energiahatékonyság növelését, a meglévő lakóingatlanokban lévő, a távhőszolgáltatásban érintett lakásszövetkezeti,- és társasházi lakások szén-dioxid-kibocsátás csökkentését eredményező, fűtéskorszerűsítésre irányuló beruházások támogatására.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Dén Mátyás András: A társasházak 5 legnagyobb problémája 2021. március 11.
denmatyas.jpgA társasházaknak 5 fő problémája van Magyarországon: a rossz általános műszaki állapot, a fragmentált, töredezett tulajdonosi szerkezet, a bankok hitelezési hajlandósága, a rossz társasházi törvény és sok helyen a professzionális társasházkezelés hiánya - hangzott el Dén Mátyás Andrástól, a Proptech Digital Investment Zrt. vezérigazgatójától a PP Konferenciaközpont, Biznisz az ingatlanban című online konferenciáján.

A rezsi 75 százalékát fűtésre költjük 2021. március 8.
hoszigeteles1.jpgA világ teljes energiafogyasztásának egyharmadát Kína és az Amerikai Egyesült Államok adja, Magyarországon viszont mindkét államénál nagyobb a lakosság energiafelhasználási aránya.

Milyen közgyűlési szavazati arány szükséges egy társasházi felújításhoz? 2021. február 22.
felujitas.jpgA hazai társasházak fele felújításra szorul, de mindig kérdés, hogy mit, mikor és hogyan hozzanak helyre a tulajdonosok, a beruházást pedig miből finanszírozzák. A Kossuth Rádió Napközben című műsorának társasházi blokkjában egy egri épület hosszú éveken át tartó, tudatosan tervezett felújításának története körvonalazódik, amiből kiderül az is, hogy ők logikusan a festést-mázolást hagyták a sor végére, amikor már a szigeteléssel, gépészettel, tetőfelújítással és más munkákkal is végeztek.

Egyre több társasház szorul felújításra – ebben is segíthet az OTP Business 2021. február 17.
otp200.jpgAkkor is sok társasház igényelne állagmegóvási beruházásokat, ha a koronavírus járvány nem irányította volna rá a lakóközösségek figyelmét szűkebb környezetükre. Az OTP Business idén ismét összesen 15 millió forint vissza nem térítendő forrással támogatja a Társasházi Pályázatán nyertes lakóközösségeket. A társasházak és lakásszövetkezetek lakói fejlesztési, közösségépítési, biztonsági és állagmegóvási beruházásokkal is pályázhatnak.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások