2023. szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 12,2%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,4%-kal nőtt…
Cikksorozatunk korábbi részeiben a magánszálláshellyé alakítás 4 lépéséről volt szó. Most pedig annak a kérdésnek a megválaszolásához szeretnénk informáci…
Talán kevesen gondolják végig, de egy elhanyagolt homlokzat esetében a lehulló vakolat által okozott sérülés kapcsán a társasházat, mögöttesen pedig az eg…
Nyugdíjasként elvállaltam egy 20 lakásos társasház közös képviseletét. Szeretném törvényesen felvenni a tiszteletdíjamat. A NAV azt javasolta váltsak ki a…
Háromrészes cikksorozatunk előző részében arról írtunk, hogy ha már jól körbejártuk a témát és meghoztuk a döntést, hogy a meglévő és kihasználatlan lakás…
Vannak már olyan e-money szolgáltatók, például a Barion, ahol ha számlát nyitunk, akkor ingyenes a számlavezetés és a bankkártyás fizetés lehetősége is me…
Cikksorozatunkban, annak is az első részében a rövid távú kiadásról vagy üdültetésről, népi nevén „erbéenbézésről" lesz szó, pontosabban az addig való elj…
A KSH adatai szerint idén júliusban 17,6%-kal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, az élelmiszerárak pedig átlagosan 0…
Közösségi helyszínként éled újjá egy négyszáz lakásos lakótelepi tömbház korábban lomtárként használt helyisége az OTP Business Társasházi pályázata segít…