Barion Pixel
December 1-én ismét életbe lép a kilakoltatási moratórium 2012. november 27.
Bakondi Györgyöt, az Országos Katasztrófavédelem vezetőjét nevezte ki a kormány a téllel kapcsolatos kormányzati feladatok koordinálására. A kormányszóvivő beszámolt arról is, hogy ismét életbe lép a kilakoltatási és kikapcsolási moratórium, valamint a Belügyminisztérium (BM) egymilliárd forint értékben biztosít tűzifát az önkormányzatok részére, melyhez ingyen vagy 15 százalékos önrésszel juthatnak hozzá.

Megkezdődött az avasi paneltűz ügyének tárgyalása Miskolcon - Vádlott a kivitelező is 2012. november 7.
Négy ember ellen emelt vádat az ügyészség a miskolci avasi lakótelepen három ember halálát okozó 2009. augusztus 15-i paneltűz ügyében, a Miskolci Városi Bíróságon kedden kezdődött meg a per tárgyalása.

„SOKAT MONDÓ” csomagolás - Új csomagolásban a megszokott minőség a Lasselsberger-Knaufnál 2012. november 8.
Hidegburkolási termékeink csomagolása 2012. júniusától megújult.
A csomagolás megújításával egyfelől az eddiginél is nagyobb hangsúlyt fektetünk termékeink magas minőségének kommunikálására és a Lasselsberger-Knauf márkanév piaci pozíciójának megerősítésére.
Másrészt a feltüntetett információkat is átstrukturáltuk és kibővítettük, így jelentős mértékben megkönnyítjük vásárlóinknak a választást és a felhasználást.

Zajos vendéglátó egység elleni fellépés 2012. november 7.
A Társasházi Háztartás szaklap Olvasói kérdések rovatában dr. Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke válaszol a lap előfizetőinek kérdéseire, melyek közül egy-egy választ hirlevelünk olvasóival is megosztunk. Az egyesület, a tagok részére ingyenes jogsegélyszolgálatot biztosít, hogy megkönnyítse számukra a vitás ügyekben való eligazodást.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Törvényes-e a lakónyilvántartó könyv vezetése? - Milyen adatokat kérhet a tulajdonostól a közös képviselő? 2012. november 3.
A Társasházi Háztartás szaklap Olvasói kérdések rovatában dr. Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke válaszol a lap előfizetőinek kérdéseire, melyek közül egy-egy választ hirlevelünk olvasóival is megosztunk. Az egyesület, a tagok részére ingyenes jogsegélyszolgálatot biztosít, hogy megkönnyítse számukra a vitás ügyekben való eligazodást.

Meghosszabbított pályázati elszámolási határidő 2012. október 19.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a beérkező kéréseket mérlegelve meghosszabbítja az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram pénzügyi elszámolásainak benyújtására vonatkozó határidőt.

Még háromszor rendeződnek át a munkanapok ebben az évben 2012. október 19.
A munkaszüneti napok környéki munkanapok átrendezése kapcsán gyakran olyan időszakok állnak össze, amit a nagy fiesztákhoz szokott mediterrán országokban is megirigyelnének. Ilyenkor sok helyen az "eredeti" napon már nem, a "az áthelyezetten" pedig még nem folyik munka.

Fűtést korszerűsít a FŐGÁZ! - Kinek ne kéne az „ajándék” kazán? 2012. szeptember 28.
A THT szerkesztősége által régóta várt fordulat következett be a társasházak energiatakarékos felújításának piacán, miután a FŐGÁZ megalapította energetikai üzletágát és a II. kerületi Bimbó úton megvalósította első társasházi hőközpont felújítását. Nehéz volt ugyanis elképzelni, hogy a gázszolgáltatóknak - egy jól átgondolt stratégiával - miért ne érné meg ily módon is erősíteni a kapcsolatot fogyasztóikkal.

Hamarosan megnyílnak a KEOP pályázatok megújulókra és energiahatékonyságra 2012. szeptember 28.
A szeptember 7-én megjelent Magyar Közlöny szerint, hamarosan KEOP pályázatok kerülnek kiírásra megújuló energia felhasználásra és hatékony energiafelhasználás növelésére, amely többek között az építőipar régen várt fellendülését is elő segítheti. Emellett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Nemzeti Épületenergetikai Stratégiát készít 2013 nyarára.

Csalásra gyanakszunk a társasházi elszámolásban. Mit tehetünk? 2012. szeptember 28.
A Társasházi Háztartás szaklap Olvasói kérdések rovatában dr. Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke válaszol a lap előfizetőinek kérdéseire, melyek közül egy-egy választ hirlevelünk olvasóival is megosztunk. Az egyesület, a tagok részére ingyenes jogsegélyszolgálatot biztosít, hogy megkönnyítse számukra a vitás ügyekben való eligazodást.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások