Barion Pixel
Dönthet-e a közös képviselő egy személyben a közgyűlés napirendi pontjairól? 2021. november 23.
kossuth_radio.pngA Kossuth Rádió Napközben című műsorának társasházi rovatához beérkezett hallgatói sms-ek legutóbb a komplett adást kitöltötték, így az nem is a szokásos felvezető riporttal indult. A kérdésekre a műsor társasházi szakértője dr. Bék Ágnes válaszolt.

Társasházi felújítási pályázatot írt ki a Hegyvidéki Önkormányzat 2021. november 22.
hegyvidek_onkormanyzat_kep_3.jpgA hegyvidéki önkormányzat pályázatot írt ki a XII. kerületi társasházak (épületek) felújításának, helyreállítási munkáinak támogatására az alábbi részterületekre: társasház homlokzatának felújítása, egyéb felújítás, "vis major" esetekre.

THT életműdíj - dr. Bék Ágnes 2021. november 19.
bekagnestht.jpgA XII. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo keretében - 2021. szeptember 23-án - több mint 700 résztvevő tapsa kíséretében, nyolc kategóriában, tizennégyen vehették át a THT szakmai díjait. Mindannyiuktól megkérdeztük, hogy mit tartanak legnagyobb sikerüknek, legnagyobb kudarcuknak, mit tennének, ha újra kezdenék, s hogy mit tanácsolnak azoknak, akik most kezdik a szakmát.

Európai ingatlanpiaci körkép - Lakhatási egyenlőtlenségek és állami beavatkozások a Covid-19 után 2021. november 18.
Ingatlanpiaci_korkep.jfifEurópában a COVID19-et követően a recesszió tüneteit tapasztalhatjuk; bizonyos iparágakban munkahelyek milliói szűntek meg, sokan vannak, akik jövedelem és megélhetés nélkül maradtak az elmúlt hónapokban, akiknek van okuk aggódni a jövőjük miatt. Az ingatlanpiacon ezzel szemben más tendenciák érhetők tetten: az Eurostat adatai szerint - az Európai Unió tagországaiban mért lakásárindex alapján - 2021 első negyedévében 6,1%-kal emelkedett az ingatlanok ára az előző év azonos időszakához képest. Az ingatlanárak fellendülése ugyanakkor tovább növelte a szakadékot azok között, akik rendelkeznek ingatlantulajdonnal, és akik nem.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
A Felújítási Hullám segíthet a lepusztult épületeken és motiválatlan tulajdonosokon 2021. november 16.
Lepusztult_tarsashaz.jpgLépten nyomon az energiahatékony társasházi felújítások fontosságáról, a megújuló energiaforrások térnyeréséről, az ökológiai lábnyomunkról, meg hasonló világmegváltó dolgokról hallunk, miközben a rögvalóság az, hogy a társasházak több, mint felében az elmúlt öt évben semmilyen felújítás nem történt.

Indul a „Tiszta utca, rendes ház” program a Terézvárosban 2021. november 16.
Terezvaros.pngAz önkormányzat kiemelt feladatának tartja a kerület tisztán tartását. Most a lakóközösségeket is ösztönözni szeretnénk arra, hogy a jogszabályokban előírt, kötelező takarítási feladataikon túl vállaljanak és tegyenek többet azért, hogy közvetlen környezetük tiszta legyen.

A lakástulajdonosok többségét nem érdeklik a társasház ügyei. Jó ez így? 2021. november 15.
Kerdoiv.jpgA társasházi közgyűléseken - ahol a társasházzal kapcsolatos ügyek felől döntenek - sok esetben csak a tulajdonosok maximum 20-30 százaléka jelenik meg, a közös képviselőt mintegy gyorsszolgálatot használják, mindeközben pedig soha nem látott méreteket ölt a panaszkodás és a házkezeléshez való rosszindulatú hozzáállás. A pandémiás időszak kiemelten rosszat tett a társasházkezelők és a tulajdonosok közötti viszonynak, a bezártság sok olyan feszültséget teremtett, melyek nehezen oldhatók fel a társasházakban.

Szétfagyott járólapok, málló vakolat, zuhanó betondarabok - És jellembéli hibák 2021. november 12.
Erkelyjavitas.jpgKét és fél év után sikerült kivitelezőt találni egy nyolclakásos épület teraszainak felújítására. Kis munkákra még mindig alig lehet vállalkozót találni. Meg nagyra is. A szakemberek továbbra
is fennálló hiányánál csak a tulajdonosok tudnak jobban megakadályozni egy effajta munkát.

Pályázat: akár 2 millió Ft társasházaknak udvarzöldítésre 2021. november 11.
​​​udvar.jpgA Fővárosi Önkormányzat ÉGIG ÉRŐ FŰ címmel udvarzöldítési pályázatot hirdet társasházak, lakásszövetkezetek számára a belső udvarok zöldítésére. A rendelkezésre álló támogatási keretösszeg: bruttó 30 000 000 Ft, amelyből 800.000- akár 2.000.000 Ft vissza nem térítendő pénzbeli támogatást is elnyerhetnek a pályázók.

Kertbaráti üdvözlet - Az ősz és a talaj a társasházi kertekben 2021. november 11.
Tarsashazi_kert.jpgA társasházi kertgondozással kapcsolatosan is gyakran esik szó növényválasztásról, ültetésről és a zöld kedvencek ápolásáról, ugyanakkor ritkábban előkerülő téma a talaj megfelelő kezelése, karbantartása és felfrissítése. Pedig ezek a teendők éppen mostanában, ősszel aktuálisak, és rendkívüli fontosak, hiszen a megfelelő minőségű és állagú termőközeg hiányában elképzelhetetlen a siker - legyen szó akár az utcafronti növényekről, a belső udvar virágairól, vagy a magaságyásokban termő zöldségekről.

Társasházi lakásvásárlás a szomszédok önéletrajzának ismeretében? – Van ahol lehetséges 2021. november 8.
Oneletrajz.jpgAmikor egy társasházba költözik az ember, akkor nem csak a lakást választja ki, hanem a környéket is és ezzel egyben a társasházi közösséget is. Még, ha ez jellemzően nem is igazi választás, hiszen nem tudjuk kik a tulajdonostársak. Magáról a társasházról is keveset tudunk pedig az épület állapota jó eséllyel azt a hozzáállást és szemléletet tükrözi, ahogy a társasház közössége egymással és a házzal szemben viselkedik.

Hogyan változnak a társasházak jogi ügyletei, perben való részvételük, ha jogi személyiséggé váltak? Csődbe mehet-e egy társasház? Elzálogosítható-e egy társasház a külön tulajdonok elzálogosítása nélkül? 2021. november 8.
Dr.KissBalazsKaroly.jpgDr. Kiss Balázs Károly ügyvéd, társasházi szakértő, a XII. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo rendezvényen tartott előadásában arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy milyen hatással van a társasházak jogi ügyleteire és a perben való részvételére, ha azok jogi személyiséggé válnak.

Pályázati felhívás társasházak, lakásszövetkezetek részére takarítógépek beszerzésének támogatására 2021. november 8.
XIII_ker_kozszolgaltato.pngA XIII. Kerületi Önkormányzat „Takarítógépek beszerzésének támogatása járdatakarítási feladatok ellátására" címen pályázatot ír ki, amelynek célja a társasházak, lakásszövetkezetek segítése takarítási kötelezettségük ellátásban. A társasházak az önkormányzati támogatással könnyebben és hatékonyabban tudják elvégezni a jogszabályi kötelezettségük szerinti járdatakarítási feladatot, ezáltal eredményesebben járulnak hozzá mindannyiunk közös érdekéhez, a kerület köztisztaságának javításához.

Van-e elővásárlási joguk a tulajdonosoknak a gépkocsi beállóra? 2021. november 5.
Tarsashazi_garazs.jfifTeremgarázs esetében a gépkocsi beállók értékesítésekor gyakran keresik meg a közös képviseletet a laikus érdeklődők, hogy „van-e elővásárlási joguk a tulajdonostársaknak a gépkocsi beállóra", illetve „mi a gyakorlat a házban", „hogyan szokták" az adásvételi ügyleteket lebonyolítani, megtörténik-e a tulajdonostársak értesítése az ügyletről, és ha igen, hogyan.

Rádiós mérőóra állások feldolgozása az eHÁZban! 2021. november 4.
Tavleolvasas.jpgAz eHÁZban az OKOS MÉRÉS menüpontban elérhetővé vált a MOM és az MT Méréstechnika rádiós mérőóra állások importálásának és megjelenítésének lehetősége.

Kis ház, alacsonyabb közös képviselői díj? – Felejtsük el! 2021. november 2.
Kis_tarsashaz.jfifA saját lakás máig a legnagyobb, legvágyottabb tulajdonok közé tartozik Magyarországon, mégis az a tapasztalat, hogy a lakáson kívüli, közös tulajdonú területekre kevés figyelem irányul, pedig annak állapota növeli a komfortérzetet és az ingatlan értékét is.

ÁFA alany lehet-e a társasház? - Csizmadia Szabolcs - könyvvizsgáló, igazságügyi könyvszakértő 2021. november 1.
CsizmadiaSzabolcs.jpgCsizmadia Szabolcs könyvvizsgáló, igazságügyi könyvszakértő a XII. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo rendezvényen tartott előadásában azt vizsgálta, hogy ÁFA alany lesz-e a társasház attól, hogy jogi személyiséggé válik.

Megjelent a THT októberi száma 2021. október 25.
THT_szaklap_2021-10_okt.jpgMegjelent a Társasházi Háztartás szaklap 2021. októberi száma, mely a napokban lesz a postaládákban azoknál, akik a print előfizetéssel rendelkeznek. Ők és akik online, vagy eHÁZ-as verzióban fizettek elő, már azonnal olvashatják a szaklapot.

Tűzvédelem az SZMSZ-ben, szabályzatokban, házirendekben és közgyűlési határozatokban - Videóelőzetes 2021. október 20.
Lestyan.jpgLestyán Mária építésztervező szakmérnök, a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség titkára előadásában azt ismertette, hogy az SZMSZ-ben, a különböző szabályzatokban, házirendekben és közgyűlési határozatokban miként jelennek meg a tűzvédelemmel kapcsolatos teendők.

A vétkes tulajdonos vagy a társasház fizeti a bírságot a tűzvédelmi előírások megszegése esetén? 2021. október 26.
Tuzoltoauto4.jpgElindult a fűtési szezon, ami egyet jelent az otthoni tűzesetek számának növekedésével.
Ezért is tartott sajtótájékoztatóval egybekötött tűzoltási bemutatót a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, ahol a Kossuth Rádió Napközben című műsorának riportere, nem csak élesben követhetett végig egy bevetést, de az emelőkosarat is kipróbálhatta, ahol a hetedik emelet magasságában, Fülep Zoltán tűzoltóezredessel beszélgetett arról, hogy milyen okok vezetnek leggyakrabban a társasházi tűzesetekhez.

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások