Barion Pixel
Fonyódról is várjuk a lakóközösségek képviselőit Nagykanizsára, a THT-TTOE konferenciára! 2014. március 7.
A TÁRSASHÁZAK TÖRVÉNYES ÉS ENERGIAHATÉKONY MŰKÖDTETÉSE 2014. címmel, Budapesten és 20 nagyvárosban tartja idén is konferencia sorozatát a THT és a TTOE, ahol a résztvevők ajándékként átvehetik nyomdából február 7-én kikerült "Társasházban él? Önnel is megtörténhet!" című jogi tanácsadó kézikönyv harmadik kötetét, mely 450 oldalon, az új kérdések, válaszok, jogesetek mellett a január 1-én megváltozott társasházi törvényt és más frissen módosított jogszabályokat is tartalmazza.

Kazáncsere, napkollektorok, ESCO az otthonteremtési stratégiában 2011. május 13.
A kormány otthonteremtési stratégiájának vitairata három ponton tesz energetikai tárgyú célkitűzéseket. Rövidtávon várhatóan érkezhet egy kazáncsere-program, valamint támogatnák a napkollektorok elterjedését is. Az NGM szintén nagy lehetőséget lát az ESCO-megoldások lakáspiacra terelésében is.

Dombóvárról is várjuk a lakóközösségi képviselőket Kaposvárra a THT-TTOE konferenciára! 2014. március 7.
A TÁRSASHÁZAK TÖRVÉNYES ÉS ENERGIAHATÉKONY MŰKÖDTETÉSE 2014. címmel, Budapesten és 20 nagyvárosban tartja idén is konferencia sorozatát a THT és a TTOE, ahol a résztvevők ajándékként átvehetik nyomdából február 7-én kikerült "Társasházban él? Önnel is megtörténhet!" című jogi tanácsadó kézikönyv harmadik kötetét, mely 450 oldalon, az új kérdések, válaszok, jogesetek mellett a január 1-én megváltozott társasházi törvényt és más frissen módosított jogszabályokat is tartalmazza.

Siófokról is várjuk a lakóközösségek képviselőit Kaposvárra, a THT-TTOE konferenciára! 2014. március 7.
A TÁRSASHÁZAK TÖRVÉNYES ÉS ENERGIAHATÉKONY MŰKÖDTETÉSE 2014. címmel, Budapesten és 20 nagyvárosban tartja idén is konferencia sorozatát a THT és a TTOE, ahol a résztvevők ajándékként átvehetik nyomdából február 7-én kikerült "Társasházban él? Önnel is megtörténhet!" című jogi tanácsadó kézikönyv harmadik kötetét, mely 450 oldalon, az új kérdések, válaszok, jogesetek mellett a január 1-én megváltozott társasházi törvényt és más frissen módosított jogszabályokat is tartalmazza.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Nagyatádról is várjuk a lakóközösségi képviselőket Kaposvárra a THT-TTOE konferenciára! 2014. március 7.
A TÁRSASHÁZAK TÖRVÉNYES ÉS ENERGIAHATÉKONY MŰKÖDTETÉSE 2014. címmel, Budapesten és 20 nagyvárosban tartja idén is konferencia sorozatát a THT és a TTOE, ahol a résztvevők ajándékként átvehetik nyomdából február 7-én kikerült "Társasházban él? Önnel is megtörténhet!" című jogi tanácsadó kézikönyv harmadik kötetét, mely 450 oldalon, az új kérdések, válaszok, jogesetek mellett a január 1-én megváltozott társasházi törvényt és más frissen módosított jogszabályokat is tartalmazza.

Klímabarát Otthon: újabb 201 pályázat kapott támogatást 2011. május 13.
A bíráló bizottság javaslatára 2011. május 9-én 201 pályázat esetében született támogató döntés a Zöld Beruházási Rendszer Klímabarát Otthon Alprogramjában. A mostani döntéssel a támogatott pályázatokra összesen 379 millió forint támogatást ítélt meg a kormány. Ugyanekkor a bizottság a korábban már elbírált pályázatok közül tíznél szerződésmódosításról határozott, míg 41 pályázat esetében a támogatási összeget módosította.

Változás előtt a végrehajtási törvény 2011. május 13.
Az elmúlt év végén módosított társasházi törvény csak az első lépés a társasházban élők problémáinak megoldása érdekében tervezett változások sorában, mondta Dr. Nagy Kálmán a FIDESZ-KDNP Népjóléti Kabinet vezetője azon a tudományos konferencián, melyet a kezdeményezésére alakult munkacsoport szervezett, annak a társadalmi konzultációnak a részeként, melynek feladata, hogy körbejárja a társasházak hatályos jogi szabályozásának és gyakorlati problémáinak alapkérdéseit. Többek között azt, hogy miért szükséges változtatni a jelenleg hatályos végrehajtási törvényen.

Építészeti kihívások az energiahatékony felújítások során 2011. május 12.
Az elmúlt 10 évben, az energiahatékony felújításoknak köszönhetően jelentős változásokon ment át a hazai panelépületek jó része, s mára alig akad lakóközösség, ahol ne terveznének valamilyen beruházást, ami előremutató jelenség. Emellett azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy a hagyományos építésű társasházak esetében szinte alig észlelhető ez a változás, s ez nem csak a pályázatok hiányának, hanem a változatos építészeti adottságoknak, illetve a konstruktív tulajdonosi szemlélet hiányának is betudható.

Összehívhat-e közgyűlést egyetlen tulajdonos? 2011. április 26.
A Társasházi Háztartás szaklap Olvasói kérdések rovatában dr. Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke válaszol a lap előfizetőinek kérdéseire, melyek közül egy-egy választ hirlevelünk olvasóival is megosztunk. Az egyesület, a tagok részére ingyenes jogsegélyszolgálatot biztosít, hogy megkönnyítse számukra a vitás ügyekben való eligazodást.

Mit tartalmaz a határozatok könyve és kérhető-e róla másolat? 2011. április 17.
A Társasházi Háztartás szaklap Olvasói kérdések rovatában dr. Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke válaszol a lap előfizetőinek kérdéseire, melyek közül egy-egy választ hirlevelünk olvasóival is megosztunk. Az egyesület, a tagok részére ingyenes jogsegélyszolgálatot biztosít, hogy megkönnyítse számukra a vitás ügyekben való eligazodást.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások