Turbuk István: "Ne félj a feladatoktól, tanulj a tapasztaltabbaktól!"2024. február 16. |
|---|
A 2023. október 19-én megtartott XIV. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo rendezvényen a hagyományokat követve Dr. Dén-Nagy Ildikó PhD főszerkesztő adta át a THT szakmai díjait 6 kategóriában, közel 700 résztvevő előtt. A THT 2023-as szakmai díjainak nyertesei közül az egyik „TÁRSASHÁZI ÉLETMŰDÍJ 2023" elnevezésű díjat Turbuk István kapta. A díjazottal készített interjút az alábbiakban olvashatják.
|
|
2 781 HUF
Biztonsági utánvilágító jelzés - emeletjelző/szintjelző/irányjelző biztonsági tábla
![]() Érdekel → |
|
Névjegy: Név: Turbuk István Mit gondolna fontosnak elmondani magáról az olvasóknak? Győrben, a Vagon- és Gépgyár Külker Főosztályán kezdtem a munkás hétköznapjaimat. Kilenc év után váltottam, ezután még két munkahelyem volt. A második az NN bank és biztosító volt, innen mentem nyugdíjba. Azonban ezek után sem lustálkodtam, hanem a sikeres vizsgám letétele után belevágtam a társasházkezelésbe. Aztán egyik ház hozta a másikat, melyeknek a korábbi tapasztalatim miatt azonnal tudtam banki és biztosítási tanácsokat is adni. Amikor az eHÁZ beindult, már a kezdetek kezdetén felkeltette az érdeklődésemet, majd hamarosan a munkám részévé vált. Mi jut eszébe, ha eddigi közös képviselői pályája legnagyobb kudarcára gondol? Volt-e ilyen? Megpróbáltam a kudarcokat elkerülni, ami előrelátással, hatékony tervezéssel majdnem minden esetben sikerült is. Mit könyvelhet el pályafutása eddigi legnagyobb sikerének? Soha nem a siker elérése vezérelt, de az tény, hogy sokszor örültem annak, hogy a tulajdonosok elégedettek a munkámmal. Csinálna-e máshogyan bármit, ha újrakezdhetné ezt a hivatást? Ha igen, mi lenne az? Valószínűleg ugyanúgy terveznék és készülnék fel erre a munkára. Mit tanácsol annak, aki most lép vagy pedig még csak fontolgatja, hogy erre a pályára lép? Azt, hogy: Ne félj a feladatoktól, tanulj a tapasztaltabbaktól! Kedves István! Még egyszer gratulálunk és sok sikert kívánunk a további munkájához! A THT Csapata |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások



A 2023. október 19-én megtartott XIV. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo rendezvényen a hagyományokat követve Dr. Dén-Nagy Ildikó PhD főszerkesztő adta át a THT szakmai díjait 6 kategóriában, közel 700 résztvevő előtt. A THT 2023-as szakmai díjainak nyertesei közül az egyik „TÁRSASHÁZI ÉLETMŰDÍJ 2023" elnevezésű díjat Turbuk István kapta. A díjazottal készített interjút az alábbiakban olvashatják.

A főváros távhőrendszerét üzemeltető Budapesti Közművek szerződést kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME). Az együttműködés célja egy majdani döntést megalapozó tanulmány közös elkészítése a Paksi Atomerőmű hőjének a fővárosi távfűtési rendszerbe történő eljuttatási lehetőségéről.
A nyári időszak beköszöntével talán sokan gondolnák, hogy a társasházi szakma életében is csendesebb hetek következnek. A valóság azonban éppen az ellenkezője: a kihívások, a változó jogszabályi környezet, a növekvő tulajdonosi elvárások és az egyre összetettebb üzemeltetési feladatok folyamatos fejlődést és tanulást követelnek meg a szakma szereplőitől. 
Az országos harmadfokú hőségriasztás és a hétvégi, 55 százalékos fogyasztásnövekedés miatt veszélybe került az ivóvízellátás a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) szolgáltatási területén. Június 29-én Szada már teljesen víz nélkül maradt, Szentendrén II. fokú vízkorlátozást rendeltek el, Ürömön, Pomázon és Solymáron pedig több helyen elapadtak a csapok.
Rohamosan közeledik a 2027. január 1-jei határidő, amikortól kötelezővé válik a melegvíz-mérők távleolvasása a társasházakban. Mivel a jogszabályi előírások és a szükséges közgyűlési döntések körül még sok a kérdés, szakértőnk tisztázza a fontosabb tudnivalókat, a határidőktől kezdve a mulasztás kockázatáig.
Budapest VIII. kerületének Józsefvárosi Önkormányzata a 2026. június 25-i nyilvános ülésén hivatalosan is elfogadta a rövid távú szálláshelyek új szabályozási koncepcióját. Az új rendszer többek között a háromszintű százalékos korlátozást, a társasházi hozzájárulást, valamint a kötelező tájékoztató táblát vezeti be. 
A közös képviselő váltása ritkán zajlik zökkenőmentesen, az egyik legnagyobb feszültségforrást pedig a társasház adatai jelentik. Ki használhatja a nyilvántartást, mi történik a személyes adatokkal, és meddig mehet el a lakóközösség, ha nyilvánosan akarja rendezni a vitát? Az olvasói kérdésekre jogi szakértőnk válaszol.
A tartós hőség és az aszály miatt kritikus ivóvízhiány alakult ki Zala vármegyében. A megugrott fogyasztás következtében a zalaszentgróti és a kehidakustányi főtározók teljesen kiürültek, így a Zalavíz Zrt. ellátási területén már 69 települést érint valamilyen szintű vízkorlátozás.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.
Az ingatlanközvetítők hirdetési gyakorlata fogyasztóvédelmi szempontból kiemelt figyelmet kaphat. Fontos, hogy a hirdetések, online és offline megjelenések, valamint az ügyfelek felé tett tájékoztatások minden esetben pontosak, valósak, egyértelműek és igazolhatóak legyenek.
A társasházak működtetésével kapcsolatos feladatok az elmúlt években jelentősen összetettebbé váltak, miközben a lakóközösségek által fizetett közös képviseleti díjak emelkedése sok esetben nem követi a növekvő szakmai, műszaki és adminisztratív terheket. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete (MITOE) és a THT Társasházi és Ingatlanpiaci szaklap 2026. év eleji felmérése azt vizsgálta, hogyan alakulnak jelenleg a közös képviselői díjak Magyarországon, milyen tényezők befolyásolják meghatározását, valamint hogyan értékelik saját szakmai helyzetüket és munkaterhelésüket a társasházkezeléssel foglalkozó szakemberek.
Aki pályaváltáson gondolkozik, vagy most indítana karriert, és egy igazán pörgős, válságálló, jól fizető hivatást keres, annak van egy remek tippünk. Az eINGATLAN 2026 - MITOE webinar teljes videó anyaga mostantól nyilvánosan visszanézhető!
Budapest XVI. Kerületi Önkormányzat tájékoztatása szerint a kerületben az utóbbi időben ismét megszaporodtak az úgynevezett „bádogos csalások". Az elkövetők jellemzően gyanútlan ingatlantulajdonosokat céloznak meg javítási munkálatok ürügyén.
Kevés európai főváros változott olyan gyorsan az elmúlt három évtizedben, mint Varsó, sokan mégis úgy vélik, hogy a legnagyobb átalakulás még csak most áll előtte. A Future of Real Estate 2026 konferencián felszólaló iparági vezetők kifejtették, hogy a város a fejlődés új szakaszába lép, amelyet a technológia, a tehetség, az infrastrukturális beruházások és a nagyszabású, vegyes funkciójú negyedek fejlődése hajt. Bár a tervezéssel, a szabályozással és a fenntarthatósággal kapcsolatos kihívások továbbra is fennállnak, Varsó hosszú távú kilátásai elsöprően pozitívak.
A rendkívüli aszályos időszakok és a városi környezet okozta stressz egyre komolyabb kihívás elé állítják a fővárosi növényzetet. Budapest Főváros Önkormányzata, a FŐKERT, a 10 millió Fa Alapítvány, valamint a Beeco ökoapplikáció fejlesztői ezért idén is meghirdetik az Önkéntes Vízadó kampányt, amely lehetőséget biztosít a lakosságnak és a helyi közösségeknek, hogy aktív szerepet vállaljanak a környezetükben lévő, sérülékeny fák gondozásában és megóvásában.
Chovanecz Kata közös képviselő Facebook bejegyzésében arról számol be, hogy a társasházak számláinak lezárása a banknál egyszerű rutinfolyamat helyett egy hónapok óta tartó, kaotikus adminisztratív rémálommá vált.
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta a szakterület működését újraszabályozó rendelettervezetet. A javaslat elsődleges célja, hogy a lakó- és ipari ingatlanok védelme szempontjából kritikus ellenőrzéseket végző szakemberek tevékenysége átláthatóbbá és hatékonyabban nyomon követhetővé váljon.
Idén év elejétől új tulajdonosok csatlakoztak az eHÁZ csapatához, akik segítségével új dimenziókba emelkedhet a piacvezető hazai társasházi szoftver további fejlődése.
Az új energiahatékonysági szabályok miatt a társasházakban egyre sürgetőbbé válik a távleolvasós vízmérők bevezetése. Hogyan érdemes elindulni az eltérő hitelességi idők mellett, és pontosan mekkora szavazati arány kell a döntéshez? Két konkrét olvasói kérdés kapcsán mutatunk be néhány fontos jogi és gyakorlati kiindulópontot, amelyek segíthetnek elindítani a lakóközösséget a folyamatban. 





































