Viga Imre: "Nem változtatnék!"2024. március 8. |
---|
![]() |
Névjegy: Név: Viga Imre Mit gondolna fontosnak elmondani magáról az olvasóknak? Érettségi után (1964.) rádió-tv műszerésznek tanultam, majd levelező képzésben vettem részt és a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán szereztem diplomát mint villamos üzemmérnök, ezután pedig tanulmányaimat folytatva műszaki minőségellenőrző mérnök másoddiplomát szereztem. 1965 júliusától huszonhét éven át a VIDEOTON-ban dolgoztam különböző munkakörökben és beosztásokban. A gyár felszámolása után felnőttképzési területen - 1992-től a 2008-as nyugdíjazásomig - a székesfehérvári Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központban tevékenykedtem mint instruktor, képzési programszervező, tananyagfejlesztő és minőségbiztosítási vezető. OKJ-s képzésen társasházkezelői bizonyítványt szereztem. 1960. óta élek Székesfehérváron, feleségemmel ötvenhat évvel ezelőtt házasodtunk össze, egy lányunk született, nagy örömünkre jelenleg három unokánk és három dédunokánk van. Mi jut eszébe, ha eddigi közös képviselői pályája legnagyobb kudarcára gondol? Volt-e ilyen? Voltak kudarcok is a pályám során, de a sikerélményekhez képest ezekből volt kevesebb és így könnyen feledhetők. Mit könyvelhet el pályafutása eddigi legnagyobb sikerének? A harminchét éves közös képviselői munkám során sok sikerben volt részem, de ezek közül egyet sem tudnék kiemelni, mindegyik élmény a maga idejében számomra sokat ért. A társasházkezelői munkával kapcsolatos tevékenységek, elvárások, kötelezettségek, a munkához szükséges, nélkülözhetetlen és elvárható ismeretek a 80-as évek óta jelentősen változtak, bővültek. A képviselőségem idején könyvelőt nem alkalmaztunk, minden könyveléssel, adminisztrációval kapcsolatos munkát én végeztem. Képviselői munkám idején több jelentős, a tulajdonostársak, az épület, a lakókörnyezetünk számára fontos munka szervezését én intézhettem, beleértve a pályázatokat is. Az egyes munkák előtt mindig (többször rendkívüli) közgyűlésen döntöttük el, hogy mit újítsunk fel, javíttassunk, korszerűsítsünk, mire van pénzünk. Képviselőségem idején a szervezésemmel a házban minden lakásba vízórát szereltettünk, a külső falakat teljes hőszigeteléssel (az épület „becsomagolása" pályázati támogatással), a tetőt vízszigeteléssel láttuk el, fűtéskorszerűsítést végeztünk (pályázati támogatással), a homlokzati nyílászárók cseréje (pályázati támogatással), a lépcsőház meszelése, a liftek felújítása és korszerűsítése is megtörtént. A lakóépület működését gátló, akadályozó váratlan meghibásodásokat minden esetben a lehető legrövidebb idő alatt meg tudtuk szüntetni annak köszönhetően, hogy sikerült együttműködni olyan szakember gárdával, melybe a hibaelhárításhoz szükséges ismeretekkel rendelkező, megbízható szakemberek tartoztak és a jelzésemet követően rövid időn belül jöttek és megkezdték a javítást. Csinálna-e máshogyan bármit, ha újrakezdhetné ezt a hivatást? Ha igen, mi lenne az? Ezen még soha nem gondolkodtam, de érdekes kérdés. Úgy gondolom, ha most kezdeném a mai ismereteim, tapasztalataim birtokában sem végezném másképp ezt a munkát. Amikor elvállaltam a megbízást, fogalmam sem volt arról, hogy milyen mély vízbe ugrottam, tudok-e úgy úszni, hogy nem süllyedek-e el, a felszínen tudok-e maradni. Visszatekintve azt látom, hogy jól úsztam. Ehhez arra volt szükség, hogy mindig képezzem magam azokban a témákban, melyek a képviselői tevékenységnek lényeges részei, szükségesek ahhoz, hogy az elvárásoknak megfelelően zajlódjon le az adott folyamat. Ez a munka olyan, hogy „egyedül nem megy", azaz kellenek társak, segítők, kritizálók. Lehet, hogy ösztönösen, de nekem sikerült elfogadtatnom magamat, bíztak bennem a közösség tagjai. Ilyen gondolatok után csak ismétlem önmagam: nem változtatnék! A harminchét éves képviselőségem egyik sikerét abban látom, hogy a lakó- és tulajdonközösség elfogadott, megbízott bennem, meghallgattak, javaslataimat általában elfogadták, és én is meghallgattam a véleményeket, javaslatokat, bírálatokat, kritikákat. Mit tanácsol annak, aki most lép vagy pedig még csak fontolgatja, hogy erre a pályára lép? A társasházi közösség egy speciális közösség, többek szerint kényszerből együtt élőkből áll. A közös képviselő közreműködésével kell feloldani, megszüntetni, minél magasabb szinten élhetővé tenni az adott ház közösségének mindennapi életét, a törvényi előírások betartásával és betartatásával. Ezt a munkát véleményem szerint nem kell és nem is lehet tervezni, kivéve a határidős dolgokat. A nem határidős egyéb feladatok pedig mindig meghatározzák az elvárásokat is. Törekedjenek arra, hogy mindig legyenek felkészültek, naprakészek a házzal kapcsolatos kérdésekben. Ha egy felvetésre, észrevételre nem tudnak azonnal válaszolni, ne essenek pánikba, nézzenek utána a dolognak, jelezzék ezt az adott fórumon, később térjenek rá vissza. Nagyon fontosnak tartom a jó kommunikációt a lakóközösséggel és más partnerekkel. Vannak „egyszerűbb gondolkodású" emberek is, nekik sem szabad lekezelően válaszolni, meg kell velük is értetni, hogy miért igen, vagy miért nem igaz a felvetésük. Ez néha nem egyszerű! A folyamatos és valós tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy a képviselőt maradéktalanul befogadják, elfogadják a közösség tagjai. A tagok bizalma pedig fontos a képviselő számára. Törekedni kell arra, hogy semmilyen kétség, bizonytalanságra utaló körülmény ne adódjon egyszer sem. Ha mégis előfordul ilyen eset, akkor törekedni kell arra, hogy rövid időn belül megtörténjen a bizalmatlanságot kiváltó helyzet megszüntetése, annak feloldása. Ez elsősorban a közös képviselő érdeke! Javaslom a közösség tagjaival való minél gyakoribb kapcsolattartást, akár heti rendszerességgel (fogadóóra keretében), amikor egyúttal lehetőség van a közös költség készpénzes befizetésére is. Ezek az alkalmak sokat segítenek az érintettek között a jobb kapcsolat kialakításához és úgy általában: egymás megismeréséhez. Kedves Imre! Még egyszer gratulálunk és sok sikert kívánunk a további munkájához! A THT Csapata |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook

Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások