Barion Pixel
Adóbevallás halasztása: fontos kérdést tisztázott a PM államtitkára 2020. május 10.
A veszélyhelyzet egyik legnagyobb adókönnyítése szerint a beszámolót és az ahhoz kapcsolódó éves bevallásokat elegendő szeptember 30-ig elkészíteni és beküldeni, sőt az adót is eddig az időpontig kell megfizetni - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Töltse le a Társasházi Törvény 2021 január 1-től hatályos rendelkezéseit egységes szerkezetben! 2020. május 10.
Ismert tény, hogy a részletszabályokat tartalmazó végrehajtási rendelet hiányában 2021. január 1-re halasztották a társasházi tisztségviselők kötelező regisztrációjának kezdő időpontját. A tiszátlátás kedvéért, a változásokat színessel kiemelve, egységes szerkezetben, letölthető dokumentumként adjuk közre a társasházi törvényt.
Letöltés ITT

Hamarosan zárul az OTP Business Társasházi Pályázata 2020. május 10.
Kevesebb, mint 2 hetük maradt a társasházak lakóinak és közös képviselőinek, hogy vissza nem térítendő felújítási támogatásra pályázzanak az OTP Business-nél. Az idén tizenkettedik alkalommal meghirdetett Társasházi Pályázat 20 lakóközösséget, összesen 15 millió forinttal támogat.

Kéménybélelés bontás nélkül - FuranFlex megoldás 2021. november 9.
Kompozitor_logo.jpgA gázfűtés elterjedésével a kémények bélelése elkerülhetetlenné vált, hiszen az égéstermékben található agresszív vegyi anyagok kicsapódnak, megtámadják a kéménykürtők falazatát: veszélyeztetik a kémény épségét és a bentlakók biztonságát.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Így evez át a sárgacsekkmentes világba a Magyar Posta 2020. május 10.
Megvásárolta a Magyar Posta Zrt. két leányvállalatán keresztül a Díjbeszedő Csoport három tagvállalatának - Díjnet Zrt., Díjbeszedő Faktorház Zrt. és Díjbeszedő Informatikai Kft. - a Takarék Invest Kft. tulajdonában álló részesedését, a tranzakció április 30-án zárult. - írta a Posta közleményére hivatkozva az MTI

Megszületett a kormányrendelet! - Május 31-e helyett a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napon belül kell megtartani a kötelező közgyűléseket 2020. május 10.
A vészhelyzet kihirdetése után azonnal világossá vált, hogy az elszámoló közgyűlések megtartására nincs lehetőség a törvényben előírt május 31-ei végső időpontig. ezért a THT és a TTOE levélben kérte a Miniszterelnökséget ennek, illetve az írásbeli szavazás szabályainak megváltoztatására.

Vészhelyzeti rendelkezések lakásszövetkezetek számára 2020. május 10.
Az április 10-én kiadott 71-es számú Magyar Közlöny - mely ITT tölthető le - nem csak a társasházak, hanem a lakásszövetkezetek működését szabályozó rendelkezéseket is tartalmazza.

Május végéig használhatók fel a megmaradt rezsiutalványok 2020. május 9.
A rezsiutalványt a kormány tavaly ősszel megbecsülése jeleként biztosította nagyjából 2,6 millió nyugdíjas részére. A juttatás, annak kézbesítése és felhasználása sikeresnek tekinthető, hiszen a jogosultak 98 %-a kézhez vette az utalványt. Az átvett utalványok 95 %-át - több mint 21,5 milliárd forint értékben - pedig már fel is használták a gáz- és villanyszámlák kifizetésére. Az átvett, de még fel nem használt utalványokat (5%) az érintettek 2020. május 31-ig válthatják be.

A május 4-e utáni enyhítések alapján lehet-e közgyűléseket tartani a vidéki városokban? 2020. május 1.
A Társasházi Háztartás szaklap Olvasói kérdések rovatában dr. Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke válaszol a lap előfizetőinek kérdéseire, melyek közül egy-egy választ hírlevelünk olvasóival is megosztunk. Az egyesület, a tagok számára díjmentes jogi tanácsadást biztosít, hogy megkönnyítse számukra a vitás ügyekben való eligazodást.

Közös költség fizetésre kérhető-e moratórium? 2020. április 29.
A Társasházi Háztartás szaklap Olvasói kérdések rovatában dr. Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke válaszol a lap előfizetőinek kérdéseire, melyek közül egy-egy választ hírlevelünk olvasóival is megosztunk. Az egyesület, a tagok számára díjmentes jogi tanácsadást biztosít, hogy megkönnyítse számukra a vitás ügyekben való eligazodást.

Elearning oktatások a Közös Képviselő Akadémián! 2020. április 29.
A Közös Képviselő Akadémia májustól távoktatásban indítja valamennyi kurzusát, melynek értelmében lehetőség nyílik akár a társasházkezelői alapképzés, akár a mesterképzés, akár az eHÁZ részvételével történő digitális kommunikációs kurzusokat otthonról elvégezni!  

Társasházak fertőtlenítése SteriClean Industry ipari fertőtlenítőszerrel 2020. május 1.
Az általunk (iffk.hu) forgalmazott és a fertőtlenítő szolgáltatásunknál használt SteriClean Industry ipari fertőtlenítőszer egyszerű, hatékony, öko-barát megoldást biztosít a COVID-19 vírus és mutációinak elpusztítására. Csak permetezze a légtérbe vagy a fertőtlenítendő felületre!

Távszavazás funkció az eHÁZ-ban! 2020. április 30.
A veszélyhelyzetben a kormány rendelete szerint lehetőség van a társasházaknak egyszerűsített elektronikus szavazásra, mely funkciót aktiválták az eHÁZ-ban.  

Nagyobb a terhelés lakásainkon járványhelyzetben 2020. április 13.
A koronavírus begyűrűzött életünkbe és sokan teljes napjukat a lakásunkban töltik, ami azt eredményezi, hogy a járványhelyzet alatt 30%-kal nagyobb a lakások igénybevétele. Emiatt az otthoni balesetek számának növekedésével is számolhatunk.

Társasházak könyvelése 2020. április 13.
Könyvelő irodánk - www.tarsashazkonyvelesek.hu - kizárólag társasházak könyvelésével foglalkozik, így a könyvelést kifejezetten ügyfeleink igényei szerint alakítjuk. Több éves könyvelői tapasztalattal rendelkezünk, társasházak könyvelésére specializálódtunk.

Koronavírus hatás - Nem tudok állni, csak egy-két percet, ülni is csak keveset, az izmaim eltűntek 2020. április 13.
Kétségtelen, nem egyformán veszélyes minden emberre a koronavírus fertőzés, de ki az aki ki akarja próbálni, hogy rá milyen hatással lenne. Aki a vasból vagyok, meg bátraké a szerencse alapon nekifutna, az gondoljon arra, hogy szerettei nem biztos, hogy ugyanabba a csoportba tartoznak. A tünetek - amit egy érintett beszámolójából ismerhetünk meg - azért nem túl vonzók: ITT

Társasházi hitelek visszafizetése - TTOE állásfoglalás 2020. április 1.
A vészhelyzetben hozott kormányzati intézkedések egyikeként a társasházi/lakásszövetkezeti hitelekre is érvényes fizetési moratóriummal kapcsolatban a közös képviselőknek/lakásszövetkezeti elnököknek több szempontot is figyelembe kell venniük, melyekre vonatkozóan a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) az alábbi állásfoglalást tette közzé.  

Biztonságos csekkbefizetés otthonról 2020. április 4.
Az OTP internetbanki és mobilalkalmazási szolgáltatása keretében elérhető SmartBank alkalmazás funkcióinak köszönhetően a pénzügyeit már okostelefonjáról is intézheti, így nem szükséges elhagynia otthonát. Használata nemcsak biztonságos, de kényelmes, gyors és rendkívül egyszerű is. Emellett számos hasznos funkcióval könnyíti meg az online bankolást.

Fizetési moratórium vállalkozások és társasházak részére - OTP közlemény 2020. április 1.
A Kormány 2020. március 18-án tőke-, kamat- és díjfizetési moratóriumot (fizetési haladék) hirdetett, így 47/2020. (III.18.) Korm. rendelet, valamint a 62/2020. (III.24.) Korm. rendelettel érintett ügyfelek 2020. március 18-ig folyósított vállalkozói és társasházi hitelei esetében a hiteltörlesztés lehetőségét automatikusan felfüggesztettük.

Az OTP Bank közleménye 2020. március 27.
Az OTP Bank ezúton is kéri azokat a lakossági ügyfeleit, akik a fizetési moratórium ellenére is szeretnék tovább törleszteni meglévő hiteleiket, hogy elsősorban az internetbankban, vagy a bank honlapján is megtalálható nyilatkozatot töltsék ki online.

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások