Barion Pixel

Pályázati felhívás: Környezetvédelmi Alap 2019. - Társházaknak is

2019. szeptember 13.
A pályázaton részt vehet minden, a Rendelet 9. § (1) bekezdése szerinti civil szervezet, budapesti telephelyű köznevelési intézmény, budapesti telephelyű felsőoktatási intézmény és budapesti társasház.

Budapest Főváros Közgyűlésének Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottsága - tekintettel a vonatkozó jogszabályok (a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjáról szóló 12/2009. (III. 13.) Főv. Kgy. rendelet 4. § a) pont, valamint a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 58. § (4) bekezdés) rendelkezéseire - Budapest környezeti állapotának javítása, fejlesztése, valamint a Fővárosi Közgyűlés által 2017 augusztusában jóváhagyott Budapest 2017-2021. időszakra szóló Környezeti Program céljai megvalósításának elősegítésére

nyílt pályázatot hirdet

elsősorban az alábbi témakörökben, az alábbi célok megvalósítása érdekében:

- a szilárd hulladék csökkentése, a levegőminőség és vízminőség javítása akciókkal és szemléletformálással,
- a zöld és háztartási hulladék csökkentése, illetve különösen a műanyag-termékek - ünnepi és reklám eseményekhez szervezett tömeges - felhasználásának (léggömb-, lampioneregetés) csökkentése;
- a szelektív hulladékgyűjtés eredményességének, hatékonyságának növelése,
- hulladékgyűjtő akciók szervezése,
- környezetbarát, biológiailag lebomló tisztítószerek, eszközök alkalmazása,
-a lakossági hulladékégetés káros hatásainak csökkentése;
- a tudatos és megfelelő vízgazdálkodási szemlélet erősítése,
- a csapadékvíz helyben tartása: az ingatlanon belüli, önellátó esővíz-visszatartás és hasznosítás;
- a fővárosi zöldfelületek létrehozása, megújítása, megfelelő gondozása, biológiai aktivitás, sokféleség növelése,
- az avar és kerti zöld hulladék megfelelő helyben történő komposztálása;
- különösen a zöldfelületekkel rosszul ellátott helyeken: társasházi belső udvarok zöldesítése, valamint társasházi balkonkertészet, új zöldhomlokzat és zöldtető létrehozása;
- méhbarát kert, madárbarát kert, rovarhotel létesítése;
- a budapesti helyi védett természeti területeken akciók és szemléletformálás,
- a civil és önkéntes aktivitás növelésével járó programok szervezése és lebonyolítása,
- tanösvények létrehozása, fenntartása,
- a helyi védett területeken folytatott természetvédelmi vizsgálatok, kutatások, elért eredmények és a természetvédelmi kezelések hatásainak bemutatása;

A pályázat témaköreire összesen 58 623 ezer forint áll rendelkezésre.

A pályázat részletes kiírása és az űrlapok elérhetők a www.budapest.hu honlapon, továbbá a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájában (Budapest, V. kerület, Bárczy István utca 1-3.; hétfő és szerda: 8.00-18.00, kedd és csütörtök: 8.00-16.30, péntek: 8.00-14.00).

A pályázatokat Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalához (1052 Budapest, Városház u. 9-11.) 2019. szeptember 16-ig lehet benyújtani postai úton vagy az Ügyfélszolgálati Irodában személyesen 2019. szeptember 16-án 15:00 óráig.

A borítékra kérjük ráírni: Fővárosi Környezetvédelmi Alap 2019.

A benyújtás határidejének Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalába történő érkeztetés dátuma tekintendő. A késve érkezett pályázatok elbírálás nélkül érvénytelennek minősülnek.

A kiíró a pályázatokat legkésőbb 2019. december 31-ig elbírálja, a pályázók értesítéséről 2020. január 31-ig gondoskodik.

Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság

Pályázati felhívás
Pályázati kiírás
Támogatási szerződés minta
Részletes kitöltési útmutató

További híreink


Szórakozóhely zaja a társasházban: mit tehet a közös képviselő és mit a lakók? 2026. április 23.
szorakozohely.jpegKevés olyan helyzet van egy társasház életében, ami annyira gyorsan képes elmérgesedni, mint amikor egy szórakozóhely zaja megjelenik a mindennapokban. Az elején még csak néhány lakó panaszkodik, később azonban egyre több bejelentés érkezik, majd a feszültség már a házon belül is érezhetővé válik. Ilyenkor gyakran hangzik el a kérdés: „Miért nem történik semmi?”

Bezárul egy kiskapu: szigorodik az Otthontámogatás visszafizetése 2026. április 24.
A kormány április 24-én hatályba lépő rendelete bezár egy kiskaput az Otthontámogatásnál: eddig a munkavállaló közös megegyezéssel kezdeményezett munkaviszony-megszűnéssel kikerülhette a visszafizetési kötelezettséget, mostantól ez már nem lesz lehetséges. A szigorítás a korábban megítélt támogatásokra is visszahat.

Mit jelent a társasházi építményi jog az új építésű házaknak? 2026. április 23.
moneyhu-tarsashazi-epitmenyi-jog-otp.jpg2026-ban egy új fogalom jelent meg a magyar ingatlanjogban: a társasházi építményi jog. Bár elsőre jogtechnikai részletnek tűnhet, a gyakorlatban azonban gyorsan megjelenik a társasházak mindennapi működésében is. Olyan újdonságról van szó, amely alapjaiban írja át az újépítésű társasházi lakások értékesítését és finanszírozását, és amellyel alighanem a legtöbb olyan közös képviselő is találkozni fog, aki új építésű házak képviseletét látja el.

http://www.mitoe.hu
Amikor flex helyett a jogász válaszol - újszerű megoldás a folyosói rácsok és szabálytalan klímák felszámolására 2026. április 21.
A folyosói rácsok és a homlokzaton csöpögő klímák évtizedes feszültségforrások. Az Óbuda IV. számú Lakásszövetkezetben egy elszabadult flexszel indult a történet, de végül egy jogilag tűpontos, türelemre építő stratégia hozott tartós békét. Hogyan lehet felszámolni a szabálytalanságokat anélkül, hogy „szekértáborokra” szakadna a lakóközösség? Erről kérdeztük dr. Balázs Andrást, az Óbuda IV. számú Lakásszövetkezet elnökét.

Költségmegosztók nélkül büntetődíj: mit kockáztatnak a társasházak? 2026. április 20.
Egy budapesti 192 lakásos társasház közös képviselője olvasói levélben fordult jogi szakértőnkhöz: ha a közgyűlésen nem szavazzák meg az új fűtésmérő rendszert, büntetésként számlázhat-e 2,5-szeres díjat a FŐTÁV? A válasz: igen, lehetséges, de ennek vannak feltételei.

Egyetlen helyrajzi szám, több társasház – jogi csapdák a földhivatali bejegyzésnél 2026. április 9.
A társasházi közös képviselők kötelező földhivatali regisztrációja sok helyen okoz fejtörést, de van egy helyzet, ahol a probléma különösen éles: a több épületből álló, mégis egyetlen helyrajzi számon nyilvántartott lakóparkok esete. Ilyenkor az adminisztratív valóság és a tényleges működés között komoly szakadék tátong – és ez a szakadék jogi kockázatokat is teremt.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
A számvizsgáló bizottság szerepe a társasházak működésében 2026. április 1.
szamologep_k.jpgMit vizsgál valójában a számvizsgáló bizottság egy társasházban? Hol húzódik a határ az ellenőrzés és a beavatkozás között? Milyen eszközökkel biztosítható, hogy az ingatlan működése átlátható és szabályszerű legyen? A THT márciusi, a „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése” című budapesti konferenciáján Csizmadia Szabolcs igazságügyi könyvszakértő ezekre a kérdésekre adott részletes, gyakorlati válaszokat. Az előadás középpontjában a számvizsgáló bizottság szerepe és felelőssége állt, mivel a lakóközösségek stabil és átlátható működésének egyik legfontosabb pillére a megfelelő ellenőrzési rendszer.

Parkolóhelyek a közös tulajdonban – hogyan rendezhető a használat? 2026. március 27.
dr._KBK_f_v_2_fekvokep.pngGyakori konfliktusforrás a társasházak életében a parkolóhelyek használata, különösen akkor, ha a beruházói ígéretek és a tényleges kialakítás nincsenek összhangban. Az alábbi eset jól példázza, hogyan lehet jogszerűen és ésszerűen kezelni a közös tulajdonú parkolók elosztását. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Közös fűtési költség alóli mentesség hogy alakul az új szabályozás mellett? 2026. március 24.
A fűtési költségek elszámolásának jogszabályi változása nemcsak az arányokat érinti, hanem a korábban alkalmazott egyedi mentességek további sorsát is. Felmerülhet a kérdés, hogy a kizárólag utcai bejárattal rendelkező helyiségek hogyan vesznek részt a közös fűtési költségek viselésében. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Garanciális igények hatékony jogi érvényesítése magánlakásoknál és társasházi tulajdonba tartozó épületrészeknél 2026. március 16.
Új építésű lakást vagy frissen átadott társasházi házrészt venni ma is komoly kockázat: ha hiba derül ki, a tulajdonos könnyen elveszik a jogszabályok és határidők között. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napján Dr. Kiss Balázs Károly elnök arról beszélt, milyen jogi eszközökkel érdemes élni, ha hibás a teljesítés, és hogyan működik a kötelező jótállás magánlakásoknál és társasházi épületrészeknél.

Hogyan kell benyújtani a társasházi beszámolót a földhivatalhoz? 2026. március 10.
Van-e jogszabályban rögzített határidő a benyújtásra? Milyen dokumentumokat kérnek, és szükséges-e jogi képviselő az eljáráshoz? Mi történik akkor, ha a társasház elmulasztja a beszámoló benyújtását, és milyen jogkövetkezményekkel járhat ez a gyakorlatban? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol. Dr. Kiss Balázs Károly.

Szakaszos hitelfolyósítás az új lakásoknál – módosultak az otthonteremtési támogatások szabályai 2026. március 6.
A 40/2026. (III. 5.) Korm. rendelet elsősorban az újépítésű lakások vásárlásának finanszírozását érinti, különösen a CSOK Plusz hitel és a FIX 3%-os Otthon Start kölcsön igénybevételének feltételeit. A változások egyik legfontosabb eleme, hogy új lakás vásárlásakor a hitelösszeg már a használatbavételi engedély kiadása előtt is folyósítható lehet.

Hogyan készíthető hangfelvétel a közgyűlésen, ha egyetlen tulajdonos ellenzi? 2026. március 5.
Az SZMSZ-ben az szerepel, hogy a közgyűlésről a jegyzőkönyv vezetése történhet jegyzeteléssel és/vagy hangfelvétel útján. Ki jogosult a hangfelvétel készítésére, milyen feltételek mellett? Igaz-e, hogy ha egy tulajdonos ellenzi a hangfelvétel készítését, akkor nem készíthető? Olvasói kérdésekre jogi szakértőnk válaszol.

Vízkorlátozás egy vitatott díj miatt – meddig mehet el a szolgáltató? 2026. február 26.
Egy szegedi társasház lakói szerint jogtalanul követel tőlük csapadékvíz-elvezetési díjat a szolgáltató, ráadásul az összeg behajtására ivóvíz-korlátozást helyezett kilátásba. A Kossuth Rádió műsorán dr. Poprádi Péter ügyvéd szakértőként elemezte a jogi helyzetet.

Az önkormányzati lakás bérlője nem fizet – perelhető a tulajdonos? 2026. február 18.
Kitől követelheti a ház a tartozást: közvetlenül a bérlőtől, vagy minden esetben a tulajdonostól? A kérdés különösen érdekessé válik, ha az önkormányzat és a társasház eltérően látja a jogi helyzetet. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Egyedi mérőóra vagy költségmegosztó? – A MITOE utánajárt: Itt a Minisztérium állásfoglalásának értelmezése a 676/2023. Kormányrendeletről! 2026. február 17.
A saját hőközponttal rendelkező társasházak elszámolása körül régóta parázs vita zajlik a szakmában. A 676/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet megjelenése óta a szakma két táborra szakadtak a gázkazános, egyedi hőfogyasztásmérővel felszerelt épületek elszámolását illetően. Most azonban megérkezett az Energiaügyi Minisztérium tisztázó állásfoglalása, amely pontot tesz a találgatások végére. Vagy mégsem?

Nő a lakások áramigénye – de ki fizeti a társasházi hálózat bővítését? 2026. február 12.
A lakásfelújítások során megnövelt villamos kapacitások közvetve túlterhelhetik a társasházak közös elektromos hálózatát, így szükségessé válhat a korszerűsítés. Felmerül a kérdés: igazságos-e, ha a költségeket mindenki a tulajdoni hányad szerint viseli, vagy arányosítható-e azokkal, akik nagyobb teljesítményt használnak? Az olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Képviselői regisztráció a földhivatalok gyakorlatában – Hogyan és hogyan ne csináljuk 2026. február 5.
Dr. Kiss Balázs Károly ügyvéd, a THT jogi szakértője a társasházi képviselők regisztrációs kötelezettségének földhivatali tapasztalatairól számolt be a XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n. A több mint négyszáz ügyön alapuló gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy az eljárás még mindig tele van bizonytalansággal, hibás bejegyzésekkel és értelmezési zavarokkal.

Ki fizeti a tető javítását, ha a hiba egy beépítéskor keletkezett? 2026. január 29.
Egy padlástér-beépítés után évekkel derül ki, hogy a tetőszerkezetet szakszerűtlenül kivitelezték, sőt életveszélyessé vált. Az új tulajdonos joggal teszi fel a kérdést: ki viselje a bontás és az újjáépítés költségét - ő maga, az eladó vagy az egész társasház? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Új eljárási és kivitelezési szabályok 2026-tól 2026. január 26.
A 2025 végén megjelent 448/2025. (XII. 29.) Korm. rendelettel és a hozzá kapcsolódó jogszabály-módosításokkal foglalkozó összeállításunk második részében többek között a rendeltetésváltás, a telekalakítás és az e-naplóval kapcsolatos pontosítások szerepelnek. Ezek közvetlenül befolyásolhatják a határidőket, az adminisztrációt és végső soron a beruházás költségét.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások