Barion Pixel

Milyen közgyűlési szavazati arány szükséges egy társasházi felújításhoz?

2021. február 22.
felujitas.jpgA hazai társasházak fele felújításra szorul, de mindig kérdés, hogy mit, mikor és hogyan hozzanak helyre a tulajdonosok, a beruházást pedig miből finanszírozzák. A Kossuth Rádió Napközben című műsorának társasházi blokkjában egy egri épület hosszú éveken át tartó, tudatosan tervezett felújításának története körvonalazódik, amiből kiderül az is, hogy ők logikusan a festést-mázolást hagyták a sor végére, amikor már a szigeteléssel, gépészettel, tetőfelújítással és más munkákkal is végeztek.

Szóba került, hogy pénzügyi háttér megteremtéséhez a legfontosabb a közös költség és a felújítási alap helyes megállapítása és annak befizetése. Ez egyre több társasházban azt is jelenti, hogy a külföldi tulajdonosokkal is meg kell tudni értetni, hogy hiedelmeikkel ellentétben egy társasházi lakásnak nem elég csak a vételárát kifizetniük, havi kötelezettséget is vállaltak a vásárlással, még akkor is, ha nem laknak az ingatlanban.

A műsor társasházi szakértője, dr. Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) elnöke itt jelezte, hogy a külföldi tulajdonosok többsége azért sem fizeti a közös költséget, mert nem is érti, hogy mi az. Ráadásul az elérhetőségüket sem adják meg, amin keresztül tartani lehetne velük a kapcsolatot.

A TTOE ezért kezdeményezte egy olyan jogszabály megszületését, mely előírja, hogy magyarországi kapcsolattartót kelljen megnevezniük, aki természetesen lehet maga a tulajdonos is. Fontos lenne az is, hogy ezt az adásvétel során az ügyvéd kérje a szerződésben, s egyben rögzítse azt is, hogy ügyfele megismerte az ingatlannal kapcsolatos rendszeres fizetnivalókat is. Ez a jogszabály abban is segítene, hogy a finanszírozáshoz banki hitelt igénylő társasház ne bukjon el a bírálat során, hiszen olyan társasház, ahol nagyobb kintlévőségek vannak, szinte kizárt, hogy forráshoz jusson.

A felújítási munkák és a költségek elfogadásához szükséges közgyűlési szavazati arányok kapcsán a TTOE elnöke elmondta, hogy abban az esetben, ha a társasház megtakarításai elegendőek a tervbe vett munkák elvégzéséhez, akkor közgyűlésen vagy megismételt közgyűlésen megjelentek egyszerű többsége elég döntéshez.

Az, hogy ez a szavazati arány hogyan változik abban az esetben, ha banki hitel felvétele is szükséges a finanszírozáshoz, a Kossuth Rádió Napközben című műsorának archívumában ITT hallgatható meg az elhangzás napjától (február 16.) két hónapig, 10:15 percnél:

https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2021-02-16_10-12-00&enddate=2021-02-16_10-23-00&ch=mr1

Hallgassa Ön is keddenként 10:15-től a Napközben című műsor társasházi perceit a Kossuth Rádióban és tegye fel kérdéseit a 0630 9000 666-os sms számon!

További híreink


Csak egylakásos lakóépület alakítható ki a XVI. kerület kertvárosias övezeteiben – szigorú önkormányzati ellenőrzés indul 2025. október 18.
A Budapest XVI. kerületi Önkormányzat hivatalos felhívásban figyelmezteti az ingatlanközvetítőket és a vásárlókat: a helyi építési szabályzat (KÉSZ) értelmében a kertvárosias lakóterületeken legfeljebb egy önálló rendeltetési egység - azaz egy egylakásos lakóépület - alakítható ki. Ez a rendelkezés azt is jelenti, hogy a meglévő épületek sem oszthatók fel több lakóegységre, és a lakásszám sem növelhető.

Bontandó ház, egyidejű tulajdonlás nem akadály – változnak a jogosultsági feltételek a FIX 3%-os hitelnél 2025. október 7.
A kormány a felhasználói tapasztalatok alapján több ponton is módosítja a FIX 3%-os lakáshitel program szabályait. A változtatások fő célja, hogy minimalizálják a technikai akadályokat és megkönnyítsék a hiteligénylési folyamatot a programban részt vevők számára. A módosítások többek között az építési engedélyek elfogadhatóságát, a telekvásárlás szabályait, az egyidejű tulajdonlás értelmezését, a folyósítás menetét és a jogosultsági feltételeket érintik.

Új jog a társasházak építésénél – védelem a vevőknek is 2025. október 6.
A kormány új jogintézményt vezetne be a társasházi építkezéseknél, amely már az építés alatt álló lakásoknál is biztosítana védelmet a vevőknek és a hitelezőknek. A törvényjavaslat több ponton módosítja a társasházi, ingatlan-nyilvántartási és közjegyzői szabályokat, valamint kapcsolódik a nemrég indított FIX 3%-os lakáshitelhez is.

Civil felajánlásokból is bővülhet a hátrányos helyzetű települések lakhatási programja 2025. október 1.
Megjelent egy kormányrendelet, amely új keretet ad a hátrányos helyzetű településeken megvalósuló lakhatási programoknak. A társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelet szerint civil szervezetek ingyenesen felajánlott ingatlanjai is bekapcsolódhatnak a településeken induló integrációs lakhatási konstrukcióba. Kedvezményes bérleti lehetőségek, szociális támogatás.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Sürgős felújítási munkálatokhoz célbefizetésre lenne szükség – szakértő válaszol 2025. szeptember 25.
Mekkora szavazati arány szükséges a célbefizetés elfogadásához? Mi minősül a rendes gazdálkodást meghaladó kiadásnak?

Manipulált végrendeletek és a törvényes örökös jogai – Hogyan döntött a bíróság? 2025. szeptember 12.
A végrendelet érvényessége és annak körülményei számos jogi kérdést vetnek fel, különösen akkor, ha manipuláció gyanúja merül fel. Előfordul, hogy egy ingatlan nem a családban marad, és az átírás körülményei joggal adnak okot kételyre. A bíróság feladata, hogy megállapítsa, valóban szabad akaratból történt-e az örökhagyó döntése, vagy külső befolyás hatására született meg.

A képviselő fizetést kap, mégsem dolgozik – Mit tehet a lépcsőház? 2025. szeptember 11.
A közös képviselőnk sem az éves elszámolási közgyűlésén, sem a tulajdonosok 10%-a által összehívott közgyűlésen nem jelent meg. A két közgyűlést a Számvizsgáló Bizottság elnöke tartotta meg, a közgyűlések jegyzőkönyv vezetője is ő volt. Az olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Lakhatás mint jog és gazdasági kihívás – terv a megfizethető otthonokért 2025. szeptember 10.
Az Európai Parlament lakásválsággal foglalkozó különbizottsága először fogalmazott meg átfogó uniós szintű terveket a lakhatási nehézségek enyhítésére. A spanyol Borja Giménez Larraz, a HOUS bizottság előadója videóüzenetben szólt az UIPI 46. kongresszus résztvevőihez. Üzenete a finn modellt dicsérte, és közben az európai közös cselekvés szükségességét hangsúlyozta.

A nyár kreatív önazonosság védelmi szabályozásai 2025. szeptember 3.
Van, ahol a pénztárcát kérik először kinyitni, máshol a nyelvtudást vagy a munkaviszonyt nézik, és akad hely, ahol mindehhez személyes meghallgatás is társul, mintha állásinterjúra mennénk. Egy csokorba gyűjtöttük a legszínesebb megoldásokat.

Szeptembertől drágább lesz a közjegyző, kivéve a támogatott hiteleseknek 2025. augusztus 29.
Új szabályok lépnek életbe a közjegyzői díjszabásban, amelyek közvetlenül érintik mindazokat, akik kedvezményes, államilag támogatott lakáshiteleket vesznek igénybe. Az Igazságügyi Minisztérium rendelete a megemelkedett működési költségek miatt általánosan növeli a közjegyzői díjakat, ugyanakkor jelentős kedvezményt biztosít azok számára, akik otthonteremtési vagy felújítási programok keretében kölcsönt vesznek fel.

Két épület, két közös képviselő, egy helyrajzi szám - hogyan kezeli a Földhivatal? 2025. augusztus 27.
Társasházunk két épületből áll egy közös helyrajzi számon. A két épületnek is van külön felvett helyrajzi száma. A társasház Alapító Okirata és SZMSZ-e épületenként rendelkezik közös képviselő megválasztásáról. Hogyan kezeli a Földhivatal az ezzel kapcsolatos regisztrációt? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Legfrissebb rendelet a FIX 3%-os lakáshitelhez – összehangolják az otthonteremtési programokat 2025. augusztus 25.
A Kormány legfrissebb rendelete (282/2025. VIII. 25.) több otthonteremtési támogatási formát igazít össze, kiemelten az idén bevezetett Otthon Start program FIX 3%-os lakáshitelét. A cél az, hogy a családok a Babaváró, a CSOK Plusz és a kistelepülési otthonteremtési támogatások mellett egyszerűbben és átláthatóbban férjenek hozzá a kedvezményes hitelhez. Az új szabályok 2025. szeptember 1-jétől lépnek hatályba, egyes részek október 1-jétől érvényesek.

Új szabályok társasházakat is érintő építési és telekalakítási eljárásokban 2025. augusztus 25.
A kihirdetett 284/2025. (VIII. 25.) Korm. rendelet több építésügyi és településrendezési szabályt módosít. A változások közvetlenül érintik a társasházak építési, átalakítási és használatbavételi ügyeit is. A módosítások a folyamatban lévő eljárásokra is kiterjednek, így nemcsak az új beruházásokra, hanem a jelenleg zajló ügyekre is hatással lehetnek.

Új szabályok a társasházi energiaközösségeknek: egyszerűbb csatlakozás és átlátható elszámolás 2025. augusztus 22.
2025 augusztusától a villamosenergia-szabályozás kifejezetten nevesíti a társasházi energiaközösségeket. A változtatások célja, hogy a közös napelemes beruházások elszámolása egyértelmű legyen, a hálózati csatlakozási eljárás pedig gyorsabban és átláthatóbban működjön.

Mi kell ahhoz, hogy az adataink biztonságban legyenek? – Társasházkezelés és adatbiztonság 2025. augusztus 19.
A társasházak mindennapi működésében az adatkezelés kiemelt jelentőséggel bír. A közös képviselet során keletkező adatok - legyen szó tulajdonosokról, lakókról vagy beszállítókról - érzékeny információnak minősülhetnek, és védelmük szigorú jogi keretek között történik.

Jogtalanul használt közös helyiség: mit tehet a társasház? 2025. augusztus 13.
A társasházak mindennapi működésében gyakori problémát jelent, ha egy közös tulajdonú helyiséget - például pincét, tárolót vagy raktárt - valamelyik tulajdonostárs jogcím nélkül használja, és ezzel akadályozza annak közösségi hasznosítását. Különösen kellemetlen a helyzet, ha az adott helyiséget bérbe adnánk, de az illető felszólításra, vagy közgyűlési határozat ellenére sem hajlandó azt kiüríteni.

Kiemelt beruházássá válhatnak a 3%-os hitelprogramra épített lakóparkok 2025. augusztus 12.
A 2025. augusztus 11-én megjelent kormányrendelet értelmében a FIX 3% hitelprogram feltételeinek megfelelő, 250 lakásnál nagyobb lakóparkok építése kiemelt beruházássá nyilvánítható, ami gyorsított engedélyezési eljárást biztosít számukra.

Kamerás megfigyelés jogszerűen 2025. augusztus 11.
A társasházi kamerarendszerek üzemeltetése kapcsán komoly jogi és pénzügyi következményekkel járhat a szabályozás figyelmen kívül hagyása. Dr. Tóth Judit Lenke - adatvédelmi és adatbiztonsági szakjogász, a Smartfill Legal Kft. pénzmosás elleni eljárások szakértője - előadásában részletesen ismertette, mire kell figyelniük a közös képviselőknek és társasházkezelőknek a GDPR legújabb követelményei alapján.

Saját parkoló, mégsem használhatja? – Vitás társasházi tiltás elektromos autók ellen 2025. augusztus 8.
Egy társasház közgyűlése határozatban döntött az elektromos meghajtású gépjárművek mélygarázsból történő kizárásáról. Az eset jól mutatja, hogy a társasházi döntéshozatalban a közösségi érdekek és az egyéni tulajdonosi jogok között gyakran nehéz megtalálni az egyensúlyt, és a szabályozási környezet nehezen tart lépést a technológia fejlődésével.

Drágább lesz a tulajdoni lap és a változásfigyelés – fontos tudnivalók az új díjszabásról 2025. augusztus 6.
Szeptembertől lép hatályba az a kormányrendelet, amely több ponton módosítja az ingatlan-nyilvántartási eljárások és adatszolgáltatások díjait. A friss szabályozás nemcsak a tulajdoni lapok lekérésének költségeit emeli meg, hanem részletesen meghatározza a fizetés módját, a díjfizetésre kötelezettek körét és az ügyintézéshez szükséges adminisztratív lépéseket is.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások