Mikor tarthatja nyilván a közös képviselő a telefonszámomat, e-mail címemet?2021. július 27. |
|---|
Nemrég egy óbudai lakásszövetkezeti épületben megjelent egy kiírás, amiben arra figyelmeztették a lakókat, hogy a környéken idegen személyek eltartási szerződéseket kötnek, s az idősek, akik megkötötték, utána pár héten belül elhaláloznak.
|
|
4 670 HUF
Házszám tábla (fém vagy UV álló műanyag)
![]() Érdekel → |
|
A Kossuth Rádió Napközben című műsorának társasházi rovatában ezúttal ennek apropóján beszéltek arról, hogy a társasházi lakásszövetkezeti lét sok támadási lehetőséget hagy a csalók, bűnözők számára, de védelmet is biztosíthat ellenük. dr. Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a közömbös környezet olaj a tűzre, bíztatás a rossz szándékú emberek számára. Az ellenkezője viszont visszatartó erő. Ha azt látja a bűnöző, hogy kontroll alá kerül és ellenállásra számíthat a környezet által, akkor más célpontot keres, ahol kisebb a kockázat. dr. Bék Ágnes a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) elnöke is a közösség tagjainak szoros együttműködésében és a hatékony belső kommunikációban rejlő pozitívumokat emelte ki, de szót ejtett arról is, hogy az aktuális adatvédelmi törvény alapján mi kell ahhoz, hogy ebben részt vehessenek a tulajdonosok. A műsor itt hallgatható meg az elhangzás napjától (június 20.) két hónapig, 10:15 percnél: https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2021-07-20_09-05-00&enddate=2021-07-20_11-10-00&ch=mr1 Hallgassa Ön is keddenként 10:15-től a Napközben című műsor társasházi perceit a Kossuth Rádióban és tegye fel kérdéseit a 0630 9000 666-os sms számon! |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások
Nemrég egy óbudai lakásszövetkezeti épületben megjelent egy kiírás, amiben arra figyelmeztették a lakókat, hogy a környéken idegen személyek eltartási szerződéseket kötnek, s az idősek, akik megkötötték, utána pár héten belül elhaláloznak.

Felvételsorozat első része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Lestyán Mária, építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, szakújságíró, TSZVSZ elnök, szakmai kapcsolatokért felelős igazgató - Rockwool Hungary Kft.
Új támogatási lehetőség nyílik 2026 februárjától azoknak a háztartásoknak, amelyek szeretnék jobban kihasználni a megtermelt napenergiát, csökkentenék villanyszámlájukat és növelnék energiafüggetlenségüket. Az Otthoni Energiatároló Program keretében akár 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás is elérhető energiatároló telepítésére.
Stratégiai együttműködést kötött az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar és a THT kiadója, a Proptech Digital Investment Zrt. A létesítménygazdálkodó és -üzemeltető szakmérnök/szakmenedzser szakos hallgatók díjmentes szaklap-előfizetést és mesterségesintelligencia-asszisztens hozzáférést kapnak 
Egyre több társasházi lakó vált elektromos autóra, a töltési lehetőségek azonban sok helyen még hiányoznak. A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n az Evergy Charging Kft. szakemberei, Szakács Gréta és Szendrei Krisztián előadásukban bemutatták, milyen műszaki, jogi és pénzügyi megoldásokkal lehet a társasházi környezetben is biztonságos és költséghatékony töltést biztosítani.
A nagyobb társasházak működésével együtt óhatatlanul nő a kezelt pénz mennyisége is, és ezzel párhuzamosan erősödnek az ellenőrzéssel, átláthatósággal kapcsolatos elvárások. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
Ha már van lakáshitel- vagy lakáslízing-szerződés, ami 2026. január 1. előtt érvényesen létrejött, akkor az Otthontámogatás 2026-os igénylésénél 2026. január 20. az első igazán kritikus dátum: eddig kell a kérelmet a munkáltatónál benyújtani. 
Magyarországon a téli szmog nem elsősorban a gyárak vagy az autók miatt alakul ki. A rossz energiahatékonyságú épületekben, elavult berendezésekkel, gyakran nedves fával vagy hulladékkal történő fűtés a szállópor-kibocsátás egyik fő okozója. A probléma kezelése ezért legalább annyira lakhatási és felújítási kérdés, mint környezetvédelmi.
A hazai társasház-állomány megújítása évek óta az egyik legnehezebben mozdítható területe az épületenergetikának. A problémák nem ismeretlenek: széttagolt tulajdonosi szerkezet, lassú döntéshozatal, bizonytalan finanszírozás és hiányos műszaki adatok. A Renoinvest projekt magyarországi záró nemzeti kerekasztala ezekre a visszatérő akadályokra keresett rendszerszintű válaszokat, kifejezetten a társasházi felújítások szemszögéből.
Sokan nem tudják, hogy lakáscsere esetén nem feltétlenül a teljes vételár után kell illetéket fizetni. 2026. január 1-jétől a szabályok még kedvezőbbé váltak: az eladott lakás akár öt évvel korábbi értékesítése is beszámítható az illetékalap csökkentésébe.
2026. január 1-jével megszűnt a rövid távú lakáskiadás jogi lehetősége Terézvárosban. A több mint egyéves felkészülési időszak után az önkormányzat nemcsak hatályba léptette a rendeletet, hanem meg is kezdte annak aktív betartatását: elindultak az ellenőrzések, és már az első napokban szabályszegésre utaló jeleket találtak.
A társasházak villamos hálózatának egyik legelhanyagoltabb eleme a méretlen elektromos rendszer, amelynek meghibásodása nemcsak áramszünetet, hanem komoly tűzveszélyt is jelenthet. A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n tartott előadásában Czekmeiszter Marcell villamosmérnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a társasházi csatlakozóberendezés - bár a ház tulajdonában van - az áramszolgáltató használatában áll, és éppen ez a kettősség teszi a „rendszer mostohagyermekévé".
A hó eltakarításának elmulasztása miatti elcsúszásos balesetek esetén rendszeresen felmerül a kérdés, hogy ki viseli a felelősséget: a társasház, a közös képviselő vagy az ingatlan tulajdonosa. A társasház köteles gondoskodni a közös területek biztonságáról, és ha ezt elmulasztja, a károsult kártérítést követelhet.
Év végén több építésügyi, zöldfelületi és földmérési szabályt módosítottak. A változások első látásra technikai jellegűek, azonban számos ponton érinthetik a társasházak működtetését is felújítás, bővítés, új épületrész kialakítása vagy használatbavétel esetén. Az alábbiakban kifejezetten társasházkezelői nézőpontból, a gyakorlati teendőkre koncentrálva foglaljuk össze a legfontosabb elemeket.
A fűtési szezon nemcsak a meleg otthonok időszaka, hanem a legtöbb lakástűz és szén-monoxid-mérgezésé is. Lestyán Mária építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, szakújságíró, a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség elnöke a XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n arra figyelmeztetett: a társasházakban a tűzvédelem nem jogszabályi formalitás, hanem mindennapi gondosság kérdése.
Az Országgyűlés elfogadta a 2025. évi CXXX. törvényt, amely átfogóan módosítja a szövetkezeti jogszabályokat annak érdekében, hogy önálló, uniós szabályozással összhangban álló keretet teremtsen az energiaszövetkezetek számára. A 2026. január 1-jén hatályba lépő rendelkezések pontosan meghatározzák az energiaközösségek működésének feltételeit, a tagsági szabályokat és a gazdálkodási előírásokat.
Egy társasházban egyetlen ingatlanként nyilvántartott albetétben több, külön használatú lakást alakítottak ki. A jogvita lényege, hogy a díjat a tényleges használathoz kötődő szempontok alapján kellene meghatározni, miközben a tulajdoni lap csak egy lakást tüntet fel. Az ebből fakadó ellentmondás bírósági útra terelte az ügyet. Érdemes áttekinteni, milyen jogi és szabályozási lehetőségei vannak a társasháznak annak érdekében, hogy a díjfizetés a tényleges lakásszámot tükrözze. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A társasházi biztosítások díja az elmúlt évben érezhetően megemelkedett, de az okok korántsem egyértelműek. A XVI. Közös Képviselők Napja és Társasházi EXPO-n a biztosítói kerekasztalnál négy piaci szereplő képviselői vitatták meg, miért kerülnek egyre többe a biztosítások, hogyan működik a mestervonalas assistance, és miért nem old meg mindent a kötelezővé tétel. Simon János (Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.), Antalffy Dániel (Allianz Hungária Zrt.), Hegyháti Szilvia (Generali Biztosító Zrt.) és Lévai Dániel (Netrisk Magyarország Kft.) beszélgetéséből kiderült: a biztosítások világa legalább annyira sokszínű, mint maguk a társasházak.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében. 






































