Rekord született az OTP Business Társasházi Pályázatán2021. augusztus 3. |
|---|
Műemléki rekonstrukció, akadálymentesítés, elektromos gépjármű töltők kialakítása, valamint parkosítás is szerepel azon célok között, amelyekre idén vissza nem térítendő támogatást nyertek a lakóközösségek az OTP Business Társasházi Pályázatán. A két kategóriában meghirdetett pályázatra rekordszámú - több mint 1300 - jelentkezés érkezett, ezek közül választotta ki a szakmai zsűri azt a húsz pályázatot, amelyeket a hitelintézet összesen 15 millió forinttal támogat.
|
|
22 300 HUF
THS ARCHED mennyezeti lámpa 16W NW króm
![]() Érdekel → |
|
Hamarosan ismét régi pompájában tündökölhet egy budapesti, Bethlen Gábor utcai műemléki védettségű társasház. A közel százéves lakóépület erősen leromlott homlokzatának - eredeti állapotnak megfelelő - felújítása az egyik, az OTP Business Társasházi Pályázatának idei nyertes kezdeményezései közül. A hitelintézet által 13. alkalommal meghirdetett felhívásra minden eddiginél több, összesen 1357 pályázat érkezett. „Örömünkre szolgál, hogy rekordszámú pályázat közül választhattuk ki a nyerteseket, hiszen ez is visszaigazolja azt, hogy kezdeményezésünkkel jó úton járunk, a társasházak és lakószövetkezetek keresik fejlesztéseikhez a támogatási lehetőségeket. Fontosnak érezzük, hogy az állagmegóvás és a biztonsági fejlesztések mellett ebben az évben ismét támogathatunk olyan kiemelten fontos célokat is, mint az akadálymentesítés, egy-egy játszótér kialakítása vagy a környezet megóvása" - mondta Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozási Főosztályának vezetője. 2021-ben is két kategóriában, összesen 15 millió forint vissza nem térítendő támogatással díjazta a zsűri a legjobbnak ítélt húsz pályázatot. Mivel a jelentkezők számos ötletes és előremutató kezdeményezéshez kértek támogatást, amelyek önmagukban is igazolták a lakóközösségek összetartását, idén is igen nehéz dolga volt a zsűrinek. A testület a döntés során figyelembe vette egyebek mellett azt is, hogy a pályázat megvalósítása mennyire szolgálja a közösség érdekeit, a társasház szűkebb környezetének minőségi javítását, és azt, hogy a lakók mekkora közös munkát vállalnak a tervezésben, illetve a kivitelezésben. A műemléki homlokzat rekonstrukciója mellett a lakók biztonságát és védelmét célzó beruházások, illetve az energiahatékonysági felújításokat célzó „Otthon a jövőben" kategória nyertesei közül egy kisvárdai és egy orosházi társasház az elöregedett bejárati ajtók cseréjére, míg egy szolnoki és egy budapesti lakóközösség az épületek akadálymentesítésére nyert támogatást, hogy így segítse az idős és mozgásukban korlátozott lakókat. Egy budapesti társasház az épület életveszélyessé vált függőfolyosójának felújítására fordíthatja az elnyert összeget, míg egy másik, szintén budapesti lakóközösség a környezettudatosságot szem előtt tartva az épület mélygarázsában elektromos gyorstöltőket alakíthat ki. A lakók testi épségét és biztonságát célozta egy gyöngyösi társasház nyertes pályázata az épület körüli járda és lépcső felújításával. Hasonló céllal pályázott egy zalaegerszegi három lépcsőházas társasház a külső lépcsőkorlát cseréjének támogatására, míg egy győri lakásszövetkezet a világítótestek korszerűsítésével - a fogyasztás csökkentésével - kíván a biztonság mellett a környezet megóvásához is hozzájárulni. A társasházak és lakásszövetkezetek üzemeltetésének hatékonyabbá vagy akár fenntarthatóbbá tételét, illetve a közös helyiségek fejlesztését támogató „Otthon a közösségben" kategóriában egy öt budapesti társasház közreműködésben megvalósuló kezdeményezés, az épületek által közrefogott, elhanyagolt kert megújítása nyert támogatást. Hódmezővásárhelyen és Debrecenben szintén egy eddig kevésbé használt zöld területet formál közösségi rekreációs térré a lakóközösség az elnyert támogatás segítségével. Egy győri társasház az ingatlan előtti zöldterületek parkosításával nemcsak a lakók életkörülményein fog javítani, de a megyeszékhelyek városképét is szebbé varázsolja. A pályázatok díjazása mellett a nyertes pályázatok benyújtói is nyertek egy 100.000 forint értékű ajándékutalványt. Díjazás mindkét kategóriában: I. helyezés: 1 200 000 Ft |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások
Műemléki rekonstrukció, akadálymentesítés, elektromos gépjármű töltők kialakítása, valamint parkosítás is szerepel azon célok között, amelyekre idén vissza nem térítendő támogatást nyertek a lakóközösségek az OTP Business Társasházi Pályázatán. A két kategóriában meghirdetett pályázatra rekordszámú - több mint 1300 - jelentkezés érkezett, ezek közül választotta ki a szakmai zsűri azt a húsz pályázatot, amelyeket a hitelintézet összesen 15 millió forinttal támogat.

A magyar építőipari és ingatlanfejlesztési szektor meghatározó szereplője, a Bayer Construct Zrt., valamint a Bosnyák téri kormányzati irodanegyed kivitelezéséért felelős projektcég, a ZVK Development Kft. csődeljárás lefolytatását kezdeményezte saját magával szemben.
Az Európai Unió klíma- és energiapolitikai célkitűzéseinek elérésében kiemelt szerepet kap a meglévő épületállomány energiahatékonysági korszerűsítése. A rendezvényen a szakpolitika, a finanszírozási szektor és az építőipari szereplők képviselői elemzik a jelenlegi szabályozási és piaci környezetet.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. 2026. szeptember 1-jétől tette elérhetővé az egyetemes szolgáltatásban részesülő lakossági és nem lakossági ügyfelek számára a D árszabást, vagyis a dinamikus tarifát. A 2027. január 1-jétől életbe lépő konstrukció önkéntes alapon igényelhető. 
A Kormány 2026. szeptember 1-jén nyújtotta be az Országgyűlésnek a T/572. számú törvényjavaslatot, amely a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.) átfogó korrekciójára tesz javaslatot. A módosítás célja az Európai Unió Bíróságának ítéletéből fakadó kötelezettségek teljesítése, a kiemelt beruházások környezeti kontrolljának megerősítése, az állami lakásépítési stratégiák összehangolása, valamint az ágazati szereplőket terhelő adminisztratív kötelezettségek csökkentése.
Új hirdetések jelentek meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.
A Budavári Önkormányzat online véleménynyilvánító szavazást indított az I. kerületi rövid távú lakáskiadás (Airbnb) jövőbeli szabályozásáról, amelyben a kerületi lakosok 2026. szeptember 30-ig mondhatják el véleményüket. 
2026. szeptember 18-án újra lehetőség nyílik az eHÁZ szoftver valamennyi funkciójának megismerésére. Az esemény során személyes konzultációra is lesz alkalom. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A Kormány a lakásépítések ösztönzését, a lakáskínálat bővítését és a megfizethető lakhatás feltételeinek javítását célzó intézkedésekről döntött. Az 1275/2026. (VIII. 31.) Korm. határozat alapján szeptember végéig elő kell készíteni a Wekerle Lakásépítési Programot, emellett felülvizsgálják a lakáscélú kiemelt beruházások szakmai feltételeit is.
A hazai lakóépület-állomány szerkezete és energetikai állapota olyan mélyreható strukturális válságot tükröz, amely megkérdőjelezi a magyar klímatranzíció és az energiabiztonság megvalósíthatóságát. Az Európai Unió felülvizsgált Épületenergetikai Irányelve (EPBD) szigorú kötelezettségként írja elő a legrosszabb energiahatékonyságú épületek prioritásos korszerűsítését. A JustReno projekt keretében elvégzett átfogó elemzés alapján a hazai épületállomány energetikai lemaradása nem csupán technológiai deficit, hanem mélyen beágyazott területi és társadalmi egyenlőtlenségek következménye.
Nem egyszerűen az látszik a közös képviselői díjakból, hogy Budapesten drágább, vidéken pedig olcsóbb a szolgáltatás. A MITOE és a THT 2026 eleji felmérésének részletesebb elemzése ennél jóval érdekesebb képet mutat: Magyarországon több, egymástól látványosan eltérő közös képviselői működési modell él egymás mellett. Van közöttük olyan, amelyből professzionális szolgáltatói piac kezd kialakulni, és olyan is, amelynek hosszú távú fennmaradása már kérdésesnek látszik.
A távleolvasható mérőeszközök 2027. január 1-jei kötelező bevezetése a társasházak széles körét érinti. Az alábbi olvasói kérésre adott szakértői összefoglaló pontról pontra rendszerezi, hogy mely ingatlanokban kötelező az átállás, milyen mérőkre terjed ki a jogszabály, és hogyan kell eljárni a helyi önkormányzatoknál a vizsgálatok benyújtásakor.
A társasházbiztosítások díjának emelkedése, az alulbiztosítottság, a lakások és a társasház biztosításának elhatárolása, valamint az egyre újabb kockázatok is szóba kerültek a THT „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése " konferenciájának kerekasztal beszélgetésén. A résztvevők a közös képviselőknek és a tulajdonosoknak is adtak gyakorlati tanácsokat a biztosítások kiválasztásához és a károk bejelentéséhez.
Lenner Dorottya csaknem 10 éve, 2017-ben csatlakozott az eHÁZ csapatához, mint ügyfélszolgálatos munkatárs, és 2026 júliusától ő tölti be az eHÁZ termékfelelősi pozícióját. Dorottyát a THT az elmúlt évekről és az eHÁZ várható újdonságairól kérdezte.
Le kell cserélni a még érvényes hitelességi idejű, de hagyományos (nem távleolvasható) melegvízmérőket kötelezően a határidő előtt, és pontosan melyik jogszabály vonatkozik az egyedi kazán nélküli, tisztán távhős épületekre? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
Míg a főváros egyes részein már gőzerővel zajlanak a helyszíni felmérések és a műszaki vizsgálatok, addig más kerületekben az elbírálás, vagy éppen az új pályázatok befogadása van napirenden.
A városi környezetben megjelenő csótányok nemcsak kellemetlen látványt nyújtanak, de jelenlétük komoly higiéniai és egészségügyi kockázatokat is hordoz magában. A hatékony védekezés alappillérét a megelőzés és a tulajdonosi felelősségvállalás jelenti. A jogszabályi előírások alapján a lakott területeken mindenkinek általános kötelezettsége a kártevők elleni védekezés és megtelepedésük megakadályozása.
A parlamenti választások óta 29 önkormányzat döntött úgy, hogy visszavonja a helyi önazonosság védelmére hivatkozó rendeletét, illetve más helységekben finomítottak a szigorításokon - derül ki az RTL Híradó gyűjtéséből.
Az elmúlt hetek Magyarországa talán az eddigieknél is világosabban mutatta meg, milyen törékeny lehet az a komfort, amelyre a mindennapjainkat építettük. A klímaváltozás hatásai és a hirtelen fellépő erőforráshiányok ugyanis már nem a távoli jövő fenyegetései, hanem közvetlenül a lakókörnyezetünkben, a társasházaink falai között vizsgáztatják az alkalmazkodóképességünket.
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium által előterjesztett jogszabálytervezet alapvető célja, hogy megteremtse az európai uniós forrásokhoz kapcsolódó energetikai reformok és mérföldkövek jogi feltételeit. A rendelet több miniszteri rendelet módosításán keresztül koordinálja a magyar villamosenergia-rendszer modernizációját, a lakossági és mikrovállalkozási piaci rugalmasság növelését, valamint a megújuló energiaforrások, kiemelten a szélenergia hálózati integrációját és társadalmi elfogadottságát. 





































