Ki fizeti a közös költséget az el nem adott lakóparki lakások után?
A Kossuth Rádió egyik legrégebbi és leghallgatottabb műsora a Napközben korábban is gyakran foglalkozott társasházi témákkal, de 2007. novemberétől minden pénteken jelentkezett a Közös költség című rovat. A műsorban - mely 2010 februárja óta kéthetente hallható - a társasházak, lakásszövetkezetek életét meghatározó teendőkről, sikerekről, kudarcokról beszélnek az élő adás stúdióvendégei. A hallgatók szintén feltehetik kérdéseiket, melyekre a nap aktuális témájának szakértői válaszolnak.
THT2 perc olvasás
Megosztás:
Szeptember 10. - A lakóparkokban tapasztalható rémtörténetek okait boncolgatják a stúdió vendégei. A szokásos kivitelezői hiányosságok mellett olyanok is szóba kerülnek, mint a tulajdonviszonyok rendezetlensége miatti tanácstalanság a közműhasználat terén, a telekommunikációs cégek szolgáltatásainak kötelező igénybevétele, vagy az, hogy az el nem adott lakások után kinek kell fizetni a közös költséget.
A válság és az internet sokat segít abban, hogy a régi trükköknek már ne dőljenek be a vásárlók, de az éberségükre mindenképpen szükség lesz a későbbiekben is. Ma már egyre több az olyan építtető, aki garantált közös költséget vállal, nem köt kizárólagos szerződést kommunikációs céggel és a közös képviselő választásban sem állítja kész tények elé a tulajdonosokat.
A műsor elérési útvonala: - http://real1.radio.hu/kossuth/ - az oldalon belül az MR1 Kossuth Rádió hangtár menüpontban három hétre visszamenőleg beállítható a dátum (pl. szeptember 10.) - Hallgat 10 - 11 óra A „hallgat" link alatt elinduló adásbó kikereshető a társasházi rovat adott napi műsorának felvétele. Ha a hanganyag lejátszásához nem rendelkezik megfelelő programmal, akkor azt a "real1", az MR1 oldaláról ingyenesen letöltheti.