Társasházi díjátadó negyedszer - Nem csak a győztesek nyertek az OTP pályázatán2012. augusztus 31. |
|---|
| Összesen 7 millió 300 ezer forint vissza nem térítendő támogatáshoz juthattak idén azok a lakóközösségek, amelyek pályaművét sikeresnek ítélte meg az immár negyedik alkalommal meghirdetett OTP Társasházi Pályázat szakmai zsűrije. Idén 971 pályamunka érkezett a március 19-e és június 30-a között meghirdetett pályázatra. A hagyományosan három kategóriában kilenc győztest hirdető grémium ebben az évben egy különdíjat is odaítélt a legszínvonalasabb munkáért - jelentette be Csonka Tibor az OTP Bank Mikro-és Kisvállalati Igazgatóságának vezetője a mai díjátadón. |
|
2 781 HUF
Biztonsági utánvilágító jelzés - emeletjelző/szintjelző/irányjelző biztonsági tábla
![]() Érdekel → |
|
Az elmúlt évek sikereire alapozva az OTP Bank negyedik alkalommal írta ki Társasházi pályázatát, amelynek keretében a különdíjjal együtt összesen 7 millió 300 ezer forint vissza nem térítendő támogatással segíti a lakóközösségeket céljaik elérésében. Csonka Tibor ügyvezető igazgató hangsúlyozta, a bíráló bizottságnak idén sem volt egyszerű dolga, hiszen a részt vevők több száz, jobbnál jobb pályázattal neveztek az OTP Bank társasházi és lakásszövetkezeti szolgáltató portálján, a Házfórumon. Változatos célok, jó ötletek és a korábbinál még igényesebb megvalósítás jellemezte a meglévő ügyfeleinktől beérkező mintegy ezer pályázatot a környezetvédelem, közösségépítés és életminőség-javítás kategóriákban. A megvalósítandó célok között energiatakarékos huzatfokozó - és világítási rendszerek kiépítése, parkosítás, játszótérépítés, valamint az idősebb és mozgássérült lakók közlekedését segítő baleset- és akadálymentesítés egyaránt szerepel. A többnyire széleskörű lakóközösségi összefogással elkészített pályamunkák közül az idén kiemelkedett az a budapesti társasház, ahol a 280 lakó közel ötöde vett részt valamilyen módon (volt aki az énekhangjával) az egyébként különdíjjal jutalmazott pályamunka összeállításában. A felerészben vidéki, felerészben fővárosi, összesen 10 nyertesnek, az év végéig kell elköltenie a vissza nem térítendő támogatást - emlékeztetett Csonka Tibor, aki elmondta azt is, hogy az első 500 pályázatfeltöltő a Társasházi Háztartás (THT) című szaklap 1 éves előfizetését kapta ajándékba. Az előfizetés mellé a szaklap 3 társasházi konferenciára biztosít ingyenes belépőt a lakóközösségek képviselői számára. Az ügyvezető igazgató azt kérte, ne keseredjenek el az idén nem nyertes lakóközösségek, hiszen a mintegy másfél millió magyarországi társasházat és lakásszövetkezetet az OTP Bank állami kamattámogatott hitelekkel és kedvező feltételekkel kínált lakás-takarékpénztári szolgáltatásokkal segíti céljaik elérésében. A bank által kínált pénzügyi megoldások segítségével a korszerűsítéseket követően nem csak energiatakarékosabb, korszerűbb otthonban élhetnek a lakók, de ingatlanjuk értéke is növekedhet. A megspórolt energiaköltségből pedig finanszírozható a felvett hitel. |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások




Kevés olyan helyzet van egy társasház életében, ami annyira gyorsan képes elmérgesedni, mint amikor egy szórakozóhely zaja megjelenik a mindennapokban. Az elején még csak néhány lakó panaszkodik, később azonban egyre több bejelentés érkezik, majd a feszültség már a házon belül is érezhetővé válik. Ilyenkor gyakran hangzik el a kérdés: „Miért nem történik semmi?”
A kormány április 24-én hatályba lépő rendelete bezár egy kiskaput az Otthontámogatásnál: eddig a munkavállaló közös megegyezéssel kezdeményezett munkaviszony-megszűnéssel kikerülhette a visszafizetési kötelezettséget, mostantól ez már nem lesz lehetséges. A szigorítás a korábban megítélt támogatásokra is visszahat.
2026-ban egy új fogalom jelent meg a magyar ingatlanjogban: a társasházi építményi jog. Bár elsőre jogtechnikai részletnek tűnhet, a gyakorlatban azonban gyorsan megjelenik a társasházak mindennapi működésében is. Olyan újdonságról van szó, amely alapjaiban írja át az újépítésű társasházi lakások értékesítését és finanszírozását, és amellyel alighanem a legtöbb olyan közös képviselő is találkozni fog, aki új építésű házak képviseletét látja el. 
A folyosói rácsok és a homlokzaton csöpögő klímák évtizedes feszültségforrások. Az Óbuda IV. számú Lakásszövetkezetben egy elszabadult flexszel indult a történet, de végül egy jogilag tűpontos, türelemre építő stratégia hozott tartós békét. Hogyan lehet felszámolni a szabálytalanságokat anélkül, hogy „szekértáborokra” szakadna a lakóközösség? Erről kérdeztük dr. Balázs Andrást, az Óbuda IV. számú Lakásszövetkezet elnökét.
Egy budapesti 192 lakásos társasház közös képviselője olvasói levélben fordult jogi szakértőnkhöz: ha a közgyűlésen nem szavazzák meg az új fűtésmérő rendszert, büntetésként számlázhat-e 2,5-szeres díjat a FŐTÁV? A válasz: igen, lehetséges, de ennek vannak feltételei.
A társasházi közös képviselők kötelező földhivatali regisztrációja sok helyen okoz fejtörést, de van egy helyzet, ahol a probléma különösen éles: a több épületből álló, mégis egyetlen helyrajzi számon nyilvántartott lakóparkok esete. Ilyenkor az adminisztratív valóság és a tényleges működés között komoly szakadék tátong – és ez a szakadék jogi kockázatokat is teremt. 
Mit vizsgál valójában a számvizsgáló bizottság egy társasházban? Hol húzódik a határ az ellenőrzés és a beavatkozás között? Milyen eszközökkel biztosítható, hogy az ingatlan működése átlátható és szabályszerű legyen? A THT márciusi, a „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése” című budapesti konferenciáján Csizmadia Szabolcs igazságügyi könyvszakértő ezekre a kérdésekre adott részletes, gyakorlati válaszokat. Az előadás középpontjában a számvizsgáló bizottság szerepe és felelőssége állt, mivel a lakóközösségek stabil és átlátható működésének egyik legfontosabb pillére a megfelelő ellenőrzési rendszer.
A fűtési költségek elszámolásának jogszabályi változása nemcsak az arányokat érinti, hanem a korábban alkalmazott egyedi mentességek további sorsát is. Felmerülhet a kérdés, hogy a kizárólag utcai bejárattal rendelkező helyiségek hogyan vesznek részt a közös fűtési költségek viselésében. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
Új építésű lakást vagy frissen átadott társasházi házrészt venni ma is komoly kockázat: ha hiba derül ki, a tulajdonos könnyen elveszik a jogszabályok és határidők között. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napján Dr. Kiss Balázs Károly elnök arról beszélt, milyen jogi eszközökkel érdemes élni, ha hibás a teljesítés, és hogyan működik a kötelező jótállás magánlakásoknál és társasházi épületrészeknél.
Van-e jogszabályban rögzített határidő a benyújtásra? Milyen dokumentumokat kérnek, és szükséges-e jogi képviselő az eljáráshoz? Mi történik akkor, ha a társasház elmulasztja a beszámoló benyújtását, és milyen jogkövetkezményekkel járhat ez a gyakorlatban? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol. Dr. Kiss Balázs Károly.
A 40/2026. (III. 5.) Korm. rendelet elsősorban az újépítésű lakások vásárlásának finanszírozását érinti, különösen a CSOK Plusz hitel és a FIX 3%-os Otthon Start kölcsön igénybevételének feltételeit. A változások egyik legfontosabb eleme, hogy új lakás vásárlásakor a hitelösszeg már a használatbavételi engedély kiadása előtt is folyósítható lehet.
Az SZMSZ-ben az szerepel, hogy a közgyűlésről a jegyzőkönyv vezetése történhet jegyzeteléssel és/vagy hangfelvétel útján. Ki jogosult a hangfelvétel készítésére, milyen feltételek mellett? Igaz-e, hogy ha egy tulajdonos ellenzi a hangfelvétel készítését, akkor nem készíthető? Olvasói kérdésekre jogi szakértőnk válaszol.
Egy szegedi társasház lakói szerint jogtalanul követel tőlük csapadékvíz-elvezetési díjat a szolgáltató, ráadásul az összeg behajtására ivóvíz-korlátozást helyezett kilátásba. A Kossuth Rádió műsorán dr. Poprádi Péter ügyvéd szakértőként elemezte a jogi helyzetet.
A saját hőközponttal rendelkező társasházak elszámolása körül régóta parázs vita zajlik a szakmában. A 676/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet megjelenése óta a szakma két táborra szakadtak a gázkazános, egyedi hőfogyasztásmérővel felszerelt épületek elszámolását illetően. Most azonban megérkezett az Energiaügyi Minisztérium tisztázó állásfoglalása, amely pontot tesz a találgatások végére. Vagy mégsem?
A lakásfelújítások során megnövelt villamos kapacitások közvetve túlterhelhetik a társasházak közös elektromos hálózatát, így szükségessé válhat a korszerűsítés. Felmerül a kérdés: igazságos-e, ha a költségeket mindenki a tulajdoni hányad szerint viseli, vagy arányosítható-e azokkal, akik nagyobb teljesítményt használnak? Az olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
Egy padlástér-beépítés után évekkel derül ki, hogy a tetőszerkezetet szakszerűtlenül kivitelezték, sőt életveszélyessé vált. Az új tulajdonos joggal teszi fel a kérdést: ki viselje a bontás és az újjáépítés költségét - ő maga, az eladó vagy az egész társasház? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A 2025 végén megjelent 448/2025. (XII. 29.) Korm. rendelettel és a hozzá kapcsolódó jogszabály-módosításokkal foglalkozó összeállításunk második részében többek között a rendeltetésváltás, a telekalakítás és az e-naplóval kapcsolatos pontosítások szerepelnek. Ezek közvetlenül befolyásolhatják a határidőket, az adminisztrációt és végső soron a beruházás költségét. 







































