Barion Pixel

Újabb kvótabevételeket fordíthatnak energiahatékonyságra

2012. november 27.
Az NGM módosító indítványt adott be a 2012-es költségvetéshez, amely szerint a széndioxid kibocsátási egységek eladásából 2012 során befolyó bevételek majdnem felét energiahatékonyságra kell költeni és a Zöld Beruházási Rendszeren (ZBR) keresztül kell felhasználni. Ezzel a lépéssel még az év hátralevő részében új lendületet kaphatnak az energiahatékonysági beruházások - olvasható a Magyar Energiahatékonysági Intézet Kft. közleményében.

A módosítás azt a kb. 18 Md Ft értékű, az EU szén-dioxid kibocsátás-kereskedelmi rendszerben létrejött nemzeti kvótavagyont érinti, amely a 2008-12-es Nemzeti Kiosztási Tervben értékesítésre félretett mennyiségből, illetve a kibocsátás-kereskedelmi rendszerbe belépő új üzemek számára félretett, de fel nem használt mennyiségből keletkezett.

A módosítás értelmében a bevételek fele az általános költségvetésbe kerül. A megmaradt összegből levonják a fejlődő országoknak még 2009-ben ígért klímavédelmi fejlesztési segélyek összegét (kb. félmilliárd Ft). A maradék fordítható "energiahatékonysági programokra". Ennél közelebbi meghatározást nem ad az indítvány. A ZBR-ben már most is több mint 10 Md forintnyi befogadott, de forráshiány miatt nem támogatott projekt van. Ezek jórészt kifizethetők lesznek, ha a teljes kvótavagyont értékesítik.

dr. Bart István, a Magyar Energiahatékonysági Intézet Kft. (MEHI) igazgatója szerint: "Nagyon jó hír ez a módosító indítvány, a MEHI már 2012 nyarán javasolta a kormánynak, hogy a 2012-es kvótabevételeket a ZBR keretében energiahatékonyságra fordítsa. Ez a leggyorsabb és leghatékonyabb módja annak, hogy ezeket a forrásokat csatasorba állítsuk a munkahelyteremtésért és a gazdasági növekedésért, és az éghajlatváltozás ellen vívott harcban.

Reméljük, hogy a 2013-tól rendszeresen érkező évi 15 Md Ft kvótabevételt is energiahatékonyságra, különösen épület-energiahatékonyságra fordítja a Kormány. Ez így történik Németországban, Franciaországban és más tagállamokban. 2013-tól azonban a jelenlegi ZBR-nél sokkal hatékonyabb, kedvezményes hiteleket is adó rendszert kéne kialakítani, illetve a karbonforintokat összekapcsolni EU-s támogatásokkal és kereskedelmi banki forrásokkal."

A THT is üdvözli a jó hírt, egyben nyomatékosítja, hogy az eddigi ismeretek szerint nincs szó újabb pályázatokról, csak a már befogadottak kifizetésének lehetőségéről.

További híreink


Több mint száz ügyvéd segít díjmentesen a rászorulóknak november 14-én 2025. november 13.
A Budapesti Ügyvédi Kamara 2025. november 14-én ismét megszervezi pro bono napját, amelynek célja, hogy anyagi helyzettől függetlenül mindenki számára elérhető legyen a jogi segítség. A kezdeményezéshez idén is közel száz ügyvéd csatlakozott, akik a nap folyamán díjmentes tanácsadást nyújtanak a jelentkezőknek.

Tartozók névsora a társasházban: hol húzódik az adatvédelem határa? 2025. november 13.
A közös költség megfizetése minden társasházi működés alapja, mégis sok házban évről évre gondot okoznak a nem fizető tulajdonosok. A fizető lakók elvárnák, hogy tudják, kik helyett viselik a közös terheket, viszont a tartozók listájának közzététele adatvédelmi aggályokat vet fel. A jogszerű és átlátható megoldás kulcsa a célhoz kötött adatkezelésben és a belső, zárt kommunikációban rejlik. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Újabb bővítések a FIX 3%-os hitelnél és a CSOK Plusznál 2025. november 13.
A Kormány 349/2025. (XI. 12.) rendelete újabb pontokon módosítja a lakossági otthonteremtési támogatások szabályait. A változások a CSOK Plusz és a FIX 3%-os lakáshitel feltételrendszerét egyaránt érintik, és több gyakorlati könnyítést hoznak azok számára, akik első lakásukat vásárolnák vagy önkormányzati bérlakást szeretnének megvásárolni. A módosítások 2025. november 15-én lépnek hatályba.

http://www.mitoe.hu
Kéményfelújítás és hitelfelvétel – ki fizet és miért? 2025. november 7.
A rendes gazdálkodás körébe tartozó kiadások - például egy gyűjtőkémény korszerűsítése - esetén akár egy megismételt közgyűlésen, a jelenlévők egyszerű többségével is hozható döntés. De mit is jelent pontosan a rendes gazdálkodás köre, mikor számít egy beruházás ezen belülinek, és hogyan oszlanak meg a költségek a tulajdonosok között, ha a garázsok is közös tulajdonban vannak? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Lomok, beázás, pereskedés – egy társasházi pince esete 2025. november 6.
A közgyűlés döntött a lomok elszállításáról és a pince lezárásáról, ám a „gyűjtögető" tulajdonos bírósághoz fordult, és sikerrel támadta meg a határozatot. Ilyenkor azonban nincs minden veszve: jogszerű, mégis hatékony eszközökkel a társasház megvédheti a közös tulajdont, és kikényszerítheti a rendeltetésszerű használatot. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

„Városunk infrastruktúrája túlterhelt” – önazonosság-védelmi tervezet kerül tárgyalásra Törökbálinton 2025. november 5.
Törökbálint vezetése új jogi eszközhöz nyúl, hogy megvédje a település élhetőségét és korlátozott infrastruktúráját a külső beruházói nyomással szemben. A város két, jelenleg beépítetlen, de intenzív fejlesztési érdeklődés alatt álló területen kívánja érvényesíteni azt az alkotmányos jogot, amely 2025. július 1-je óta biztosítja a települések számára önazonosságuk megóvását. A rendelettervezet az első körös tárgyalásra került a Képviselő-testület elé, és társadalmi egyeztetés után dönthetnek róla véglegesen.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Zártkerti ingatlanok átminősítése – fontos változások az ingatlan-nyilvántartásban 2025. november 3.
A zártkerti ingatlanok tulajdonosai előtt most fontos változások nyílnak meg: friss kormányrendelet módosította az átminősítés és a nyilvántartás szabályait. Az eddigi útvesztő helyett letisztultabb eljárás jön, de ahhoz, hogy egy zártkerti terület hivatalosan is „kivetté" váljon, az önkormányzatnak előbb külön rendeletben kell engedélyeznie ezt a lehetőséget.

Folytatódik az Otthon Start finomhangolása 2025. november 3.
Az Otthon Start programhoz kapcsolódó, most kihirdetett módosítások rugalmasabbá teszik a FIX 3%-os lakáshitel rendszerét és gyorsítják a program keretében megvalósuló lakásépítéseket. A hitel szabályainál lényeges újítás, hogy a kölcsön egy része már az építkezés korai szakaszában is folyósítható. A fejlesztések megvalósításához szükséges közigazgatási eljárások is könnyebbé válnak.

Kötelező a villamos hálózat felülvizsgálatáról gondoskodni ingatlanügyletek során 2025. október 31.
Lakóingatlan eladása vagy bérbeadása előtt ellenőriztetni kell a villamos hálózatot, ha nincs olyan dokumentum, amely igazolja, hogy az ellenőrzés az elmúlt hat évben megtörtént. A MIOSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a követelmény ügyvédi és ingatlanközvetítői oldalról is jelentős következményekkel jár.

Túszul ejtett társasházi adatok: mire figyeljünk a társasházi szoftver választásánál? 2025. október 27.
Az adminisztráció ma már egyre inkább online rendszerekre épül a társasházak és társasházkezelők életében is. A társasházi szoftverek sok szempontból könnyítik a közös képviselők és a társasházkezelők dolgát, átláthatóbbá tehetik a gazdálkodást, gyorsabbá az ügyintézést. Ugyanakkor új típusú kockázatokat is hoztak: mi történik, ha a volt közös képviselő nem adja át az adatokat, vagy a szoftverszolgáltató ellehetetleníti az elérést? Milyen jogi kötelezettségek vonatkoznak ezekre az esetekre? Hogyan válasszon biztonságosan társasházi szoftvert a közösség?

Otthon Start: tovább bővül a FIX 3%-os hitelprogram és kiemelt státuszt kaphatnak a programban résztvevő lakásépítések 2025. október 22.
Egy új tervezet alapján kiemelt beruházássá nyilváníthatók azok az építési projektek, amelyek az Otthon Start program keretében kínált, FIX 3%-os lakáshitel feltételeit teljesítő lakások megvalósítását célozzák. A szabályozás célja, hogy gyorsítsa és egyszerűsítse az engedélyezési eljárásokat, valamint lehetővé tegye a fejlesztések megvalósítását a helyi településrendezési szabályoktól részben eltérő feltételek mellett. A másik, ezzel összefüggő kormányrendelet tervezete az Otthon Start programhoz kapcsolódó FIX 3%-os hitelprogram bővítését tartalmazza.

Csak egylakásos lakóépület alakítható ki a XVI. kerület kertvárosias övezeteiben – szigorú önkormányzati ellenőrzés indul 2025. október 18.
A Budapest XVI. kerületi Önkormányzat hivatalos felhívásban figyelmezteti az ingatlanközvetítőket és a vásárlókat: a helyi építési szabályzat (KÉSZ) értelmében a kertvárosias lakóterületeken legfeljebb egy önálló rendeltetési egység - azaz egy egylakásos lakóépület - alakítható ki. Ez a rendelkezés azt is jelenti, hogy a meglévő épületek sem oszthatók fel több lakóegységre, és a lakásszám sem növelhető.

Bontandó ház, egyidejű tulajdonlás nem akadály – változnak a jogosultsági feltételek a FIX 3%-os hitelnél 2025. október 7.
A kormány a felhasználói tapasztalatok alapján több ponton is módosítja a FIX 3%-os lakáshitel program szabályait. A változtatások fő célja, hogy minimalizálják a technikai akadályokat és megkönnyítsék a hiteligénylési folyamatot a programban részt vevők számára. A módosítások többek között az építési engedélyek elfogadhatóságát, a telekvásárlás szabályait, az egyidejű tulajdonlás értelmezését, a folyósítás menetét és a jogosultsági feltételeket érintik.

Új jog a társasházak építésénél – védelem a vevőknek is 2025. október 6.
A kormány új jogintézményt vezetne be a társasházi építkezéseknél, amely már az építés alatt álló lakásoknál is biztosítana védelmet a vevőknek és a hitelezőknek. A törvényjavaslat több ponton módosítja a társasházi, ingatlan-nyilvántartási és közjegyzői szabályokat, valamint kapcsolódik a nemrég indított FIX 3%-os lakáshitelhez is.

Civil felajánlásokból is bővülhet a hátrányos helyzetű települések lakhatási programja 2025. október 1.
Megjelent egy kormányrendelet, amely új keretet ad a hátrányos helyzetű településeken megvalósuló lakhatási programoknak. A társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelet szerint civil szervezetek ingyenesen felajánlott ingatlanjai is bekapcsolódhatnak a településeken induló integrációs lakhatási konstrukcióba. Kedvezményes bérleti lehetőségek, szociális támogatás.

Sürgős felújítási munkálatokhoz célbefizetésre lenne szükség – szakértő válaszol 2025. szeptember 25.
Mekkora szavazati arány szükséges a célbefizetés elfogadásához? Mi minősül a rendes gazdálkodást meghaladó kiadásnak?

Manipulált végrendeletek és a törvényes örökös jogai – Hogyan döntött a bíróság? 2025. szeptember 12.
A végrendelet érvényessége és annak körülményei számos jogi kérdést vetnek fel, különösen akkor, ha manipuláció gyanúja merül fel. Előfordul, hogy egy ingatlan nem a családban marad, és az átírás körülményei joggal adnak okot kételyre. A bíróság feladata, hogy megállapítsa, valóban szabad akaratból történt-e az örökhagyó döntése, vagy külső befolyás hatására született meg.

A képviselő fizetést kap, mégsem dolgozik – Mit tehet a lépcsőház? 2025. szeptember 11.
A közös képviselőnk sem az éves elszámolási közgyűlésén, sem a tulajdonosok 10%-a által összehívott közgyűlésen nem jelent meg. A két közgyűlést a Számvizsgáló Bizottság elnöke tartotta meg, a közgyűlések jegyzőkönyv vezetője is ő volt. Az olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Lakhatás mint jog és gazdasági kihívás – terv a megfizethető otthonokért 2025. szeptember 10.
Az Európai Parlament lakásválsággal foglalkozó különbizottsága először fogalmazott meg átfogó uniós szintű terveket a lakhatási nehézségek enyhítésére. A spanyol Borja Giménez Larraz, a HOUS bizottság előadója videóüzenetben szólt az UIPI 46. kongresszus résztvevőihez. Üzenete a finn modellt dicsérte, és közben az európai közös cselekvés szükségességét hangsúlyozta.

A nyár kreatív önazonosság védelmi szabályozásai 2025. szeptember 3.
Van, ahol a pénztárcát kérik először kinyitni, máshol a nyelvtudást vagy a munkaviszonyt nézik, és akad hely, ahol mindehhez személyes meghallgatás is társul, mintha állásinterjúra mennénk. Egy csokorba gyűjtöttük a legszínesebb megoldásokat.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások