A nap, ahol minden a társasházak előtt álló feladatok megoldásáról szól2018. május 3. |
|---|
| A nap, ahol minden a társasházak előtt álló feladatok megoldásáról szól. Ez a Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo (KKN) jelmondata, ami nem csak jól hangzó állítás, hanem a Társasházi Háztartás szaklap és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének ígérete is. |
|
200 019 HUF
Prémium minőségű speciális - újrahasznosított - anyag-szerkezetű szennyfogó szőnyeg
![]() Érdekel → |
|
Az, hogy a résztvevők elégedettek-e az ígéret betartásávalával, az olyan kérdés, ami csak utólag válaszolható meg, de ha arra gondolunk, hogy ez a rendezvény a 2000-ben alapított THT, 2004. áprilisában megtartott, 37 fős, első önálló konferenciának a „jogutódja", s az utóbbi hét évben alkalmanként már több mint ezren vettek részt rajta, akkor megkockáztatható, hogy az elvárásoknak sikeresen igyekezett megfelelni. A sok hasznosítható műszaki és pénzügyi információ mellett minden évben elmaradhatatlan program a jogi tanácsadás és konzultáció, mely a rendezvény különösen érdekes része, hiszen azon minden résztvevő azonnal megkapja kérdésére a választ, s úgy mehet haza, hogy másnap hozzá is kezdhet a probléma megoldásához. Ilyenkor azok is éberen figyelnek, akik valamilyen szerencse folytán éppen nem küzdenek komolyabb problémákkal, mert tudják, hogy ami egy másik társasházban, lakásszövetkezetben előfordul, azzal bármikor ők is szembe kerülhetnek. Csak javasolni tudjuk, hogy a résztvevő lakóközösségi képviselők minél több olyan tulajdonost hozzanak magukkal a KKN-re, akik aktívan részt vesznek a ház ügyeinek intézésében, hogy lássák, mennyire sokrétű ismeretekre van szükség ahhoz, hogy szakszerűen láthassák el feladatukat és feleljenek meg a tulajdonosi igényeknek. Ha erre sikerül felhívni a figyelmüket - márpedig egy közel két órás kérdés-felelet blokk garantáltan komoly nyomokat hagy bennük - akkor jó eséllyel támaszkodhatnak rájuk a közgyűlések meddő vitáinak lezárásában is. A KKN másik nagy hozadéka, hogy az aktuális műszaki feladatok megoldásához több mint ötven céggel alakítható ki kapcsolat, akik egyetlen más fórumon sem fordulnak elő ilyen létszámban, ráadásul a THT-TTOE rendezvények rendszeres kiállítóiként tisztában vannak azzal, hogy a jó és a rossz hírek is gyorsan eljutnak róluk a képviselőkhöz, méghozzá az ország minden szegletébe, ami jelentős mértékben csökkenti a megbízással járó kockázatot és segít a tulajdonosok bizalmának megtartásában. Vegyen részt Ön is a IX. KKN-en 2018. november 15-én! Program és díjmentes jelentkezés 2018. szeptember 20-tól, melyről hírlevélben is értesítjük Önt. Ha még nem regisztrált oldalunkon, ITT megteheti. |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások




A nagyobb társasházak működésével együtt óhatatlanul nő a kezelt pénz mennyisége is, és ezzel párhuzamosan erősödnek az ellenőrzéssel, átláthatósággal kapcsolatos elvárások. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
Sokan nem tudják, hogy lakáscsere esetén nem feltétlenül a teljes vételár után kell illetéket fizetni. 2026. január 1-jétől a szabályok még kedvezőbbé váltak: az eladott lakás akár öt évvel korábbi értékesítése is beszámítható az illetékalap csökkentésébe.
A hó eltakarításának elmulasztása miatti elcsúszásos balesetek esetén rendszeresen felmerül a kérdés, hogy ki viseli a felelősséget: a társasház, a közös képviselő vagy az ingatlan tulajdonosa. A társasház köteles gondoskodni a közös területek biztonságáról, és ha ezt elmulasztja, a károsult kártérítést követelhet. 
Év végén több építésügyi, zöldfelületi és földmérési szabályt módosítottak. A változások első látásra technikai jellegűek, azonban számos ponton érinthetik a társasházak működtetését is felújítás, bővítés, új épületrész kialakítása vagy használatbavétel esetén. Az alábbiakban kifejezetten társasházkezelői nézőpontból, a gyakorlati teendőkre koncentrálva foglaljuk össze a legfontosabb elemeket.
Az Országgyűlés elfogadta a 2025. évi CXXX. törvényt, amely átfogóan módosítja a szövetkezeti jogszabályokat annak érdekében, hogy önálló, uniós szabályozással összhangban álló keretet teremtsen az energiaszövetkezetek számára. A 2026. január 1-jén hatályba lépő rendelkezések pontosan meghatározzák az energiaközösségek működésének feltételeit, a tagsági szabályokat és a gazdálkodási előírásokat. 
Egy társasházban egyetlen ingatlanként nyilvántartott albetétben több, külön használatú lakást alakítottak ki. A jogvita lényege, hogy a díjat a tényleges használathoz kötődő szempontok alapján kellene meghatározni, miközben a tulajdoni lap csak egy lakást tüntet fel. Az ebből fakadó ellentmondás bírósági útra terelte az ügyet. Érdemes áttekinteni, milyen jogi és szabályozási lehetőségei vannak a társasháznak annak érdekében, hogy a díjfizetés a tényleges lakásszámot tükrözze. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A társasházak jelentős részében a szervezeti-működési szabályzat (SZMSZ) puszta kötelező dokumentumnak tűnik: kiemelik a törvényszöveget, belemásolják egy fájlba, a közgyűlés megszavazza, a közös képviselő beadja a földhivatalba, aztán senki nem nyitja ki többé. Dr. Kiss Balázs Károly, a Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesületének elnöke előadásában azt mutatta be, hogy a jogszabály ennél jóval többet enged, és az SZMSZ a ház gyakorlati működésének egyik legfontosabb eszköze lehet.
Megjelent a 392/2025. (XII. 10.) Kormányrendelet, amely fontos könnyítést vezet be az Otthon Start programban elérhető FIX 3%-os lakáshitelnél. A módosítás lényege, hogy 2026. január 1-jétől nemcsak belterületi, hanem külterületi lakóházak megvásárlására is igényelhető a támogatott hitel.
Több társasház által körbezárt udvarban mintegy ötven garázs áll évtizedek óta úgy, hogy tulajdonosaik nem járulnak hozzá sem a terület fenntartásához, sem a közös problémák megoldásához. A terület biztonsági kockázatai azonban sürgetik a közös fellépést: a lakók elektromos kapuval zárnák a területet, ám felmerül a kérdés, miként vonhatóak be ebbe a garázsok tulajdonosai. Az olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A Kúria Önkormányzati Tanácsa visszamenőleg semmissé nyilvánította Üllő Város Önkormányzatának változtatási tilalomról szóló rendeletét. A döntés lényege, hogy a helyi szabályozás nem használható arra, hogy egy már kiemelt beruházásként szabályozott állami projekt megvalósulását blokkolja, még akkor sem, ha az önkormányzat és a helyi közösség ezzel a beruházással érdemben nem ért egyet.
Egy társasház közös villamos hálózatának felújítása rendszerint komoly költségekkel jár, amelyek viselése sokszor vitákat szül a tulajdonostársak között. Különösen éles lehet a helyzet akkor, ha egyes tulajdonosok - például a földszinti üzlethelyiségek - saját állításuk szerint már elvégezték a szükséges felújításokat magánköltségen. Felmentést jelenthet-e ez számukra a közös felújítás terhei alól? Jogszerű volt-e az általuk végzett munka, ha az a közös tulajdont is érintette? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
Az Otthon Start program FIX 3%-os lakáshiteléhez kapcsolódóan a kormány újabb nagy lakóingatlan-fejlesztéseket minősített kiemelt beruházássá, és jelentősen átszabja az ezekre vonatkozó építési, parkolási és engedélyezési szabályokat. A 377/2025. (XII. 1.) Korm. rendelet már a folyamatban lévő hatósági eljárásokra is kiterjed, a helyi településrendezési tervektől és az OTÉK-tól eltérő beépítési paramétereket állapít meg.
Azokban az épületekben, ahol több lépcsőház tartozik egyetlen társasházba, gyakran évtizedes gyakorlatként alakult ki az önálló gazdálkodás és a külön-külön megbízott közös képviselet. A jogszabályi környezet változásával a tulajdonosközösségnek fontos áttekinteni, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a jogszerű hosszú távú működéshez, és milyen lépéseket igényel az egyes megoldások megvalósítása. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A közös képviselő milyen döntéseket hozhat meg önállóan, és mikor köteles a tulajdonosok előzetes felhatalmazását kérni? Különösen kényes helyzetet teremt, ha per indul egy tulajdonossal szemben, vagy ha a képviselő ügyvédet bíz meg anélkül, hogy erről a közgyűlés tudna. Az alábbiakban összefoglaljuk, milyen jogi keretek határozzák meg a közös képviselő mozgásterét, és mikor tekinthető jogszerűtlennek az ilyen eljárás. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
Megjelent a Magyar Közlönyben a 361/2025. (XI. 25.) Korm. rendelet az Otthontámogatásról. A rendszer 2026-tól évi legfeljebb nettó egymillió forint vissza nem térítendő támogatást adhat lakáshitel-törlesztésre vagy önerőre azoknak, akik meghatározott közfeladatot ellátó szervezeteknél dolgoznak. A támogatás alanyi jogon jár, de csak akkor, ha a munkáltató időben regisztrál, a dolgozó pedig a megfelelő határidőkig bejelenti igényét.
Budapest VII. kerületi Önkormányzatának Képviselő-testülete még szeptember végén módosította az Erzsébetvárosi Építési Szabályzatot, ami több ponton érinti a lakóépületekben végezhető tevékenységeket, köztük magánszálláshelyek és a rövid távú lakáskiadás szolgáltatás elhelyezésének feltételeit.
A társasházakban közös tulajdonban álló helyiségek - például volt házmesterlakás, tároló, vagy bármilyen közös terület - értékesítése érinti a tulajdonostársak közös vagyonát. Érdemes áttekinteni, mi szükséges egy ilyen döntéshez, kell-e az üzlethelyiségek tulajdonosainak hozzájárulása, és hogyan zajlik a folyamat. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A közös költség megfizetése minden társasházi működés alapja, mégis sok házban évről évre gondot okoznak a nem fizető tulajdonosok. A fizető lakók elvárnák, hogy tudják, kik helyett viselik a közös terheket, viszont a tartozók listájának közzététele adatvédelmi aggályokat vet fel. A jogszerű és átlátható megoldás kulcsa a célhoz kötött adatkezelésben és a belső, zárt kommunikációban rejlik. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol. 






































