Fűtéskorszerűsítésre pályázhatnak a távhős társasházak, lakásszövetkezetek2021. március 19. |
|---|
|
|
|
1 685 HUF
T1 típusú Társasházi csomag 4 db - os matrica szett
![]() Érdekel → |
|
A ZFR-ÉMI-TÁV/2020 kódszámú Pályázati Kiírás támogatási forrásának keretösszege 3 milliárd forint. Pályázni 2021. március 16. 10:00 órától a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2021. augusztus 31-ig lehet. A vissza nem térítendő támogatás mértéke és aránya: A támogatás maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 50 %-a. A támogatás összege minimum 150.000 Ft, azaz százötvenezer forint, maximum 75.000.000 Ft, azaz hetvenötmillió forint. További korlát a támogatás maximális mértékének meghatározása során: A támogatás maximális mértéke lakásonként 400.000 Ft, azaz négyszázezer forint. A pályázati konstrukció keretében a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 21/2012. (IV.16.) KIM rendelet alapján társasházak és lakásszövetkezetek páyázhatnak. A pályázaton való részvétel feltétele a Társasházak esetén a pályázattal érintett épület, épületrész összes lakásának tulajdoni hányada alapján számított legalább egyszerű szavazattöbbséggel, a Lakásszövetkezetek esetén pedig a pályázattal érintett épület, épületrész összes lakástulajdonnal rendelkező tagok, nem tag - és Lakásszövetkezet tulajdonában lévő lakások esetén a szövetkezet, mint lakástulajdonos - tulajdonosok legalább több mint felének a támogató szavazatával meghozott közgyűlési határozat. Közgyűlési határozat meghozható közgyűlésen vagy írásbeli szavazással. További részletek és letölthető dokumentumok az ÉMI honlapján érhetők el: |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások




Az Európai Unió klíma- és energiapolitikai célkitűzéseinek elérésében kiemelt szerepet kap a meglévő épületállomány energiahatékonysági korszerűsítése. A rendezvényen a szakpolitika, a finanszírozási szektor és az építőipari szereplők képviselői elemzik a jelenlegi szabályozási és piaci környezetet.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. 2026. szeptember 1-jétől tette elérhetővé az egyetemes szolgáltatásban részesülő lakossági és nem lakossági ügyfelek számára a D árszabást, vagyis a dinamikus tarifát. A 2027. január 1-jétől életbe lépő konstrukció önkéntes alapon igényelhető.
A Kormány 2026. szeptember 1-jén nyújtotta be az Országgyűlésnek a T/572. számú törvényjavaslatot, amely a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.) átfogó korrekciójára tesz javaslatot. A módosítás célja az Európai Unió Bíróságának ítéletéből fakadó kötelezettségek teljesítése, a kiemelt beruházások környezeti kontrolljának megerősítése, az állami lakásépítési stratégiák összehangolása, valamint az ágazati szereplőket terhelő adminisztratív kötelezettségek csökkentése. 
Új hirdetések jelentek meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.
A Budavári Önkormányzat online véleménynyilvánító szavazást indított az I. kerületi rövid távú lakáskiadás (Airbnb) jövőbeli szabályozásáról, amelyben a kerületi lakosok 2026. szeptember 30-ig mondhatják el véleményüket.
2026. szeptember 18-án újra lehetőség nyílik az eHÁZ szoftver valamennyi funkciójának megismerésére. Az esemény során személyes konzultációra is lesz alkalom. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 
A Kormány a lakásépítések ösztönzését, a lakáskínálat bővítését és a megfizethető lakhatás feltételeinek javítását célzó intézkedésekről döntött. Az 1275/2026. (VIII. 31.) Korm. határozat alapján szeptember végéig elő kell készíteni a Wekerle Lakásépítési Programot, emellett felülvizsgálják a lakáscélú kiemelt beruházások szakmai feltételeit is.
A hazai lakóépület-állomány szerkezete és energetikai állapota olyan mélyreható strukturális válságot tükröz, amely megkérdőjelezi a magyar klímatranzíció és az energiabiztonság megvalósíthatóságát. Az Európai Unió felülvizsgált Épületenergetikai Irányelve (EPBD) szigorú kötelezettségként írja elő a legrosszabb energiahatékonyságú épületek prioritásos korszerűsítését. A JustReno projekt keretében elvégzett átfogó elemzés alapján a hazai épületállomány energetikai lemaradása nem csupán technológiai deficit, hanem mélyen beágyazott területi és társadalmi egyenlőtlenségek következménye.
Nem egyszerűen az látszik a közös képviselői díjakból, hogy Budapesten drágább, vidéken pedig olcsóbb a szolgáltatás. A MITOE és a THT 2026 eleji felmérésének részletesebb elemzése ennél jóval érdekesebb képet mutat: Magyarországon több, egymástól látványosan eltérő közös képviselői működési modell él egymás mellett. Van közöttük olyan, amelyből professzionális szolgáltatói piac kezd kialakulni, és olyan is, amelynek hosszú távú fennmaradása már kérdésesnek látszik.
A távleolvasható mérőeszközök 2027. január 1-jei kötelező bevezetése a társasházak széles körét érinti. Az alábbi olvasói kérésre adott szakértői összefoglaló pontról pontra rendszerezi, hogy mely ingatlanokban kötelező az átállás, milyen mérőkre terjed ki a jogszabály, és hogyan kell eljárni a helyi önkormányzatoknál a vizsgálatok benyújtásakor.
A társasházbiztosítások díjának emelkedése, az alulbiztosítottság, a lakások és a társasház biztosításának elhatárolása, valamint az egyre újabb kockázatok is szóba kerültek a THT „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése " konferenciájának kerekasztal beszélgetésén. A résztvevők a közös képviselőknek és a tulajdonosoknak is adtak gyakorlati tanácsokat a biztosítások kiválasztásához és a károk bejelentéséhez.
Lenner Dorottya csaknem 10 éve, 2017-ben csatlakozott az eHÁZ csapatához, mint ügyfélszolgálatos munkatárs, és 2026 júliusától ő tölti be az eHÁZ termékfelelősi pozícióját. Dorottyát a THT az elmúlt évekről és az eHÁZ várható újdonságairól kérdezte.
Le kell cserélni a még érvényes hitelességi idejű, de hagyományos (nem távleolvasható) melegvízmérőket kötelezően a határidő előtt, és pontosan melyik jogszabály vonatkozik az egyedi kazán nélküli, tisztán távhős épületekre? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
Míg a főváros egyes részein már gőzerővel zajlanak a helyszíni felmérések és a műszaki vizsgálatok, addig más kerületekben az elbírálás, vagy éppen az új pályázatok befogadása van napirenden.
A városi környezetben megjelenő csótányok nemcsak kellemetlen látványt nyújtanak, de jelenlétük komoly higiéniai és egészségügyi kockázatokat is hordoz magában. A hatékony védekezés alappillérét a megelőzés és a tulajdonosi felelősségvállalás jelenti. A jogszabályi előírások alapján a lakott területeken mindenkinek általános kötelezettsége a kártevők elleni védekezés és megtelepedésük megakadályozása.
A parlamenti választások óta 29 önkormányzat döntött úgy, hogy visszavonja a helyi önazonosság védelmére hivatkozó rendeletét, illetve más helységekben finomítottak a szigorításokon - derül ki az RTL Híradó gyűjtéséből.
Az elmúlt hetek Magyarországa talán az eddigieknél is világosabban mutatta meg, milyen törékeny lehet az a komfort, amelyre a mindennapjainkat építettük. A klímaváltozás hatásai és a hirtelen fellépő erőforráshiányok ugyanis már nem a távoli jövő fenyegetései, hanem közvetlenül a lakókörnyezetünkben, a társasházaink falai között vizsgáztatják az alkalmazkodóképességünket.
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium által előterjesztett jogszabálytervezet alapvető célja, hogy megteremtse az európai uniós forrásokhoz kapcsolódó energetikai reformok és mérföldkövek jogi feltételeit. A rendelet több miniszteri rendelet módosításán keresztül koordinálja a magyar villamosenergia-rendszer modernizációját, a lakossági és mikrovállalkozási piaci rugalmasság növelését, valamint a megújuló energiaforrások, kiemelten a szélenergia hálózati integrációját és társadalmi elfogadottságát.
A társasházi közös költség tartozások behajtása gyakran okoz fejtörést a közös képviselőknek, különösen akkor, ha a tulajdonos együttműködéstől elzárkózó, vitatkozó vagy elérhetetlen. Az olvasói kérdésre adott szakértői válasz tisztázza a fizetési meghagyásos eljárás és a jelzálogjog bejegyzésének menetét. 





































