Akik képesek, és hosszú éveken, évtizedeken át meg is teszik, azokat biztosan nem az elismerés iránti olthatatlan vágy motiválja, mert az ritka ebben a szakmában. Inkább belső motiváció, és némi mazochizmus állhat a háttérben.
Egy szakmai szervezetnek, mint a TTOE, és egy szaklapnak, mint a THT azonban küldetése, hogy elismerje azokat, akiknek a munkája mások számára is inspiráló példaként szolgálhat, ezért a több mint 10 éve született „Energiahatékonysági díj" mellett idén újabb 7 kategóriában alapítottunk díjat. Ezekre szeptember 12-ig lehetett jelöléseket küldeni, melyek közül szakmai zsűri választotta ki a 2021. évi díjazottakat.
A XII. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo keretében az alábbi díjak kerültek átadásra:
Társasházi életmű díj
Andor Béláné, Andorné és Társa Bt., társasházkezelő, Keszthely és térsége
dr. Beliznai Pálné, Bem Lakásszövetkezet, elnök, Szombathely
dr. Bék Ágnes, Jogosan Társasházkezelő Kft., társasházkezelő, Budapest
Lökkös Judit, SZOVA Zrt., társasaházkezelési osztályvezető, Szombathely
Mészáros Ernő, közös képviselő, Debrecen
Szabó Ferenc, tulajdonos, közös képviselő, Veszprém
Az év fiatal társasházkezelője
Balla Áron egyéni vállalkozó, társasházkezelő, Kecskemét
Az év társasházi közösségépítője
Mohai András egyéni vállalkozó, közös képviselő, Tolna
Számvizsgálói példakép díj
Osvárt Andrea, tulajdonos, számvizsgáló bizottsági elnök, Budapest
Energiahatékonysági díj
László Krisztián egyéni vállalkozó, közös képviselő, Budapest
Takácsné Závodi Hajnalka, Újpalota X.-es lakásszövetkezet, ügyvezető, Budapest
Digitális innovácíós díj - Az év digitális innovátora
Cordia Management Szolgáltató Kft., társasházkezelés és menedzsment, Budapest
Az év válságmenedzser társasházkezelője
Fehér László, Fehérház Consulting Kft., ingatlankezelő, Budapest
Az év pályázati guru társasházkezelője
Sándor Házgondnokság - Sándor Ferenc, Sándorné György Mária, Sándor Alexandra, Debrecen
Gratulálunk a díjazottaknak!