Barion Pixel

Sürgős közös képviselői teendők a rezsicsökkentés igénybevételéhez! FRISSÍTVE!

2022. július 22.
villanyora.jpgMegjelent az egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról szóló 259/2022. (VII.21.) Korm. rendelet, melynek 4. pontja foglalkozik a társasházakra és a lakásszövetkezetekre vonatkozó kedvezményekkel. A Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) felhívja a figyelmet arra, hogy a rendelkezés nagyon sürgős feladatokat állapítottak meg a közös képviselők számára is:

FRISSÍTÉS: A THT SZERKESZTŐSÉGÉNEK TUDOMÁSA SZERINT A TTOE KÖZLEMÉNYÉBEN MEGÁLLAPÍTOTTAKKAL ELLENTÉTBEN A TÁRSASHÁZAKRA VONATKOZÓ KEDVEZMÉNY KIZÁRÓLAG A FÖLDGÁZ FOGYASZTÁSRA VONATKOZIK, A VILLAMOSENERGIÁRA NEM, OTT NINCS LAKÁSONKÉNTI SZORZÓ. 

1. Kedvezményes mennyiséget a lakóépületben megosztott önálló lakások számának szorzata alapján kell meghatározni Pl. a társasház albetéteinek száma szerint

2. Az egyes társasházak/lakásszövetkezetek önálló fűtési rendszert működtetnek, akkor ezt a szabályt kell alkalmazni a gázfogyasztás tekintetében

3. A nagyobb társasházaknál az elektromos áram fogyasztásánál - amennyiben liftek, szellőző motorok, központi klímák stb. vannak - ha meghaladja az előírt fogyasztási limitet, akkor is a társasházban található albetétek száma szerint szorzó alapján kell vizsgálni a fizetési kötelezettséget

 
4. Méréspontonkénti helyeket kell figyelembe venni, amely villamosenergia szolgáltatásnál 2523 kWh/év (pl. különálló épületek, lépcsőházak, épületen belül elkülönülő épületrészek esetében a mérési pontok lesznek meghatározóak, a küldött számlák segítenek az eligazodásban)


5. Egyetemes szolgáltatótól a földgázszolgáltatásnál 1729 m3/év/mérési pont


6. Lakóépületben a műszakilag megosztott, önálló lakásokat kell figyelembe venni


A 7. § (2) bekezdése alapján a „társasház, lakásszövetkezet mérési pontonként (felhasználási helyenként) nyilatkozik az egyetemes szolgáltató részére a lakóépületben műszakilag megosztott, önálló lakások és az épületben lévő önálló, nem lakás céljára szolgáló helyiségek számáról."


Ez viszont lefordítva annyit jelent, hogy a társasház közös képviselőjének (IB elnöknek) illetve a lakásszövetkezet elnökének kell ezt a nyilatkozatot megtenni, ráadásul 2022. augusztus 15-ig!


Ha ezt az időpontot tartani tudja a közös képviselő, akkor 2022. augusztus 1-től már a számlánál figyelembe veszik és a rezsicsökkentés mértékét is ennek alapján tudják megállapítani.

A lejelentett nyilatkozatban foglaltakat bármikor ellenőrizheti a szolgáltató és kérheti annak igazolását. Erre a legmegfelelőbb dokumentum, ha lekérik - ingyenesen - az Ingatlannyilvántartási hatóságtól a társasház törzslapját, amelyen feltüntetésre kerül, hogy milyen és mennyi albetétből áll a társasház.


Ha valaki a megadott határidőig - illetve legkésőbb augusztus 30-ig - nem juttatja el az adatközlést a szolgáltatóhoz, akkor szankcióként a versenypiaci költségeket tükröző ár másfélszeresének megfelelő összeggel fogják a számlát kiállítani.

 
A nyilatkozatok megtételére az egyetemes szolgáltató által biztosított területen van lehetőség, amelynek kezdő időpontja 2022. július 27-e, illetve az ezt követő időponttól érdemes a honlapot megkeresni. Egyéb módon történő nyilatkozattétel érvénytelennek minősül.


Mivel ez a kötelezettség a közös képviselőt terheli, így mulasztása esetén a tulajdonosok közgyűlési határozattal tovább tudják terhelni a mulasztó tisztségviselőre a felmerült többlet költséget.


További fontos rendelkezés, hogy a lakhatás céljára bérbeadott ingatlan esetén a bérbeadót veszik figyelembe, akinek jogosultsága lesz a bérlőjével szemben a kiküldött számla alapján elszámolni és többlet használat esetén a piaci áron történő elszámolásra is lehetősége van.

Mire kell még figyelni?
- ha a társasházban beépítették a tetőteret, de az alapító okiratot nem módosították, akkor hivatalosan csak az ingatlannyilvántartási adatokat lehet figyelembe venni
- ha valaki levált a társasház központi fűtési rendszeréről, azt az albetétet nem lehet beszámítani a fogyasztói körbe
- ha két albetétet összevontak - egyben használják - akkor nem egyértelmű, hogy egy vagy két albetétként kell figyelembe venni
- ha a társasházban legalább három vagy több gyermekes család él, akkor ott a törvényben biztosított kedvezményeket is figyelembe lehet venni

Budapest, 2022. július 21.

Dr. Bék Ágnes
TTOE alapító elnök

Dr. Gyárfás Róbert
TTOE elnök

Kép: penzcentrum.hu

További híreink


Kihívások és kilátások: A magyar társasházkezelői szektor helyzetképe 2026. március 19.
A társasházi lakóingatlanok kezelése a magyarországi lakhatási körülmények egyik legkritikusabb, mégis gyakran alulértékelt területe. A 2025 őszén készült szakmai kérdőívünkre adott válaszok rávilágítanak a szektorban dolgozó közös képviselők és társasházkezelők aktuális problémáira, az érdekképviseletek megítélésére, valamint a jövőbeni várakozásokra.

Létesítménygazdálkodás egyetemi szinten - hogyan képezzük magunkat tovább? 2026. március 18.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napján dr. dr. habil. Kollár Csaba PhD, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Természettudományi és Alapozó Tantárgyi Intézet tudományos főmunkatársa mutatta be, hogyan készül az egyetem a létesítménygazdálkodás és -üzemeltetés átalakuló világára. Az előadás középpontjában az úgynevezett 4.0 ökoszisztéma, a mesterséges intelligencia szerepe és a Létesítménygazdálkodó és -üzemeltető szakmérnök és szakmenedzser szakirányú továbbképzések álltak.

Itt töltheti ki mindenki az országos társasházi mentálhigiéniai felmérést! 2026. március 17.
A lakóközösségekben megjelenő konfliktusok, a közös képviselőkre nehezedő tartós terhelés, valamint a közösségi együttélés feszültségei sokszor láthatatlanul befolyásolják a társasházak működését. Ezek feltárására indított országos mentálhigiéniai felmérést a THT Társasházi és Ingatlanpiaci Szaklap. A kutatás célja, hogy végre mérhető adatok álljanak rendelkezésre a társasházi élet mentális terheiről - ehhez azonban elengedhetetlen a minél szélesebb részvétel. A kérdőívek kitöltésével bárki hozzájárulhat ahhoz, hogy pontosabb kép rajzolódjon ki a hazai lakóközösségek valós helyzetéről.

http://www.mitoe.hu
DEBRECENBEN március 26-án (csütörtökön) ez a program és ez a szakkönyv várja Önt a THT konferenciáján 2026. március 17.
A "Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése: fontos témák a 2026-os beszámoló közgyűlésekre" rendezvényen a THT előfizetői díjmentesen vehetik át vadonatúj kiadványunkat, melynek címe: „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése Karbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026" mely nélkülözhetetlen segítséget jelent a közös képviselők, társasházkezelők, számvizsgálók mindennapi munkájában.

Változott az MVM Next üzletszabályzata – új előírások az elektronikus számlázásról és a társasházi energiaközösségekről 2026. március 17.
2026. március 1-jétől módosult az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. egyetemes villamosenergia-szolgáltatói üzletszabályzata, amelyet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal hagyott jóvá. Pontosították többek között az elektronikus számlázás szabályait, módosult az online ügyintézés rendje, megjelent a társasházi energiaközösség fogalma, és új rendelkezések vonatkoznak a kézbesítésre, a túlfizetések kezelésére, valamint a háztartási méretű kiserőművek elszámolására is.

Garanciális igények hatékony jogi érvényesítése magánlakásoknál és társasházi tulajdonba tartozó épületrészeknél 2026. március 16.
Új építésű lakást vagy frissen átadott társasházi házrészt venni ma is komoly kockázat: ha hiba derül ki, a tulajdonos könnyen elveszik a jogszabályok és határidők között. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napján Dr. Kiss Balázs Károly elnök arról beszélt, milyen jogi eszközökkel érdemes élni, ha hibás a teljesítés, és hogyan működik a kötelező jótállás magánlakásoknál és társasházi épületrészeknél.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Hamis közgyűlés, eltűnt milliók – így ürítették ki egy budapesti társasház számláját 2026. március 13.
Fel vannak háborodva egy budapesti társasház lakói, miután csaknem négymillió forint tűnt el a ház bankszámlájáról. Egy idegen hamis közgyűlési jegyzőkönyvvel ment be a bankba, közös képviselőnek adta ki magát, majd átíratta a számlát a saját nevére, és részletekben felvette a pénzt. Hibás dokumentumok, halott tulajdonosok nevei, egy történet, amely elsőre szinte hihetetlennek tűnik.

A szélsőséges időjárás robbantja a biztosítási díjakat –klímakockázatok és a lakásbiztosítások jövője 2026. március 13.
A lakóingatlanok biztosítása hosszú időn keresztül stabil, jól modellezhető üzletág volt: a kockázatok lassan változtak, a károk előre jelezhetők voltak, a díjak pedig ezt a viszonylagos kiszámíthatóságot tükrözték. Ez a korszak azonban lezárulóban van. Az éghajlat változása nemcsak a természeti környezetet, hanem az ingatlanállomány pénzügyi kockázati térképét is átrajzolja. A lakásbiztosítások drágulása ennek a mélyebb átalakulásnak a látható következménye.

Nagy belmagasságú polgári lakások energetikai felújítása – speciális problémák, sajátos megoldások 2026. március 12.
Budapest belvárosának lakásállományában jelentős arányt képviselnek a 19-20. század fordulóján épült bérházak. Ezek a nagy belmagasságú, vastag falú polgári lakások sajátos építészeti értéket képviselnek, ugyanakkor energetikai szempontból sok esetben elavultak. A főváros „Energiatudatos otthonok" kiadványsorozatának polgári lakásokra készült kézikönyve ezért kifejezetten az ilyen épületekben élők számára foglalja össze az energiafogyasztás csökkentésének lehetőségeit.

Fővárosi program segíti az idősek és fiatalok együttélését 2026. március 12.
Új kezdeményezést indított Budapest Főváros Önkormányzata annak érdekében, hogy egyszerre segítsen az egyedül élő időseknek és a lakhatást kereső fiataloknak. Az „Együtt, könnyebben - Megbízható Szobabérlet" program keretében olyan megoldást kínálnak, amely lehetővé teszi, hogy az idősebb budapestiek otthonuk egy üres szobáját megbízható fiatal bérlőnek adják ki.

Közös költségből közös haszon: amikor a társasház energiaközösséggé érik 2026. március 11.
A társasházak előtt ma már valódi lehetőség, hogy ne csak fogyasszák az áramot, hanem közösségként termeljék és osszák meg egymás között. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon Dr. Ronyecz Anita, a PVN Energiaközösség Nonprofit Kft. ügyvezetője előadásában azt mutatta be, mit jelent a társasházi energiaközösség, milyen jogi és pénzügyi keretek között működhet, és hogyan néz ki mindez a gyakorlatban egy miskolci mintaprojekten keresztül.

Az Európai Parlament elfogadta a lakáspiaci jelentést 2026. március 11.
A március 10-i plenáris ülésen elfogadták az Európai Unió lakhatási válságáról szóló jelentést. A dokumentum célja, hogy politikai iránymutatást adjon a tagállamoknak a megfizethető, fenntartható és megfelelő minőségű lakhatás biztosításához, miközben egyensúlyt kíván teremteni a lakhatáshoz való hozzáférés és a tulajdonjogok védelme között.

Hogyan kell benyújtani a társasházi beszámolót a földhivatalhoz? 2026. március 10.
Van-e jogszabályban rögzített határidő a benyújtásra? Milyen dokumentumokat kérnek, és szükséges-e jogi képviselő az eljáráshoz? Mi történik akkor, ha a társasház elmulasztja a beszámoló benyújtását, és milyen jogkövetkezményekkel járhat ez a gyakorlatban? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol. Dr. Kiss Balázs Károly.

Tavaszi közgyűlés? Ne maradjon ki a biztosítás megújítása sem! 2026. március 10.
A tavaszi közgyűlések időszaka nemcsak a költségvetés elfogadásáról és a felújítási tervekről szól. Ilyenkor a társasházi biztosítás felülvizsgálatát is érdemes napirendre tűzni. Egy elavult szerződés komoly kockázatot jelenthet a lakóközösség számára - különösen a folyamatosan emelkedő építési költségek és az egyre gyakoribb viharkárok miatt. Egy megfelelően aktualizált biztosítás viszont újra valódi pénzügyi biztonságot adhat.

Már lejárt 2025. év végén a határidő, de még időben pótolhatják a Társasházak a 70 kW feletti fűtési és légkondicionáló rendszerek energetikai felülvizsgálatát! (x) 2026. március 10.
2025.12.31-ig volt a határideje a társasházak és lakásszövetkezetek számára is kötelező 70 kW feletti fűtési és hűtési rendszerek energetikai felülvizsgálatának. A vizsgálat nem csupán jogszabályi előírás, hanem lehetőség a rezsiköltségek csökkentésére és az épületek fenntarthatóbb működtetésére.
Még nincs késő pótolni!

Brutális spórolásba kezdtek a társasházak – Ha ez így folytatódik, romhalmazzá válhat a magyar lakásállomány jelentős része 2026. március 9.
Aggasztó képet fest a magyar társasházak műszaki állapotáról a THT és az eHÁZ közös, éves felmérése. A közel 7 000 társasház adatait feldolgozó kutatás szerint 2025-ben átlagosan 14 százalékkal kevesebbet költöttek a házak karbantartásra és felújításra, mint egy évvel korábban. A számok mögött azonban nem tudatos hatékonyságjavítás, hanem kényszerű visszafogás húzódik meg: a társasházak többsége egyszerűen elhalasztotta azokat a munkákat, amelyek nem azonnali élet- vagy vagyonbiztonsági kockázatot jelentenek.

Vészelhárítás, szakiparos ajánlás, információs szolgáltatás (x) 2026. március 9.
Mindannyian nyugalmat és biztonságot szeretnénk teremteni otthonunkban, ugyanakkor számos olyan nem várt esemény következhet be, legyen szó csőtörésről vagy a zárba beletört kulcsról, ami azonnali megoldást igényel. Ilyenkor a lehető leggyorsabban szükséges iparos szakembert találni.

Pályázati körkép – 2026-os lehetőségek budapesti társasházaknak 2026. március 9.
2026-ban a fővárosi és több kerületi önkormányzat is kínál vissza nem térítendő, illetve részben kamatmentes kölcsönnel kombinált támogatásokat társasházak számára. Az alábbiakban összegyűjtöttük a budapesti társasházakat közvetlenül érintő pályázatokat, a legfontosabb tudnivalókkal és elérhetőségekkel.

A digitalizáció értéknövelő szerepe a társasházkezelés és lakásvásárlás terén: Lehetőségek és kihívások 2026. március 6.
Felvételsorozat negyedik része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Szilber Szilvia ingatlankezelő, társasházi szakértő - Szilber Házak Ingatlankezelő Kft.

Szakaszos hitelfolyósítás az új lakásoknál – módosultak az otthonteremtési támogatások szabályai 2026. március 6.
A 40/2026. (III. 5.) Korm. rendelet elsősorban az újépítésű lakások vásárlásának finanszírozását érinti, különösen a CSOK Plusz hitel és a FIX 3%-os Otthon Start kölcsön igénybevételének feltételeit. A változások egyik legfontosabb eleme, hogy új lakás vásárlásakor a hitelösszeg már a használatbavételi engedély kiadása előtt is folyósítható lehet.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások