Barion Pixel
Féláron fűtenek a tíz emeletes, távhőről leválasztott panel épületben 2010. augusztus 3.
A Kossuth Rádió egyik legrégebbi és leghallgatottabb műsora a Napközben korábban is gyakran foglalkozott társasházi témákkal, de 2007. novemberétől minden pénteken jelentkezett a Közös költség című rovat. A műsorban - mely 2010 februárja óta kéthetente hallható - a társasházak, lakásszövetkezetek életét meghatározó teendőkről, sikerekről, kudarcokról beszélnek az élő adás stúdióvendégei. A hallgatók szintén feltehetik kérdéseiket, melyekre a nap aktuális témájának szakértői válaszolnak.

Kiszállhat-e egy-egy tulajdonos a megszavazott társasházi felújításból? 2010. augusztus 3.
A Társasházi Háztartás szaklap Olvasói kérdések rovatában dr. Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke válaszol a lap előfizetőinek kérdéseire, melyek közül egy-egy választ hirlevelünk olvasóival is megosztunk. Az egyesület, a tagok részére ingyenes jogsegélyszolgálatot biztosít, hogy megkönnyítse számukra a vitás ügyekben való eligazodást.

Érkeznek az APEH késedelmi pótlékok 2010. augusztus 3.
A Társasházi Háztartás szaklap, az öt éve végzett ingyenes jogi tanácsadás mellett a jövőben ingyenes pénzügyi-számviteli tanácsadással is segíti a közös képviselők munkáját. A THT új rovatában Dr. Tőke Lászlóné, a Benedek és Társai Kft. adótanácsadója válaszol az olvasók kérdéseire, melyek közül néhányat hírlevelünkben is közzéteszünk.

Az ügyfelek védelmében vizsgálódik a PSZÁF 2010. augusztus 3.
Július 30-ától fogyasztóvédelmi témavizsgálatot indított a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a pénzügyi piacok több mint 500 szereplőjénél. A vizsgálat alkalmas lehet annak kiderítésére is, hogy az érintettek valóban "megállják-e", hogy a bankadó egy részét áthírítsák az ügyfelekre.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Kölcsön kiváltására marad a devizahitel 2010. augusztus 3.
A bankok már nem fogadnak be devizahitel kérelmet, hiszen törvény tiltja a deviza alapú kölcsönt biztosító jelzálogjog bejegyzését annak hatályba lépése után megkötött szerződésekre vonatkozóan.

Ki nézheti meg és meddig tárolhatók a társasházak biztonsági kameráinak feltvételei? 2010. július 23.
A Kossuth Rádió egyik legrégebbi és leghallgatottabb műsora a Napközben korábban is gyakran foglalkozott társasházi témákkal, de 2007. novemberétől minden pénteken jelentkezett a Közös költség című rovat. A műsorban - mely 2010 februárja óta kéthetente hallható - a társasházak, lakásszövetkezetek életét meghatározó teendőkről, sikerekről, kudarcokról beszélnek az élő adás stúdióvendégei. A hallgatók szintén feltehetik kérdéseiket, melyekre a nap aktuális témájának szakértői válaszolnak.

Kizárható-e a vízszolgáltatásból a nemfizető tulajdonos? 2010. július 23.
A Társasházi Háztartás szaklap Olvasói kérdések rovatában dr. Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke válaszol a lap előfizetőinek kérdéseire, melyek közül egy-egy választ hirlevelünk olvasóival is megosztunk. Az egyesület, a tagok részére ingyenes jogsegélyszolgálatot biztosít, hogy megkönnyítse számukra a vitás ügyekben való eligazodást.

Mennyi késedelmi kamatot kaphatunk az APEH-től? 2010. július 23.
A Társasházi Háztartás szaklap, az öt éve végzett ingyenes jogi tanácsadás mellett a jövőben ingyenes pénzügyi-számviteli tanácsadással is segíti a közös képviselők munkáját. A THT következő számában induló rovatban Dr. Tőke Lászlóné, a Benedek és Társai Kft. adótanácsadója válaszol az olvasók kérdéseire, melyek közül egy-egy választ hírlevelünkben is közzéteszünk.

Lépcsőház felújítást, szelektív hulladékgyűjtő létesítését és napelemes szellőztetés megvalósítását támogatja idén az OTP Bank 2010. július 23.
Az OTP Bank 2010 áprilisában immár második alkalommal írta ki társasházi pályázatát, melynek keretében összesen nettó 5.100.000 forintra pályázhatott az ország bármely társasházi és lakásszövetkezeti közössége. A környezetvédelmi és közösségi célok megvalósítására készült pályamunkákat 2010. június 11-ig lehetett eljuttatni a bírálókhoz postai úton vagy a www.hazforum.hu információs portálon keresztül. A nevezéshez nem volt szükség hatósági engedélyek és igazolások beszerzésére, csupán a beruházás összefoglalójára, illetve indoklására egy oldalban.

FŐGÁZ- a Magyar Olimpiai Csapat Arany fokozatú támogatója 2010. július 23.
Az egyetlen magyar többségi tulajdonú gázszolgáltató, mely eddig, kreatív megoldásokkal előrukkoló szolgáltatóként és innovatív termékek fejlesztőjeként is erősítette márkanevét, mostantól a magyar sportolók felkészülését és jövőjét támogató cégként is hangsúlyozza hazai kötődését.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások