Barion Pixel
Horror pénzek kötelező kéményfelújításra 2010. június 22.
A Kossuth Rádió egyik legrégebbi és leghallgatottabb műsora a Napközben korábban is gyakran foglalkozott társasházi témákkal, de 2007. novemberétől minden pénteken jelentkezett a Közös költség című rovat. A műsorban - mely 2010 februárja óta kéthetente hallható - a társasházak, lakásszövetkezetek életét meghatározó teendőkről, sikerekről, kudarcokról beszélnek az élő adás stúdióvendégei. A hallgatók szintén feltehetik kérdéseiket, melyekre a nap aktuális témájának szakértői válaszolnak.

A Társasházaknak is van választási lehetősége! 2010. június 22.
Váltson villamosenergia-kereskedőt!

Az MVM Partner kínálatában minden Társasház, Lakópark, Lakásszövetkezet talál költséghatékony, előnyös megoldást.

Meddig köteles megőrizni a közös képviselő a társasház iratait, számláit? 2010. június 13.
A Társasházi Háztartás szaklap Olvasói kérdések rovatában dr. Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke válaszol a lap előfizetőinek kérdéseire, melyek közül egy-egy választ hirlevelünk olvasóival is megosztunk. Az egyesület, a tagok részére ingyenes jogsegélyszolgálatot biztosít, hogy megkönnyítse számukra a vitás ügyekben való eligazodást.

Váltson villamosenergia-kereskedőt! - A Társasházaknak is van választási lehetősége! 2010. június 14.
Az MVM Partner kínálatában minden Társasház, Lakópark, Lakásszövetkezet talál költséghatékony, előnyös megoldást.
Kérjen ajánlatot, mert egy jó kereskedő-választással jelentős megtakarítást érhet el.
Ránk számíthat.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Nagykanizsára március 27-én érkezik a Társasházak törvényes és energiahatékony működtetése 2013 konferenciasorozat 2013. március 17.
Kaposváron, Zalaegerszegen és Nagykanizsán folytatódik a Társasházi Háztartás szaklap és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete által szervezett, 21 várost érintő országos konferenciasorozat, melyen a legégetőbb jogi és műszaki kérdésekre kaphatnak választ a közös képviselők, számvizsgáló és intézőbizottságok tagjai, a lakásszövetkezeti vezetők és a velük érkező, munkájukat segítő aktív tulajdonosok.

Zalaegerszegre március 26-án érkezik a Társasházak törvényes és energiahatékony működtetése 2013 konferenciasorozat 2013. március 17.
Kaposváron, Zalaegerszegen és Nagykanizsán folytatódik a Társasházi Háztartás szaklap és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete által szervezett, 21 várost érintő országos konferenciasorozat, melyen a legégetőbb jogi és műszaki kérdésekre kaphatnak választ a közös képviselők, számvizsgáló és intézőbizottságok tagjai, a lakásszövetkezeti vezetők és a velük érkező, munkájukat segítő aktív tulajdonosok.

Kaposvárra március 25-én érkezik a Társasházak törvényes és energiahatékony működtetése 2013 konferenciasorozat 2013. március 17.
Kaposváron, Zalaegerszegen és Nagykanizsán folytatódik a Társasházi Háztartás szaklap és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete által szervezett, 21 várost érintő országos konferenciasorozat, melyen a legégetőbb jogi és műszaki kérdésekre kaphatnak választ a közös képviselők, számvizsgáló és intézőbizottságok tagjai, a lakásszövetkezeti vezetők és a velük érkező, munkájukat segítő aktív tulajdonosok.

Tatabányára március 22-én érkezik a Társasházak törvényes és energiahatékony működtetése 2013 konferenciasorozat 2013. március 16.
Szegeden, Gyulán és Tatabányán folytatódik a Társasházi Háztartás szaklap és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete által szervezett, 21 várost érintő országos konferenciasorozat, melyen a legégetőbb jogi és műszaki kérdésekre kaphatnak választ a közös képviselők, számvizsgáló és intézőbizottságok tagjai, a lakásszövetkezeti vezetők és a velük érkező, munkájukat segítő aktív tulajdonosok.

Debrecenbe március 13-án ér a Társasházak törvényes és energiahatékony működtetése 2013 konferenciasorozat 2013. március 5.
Miskolcon, Nyíregyházán és Debrecenben folytatódik a Társasházi Háztartás szaklap és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete által szervezett, 21 várost érintő országos konferenciasorozat, melyen a legégetőbb jogi és műszaki kérdésekre kaphatnak választ a közös képviselők, számvizsgáló és intézőbizottságok tagjai, a lakásszövetkezeti vezetők és a velük érkező, munkájukat segítő aktív tulajdonosok.

Nyíregyházára március 12-én ér a Társasházak törvényes és energiahatékony működtetése 2013 konferenciasorozat 2013. március 5.
Miskolcon, Nyíregyházán és Debrecenben folytatódik a Társasházi Háztartás szaklap és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete által szervezett, 21 várost érintő országos konferenciasorozat, melyen a legégetőbb jogi és műszaki kérdésekre kaphatnak választ a közös képviselők, számvizsgáló és intézőbizottságok tagjai, a lakásszövetkezeti vezetők és a velük érkező, munkájukat segítő aktív tulajdonosok.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások