Barion Pixel

Káosz a társasházakra vonatkozó rendeletekben

2021. május 26.
tarsashazi_rendeletek.jpgA Kormány az elmúlt napokban több ponton hozzányúlt a társasházakat érintő rendeletekhez, mely okozhat kellemetlen meglepetéseket a társasházkezelés mindennapjaiban.

Mint az ismeretes, az Országgyűlés 2021. május 21-ével a XL. számú törvénnyel kihirdette a veszélyhelyzet fenntartását és ennek alapján a Kormány 271/2021. (V. 21.) Kormányrendelet hatályában fenntartotta az 502/2020. (XI.16.) rendeletet, így habár az esküvők, sportrendezvények, gyűlések, zenés-táncos rendezvények megtarthatók, társasházi közgyűlést továbbra sem lehet tartani Magyarországon.

 

Van ennek értelme?


Nem úgy tűnik. Ugyanis amíg a józan paraszti ész azt diktálná, hogy a társasházi közgyűlésekre a gyűlés vagy gyülekezésre vonatkozó szabályok legyenek érvényesek, addig a törvényalkotó a másik oldalról is ellehetetleníti a társasházak jogszerű működését: míg a polgári törvénykönyv pl. az egyesületekre, vagy a gazdasági társaságokra nézve kifejezetten szabályozza az eközgyűlés jogi és technikai lehetőségeit, addig a társasházaknál ennek nyomát sem találjuk.

 
Az 502/2020 (XI.16) Kormányrendelet azt is kijelenti, hogy a tulajdonosok 10 %-ának írásbeli kezdeményezése alapján írásos szavazást lehet és kell tartani a társasházakban, mely alapján elviekben a 2020. évi elszámolásról és a 2021. évi tervszámokról is írásbeli szavazással dönthetnének a tulajdonosok. Ez azonban nem így van: habár az Igazságügyi Minisztérium Dr. Bék Ágnesnek, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnökének küldött levelében leírta, hogy „Mivel a Kormányrendelet hatályos rendelkezései is lehetőséget adnak a tulajdonostársak 1/10-ének írásbeli kezdeményezése alapján a veszélyhelyzet ideje alatt az éves elszámolás és a következő évi költségvetés elfogadására", a gyakorlatban több olyan esetet ismerünk, ahol ezen próbálkozás törvényessége megbukott és a társasházkezelőt megbüntették az ilyen próbálkozásért. A rendelet ugyanis kimondja, hogy az éves költségvetésről csak a veszélyhelyzetet követő 90 napban dönthet a közgyűlés, mely amíg nem hívható össze személyesen és annak elektronikus formája egyáltalán nincs itthon kitalálva, addig ezt nem tudja megtenni. Az írásbeli elfogadtatás abból a szempontból sem a legjobb ötlet, miszerint a társasházakban élő emberek az elmúlt hónapok korlátozásai miatt minimálisan tudtak szocializálódni és kimozdulni a négy fal közül, így elmúlt egy évben otthon maradt, vagy otthonról dolgozó társasházi lakók között felerősítheti a rosszhiszeműséget az, hogy minden magyarázat nélkül csak eléjük rakunk egy csomó számadatot, amit vagy megértenek és elfogadnak, vagy nem.

 
Habár az éves terv írásbeli megszavazásának előzetes átbeszélésére és jogellenes írásbeli megszavazásra szült gerilla-megoldásokat az élet - udvaron, vagy elektronikus úton való nem hivatalos gyűlés, megbeszélés, majd írásbeli formájában való megszavaztatás -, de az ilyen,nem jogszerű, vagy jogilag kiskapus esetek minden esetben bizalmatlanságot és konfliktushelyzetet szülhetnek a társasházakban.


Fel lehet menteni a közös képviselőt, de újat nem lehet választani


További kérdéseket vet fel, hogy az elmúlt napokban az 502/2020. (XI.16.) Korm. rendeletből kivették, hatályon kívül helyezték a 14. § 1. bekezdést, ami azt jelenti, hogy a rendkívüli helyzetben írásbeli szavazással már a közös képviselőt is fel lehet menteni. Ugyanakkor ugyanezen paragrafus (14. §) 5. bekezdése benne maradt a rendeletben, amely kimondja, hogy az új közös képviselőt a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napon belül kell megválasztani, mely azt jelenti, hogy habár jogilag lett lehetőség a közös képviselő felmentésére, új nem választható, így sok társasház lábon lőheti magát azzal, hogy a feladatok ilyen esetben a számvizsgáló bizottságra - vagy annak hiányában valamely tulajdonostársra - szállnak, azok minden felelősségével együtt. És akkor nem is beszélünk azokról a társasházakról, akiknek valamilyen más okból kifolyólag, például elhalálozás miatt nincsen már egy jó ideje közös képviselőjük, és emiatt veszélybe került a rendes gazdálkodásuk.

Mi lenne a jó megoldás?

Európa-szerte vannak jó gyakorlatok az online társasházi közgyűlések lebonyolítására, ezek egyikének hazai interpretációja egy ügyfélkapus azonosítással - vagy a külföldi tulajdonosok érdekeinek védelménben bármilyen külső kyc (know-your-customer) folyamat integrálásával - gyorsan kivitelezhető lenne. Ahogyan az sem igényelne túl sok erőforrást, ha valaki józan fejjel átgondolná a jelenlegi szabályozást és összhangba hozná a társasházak és társasházkezelők érdekeivel. Ugyanis nyilvánvalóan senkinek nem az az érdeke, hogy egy újabb nyarat töltsenek a közös képviselők a közgyűlések lebonyolításával, de a jelenleg kialakult, az online közgyűlésekről, mint lehetőségről lecsúszott, káosz-közeli helyzetben talán mégis ki lehetne mondani, hogy egy közgyűlés nem veszélyesebb, mint egy lagzi, koncert, vagy egy sportmérkőzés.

Dén Mátyás András

További híreink


Egyéni lakásbiztosítással kiváltható a társasházi biztosítási díj? 2026. július 3.
Ha egy tulajdonos saját, egyéni lakásbiztosítást köt, akkor mentesülhet a ház közös biztosítási díjának fizetése alól? Bár logikusnak tűnhet, hogy ne fizessünk kétszer ugyanazért, a társasházi törvények és a közös tulajdon védelme miatt a helyzet jogilag és gyakorlatilag is összetettebb. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Kérhet-e pénzt a leváltott közös képviselő az adatok átadásáért? 2026. június 25.
A közös képviselő váltása ritkán zajlik zökkenőmentesen, az egyik legnagyobb feszültségforrást pedig a társasház adatai jelentik. Ki használhatja a nyilvántartást, mi történik a személyes adatokkal, és meddig mehet el a lakóközösség, ha nyilvánosan akarja rendezni a vitát? Az olvasói kérdésekre jogi szakértőnk válaszol.

Szigorúbb keretek közé szorítaná a kormány a villamos biztonsági felülvizsgálatokat 2026. június 16.
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta a szakterület működését újraszabályozó rendelettervezetet. A javaslat elsődleges célja, hogy a lakó- és ipari ingatlanok védelme szempontjából kritikus ellenőrzéseket végző szakemberek tevékenysége átláthatóbbá és hatékonyabban nyomon követhetővé váljon.

http://www.mitoe.hu
Kiszivároghatnak a belső információk? – Az olcsó szoftverért az adatainkkal fizetünk 2026. június 12.
Megdöbbentő történettel fordult hozzánk egy közös képviselő: miután bevezettek egy új, kedvező árú társasházi szoftvert, a konkurencia hirtelen mindent megtudott a ház belső ügyeiről, és azonnal akcióba lépett a leváltásukért. Létezik, hogy a szoftver tulajdonosai visszaélnek az adatokkal? Hogyan bizonyítható, ha illetéktelenek néztek bele a rendszerbe, és kihez fordulhatunk jogorvoslatért? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Kié a folyosó vége? 2026. június 10.
Sok lakóközösségben ismerős konfliktusforrás a közös tulajdonú folyosószakaszok rácsos lezárása. A társasház évekkel ezelőtt hozzájárult a beépítéshez, ám több tulajdonosváltás után az új lakók már sem használati díjat nem fizetnek, sem pótkulcsot nem biztosítanak a közös képviselőnek. A kizárólagos használat viszont megmarad, ami komoly tűzvédelmi és katasztrófavédelmi kockázatot is jelent. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Egyhangúlag megszavazta a parlament a devizahiteles perek és végrehajtások átmeneti felfüggesztését 2026. június 9.
Az Országgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyöntetűen elfogadta a folyamatban lévő devizahiteles perek és végrehajtások felfüggesztéséről szóló törvényjavaslatot. A Tisza Párt képviselői által benyújtott szabályozás célja, hogy időt biztosítson a devizahiteles törvények átfogó felülvizsgálatára és a végrehajtói rendszer átalakítására. Az új intézkedések a devizaadósok védelmét szolgálják, és a jogszabály kivételeket is rögzít, amelyekre a halasztás nem vonatkozik.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Mentőövet kér a napelemes szövetség a félbemaradt lakossági projekteknek 2026. június 8.
A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) arra figyelmeztet, hogy a lakossági napelemes rendszerek támogatását célzó RRF-6.2.1-2021 jelű pályázat 2026. június 15-i határidejének közeledtével több ezer alacsony jövedelmű család beruházása maradhat félbe. A szövetség álláspontja szerint a megakadt projektek túlnyomó része még megmenthető lenne, ehhez azonban a döntéshozók részéről a kivitelezőváltások felgyorsítására és a kifizetések felgyorsítására van szükség.

Végső határidő a napelemeseknek – Június 11-ig lehet kártérítésért fordulni Strasbourghoz 2026. június 8.
A háztartási méretű kiserőművek (HMKE) tulajdonosai számára elérkezett az utolsó jogi lehetőség, hogy kompenzációt kérjenek a napelemes elszámolási rendszer utólagos megváltoztatása miatt elszenvedett anyagi veszteségeikért. A Napelem-felhasználók Érdekvédelmi Platformja (NÉP) Egyesület felhívása szerint az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) benyújtandó egyéni kártérítési kérelmeket 2026. június 11-ig kell postára adni.

A devizahiteles eljárások tervezett felfüggesztése: segítség vagy újabb akadály az adósoknak? 2026. június 1.
A devizahitelek rendezése hosszú évek óta húzódó, összetett probléma, amely számtalan magyar családot érint. A 2026 májusában benyújtott törvényjavaslat első látásra megnyugtató megoldást kínálhat a bajba jutott adósoknak, hiszen hivatalból és soron kívül függesztené fel a devizahiteles pereket. Érdemes azonban közelebbről is megvizsgálni, hogy a felkínált megoldások valóban minden érintett helyzetén könnyítenek-e.

Így kell módosítani az SzMSz-t a kamerarendszer telepítésekor 2026. május 26.
A kamerarendszer mindennapi működésének jogszerűsége a társasház belső szabályzatain és a pontos végrehajtási eljáráson múlik. A közösségnek a Szervezeti és Működési Szabályzatban (SzMSz) kell rögzítenie a megfigyelés részletszabályait, az adatfeldolgozók feladatait, valamint a felvételek kikérésének szigorú adminisztratív menetét. Az alábbi olvasói kérdésre adott szakértői útmutató a gyakorlati megvalósításhoz, a belső szabályzatok módosításához nyújt támpontokat.

Strukturális fordulatot hoz az új kormányzati felépítés az ingatlanpiacon 2026. május 26.
A 2026-os kormányváltást követően gyökeresen átalakult az államigazgatás szerkezete. Az építés és a lakáspolitika egyetlen tárcához, a lakáscélú állami támogatások és az Otthon Start program koordinálása a Pénzügyminisztériumhoz került.

Új törvényjavaslat a devizahiteles eljárások és végrehajtások felfüggesztéséről 2026. május 21.
A Parlament elé benyújtott legújabb törvényjavaslat átmenetileg és teljeskörűen leállítaná a korábbi devizahiteles törvények hatálya alá tartozó, jelenleg is folyamatban lévő bírósági pereket és végrehajtási eljárásokat. A kezdeményezés célja, hogy a végleges szabályozás kialakításáig jogi védelmet biztosítson az érintett felek számára, ami jelentős hatással lehet a hazai követeléskezelési és végrehajtási folyamatokra.

Társasházi kamerarendszerek telepítésének és üzemeltetésének feltételei 2026. május 18.
A társasházi kamerarendszerek kiépítése és működtetése szigorú szabályozáshoz kötött. A lakóközösségek gyakran szembesülnek tévhitekkel a kamerák elhelyezhetőségét, illetve a felvételek visszanézésének jogosultságát illetően. Az alábbi olvasói kérdésre adott szakmai állásfoglalás tisztázza a jogszerű telepítés feltételeit, a megfigyelhető területek határait, valamint az adatkezelésre vonatkozó kötelezettségeket.

Visszatérés a normál jogrendhez – véget ért a rendeleti kormányzás Magyarországon 2026. május 15.
2026. május 14-én hivatalosan is megszűnt a veszélyhelyzet Magyarországon. Az áprilisi választások nyomán felálló új Országgyűlés első intézkedéseinek egyike a rendeleti kormányzás lezárása volt. Az átmenet folyamatossága, valamint a gazdasági és szervezeti stabilitás biztosítása érdekében a parlament törvényi szintre emelte a legfontosabb veszélyhelyzeti intézkedéseket.

Közgyűlés számviteli beszámoló nélkül? Szabálytalan a „tulajdonos úgysem érti” érvelés! 2026. május 14.
Olvasónk két társasházi közgyűlésen is azt tapasztalta, hogy a közös képviselők nem terjesztik elő elfogadásra a számviteli törvény szerinti éves beszámolót. A mulasztásra olyan érveik voltak, miszerint a tulajdonosok „úgysem értik, felesleges", vagy a „közös képviselő által készített elszámolás amúgy is részletesebb". Olvasónk kérdésére jogi szakértőnk válaszol.

Megtiltható az autótöltés a társasházban? 2026. május 5.
Egy társasházban elektromos autótöltők telepítése körül alakult ki vita, miután egy korábbi közgyűlési döntés kapcsán felmerült, hogy a tiltás indokolatlanul korlátozhatja a tulajdonosok jogait. Valóban túllépte a közgyűlés a hatáskörét? Az olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Mit tehet egy társasház a rövid távú lakáskiadás ellen? 2026. április 30.
turista.jpgPortugáliában 2026 tavaszán először fordult meg a rövid távú lakáskiadás növekedési trendje, Budapesten pedig januártól már Terézvárosban sem lehet Airbnb-t működtetni. A központi szabályozás ugyan egyre szigorodik, de továbbra is lassan és sokszor töredezetten reagál. Eközben a társasházak sincsenek teljesen eszköz nélkül: saját hatáskörben is képesek fellépni – és érdemes is élni ezekkel a lehetőségekkel.

Szórakozóhely zaja a társasházban: mit tehet a közös képviselő és mit a lakók? 2026. április 23.
szorakozohely.jpegKevés olyan helyzet van egy társasház életében, ami annyira gyorsan képes elmérgesedni, mint amikor egy szórakozóhely zaja megjelenik a mindennapokban. Az elején még csak néhány lakó panaszkodik, később azonban egyre több bejelentés érkezik, majd a feszültség már a házon belül is érezhetővé válik. Ilyenkor gyakran hangzik el a kérdés: „Miért nem történik semmi?”

Bezárul egy kiskapu: szigorodik az Otthontámogatás visszafizetése 2026. április 24.
A kormány április 24-én hatályba lépő rendelete bezár egy kiskaput az Otthontámogatásnál: eddig a munkavállaló közös megegyezéssel kezdeményezett munkaviszony-megszűnéssel kikerülhette a visszafizetési kötelezettséget, mostantól ez már nem lesz lehetséges. A szigorítás a korábban megítélt támogatásokra is visszahat.

Mit jelent a társasházi építményi jog az új építésű házaknak? 2026. április 23.
moneyhu-tarsashazi-epitmenyi-jog-otp.jpg2026-ban egy új fogalom jelent meg a magyar ingatlanjogban: a társasházi építményi jog. Bár elsőre jogtechnikai részletnek tűnhet, a gyakorlatban azonban gyorsan megjelenik a társasházak mindennapi működésében is. Olyan újdonságról van szó, amely alapjaiban írja át az újépítésű társasházi lakások értékesítését és finanszírozását, és amellyel alighanem a legtöbb olyan közös képviselő is találkozni fog, aki új építésű házak képviseletét látja el.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások