Barion Pixel

Mikor tekinthető magánszemélynek a társasház? - Itt a Pénzügyminisztérium válasza a TTOE-nek

2022. augusztus 8.
Penzugyminiszterium.jpgA NAV 28. számú, "Társasházak adózása 2022" című, januári információs füzete több helyen is rögzíti, hogy a társasházak magánszemélynek tekintendők, ezért dr. Bék Ágnes alapító elnök és dr. Gyárfás Róbert elnök, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) nevében július 14-én Varga Mihály pénzügyminiszterhez fordult annak tisztázása érdekében, hogy az új Kata törvény alapján a társasházak befogadhatnak-e számlát katás vállalkozóktól.

Levelükre a Pénzügyminisztérium államtitkára Izer Norbert az alábbi választ küldte:


Tisztelt Elnök Aszony!
Tisztelt Elnök Úr!

Köszönettel megkaptam Varga Mihály miniszter úrnak címzett megkeresésüket, a KATA módosításával összefüggésben.

Beadványukban azt kérik, hogy a társasházkezelők és a közös képviselők, valamint az általuk megbízott egyéni vállalkozók továbbra is a KATA szabályai szerint teljesíthessék adókötelezettségüket. Jelzik továbbá, hogy a társasházkezelői tevékenység esetén sem látják kizártnak azt, hogy az érintett egyéni vállalkozó a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló 2022. évi XIII. törvény (továbbiakban: új Kata tv.) alanyává váljon, mivel - értelmezésük szerint - a társasházak magánszemélyeknek tekintendőek. Álláspontjuk szerint ezt támasztja alá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 28. számú információs füzetének tartalma.

Az új Kata tv. alanya az adóval összefüggő adókötelezettségeit az új Kata tv., valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (továbbiakban: Art.) rendelkezései szerint teljesíti (új Kata tv. 1.§ (4) bekezdése).

Azt, hogy ki minősül kifizetőnek azt Art. 7. § 31. pontjának a) alpontja határozza meg. A hivatkozott rendelkezés szerint kifizetőnek minősül az a belföldi illetőségű jogi személy, egyéb szervezet, egyéni vállalkozó, amely (aki) adókötelezettség alá eső jövedelmet juttat, függetlenül attól, hogy a juttatást közvetlenül vagy megbízottja (posta, hitelintézet) útján teljesíti. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. § 4. pontjának c) alpontja szerint a társasház egyéb szervezetnek minősül.

Mindezekre tekintettel a társasház kifizető, és kifizetőként jár el azokban az esetekben, amikor egyéni vállalkozónak vállalkozási szerződés keretében adóköteles jövedelmet juttat, munkavállalót alkalmaz, választott tisztségviselőnek fizet díjazást, megbízási jogviszony keretében teljesít kifizetést, vagy alkalmi munkavállalót foglalkoztat. A társasház kifizetői státuszára figyelemmel annak a kisadózó egyéni vállalkozónak, aki társasháztól szerez bevételt, az új Kata tv. 5. § (1) bekezdés g) pontja alapján a kisadózó jogalanyisága megszűnik.

Tájékoztatom, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 75. § (2) bekezdése csak azt rögzíti, hogy a társasház esetében az Szja tv. XI-XIV. fejezetében említett bevételéből a jövedelmet és az adót úgy kell megállapítani és megfizetni, mintha azt magánszemély szerezte volna meg, azzal, hogy magánszemélynek a társasházat kell tekinteni. A rendelkezés alapján megállapítható, hogy a társasház kizárólag a személyi jövedelemadó kötelezettségét teljesítheti magánszemélyként. Erről ad részletes tájékoztatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Önök által is hivatkozott 28. számú információs füzete.

Tájékoztatom, hogy az új Kata tv. módosítására nem látunk lehetőséget.

Több tájékoztató és adókalkulátor is elérhetővé vált a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján, amely segítséget nyújt az érintetteknek a legkedvezőbb adózási mód kiválasztásában.

Munkájukhoz további jó egészséget kívánok!

Budapest, 2022. július 29.

Üdvözlettel:
Izer Norbert

Az egyesület elnökei a választ továbbították a tagok részére, de jelezték, hogy az ügyben újabb megkeresést írtak és személyes egyeztetést kezdeményeztek. A fejleményekről értesítik az egyesület tagságát.

További híreink


Ez lesz a lakásáfa sorsa a jövőben - Varga Mihály a hétvégén tett róla bejelentést 2024. május 6.
ujepitesu_lakas.jpgA kormány további két évvel hosszabbítja meg az idén év végén lejáró kedvezményes lakásáfát, ami jó hír az újépítésű lakásban gondolkodó családoknak és az építőipari vállalkozásoknak is. Varga Mihály pénzügyminiszter szombat reggeli Facebook posztjában tette közzé a jó hírt, véget vetve ezzel az eddigi találgatásoknak. Részletek a cikkünkben.

Balkonkertészkedés, de hogyan? 2024. május 3.
megyeriszabolcs.jpgA tavasz beálltával egyre több növénybarátnak támad kedve a virágok ápolásához, zöldségek neveléséhez, ami természetes igény, és a megoldás is egyszerű, csak ki kell menni a kertbe és belevágni a termesztésbe. De mi a helyzet, ha nincs kert? Ez sem jelent feltétlenül akadályt, hiszen sok-sok éve divatos hobbi a balkonkertészkedés. Az erkélyen, balkonon végzett növénynevelés valóban remek elfoglaltság, azonban társasházi körülmények között óvatosságot és odafigyelést igényel!

Köteles-e a közös képviselő a tulajdonos által igazoltan elküldött napirendi pont javaslatot napirendre venni? 2024. május 2.
Dr.KissBalazsKaroly.jpgSzeretném megtudni, hogy jogosan járt-e el a közös képviselőnk, amikor a hozzá előzetesen, ajánlott levélben is elküldött napirendi pont javaslatot nem hirdette meg a taggyűlési meghívóban? Dr. Kiss Balázs Károly, a THT jogi szakértője válaszol az olvasói kérdésre.

A pesti gangos házak egyike ma - egy "mankós ház" közös képviselőjével beszélgettünk 2024. április 30.
aladucolt_thaz.jpgKevés építészeti elem forrt össze úgy egy várossal, mint a „gang", vagyis a körfolyosó Budapesttel. A szó maga a sokáig németajkú Pest-Budán gyökeresedett meg és vált jellegzetes kifejezéssé - maga a "pesti gang" pedig szinte jelképpé. A városban több ezer gangos „bérház" található: elegáns és kaszárnyaszerű, igényesen felújított, de amiből a legtöbb van, az sajnos az omladozó. Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket a képen látható társasházra, melynek fotóját egy közösségi oldal szakmai csoportjába tették fel. Ez a szép, régi ház mára már olyan állapotba került, hogy kizárólag a függőfolyosóit tartó állványzatnak köszönhető, hogy azok egyáltalán használhatók. Az eset sajnos nem egyedi, hiszen az erre irányuló állami és önkormányzati források, a tulajdonosi akarat és/vagy teljesítőképesség hiányában az elodázott felújítások miatt a hasonló korú házakban ilyen, vagy még ennél is szomorúbb, méltatlan állapotok uralkodnak manapság. Megkerestük a szóban forgó társasház közös képviselőjét, hogy megtudjuk, mi vezetett el a jelen állapotig, várható-e szerinte erre megoldás, és ha igen, mi az? Cikkünkben Németh Zita könyvelővel és közös képviselővel készült interjúnkat olvashatják.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Május 9-én eHÁZ FÓRUM! Ez a program várja az érdeklődőket az Ázsia Centerben (x) 2024. április 30.
eHAZ_rendezveny.jpg2024. május 9-én újból lehetőség nyílik az eHÁZ szoftver valamennyi funkcióinak megismerésére az Ázsia Centerben tartandó eHÁZ FÓRUM-on. Az eseményen megismerhetik az eINGATLAN.hu ingatlankezelő és ingatlan szervizkönyv szoftvert, illetve jogi, és számviteli témában is lehetőség nyílik személyes konzultációra a szakértőkkel.

Online INGATLANKÖZVETÍTŐ tanfolyam indul május 06-án! (x) 2024. április 30.
Penta_portre-057.jpgSzakképesítő vizsgára felkészítő Ingatlanközvetítő képzés indul 2024. 05. 06-án Bottka Gabriella szakmai felügyeletével, a PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében. A 100% online tanfolyam akár érettségivel is elkezdhető és mindössze 69.870 Ft-ba kerül! A képzés során a résztvevők ingatlanközvetítői, műszaki, jogi és értékbecslési témakörökben lesznek naprakészek.

Erkélynapelem: már az energiatárolás is megoldott! 2024. április 29.
napelemes_erkely.jpgMegoldotta az energiatárolás problémáját egy kínai invertergyártó, amely szerint új lakossági energiatároló-rendszere ideális megoldás lesz az erkélynapelemeket használó háztartások számára. A részleteket a cikkünkben olvashatják.

Elfogadták az új Épületenergetikai Irányelvet - innen lesz szép nyerni! 2024. április 26.
zold_lakas.jpgA két éven át tartó tárgyalássorozat után az Európai Parlament és a Tanács is elfogadta az új Épületenergetikai Irányelvet. Az irányelv egy ambiciózus, vagy inkább talán lehetetlen célt tűzött ki: a 2050-re széndioxid-kibocsátás mentes épületállomány elérését. Innentől pedig a tagállamokon a sor, hogy az irányelvet átültessék, amire ugyan két évük van, de máris késésben vannak, ha úgy nézzük, hogy a következő két és fél évtizedben az épületfelújítások száma és mélysége is meg kell, hogy sokszorozódjon.

THT podcast: A konfliktusokban rejlő sikerek. Hogyan kezeljünk „rázós eseteket" egyénileg és közösségben 2024. április 25.
podcast2.pngElőadó: Koczka Éva, supervisor coach, mestertréner. A felvételsorozat következő része a THT által rendezett, XIV. KÖZÖS KÉPVISELŐK NAPJA ÉS TÁRSASHÁZI EXPO előadásaiból.

Közös tulajdonú gépkocsibeálló használati jogának megszerzése 2024. április 24.
havas-shaghy-gabor.JPGA társasház közös tulajdonában lévő udvaron van egy fedett gépkocsibeálló. Ez a beálló az Alapító Okiratban, helyszínrajzban nem szerepel. A társasház fizetős parkolóövezetben fekszik, így felmerül a több napra érkező vendégek társasház udvarára történő beállásának problémája. A társasház egyik tulajdonosa részéről felmerült, hogy a lakásában lakó gyermeke - aki egyébként jelenleg is használja a beállót - kifestené a társasház lépcsőházát, a felújítás fejében pedig a társasháztól megkapná a gépkocsibeálló örökös használati jogát. A fenti formában kivitelezhető-e az örökös használati jog? A NAV szempontjából nem aggályos ez az ügylet? Társasház tulajdonosai nem szeretnének Alapító Okiratot módosítani. Dr. Havas-Sághy Gábor, a THT jogi szakértője válaszol az olvasói kérdésre.

Megjelent a THT áprilisi száma! 2024. április 23.
THT_szaklap_2024-04_apr.001.jpgA THT - Társasházi Háztartás szaklap 2024-ben is elhozza Olvasóihoz az aktuális társasházi témákat! Jó hír, hogy a szaklap nyomtatott változata órákon belül a postaládákban lehet, de egyúttal szeretnénk itt felhívni figyelmüket arra, hogy a nyomtatott verzióhoz képest az ONLINE újságot nemcsak hamarabb lapozgathatják az oldalunkon, de lényegesen bővebb tartalommal is jelenik meg!

Banki korlátozás szeptembertől - amiért még hálásak is leszünk! 2024. április 23.
MNB.jfifSzeptembertől - a Magyar Nemzeti Bank ajánlása alapján - várhatóan minden banknál napi limitösszeg kerül bevezetésre az átutalásokra a csalások ellen. A limit automatikus lesz, az ügyfeleknek kell majd átállítaniuk, ha annál nagyobb összeget szeretnének valamilyen okból utalni.

Mit tartalmazzon a számvizsgáló bizottsági jelentés? 2024. április 22.
szvb.jpgA társasházi törvény ugyan előírja, hogy mi a számvizsgáló bizottság feladata, azon belül pedig azt, hogy véleményezze a közös képviselő által előkészített javaslatokat, különösen az éves számviteli beszámolót, költségvetési tervet, azonban azt senki és semmi nem írja elő a számára, hogy a véleménye - vagy jelentése - pontosan mit is tartalmazzon.

Kitekintő: A bécsi lakások közel fele a város tulajdonában van - és ez így jól is működik 2024. április 19.
Becs_Hundertwasserhaus.jpgBécs, az osztrák főváros, hosszú ideje kiemelkedő példája Európában, de világviszonylatban is a szociális bérlakások rendszerének. A város tulajdonában lévő lakások aránya meghaladja a lakásállomány felét, ezzel biztosítva családok tízezreinek megfizethető áron a lakhatást. Bécsben a lakosság közel fele részesül valamilyen formában lakhatási támogatásban, ami hosszú ideje hozzájárul a város élhetőségéhez. A jól kitalált rendszer ellenére egy ideje mégis gyülekeznek a felhők a bérlők paradicsomának égboltján.

Megtartották az első Épületek és Éghajlat Globális Fórumát, ahol Magyarország is aláírta a Chaillot-i nyilatkozatot 2024. április 18.
zold_fal_ujpest.jpgA francia kormány és az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) által szervezett, első alkalommal megrendezett Buildings and Climate Global Forum, azaz Épületek és Éghajlat Globális Fóruma azzal zárult, hogy 70 ország képviselője - köztük Magyarországé is - elfogadta a Déclaration de Chaillot-ot, azaz a Chaillot-i nyilatkozatot, a nemzetközi együttműködésük alapdokumentumát.

„Beruházás a jövőbe” - elektromos meghajtású járművek töltési lehetőségének kiépítése 2024. április 17.
Dr.KissBalazsKaroly.jpg2002-ben átadott társasház (151 albetét) rendelkezik egy 3 szintes mélygarázzsal, amelyikben 183 beállóhely van. Nemrég villamos meghajtású járművek vásárlása és otthoni töltési igénye fogalmazódott meg a tulajdonosok egy részében. Tekintettel arra, hogy a társasház építésekor ez az igény eredetileg nem merült fel, a töltési lehetőség kialakítása a műszaki irányelvek alapján jelentős beruházást igényelne (töltőoszlopok kialakítása a külső parkolóban, vagy töltőhelyek kialakítása a mélygarázsban új gerincvezeték, Amperbővítés révén). Egy ilyen "beruházás a jövőbe" nyilván növelné a lakások értékét. A kérdéseim: Egy ilyen volumenű kiadás - jellegénél fogva - a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadásnak minősül-e, és az összes tulajdonos egyhangú határozata szükséges-e a megvalósításhoz? Amennyiben pedig a beruházást csak a jelenleg e-autót birtokló, vagy azt venni szándékozó tulajdonosok valósítanák meg (természetesen a műszaki irányelvek betartása mellett), milyen szavazati arány szükséges annak engedélyezéséhez? Dr. Kiss Balázs Károly, a THT jogi szakértője válaszol az olvasói kérdésre.

Ingyenes szakkönyv, társasházi aktualitások és személyes konzultációs lehetőségek várják Önöket a THT konferenciasorozatának MISKOLCI (április 24-én) és DEBRECENI (április 25-én) állomásain 2024. április 16.
THT-Jogok_es_kotelezettsegek-csomag.pngIngyenesen vehetik át a "Jogok és kötelezettségek a társasházban 2024" című jogi szakkönyv I. kötetét a MISKOLCON és a DEBRECENBEN tartott konferenciáinkon is, ahol számos szakmai előadást hallgathatnak meg a szakmabeli és a társasházi témák, aktualitások iránt érdeklődéssel bíró résztvevők - többek közt - a társasházakat, lakásszövetkezeteket érintő pénzügyi megoldásokról, a vonatkozó kormányrendeletek hatásáról a távhős és ház központi fűtéses társasházak működésére, az SZMSZ-ben rejlő csapdákról és lehetőségekről, arról, hogy milyen kockázatot jelent egy kigyulladt elektromos autó a társasházra vagy, hogy melyek jelenleg a társasházak legnagyobb kihívásai.

A fogyasztói árak átlagosan 3,6%-kal nőttek az előző év azonos hónapjához képest 2024. április 15.
forint_uj1.jpg2024. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,6%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, vagyis folytatódott a 14. hónapja tartó árindex-csökkenés. Februárhoz viszonyítva átlagosan 0,8%-kal emelkedtek az árak. Szakértők szerint az év hátralévő része a március-áprilisi mélypont után várhatóan inkább a magasabb inflációs adatokról fog szólni.

Gyep, és ami fölötte van 2024. április 12.
megyeriszabolcs.jpgA kora tavasz még nem hoz túl sok kertészeti feladatot, ennek ellenére akad tennivaló, melyek közül most két fontos munkáról esik szó, az egyik a fiatal fák védelme, a másik pedig a kora kikeleti gyepápolás. Vágjunk is bele!

Öntsön tiszta vizet a pohárba! Itt megnézheti, hogy érintett lehet-e ólomszennyezettséggel csapvize 2024. április 11.
vizet_kiont.jpgA víz az egyik legnagyobb kincsünk, azonban a 2022-re vonatkozó adatok alapján még mindig vannak az országnak olyan részei, ahol gond van a csapvízzel, több településen ugyanis továbbra is magas az ivóvíz arzéntartalma, a nagyobb településeken és a fővárosban pedig a víz magas ólomtartalma okozhat egészségügyi gondokat. Ha kíváncsi, hogy háztartása érintett lehet-e ólomszennyezettséggel, az e célból készített térkép segítségével most megnézheti, ahogy azt is, hogy az országban melyik házban mekkora az ivóvízben előforduló ólom kockázata.

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások