A szerződéskötés után is „gondozzuk” lakásbiztosításainkat!2020. május 11. |
|---|
| Habár a magyarok többsége meglehetősen tudatos az ingatlanok és ingóságok biztosítása terén, a szerződés megszületése után azonban nem fordítunk kellő figyelmet a biztosítási összegek aktualizálására, ez pedig kellemetlen következményekhez vezethet. |
|
87 991 HUF
Prémium minőségű speciális - újrahasznosított - anyag-szerkezetű szennyfogó szőnyeg
![]() Érdekel → |
|
Sokan csak a káreseményt követően szembesülnek azzal, hogy a biztosító nem a teljes veszteséget téríti, mert a szerződés nem követte az ingatlanárak növekedését vagy az építőanyag árak emelkedését. Célszerű tehát évente felülvizsgálni a már meglévő biztosítást. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének felmérése szerint például az idei évben az élőmunka ára, ezzel párhuzamosan az anyagmentes alvállalkozó díjak emelkedése lesz a legnagyobb mértékű. Emellett az építőanyagok, a fuvardíjak és az építőgépek bérleti díjai várhatóan 6-7%-kal fognak emelkedni. Mindez azt jelenti, hogy egy komolyabb tűz- vagy viharkár esetén előfordulhat, hogy a társasház biztosítási összege (az összeg, amit kár esetén maximálisan kifizethet a biztosító) alacsonyabb lesz, mint az újjáépítés várható költsége, hiszen közben az építőanyagok ára a többszörösére nőtt. Érdemes tehát évente felülvizsgálni a már meglévő biztosítást és bizonyos esetekben kezdeményezni a biztosítási összeg módosítását. Az egyszerű szerződésmódosítással ez a Generalinál könnyedén elvégezhető. A művelet javasolt mindazon lakóközösségek részére, akik közös képviselője régóta nem aktualizálta szerződéseiket, vagy korábban az értékkövetés visszautasításra került. A folyamat során a biztosításközvetítő partnerekhez fordulhatunk segítségért, és egyúttal esetleg olyan kiegészítő elemekkel lehet bővíteni a szerződést, amelyek az alapkockázatokon túl további védelmet is kínálnak. Aki pedig még nem a Generali ügyfele, érdemes csatlakozni, hiszen június 30-áig kedvezményesen lehet megkötni a Házőrző többlakásos épületbiztosítást. Részletek a generali.hu/tobblakas weblapon. |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások



A magyar építőipari és ingatlanfejlesztési szektor meghatározó szereplője, a Bayer Construct Zrt., valamint a Bosnyák téri kormányzati irodanegyed kivitelezéséért felelős projektcég, a ZVK Development Kft. csődeljárás lefolytatását kezdeményezte saját magával szemben.
Az Európai Unió klíma- és energiapolitikai célkitűzéseinek elérésében kiemelt szerepet kap a meglévő épületállomány energiahatékonysági korszerűsítése. A rendezvényen a szakpolitika, a finanszírozási szektor és az építőipari szereplők képviselői elemzik a jelenlegi szabályozási és piaci környezetet.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. 2026. szeptember 1-jétől tette elérhetővé az egyetemes szolgáltatásban részesülő lakossági és nem lakossági ügyfelek számára a D árszabást, vagyis a dinamikus tarifát. A 2027. január 1-jétől életbe lépő konstrukció önkéntes alapon igényelhető. 
A Kormány 2026. szeptember 1-jén nyújtotta be az Országgyűlésnek a T/572. számú törvényjavaslatot, amely a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.) átfogó korrekciójára tesz javaslatot. A módosítás célja az Európai Unió Bíróságának ítéletéből fakadó kötelezettségek teljesítése, a kiemelt beruházások környezeti kontrolljának megerősítése, az állami lakásépítési stratégiák összehangolása, valamint az ágazati szereplőket terhelő adminisztratív kötelezettségek csökkentése.
Új hirdetések jelentek meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.
A Budavári Önkormányzat online véleménynyilvánító szavazást indított az I. kerületi rövid távú lakáskiadás (Airbnb) jövőbeli szabályozásáról, amelyben a kerületi lakosok 2026. szeptember 30-ig mondhatják el véleményüket. 
2026. szeptember 18-án újra lehetőség nyílik az eHÁZ szoftver valamennyi funkciójának megismerésére. Az esemény során személyes konzultációra is lesz alkalom. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A Kormány a lakásépítések ösztönzését, a lakáskínálat bővítését és a megfizethető lakhatás feltételeinek javítását célzó intézkedésekről döntött. Az 1275/2026. (VIII. 31.) Korm. határozat alapján szeptember végéig elő kell készíteni a Wekerle Lakásépítési Programot, emellett felülvizsgálják a lakáscélú kiemelt beruházások szakmai feltételeit is.
A hazai lakóépület-állomány szerkezete és energetikai állapota olyan mélyreható strukturális válságot tükröz, amely megkérdőjelezi a magyar klímatranzíció és az energiabiztonság megvalósíthatóságát. Az Európai Unió felülvizsgált Épületenergetikai Irányelve (EPBD) szigorú kötelezettségként írja elő a legrosszabb energiahatékonyságú épületek prioritásos korszerűsítését. A JustReno projekt keretében elvégzett átfogó elemzés alapján a hazai épületállomány energetikai lemaradása nem csupán technológiai deficit, hanem mélyen beágyazott területi és társadalmi egyenlőtlenségek következménye.
Nem egyszerűen az látszik a közös képviselői díjakból, hogy Budapesten drágább, vidéken pedig olcsóbb a szolgáltatás. A MITOE és a THT 2026 eleji felmérésének részletesebb elemzése ennél jóval érdekesebb képet mutat: Magyarországon több, egymástól látványosan eltérő közös képviselői működési modell él egymás mellett. Van közöttük olyan, amelyből professzionális szolgáltatói piac kezd kialakulni, és olyan is, amelynek hosszú távú fennmaradása már kérdésesnek látszik.
A távleolvasható mérőeszközök 2027. január 1-jei kötelező bevezetése a társasházak széles körét érinti. Az alábbi olvasói kérésre adott szakértői összefoglaló pontról pontra rendszerezi, hogy mely ingatlanokban kötelező az átállás, milyen mérőkre terjed ki a jogszabály, és hogyan kell eljárni a helyi önkormányzatoknál a vizsgálatok benyújtásakor.
A társasházbiztosítások díjának emelkedése, az alulbiztosítottság, a lakások és a társasház biztosításának elhatárolása, valamint az egyre újabb kockázatok is szóba kerültek a THT „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése " konferenciájának kerekasztal beszélgetésén. A résztvevők a közös képviselőknek és a tulajdonosoknak is adtak gyakorlati tanácsokat a biztosítások kiválasztásához és a károk bejelentéséhez.
Lenner Dorottya csaknem 10 éve, 2017-ben csatlakozott az eHÁZ csapatához, mint ügyfélszolgálatos munkatárs, és 2026 júliusától ő tölti be az eHÁZ termékfelelősi pozícióját. Dorottyát a THT az elmúlt évekről és az eHÁZ várható újdonságairól kérdezte.
Le kell cserélni a még érvényes hitelességi idejű, de hagyományos (nem távleolvasható) melegvízmérőket kötelezően a határidő előtt, és pontosan melyik jogszabály vonatkozik az egyedi kazán nélküli, tisztán távhős épületekre? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
Míg a főváros egyes részein már gőzerővel zajlanak a helyszíni felmérések és a műszaki vizsgálatok, addig más kerületekben az elbírálás, vagy éppen az új pályázatok befogadása van napirenden.
A városi környezetben megjelenő csótányok nemcsak kellemetlen látványt nyújtanak, de jelenlétük komoly higiéniai és egészségügyi kockázatokat is hordoz magában. A hatékony védekezés alappillérét a megelőzés és a tulajdonosi felelősségvállalás jelenti. A jogszabályi előírások alapján a lakott területeken mindenkinek általános kötelezettsége a kártevők elleni védekezés és megtelepedésük megakadályozása.
A parlamenti választások óta 29 önkormányzat döntött úgy, hogy visszavonja a helyi önazonosság védelmére hivatkozó rendeletét, illetve más helységekben finomítottak a szigorításokon - derül ki az RTL Híradó gyűjtéséből.
Az elmúlt hetek Magyarországa talán az eddigieknél is világosabban mutatta meg, milyen törékeny lehet az a komfort, amelyre a mindennapjainkat építettük. A klímaváltozás hatásai és a hirtelen fellépő erőforráshiányok ugyanis már nem a távoli jövő fenyegetései, hanem közvetlenül a lakókörnyezetünkben, a társasházaink falai között vizsgáztatják az alkalmazkodóképességünket.
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium által előterjesztett jogszabálytervezet alapvető célja, hogy megteremtse az európai uniós forrásokhoz kapcsolódó energetikai reformok és mérföldkövek jogi feltételeit. A rendelet több miniszteri rendelet módosításán keresztül koordinálja a magyar villamosenergia-rendszer modernizációját, a lakossági és mikrovállalkozási piaci rugalmasság növelését, valamint a megújuló energiaforrások, kiemelten a szélenergia hálózati integrációját és társadalmi elfogadottságát. 






































