Barion Pixel
dr. Bék Ágnes, a TTOE elnökének levele Varga Mihály és dr. Varga Judit minisztereknek 2021. március 3.
bekagnestht.jpgdr. Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke levélben fordult dr. Varga Judit Igazságügyi Miniszterasszonyhoz és a Varga Mihály Pénzügyminiszterhez az 502/2020. (X1.16.) kormányrendelet kiegészítésének kérelmével annak érdekében, hogy a 2020. évi beszámolást és a 2021. évi tervezést írásbeli szavazással is el lehessen fogadtatni a társasházakban.

Milliós közös költség tartozás, korlátozott közmű szolgáltatások egy egri társasházban 2021. március 1.
fejfajas3.jpgDrámai a helyzet az egyik egri társasházban, ahol a tulajdonosok egy része már egyáltalán nem fizet közös költséget, százezres, milliós tartozásokat halmoztak fel. Az épületet ugyan nemrég szigetelték, de az ahhoz szükséges „beugrót" is a többiek fizették a tartozók helyett. A Kossuth Rádió Napközben című műsorának társasházi blokkjában elhangzott riportban csak úgy záporoznak a kérdések.

Május 23-tól kezdődhetnek a közgyűlések? 2021. február 24.
meeting.jpgA február 17-ei hírlevelünkben és a THT február 19-én megjelent számában még arról számolhattunk be, hogy visszavonásig érvényes a 502/2020, (XI. 16) kormányrendelet, de a február 22-én megjelent 80/2021. (II. 22.) kormányrendelet alapján felcsillan a remény, hogy május 23-tól végre elkezdődhetnek a közgyűlések.

Megjelent a megújult THT január-februári száma! 2021. február 23.
tht202101cimlap.pngA Társasházi Háztartás szaklap megújulása újabb szakaszba érkezett: az arculati ráncfelvarrást követően a tartalomgyártást illetően is fejlődési pályára állítottuk a kiadványt.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Milyen közgyűlési szavazati arány szükséges egy társasházi felújításhoz? 2021. február 22.
felujitas.jpgA hazai társasházak fele felújításra szorul, de mindig kérdés, hogy mit, mikor és hogyan hozzanak helyre a tulajdonosok, a beruházást pedig miből finanszírozzák. A Kossuth Rádió Napközben című műsorának társasházi blokkjában egy egri épület hosszú éveken át tartó, tudatosan tervezett felújításának története körvonalazódik, amiből kiderül az is, hogy ők logikusan a festést-mázolást hagyták a sor végére, amikor már a szigeteléssel, gépészettel, tetőfelújítással és más munkákkal is végeztek.

Márciusban se közgyűlés, se THT roadshow 2021. február 17.
thtkkn200.pngA tavaly megjelent 502/2020. (XI.17.) Kormányrendeletben február 8-a volt az az időpont ameddig nem lehetett közgyűléseket tartani, közös képviselőt felmenteni és az előző évi elszámolást elfogadtatni írásbeli szavazással, mert az kizárólag közgyűlési hatáskörbe tartozik.

Egyre több társasház szorul felújításra – ebben is segíthet az OTP Business 2021. február 17.
otp200.jpgAkkor is sok társasház igényelne állagmegóvási beruházásokat, ha a koronavírus járvány nem irányította volna rá a lakóközösségek figyelmét szűkebb környezetükre. Az OTP Business idén ismét összesen 15 millió forint vissza nem térítendő forrással támogatja a Társasházi Pályázatán nyertes lakóközösségeket. A társasházak és lakásszövetkezetek lakói fejlesztési, közösségépítési, biztonsági és állagmegóvási beruházásokkal is pályázhatnak.

Használható-e lakásként egy társasházhoz tartozó garázs vagy más funkciójú albetét? 2021. február 16.
garazslakas2.jpgSzegeden egy 32 lakásos társasház egyes lakásaihoz 20 négyzetméteres garázsok is épültek, melyek közül az egyikben fodrász műhely működik, egy másik tulajdonosa pedig azzal fordult a közös képviselőhöz, hogy akkor ő is más funkcióra használná. Könyvelőirodát szeretne kialakítani benne.

Videókonferencia: Biznisz az ingatlanban 2021. február 15.
ingatlankonf.jpgSzeretettel meghívjuk a BKIK és a PP Konferenciaközpont Biznisz az ingatlanban című konferenciájára, melyen a THT TTOE Szakmai partnerséget vállalt. Tagtársaink, partnereink jelentős kedvezménnyel vehetnek részt videókonferenciánkon.

Társasházi perek - ki mire számíthat? 2021. február 9.
bekagnestht.jpgHallottunk már kisebb-nagyobb problémákról, összetűzésekről, melyek odáig fajultak, hogy bíróság elé kellett vinni az ügyet. Megdöbbentő, milyen jellegű perek zajlanak/zajlottak az elmúlt időkben társasházak és tulajdonosok, illetve lakók között. Ilyen esetekről kérdeztük Dr. Bék Ágnest, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnökét.

A közös képviselő vagy a társasház felelőssége a járófelületek síkosságmentesítése? 2021. február 8.
csuszas.jpgIdén eddig nem sok gondot okozott a hóesés, de hétvégére igen kemény téli időjárást jelezek a meteorológusok, így a Kossuth Rádió Napközben című műsorában is felvetődött a kérdés, hogy a közös képviselő vagy a társasházi tulajdonosok vonhatók felelősségre, ha a ház előtt nincs eltakarítva a hó vagy egy baleset következtében megsérül valaki.

Társasházi kérdések-válaszok a Kossuth Rádióban 2021. február 1.
kossuth.pngJanuár 26-án indult a Kossuth Rádió Napközben című műsorában a műsor, melynek keretében a hallgatók 10:15 és 10:30 között szöveges üzenetekben küldhetik el kérdéseiket a műsorvezetőnek, aki a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) elnökét dr. Bék Ágnest kérdezi a társasházi problémák megoldási lehetőségeiről.

Új időszak kezdődik a fővárosi kéményseprésben
Interjúnk Leikauf Tiborral, a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségének elnökével
2021. február 1.
leikauf200.jpgAlig pár hete, hogy kiderült, hogy 2021. májusától a katasztrófavédelemhez kerül a fővárosban található társasházi kémények karbantartása, ami új helyzetbe hozza a kéményseprő vállalkozásokat. Az ingyenes szolgáltatás mellett ezentúl a katasztrófavédelem nemcsak, hogy bírságolhat, hanem adatokat is kikérhet a ház tulajdonosairól.

Márciusig nem tartható közgyűlés és nem váltható le a közös képviselő sem 2021. január 29.
tarsashaz100.jpgMódosították az 502/2020. (XI. 16.) kormányrendelet és az abban jelölt február 8. helyett március 1-ig tart a közgyűlési tilalom is.

Az eHÁZ lett Az Év Blockchain Megoldása 2021. január 27.
azevblockchain2020w.pngMagyarország első felhő-alapú, blokklánc-hitelesített társasházkezelő rendszere nyerte a Magyar Marketing Szövetség Az év honlapja - Az év blockchain megoldása díjat!

A Posta és a bankok együtt lehetetlenítik el a társasházak működését 2021. január 27.
Erősen kezdődik a 2021 is: január 1-jétől a Posta megszüntette a papír-alapú tértivevényt, a bankok sunnyognak a PSD2-vel, és év elején még a kártyás fizetések is elromlottak országszerte.

Mitől innovatív egy közös képviselő? 2021. január 27.
berlakas_1200x900.pngAz innovatív megoldások az évek előrehaladtával egyre nagyobb számban jelennek meg, viszont ezek a napi gyakorlatban nem olyan gyakorisággal történnek meg, mint amennyire ez lehetséges lenne.

Nemzetközi felmérés - Ingatlantulajdonosként is számít a véleménye 2021. január 22.
EU_terkep.jpgNéhány hónappal ezelőtt az MNB a TTOE a THT és az eHáz közösen készített felmérést arról, hogy Magyarországon milyen a társasházak műszaki állapota, és milyen felújításokat valósítottak meg a közelmúltban, illetve terveznek a jövőben.A TTOE ezúttal az Európai Ingatlantulajdonosok Nemzetközi Érdekképviseleti Szövetsége (UIPI) felkérésére egy hasonló témájú nemzetközi felmérésben vesz részt - szintén a THT-val és az eHáz-zal közösen - melyben Ön ingatlantulajdonosként mondhatja el véleményét, s járulhat hozzá ahhoz, hogy a UIPI minél szélesebb körből meríthessen a brüsszeli döntéshozók számára készülő tanulmányához.

VESZPRÉMBEN ez a program és ez a szakkönyv várja Önt MÁRCIUS 1-én (kedden) a THT-TTOE konferencián 2022. február 16.
Veszpremi_var.jpgA THT-TTOE országos konferencia körútjának idei állomásain, nem csak pénzügyi, műszaki és jogi előadásokkal, hanem első alkalommal, tűzvédelmi, könyvelői és műszaki ellenőri tanácsadással is várjuk a rendezvények résztvevőit. Emellett az OTP jóvoltából díjmentesen vehető át - a programokban leírt módon - a Társasházban él? Önnel is megtörténhet! című jogi tanácsadó szakkönyv legújabb kötete. Program és jelentkezés ITT

SZÉKESFEHÉRVÁRON ez a program és ez a szakkönyv várja Önt FEBRUÁR 28-án (hétfőn) a THT-TTOE konferencián 2022. február 16.
szekesfehervar.jpgA THT-TTOE országos konferencia körútjának idei állomásain, nem csak pénzügyi, műszaki és jogi előadásokkal, hanem első alkalommal, tűzvédelmi, könyvelői és műszaki ellenőri tanácsadással is várjuk a rendezvények résztvevőit. Emellett az OTP jóvoltából díjmentesen vehető át - a programokban leírt módon - a Társasházban él? Önnel is megtörténhet! című jogi tanácsadó szakkönyv legújabb kötete.
Program és jelentkezés ITT

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások