Barion Pixel

Társasházban él? Önnel is megtörténhet! - A mindentudó házi jogtanácsadó

2010. július 23.
A Társasházi Háztartás szaklap alapításának 10. évfordulójára megjelent a "Társasházban él? Önnel is megtörténhet!" című 600 oldalas házi jogtanácsadó. A kiadványban nem csak az olvasóink által feltett kérdésekre adott válaszok, hanem társasházi perekben született birósági ítéletek, s a társasházak életét leginkább befolyásoló törvények, rendeletek is megtalálhatók. (A korábban feltett kérdésekre adott válaszokat az új társasházi törvény előírásai szerint aktualizáltuk!)

A könyv olvasója garantáltan tájékozottabb és a társasházi problémás ügyek kezelésében jártasabb, ezért joggal tarthat igényt arra, hogy a szerkesztőség az általa küldött kérdéseket előre rangsorolja, s azokat dr, Bék Ágnes, az ingyenes jogsegélyszolgálat keretében soron kívül válaszolja meg.Mivel a kézikönyv 12.500 példányban készült, s több mint a fele máris gazdára talált, a jogsegélyszolgálat az eddigieknél magasabb szinten folytatódhat.
A könyvet birtoklók ugyanis az eddigi leggyakoribb kérdések helyett már összetettebb esetekhez kérhetnek tanácsot.

Ez azt is jelenti, hogy a szerkesztőség a beérkező kérdéseket ezután "kénytelen" prioritási sorrend alapján megválaszolni. Ezzel ugyanis viszonozni tudja olvasóinak azt az erőfeszítését, mellyel anyagi áldozatra is készek voltak ismereteik gyarapítása érdekében, vagy időt szántak a THT előfizetők ingyenes konferenciáin való részvételre.

Az ezután beérkező kérdések mellé ezért kérjük olvasóinkat, hogy nevük mellett tüntessék fel, hogy:

- THT hírlevél olvasó
- THT előfizető
- THT könyv tulajdonos
- TTOE tag
- TTOE tag és THT könyv tulajdonos

A fenti sorrend egyben prioritási sorrendet is jelent, tehát a "TTOE tag és THT könyv tulajdonos" kérdése beérkezésének pillanatában a megválaszolásra váró kérdések első helyére rangsorolódik és csak egy hasonló prioritású, korábban beérkezett kérdés előzheti meg.
Csak a legmagasabb prioritást biztosító pozíció megjelölését kérjük!

A THT könyv megvásárlása és a TTOE (Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete) tagság egyben THT-VIP tagságot is jelent, melyhez olyan egyedi kódszám tartozik ami mások számára nem hozzáférhető előadások anyagainak letöltését is biztosítja.

A "Társasházban él? Önnel is megtörténhet!" című könyv megvásárolható a www.tht.hu oldalon.


THT előfizetés:

VEGYEN RÉSZT A TÁRSASHÁZI HÁZTARTÁS KONFERENCIÁIN ÉS

3.400 FORINTAL KERESSEN 24.000 FORINTOT

A Társasházi Háztartás havi megjelenésű szaklap az alábbi előnyöket biztosítja az Ön számára:

- ingyenesen részt vehet a THT által szervezett Sarokház Klub évi 3 konferenciáján (melynek részvétei díja nem előfizetők részére 8.000 Ft/alkalom), s ez 3 x 8.000, azaz 24.000 forint megtakarítást jelent Önnek

- havonta postázzuk Önnek a THT aktuális számát, melyből értesülhet a legfontosabb jogszabályi változásokról, az energiaszolgáltatók összehasonlítható formában közölt árairól, a pályázati lehetőségekről, és megismerheti, hogy az ország lakóközösségei milyen sikereket és kudarcokat élnek át, követendő, vagy kerülendő mintát szolgálva saját lakóközösségének

- az olvasói kérdések rovat segítségével, magas prioritású, ingyenes jogi tanácsadást vehet igénybe, s ennek keretében a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke, dr. Bék Ágnes válaszol kérdéseire

- hetente küldjük Önnek e-mailben a THT hírlevelét, melyből értesülhet a társasházi közösségeket érintő hírekről, eseményekről

Előfizetés a THT-ra ITT

Amennyiben Ön már előfizetőnk, kérjük küldje el ezt a hírt olyan személynek, akinek munkáját szintén segíthetik a THT által biztosított szolgáltatások

Saját véleményem: tht@tht.hu
Továbbküldöm a cikket: http://www.tht.hu/hirlevel/offer.php

További híreink


Manipulált végrendeletek és a törvényes örökös jogai – Hogyan döntött a bíróság? 2025. szeptember 12.
A végrendelet érvényessége és annak körülményei számos jogi kérdést vetnek fel, különösen akkor, ha manipuláció gyanúja merül fel. Előfordul, hogy egy ingatlan nem a családban marad, és az átírás körülményei joggal adnak okot kételyre. A bíróság feladata, hogy megállapítsa, valóban szabad akaratból történt-e az örökhagyó döntése, vagy külső befolyás hatására született meg.

A képviselő fizetést kap, mégsem dolgozik – Mit tehet a lépcsőház? 2025. szeptember 11.
A közös képviselőnk sem az éves elszámolási közgyűlésén, sem a tulajdonosok 10%-a által összehívott közgyűlésen nem jelent meg. A két közgyűlést a Számvizsgáló Bizottság elnöke tartotta meg, a közgyűlések jegyzőkönyv vezetője is ő volt. Az olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Lakhatás mint jog és gazdasági kihívás – terv a megfizethető otthonokért 2025. szeptember 10.
Az Európai Parlament lakásválsággal foglalkozó különbizottsága először fogalmazott meg átfogó uniós szintű terveket a lakhatási nehézségek enyhítésére. A spanyol Borja Giménez Larraz, a HOUS bizottság előadója videóüzenetben szólt az UIPI 46. kongresszus résztvevőihez. Üzenete a finn modellt dicsérte, és közben az európai közös cselekvés szükségességét hangsúlyozta.

A nyár kreatív önazonosság védelmi szabályozásai 2025. szeptember 3.
Van, ahol a pénztárcát kérik először kinyitni, máshol a nyelvtudást vagy a munkaviszonyt nézik, és akad hely, ahol mindehhez személyes meghallgatás is társul, mintha állásinterjúra mennénk. Egy csokorba gyűjtöttük a legszínesebb megoldásokat.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Szeptembertől drágább lesz a közjegyző, kivéve a támogatott hiteleseknek 2025. augusztus 29.
Új szabályok lépnek életbe a közjegyzői díjszabásban, amelyek közvetlenül érintik mindazokat, akik kedvezményes, államilag támogatott lakáshiteleket vesznek igénybe. Az Igazságügyi Minisztérium rendelete a megemelkedett működési költségek miatt általánosan növeli a közjegyzői díjakat, ugyanakkor jelentős kedvezményt biztosít azok számára, akik otthonteremtési vagy felújítási programok keretében kölcsönt vesznek fel.

Két épület, két közös képviselő, egy helyrajzi szám - hogyan kezeli a Földhivatal? 2025. augusztus 27.
Társasházunk két épületből áll egy közös helyrajzi számon. A két épületnek is van külön felvett helyrajzi száma. A társasház Alapító Okirata és SZMSZ-e épületenként rendelkezik közös képviselő megválasztásáról. Hogyan kezeli a Földhivatal az ezzel kapcsolatos regisztrációt? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Legfrissebb rendelet a FIX 3%-os lakáshitelhez – összehangolják az otthonteremtési programokat 2025. augusztus 25.
A Kormány legfrissebb rendelete (282/2025. VIII. 25.) több otthonteremtési támogatási formát igazít össze, kiemelten az idén bevezetett Otthon Start program FIX 3%-os lakáshitelét. A cél az, hogy a családok a Babaváró, a CSOK Plusz és a kistelepülési otthonteremtési támogatások mellett egyszerűbben és átláthatóbban férjenek hozzá a kedvezményes hitelhez. Az új szabályok 2025. szeptember 1-jétől lépnek hatályba, egyes részek október 1-jétől érvényesek.

Új szabályok társasházakat is érintő építési és telekalakítási eljárásokban 2025. augusztus 25.
A kihirdetett 284/2025. (VIII. 25.) Korm. rendelet több építésügyi és településrendezési szabályt módosít. A változások közvetlenül érintik a társasházak építési, átalakítási és használatbavételi ügyeit is. A módosítások a folyamatban lévő eljárásokra is kiterjednek, így nemcsak az új beruházásokra, hanem a jelenleg zajló ügyekre is hatással lehetnek.

Új szabályok a társasházi energiaközösségeknek: egyszerűbb csatlakozás és átlátható elszámolás 2025. augusztus 22.
2025 augusztusától a villamosenergia-szabályozás kifejezetten nevesíti a társasházi energiaközösségeket. A változtatások célja, hogy a közös napelemes beruházások elszámolása egyértelmű legyen, a hálózati csatlakozási eljárás pedig gyorsabban és átláthatóbban működjön.

Mi kell ahhoz, hogy az adataink biztonságban legyenek? – Társasházkezelés és adatbiztonság 2025. augusztus 19.
A társasházak mindennapi működésében az adatkezelés kiemelt jelentőséggel bír. A közös képviselet során keletkező adatok - legyen szó tulajdonosokról, lakókról vagy beszállítókról - érzékeny információnak minősülhetnek, és védelmük szigorú jogi keretek között történik.

Jogtalanul használt közös helyiség: mit tehet a társasház? 2025. augusztus 13.
A társasházak mindennapi működésében gyakori problémát jelent, ha egy közös tulajdonú helyiséget - például pincét, tárolót vagy raktárt - valamelyik tulajdonostárs jogcím nélkül használja, és ezzel akadályozza annak közösségi hasznosítását. Különösen kellemetlen a helyzet, ha az adott helyiséget bérbe adnánk, de az illető felszólításra, vagy közgyűlési határozat ellenére sem hajlandó azt kiüríteni.

Kiemelt beruházássá válhatnak a 3%-os hitelprogramra épített lakóparkok 2025. augusztus 12.
A 2025. augusztus 11-én megjelent kormányrendelet értelmében a FIX 3% hitelprogram feltételeinek megfelelő, 250 lakásnál nagyobb lakóparkok építése kiemelt beruházássá nyilvánítható, ami gyorsított engedélyezési eljárást biztosít számukra.

Kamerás megfigyelés jogszerűen 2025. augusztus 11.
A társasházi kamerarendszerek üzemeltetése kapcsán komoly jogi és pénzügyi következményekkel járhat a szabályozás figyelmen kívül hagyása. Dr. Tóth Judit Lenke - adatvédelmi és adatbiztonsági szakjogász, a Smartfill Legal Kft. pénzmosás elleni eljárások szakértője - előadásában részletesen ismertette, mire kell figyelniük a közös képviselőknek és társasházkezelőknek a GDPR legújabb követelményei alapján.

Saját parkoló, mégsem használhatja? – Vitás társasházi tiltás elektromos autók ellen 2025. augusztus 8.
Egy társasház közgyűlése határozatban döntött az elektromos meghajtású gépjárművek mélygarázsból történő kizárásáról. Az eset jól mutatja, hogy a társasházi döntéshozatalban a közösségi érdekek és az egyéni tulajdonosi jogok között gyakran nehéz megtalálni az egyensúlyt, és a szabályozási környezet nehezen tart lépést a technológia fejlődésével.

Drágább lesz a tulajdoni lap és a változásfigyelés – fontos tudnivalók az új díjszabásról 2025. augusztus 6.
Szeptembertől lép hatályba az a kormányrendelet, amely több ponton módosítja az ingatlan-nyilvántartási eljárások és adatszolgáltatások díjait. A friss szabályozás nemcsak a tulajdoni lapok lekérésének költségeit emeli meg, hanem részletesen meghatározza a fizetés módját, a díjfizetésre kötelezettek körét és az ügyintézéshez szükséges adminisztratív lépéseket is.

Lakcím csak feltétellel? Változnak a betelepülés szabályai 2025. augusztus 1.
Közérthető keretek között szabályozza a kormány a helyi önazonosság védelmét szolgáló új eszközök alkalmazását. A 240/2025. (VII. 31.) Korm. rendelet a lakcímbejelentéstől az adásvételi szerződések hirdetményes közléséig számos újdonságot tartalmaz.

Alapítvány lakásszövetkezeti keretek között – Új lehetőségek a közösségépítésre 2025. július 30.
Bár a lakásszövetkezetek elsődleges feladata az épületek fenntartása és a tagok érdekeinek képviselete, egyre több közösség keres olyan megoldásokat, amelyek túlmutatnak a napi üzemeltetésen. A lakásszövetkezet által létrehozott alapítvány új dimenziókat nyithat meg a közösségi célok megvalósításában, legyen szó felújításokról, szociális támogatásról vagy kulturális rendezvényekről.

Automatikus döntéshozatal, digitális bejegyzés - Mi tudható az új elektronikus nyilvántartási törvényről? 2025. július 29.
Felvételsorozat hatodik része az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadó: Dr. Németh József partner ügyvéd - Visegrad + Legal, Illés&Németh Ügyvédi Társulás

Az ingatlan-nyilvántartás változásai az ingatlan-adásvétel tükrében – gyakorlati tapasztalatok 2025. július 28.
2025 januárjában új időszámítás kezdődött az ingatlan-nyilvántartásban: hatályba lépett a 2021. évi C. törvény, amely jelentős reformokat vezetett be az ingatlan-adásvétel és az ehhez kapcsolódó földhivatali eljárások területén. Dr. Kiss Balázs Károly ügyvéd, a Társasházak és Számvizsgálók Országos Egyesületének elnöke előadásában a legfontosabb gyakorlati tapasztalatokat osztotta meg a közönséggel - különös tekintettel a társasházakat érintő következményekre.

Mi lesz a hibás lízingszerződésekkel? – Fordulatot hozhat a kúriai döntés az ingatlanos ügyekben 2025. július 23.
A devizaalapú lakáslízingekkel kapcsolatos perek gyakran évekre elhúzódnak, és nem ritka, hogy az ingatlanpiac szereplői hosszú ideig nem tudják, milyen jogkövetkezménnyel számolhatnak. A Kúria 2025 júliusában közzétett jogegységi határozata most ebben a kérdésben próbált rendet tenni - az Európai Unió Bírósága által idén tavasszal meghozott C-630/23. számú ítélet alapján. A döntés új keretbe helyezi a devizaalapú lízingszerződések érvénytelenségének következményeit, de a Kúrián belül sem maradt vita nélkül.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások